Sziasztok!
Én Hétfőn viszem Tibikémet szemvizsgálatra, csak éves szűrés miatt, remélem nem találnak semmit. Mostani HbA1c értéke 7,4 lett. Még soha nem voltunk 7 alatt, és lassan csökken most egy tizedet javult, sokkal sokkal szebbet vártam, bár a cukrai tényleg ilyen középértéken mozogtak, és most egy két három hete magasabbak voltak, amit előszőr a dr.-nő a beadási hellyel indokolt, mikor meglátta, mondta sűrgősen felejtsük el, és kezdjük el máshová adni. Így is tettünk, de nem változott semmi, telefon, konzultáció, megemeltük az inzulinadagot.
Leírom konkrétan mert a segítségeteket tanácsotokat szeretném kérni.
Szóval: reggel ment a bázis 0,15 el, és kapott bólust 2,5 et, 30 gr szh hoz. Megemeltük a bólust 3 ra, de így sem lett eredmény evést követő egy órával duplájára emelkedett a cukra, volt hogy hárommal kelt, akkor kilencug, ha már nyolcal kelt akkor 15 ig, szóval kiugraott a cukra, de egy órával rá, már az oviban 9 kor 6 körüli értéken volt. Ezért magyarázta előszőr a dr.-nő a beadás helyével, hogy az látszik hogy nem kezd el felszívódni időben az inzulin. De szűz helyről is ez így van. Most megemeltük a bázist is, de ennek eredménye az lett hogy végig 2-3 körüli cukrai lettek, úgyhogy mivel félek az ovis hypotól ma csak 2,5 E bólust adtam, mert soknak itéltem a bázis bólus emelését. Viszont a cukra étkezést követően így is 15 ig ugrik, aztán vissz, csak reggel van ez a cápafog, de ezt nem tudom hogyan tudnám kivédeni. Már kettős bólus arányaival is játszadoztam.