Edukáció

[vighkata]

Tímeácska!!!!!

Bizony erre gondoltam! Visszakerested? Te egy tündér vagy. Elképesztően jó volt újra olvasni. Szóval, hogy ezt megérjük, meg kell élni a mindennapjainkat. Képzeld el, akkor milyen lesz visszaolvasni egyik-másik írásunkat. És elmondhatjuk majd az akkori "mazsoláknak", hogy bizony ez volt a mi (h)őskorunk. Főleg, ha akkor már tényleg gyógyításról fórumozunk.

Írtál a láthatatlan kötelékekről. Elképesztő, amit nem tudok megfogalmazni, azt te leírod.

Ezt a harmóniát többeteknél éreztem, és ezt az érzést nem cserélném el semmire. Ez a diabhoz egy kis bónusz pont, valamiféle jutalom, a mérleg "jó" tányérjába egy nagy adag pozitívum.

 

[Nyafi]

Nem,de nem baj,az a lényeg hogy itt vagy!!
Milyenek az eredményeid?
Én azon filóztam mostanában hogy miért van az hogy éjjel legtöbbször jó alaposan lemegy a cukim...igaz,magasról kezdem az éjt,de reggelre legalább 6-8-cal lejjebb megy...szóval ezt nem értem,mert mindenki a "hajnali jelenségről" beszél,ami ugye cukiemelkedést jelent.
Pumpával nem tapasztaltatok ilyesmit?

 

[tímeácska]

Hmm... Emlékezni... Milyen érdekes tulajdonsága ez az agynak... Néha nagyon jó, kellemes, boldog érzés, ugyanakkor néha iszonyatosan fájó is tud lenni...
Én mostanában nagyon sokat "emlékezek". Úgy minden átpörög az agyamon... És, néha, ha még fájó is emlékezni, valahogy akkor is olyan megmagyarázhatatlanul jó érzés... Talán azért, mert vannak emlékei az embernek... És azért, mert tudunk emlékezni... Mert képesek vagyunk rá... Mert vagyunk... Mert éltünk, amire lehet emlékezni... Csodálatos dolog! Annak, akinek nincsenek emlékei, az nem is létezett/létezik...
Igen, Kata, visszakerestem... Tényleg jó volt újból elolvasni a fél évvel ezelőtti írásainkat...
Elolvastam az első írásaimat is... És most látom csak igazán, honnan is indultunk, és hova jutottunk... És most elmondhatom, igen, megcsináltuk...
Egy kicsit mindenkinek le kéne ülnie gondolkozni, emlékezni... Arra, hogy Ti honnan indultatok, hol vagytok most, és hova is tartotok... És ehhez a legmegfelelőbb utat kell kiválasztani... Az sem baj, ha egy kicsit kacskaringósabb, de a lényeg, hogy az irány jó legyen... Bízom benne, és hiszem, ha nagyon akarja az Ember, el is lehet érni a kitűzött célig... Jó utat hozzá Mindenkinek!!!
-már megint borongós Tímeácska-

 

[vighkata]

Nagyon érdekesnek találom ezt a "háború" dolgot. Tudjátok, vagy tapasztaltátok nálam, hogy én talán túlságosan is optimista felfogású vagyok. Viszont már én is eljátszadoztam a háború gondolatával, vagy pl. egy lakatlan szigetre vetődés gondolatával, ahol nem jutok inzulinhoz. Nem ébredt fel fennem félelem, mert olyan gondolatok keringtek az agyamban, hogy az életösztön, vagy élni akarás valami úton-módon termel annyi Béta-sejtet, ami elegendő a túléléshez. Utópisztikus mi?
Hogy mi lenne, ha ez a háború vagy lakatlan sziget valóság lenne? Hát ne tudjuk meg, a háborút biztos ne éljük át. Hogy ha ez valóság, éles helyzet lenne, tudnék-e ilyen optimista lenni? Na ezt nem tudom, és hogy működne-e a teóriám...?
Az tény, hogy vészhelyzetben az agy, vagy egyik szerv képes átvenni másik agyterület, vagy szerv funkcióját életfentartás céljából.

 

[vighkata]

A "le kéne ülni gondolkozni"-t én úgy hívom, hogy: "ülj le, és hallgasd a fű növését".

 

[vighkata]

Emlékezés. Elgondolkodtatok már azon, hogy múlt-jelen-jövő? A múltat is meg tudjuk határozni, a jövőt is, de a jelent hogyan határozod meg? A pillanat amit éppen átélsz? Mire kimondod, vagy kigondolod a "jelen" fogalma már a "múlt" fogalmává válik.
Emlékezni a múltra szoktunk, ebből alakítjuk a jövőnket, és a jelen az, amit folyamatosan megélünk. Boldogsággal-fájdalommal, édességgel-keserűséggel. Az egyik kiegészíti a másikat, ill. egyik sem létezik a másik nélkül a Jin-Yang filozófiája szerint. Feketében a fehér, és fehérben a fekete. Nincs lent fent nélkül, öröm bánat nélkül, öregség fiatalság nálkül.
A múlt emlékeiből merítünk erőt a jövő formálására. Az élet hoz elénk olyan helyzeteket, amikor szeretnénk a múltban egy bizonyos pillnatig visszamenni, hogy a "jelent" irányítsuk, és a jövőt alakíthassuk. Nem tehetjük meg. Sajnos.

Ha nem tudnánk emlékezni, akkor csak egy nagy üresség lenne belül.

 

[vighkata]

Bocsi, az előbb az érzelmeim a hatalmukba kerítettek.

 

[tímeácska]

Íme egy újabb érdekes kérdés:
milyen apróbb-nagyobb "bűnöket" követtek el a diab. terén? Úgy a mindennapokban, mint olykor-olykor? Olyanokra gondolok, amiről nagyon jól tudjátok, hogy nem igazán hasznos dolog... Sőt, néha ártalmas is... (Pl. süti, normál cukros üdítő, nasi, dohányzás, alkohol, stb.)

 

[hypohonder]

A mai - illetve a tegnapi - nappal kapcsolatosan el kell mondanom, hogy kétszer is vétkeztem - kérem a feloldozást bűneim alól, kedves Tímeácska!!! -, mivel a déli 5,2-es mérést és meglehetősen szerény ebédet követően úgy gondoltam, hogy a 3 egység Novorapid után megengedhetek magamnak a tegnapelőtti, kisebbik lányom 18. születésnapjáról maradt tortából egy kis nyalakodás. Nem volt több, mint 2 db kb 1-1,5 cm átmérőjű habgolyó bekebelezése. Úgy éreztem, hogy ez belefér minden kiugró hatás nélkül a napba. Aztán Miskolcon megkínáltak 6 puttonyos aszúval egy helyen, és abból is két pici kortyot megittam. Mivel kocsival voltam, már ez is picit kockázatos volt, de megúsztam.
Délután 5-kor a mérés 4,8-as vércukrot mutatott.
Sajnos este a szokás szerint kissé túllőttem a célon, kb. egy órája a vacsora hatására bizony tíz fölé kerültem picit, de mindjárt mérem, és remélem, hogy a 2 egység korrekció már most tíz alatt tart, és reggelre 6 körül normalizálódik...
Ennyi történt tagnap cukorfronton.

 

[tímeácska]

Van-e valaki, aki megérzi a magas cukrot mérés nélkül, és milyen érzések alapján állapítja meg önmagát figyelve, hogy korrigálni kell? Mondjuk 10 körüli, vagy valamivel afeletti értékekről volna szó. Mérés nélkül milyen léptékű korrekcióval mertek ilyen érzések esetén lépni?

 

[lizzi]

Hát én a 10 körüli vagy picivel feletti értékeket nem nagyon érzem meg,így én csak igazából akkor cselekszem mérés nélkül ha alacsony a cukrom ,mert azt inkább meg szoktam érezni ,de azt sem mindig.Én régen penes korszakomban éreztem a reggeli magasat,amikor sajnos volt már a végén olyan,hogy annyira fáradt voltam a minden éjjel való felkeléstől ,hogy nem hallottam az ébresztést és nem adtam inzulint ,így reggel 20 körüli cukorral ébredtem és ilyenkor nekem iszonyatos hányingerem és valami megmagyrázhatatlan rosszullétem volt.Ja erről jut eszembe mióta nem mértem ilyen nagyon magasat.de jó!
És nagyon boldog vagyok mert 2 napja nem ment 6 fölé a cukrom!!!

 

[vighkata]

Én a magas cukrot megérzem. Nehéznek érzem a lábamat, olyan, mint nyáron amikor a nagy melegben lehat nehéznek érezni. Azonkívül a számban is érzem azt az édeskés ízt. Persze nem mindig, sőt, sokszor csalatkozott az érzés, mer volt, hogy biztos voltam a magas cukiban a tünetek alapján, viszont 6-8 körül mértem. Tehát nem megbízható az érzés, de sokszor utal a magas cukorra. A magasat 15-16 fölöttire értem, ezt érzem.
Az érzésre tudatosan figyelek, vagyis cukimérés előtt megpróbálom "megjósolni" az eredményt.

 

[hypohonder]

Én már a 10 körülieket is elég nagy biztonsággal megérzem. Olyankor kicsit szárad a szám, s bár nem indokolja igazán semmi - tehát nem ittam sok folyadékot -, de mégis "vonz a WC", hogy finoman de érthetően fogalmazzak. Sokszor vagyok úgy, hogy éjszaka arra ébredek, hogy száraz a szám. Ez nem feltétlenül jelent magasabb cukrot, hiszen pl. egy kisebb megfázásnál is. ha a számon vagyok kénytelen a levegőt venni, akkor ez bekövetkezik. Ha viszont pl. 4-5 óra tájban ez a "wc vonzással" is párosul, akkor biztos, hogy 8 felett járok. Mert egyébként reggelig kibírom anélkül...
Szóval, ha valami miatt a számon vagyok kénytelen levegőt venni, akkor ha felébredek, várok, hogy megindul-e a nyálképződés. Ha igen, és a szokásosnak megfelelő mértékben (s ráadásul nincs wc-zési kényszer sem), akkor nincs gond. Ha nem, vagy nem olyan mértékben, akkor van. Ez öt percen belül kiderül. És akkor mérés nélkül is adok bólust, olyan 0,5-1 egység között.
Nem akarok nagyokos lenni, de célszerű figyelnetek magatokat, mert én sem mástól vagy a nagykönyvből olvastam ki ezeket a dolgokat. És nagyon ritkán tévedek.

Az eltévelyedésekkel (bűnökkel) kapcsolatosan a tegnap esti "kalandom" úgy ért véget, hogy ma reggelre 4,7-es cukrot mértem... Ez esetleg azt jelentheti, hogy tudom kezelni a viszonylag magas (12-es) cukrot???

 

[tímeácska]

Mi az, amit "legkevésbé szerettek" a diabotokban? 1 dolog, amit "letennétek", ha lehetne...

 

[tímeácska]

Mi volt a legrosszabb élményetek, mióta cukorbetegek vagytok?

 

[kmolli]

Íme egy újabb érdekes kérdés:
milyen apróbb-nagyobb "bűnöket" követtek el a diab. terén? Úgy a mindennapokban, mint olykor-olykor? Olyanokra gondolok, amiről nagyon jól tudjátok, hogy nem igazán hasznos dolog... Sőt, néha ártalmas is... (Pl. süti, normál cukros üdítő, nasi, dohányzás, alkohol, stb.)

Szerintem ma már nem létezik a fogalom a diabétesz kezelésében, hogy bűnözni. Ez 20 éve még így volt, akkor a süti, csoki bűnözés volt. Aztán ez megváltozott, mert kiderült, hogy le lehet ezeket is kezelni, lehet enni cukros dolgot, csak megfelelő inzulint kell rá adni. Szerintem egy pogácsa és egy süti között annyi a különbség, hogy másképp kell adagolni az inzulint. Magyarországon - mint a diab terén még igen sokmindenben - ebben is még kicsit le vagyunk maradva és még mindig használjuk a bűnözés kifejezést (használják az orvosok, persze szerencsére már nem mind...). És sokunkba ivódik és valódi lelkiismeretfurdalást okoz egy torta megevése. Ennek nem szabadna így működnie, ne bűnözés és nem bűnözés kategóriába soroljuk az élvezetes dolgokat, amik kapcsolatba kerülhetnek a diabbal. Szerintem sosem bűnözünk, maximum nem figyelünk eléggé vagy nem vagyunk elég ügyesek a hatások kivédésében.

Hypohonder, én több édességet is megeszem ám, főleg szülinapkor És nagyon figyelek, mérek, számolok és jó marad a cukrom (8 alatt). Ez szerintem nem bűnözés, hanem számolás és figyelés kérdése. Aki bűnözésnek éli meg az édességfogyasztást, az stresszként éli meg, mégha elfojtottként is, ami nem jó. Az is lehet, hogy a stressztől megy fel a cukra Amúgy egyszer mondta egy diabos, hogy ő azért eszi meg a sütiket, mert amikor elötte vannak a sütik, annyira kívánja őket, hogy a stressz, hogy nem ehet belőlük jobban emeli a cukrát, mitn a süti :-D Nekem ez nagyon tetszett

Bűnözésnek azt tartom, ha valaki úgy eszik dobostortát, hogy direkt nem ad be rá inzulint. De ez más...

 

[kmolli]

Van-e valaki, aki megérzi a magas cukrot mérés nélkül, és milyen érzések alapján állapítja meg önmagát figyelve, hogy korrigálni kell? Mondjuk 10 körüli, vagy valamivel afeletti értékekről volna szó. Mérés nélkül milyen léptékű korrekcióval mertek ilyen érzések esetén lépni?

Tímeácska, én azt gondolom, jobb ha nem nagyon ásod ebbe bele magad. Mint látod, ez talán a legegyénibb ebben a hülye betegségben, hogy ki mit, mikor érez. A hipónál sincs 2 ugyanolyan ember. Itt sem. Az a lényeg, hogy Te mikor érzed. Szerintem annak, aki nem érzi a magasat vagy a hipót, rossz lehet olvasni - tudni, hogy mások már milyen hamar megérzik. De a legszebb, hogy szerintem nem mindig megbízható a megérzés, legalábbis legtöbbünknek nem (különben nem mérnénk a cukrunkat...), hiába érzem meg 10ből 8szor a magasat, 2x nem és akkor is magas pedig (mondjuk 10). Szóval a lényeg, hogy magadat ismerd ki ezen a téren és ne nagyon számítson, hogy ki mit érez! Csak stresszeli magát vele az ember.

 

[Sani]

Teljesen egyet értek veled, Molli! Én is így gondolkodom.

Hogy mit lehetne elhagyni? Talán az állandó vc mérést. De már ehhez is kezdek hozzászokni. Ez is hozzátartozik az életemhez. Bár régen az inzulin beadása volt, ma meg már úgy adagolja a gép. Szóval még van remény, hogy kitalálnak erre is valamit.

 

[Nyafi]

Mi volt a legrosszabb élményetek, mióta cukorbetegek vagytok?

Egyszer az IKEÁ-ban voltam a nővéremmel.Kicsi lehettem,kb 11 éves.Miután fizettünk a pénztárnál,neki vissza kellett szaladnia egy ottfelejtett dologért,én pedig vártam rá a kassza előtt.Rengeteg ember volt aznap ott,a nővérem sokára jött vissza,én pedig közben behypoztam,de nagyon.Csak néztem a sok embert kavarogni körülöttem,fogalmam sem volt,mit tegyek,valahogy nem is tudtam hogy tennem kéne valamit ill.hogy hol vagyok,olyan homályos volt minden és mindenki...nem volt nálam kaja,de ha lett volna,sem biztos hogy meg tudtam volna enni.Aztán visszajött a nővérem,nagyon megijedt,azonnal megetetett csokival és jobban lettem.
Olyan volt mint egy furcsa,rossz álom,de valahol-legbelül-mégis tudtam hogy Valaki,fent vigyáz rám,és nem lesz semmi baj-és nem is lett,pedig lehetett volna.
Ez az érzés azóta sem hagyott el,pedig volt már egy-két eszméletvesztéses hypom.
Szerencsére mostanában már nem!

 

[lizzi]

Molli ezek szerint te bármit ehetsz ami cukros és azt ki tudod jól korrigálni?Mert én mint már írtam nem sok mindent tudok(vagy inkább nem akarok?)enni ami cukros.Fagyit például már sikerült jól kiszámolni meg korrigálni .de sütikkel is próbálkoztam de azzal nem igen sikerült elbánni
Ha például sütit vagy tortát esztek akkor folyamatosan adagoljátok a korrekciókat a jó cukrokhoz??vagy pedig kiszámoljátok ,hogy mennyi ch van benne és egyszerre beadjátok rá az inzulint??