Edukáció

tímeácska

Őstag
Szia Meli!
Igen, baj az van... De úgy érzem, muszáj lesz ezzel megbirkózni... Ha másért nem is, Mátéért mindenképpen!
Müller Pétert imádom!
De Popper Péter egyenesen fantasztikus! Írását még nem olvastam, de iszonyatosan jó pszichológus...
Az én esetemben úgy érzem, nekem kell megtalálnom a "hogyan tovább"-ot... Keresem, keresem, majd csak meglelem...
Feladni nem szoktam, ahhoz túlságosan optimista vagyok... Most erre az optimizmusomra szükség is van...
 

pusimelu

Őstag
Bocs még valami!

Én 12 évesen hittem abba hogy nem kerülök gyerekotthonba,és csak szeret engem valaki annyira a családban hogy felnevel.Hittem abba hogy egyszer nekem is lesz családom!Hittem abba hogy átvészelem a betegségemet és azt hiszem hogy sikerült.A HIT mmagadban és másokban nagyon sokat segít.Én szorítok és HISZem azt hogy sikerülni fog,így ismeretlenül is.Meli
 

lizzi

Őstag
Én is szeretem Müller Péter írásait és most olvasom a Titkot!:)
Hát igen Tímeácska a hogyan továbbot tényleg nekünk kell saját magunknak megtalálni ezek csak eszközök amik továbbsegítenek a bajokon,és én őszintén kívánom ,hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő utat és nagyon örülök ,hogy vagyunk mi itt egymásnak és tanulhatunk egymástól:)
 

tímeácska

Őstag
A dolgokkal akkor kell elkezdeni törődni, amikor még nem is jöttek létre. Akkor kell rendet tartani, amikor még nincs felfordulás. Ami nyugalomban van azt könnyű megtartani. Ami még nem született meg, arról könnyű tervet szőni. A még törékenyt könnyű eltörni, a még parányit könnyű megsemmisíteni. A húszméteres faóriás egy pici sarjból fejlődött ki. A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni. Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik. (Popper Péter)
Ne gondold a nem-tudást tudásnak. Ne gondold a betegséget egészségnek. A kínzó dolgoktól csak úgy szabadulhatsz meg, ha felismered valódi lényegüket. Ha nem tudod, hogy a tudatlanságod tudatlanság - soha nem fogsz tanulni. Ha nem tudod, hogy a betegséged betegség - soha nem fogsz gyógyulást keresni. (Popper Péter)
Szerintem, ezek az idézetek ide illenek... Mármint, az edukáció topic-ba...
 

Sani

Új tag
Nem érzem büntetésnek, inkább küldetésnek a cukorbetegségem. Úgy gondolom, sokkal hitelesebb, empatikusabb vagyok az emberekkel, a betegekkel s főleg a cukorbetegekkel. Segíteni szeretnék, hiszen tudom milyen az, amikor - szinte vakon lebegünk a Sors ránk osztotta szobában. Felvilágosítani szeretnék és értelmet találni az Életben. ( akinek nincsen)
Eszközként használom a betegségem, ha már itt van. Küldetésem van általa.
 

tímeácska

Őstag
És mikor mondanátok Magatokat tökéletesen elégedettnek -diab. terén-? És ehhez mit kell/lene tennetek? Vagy, elégedettek vagytok?
 

Sani

Új tag
A tökéletes az lenne, ha mindig pont eltalálnám az inzulinadagot és nem lenne az, hogy túladagolom ill. hogy magas marad> a kevés inzulin miatt.
Ha mindig 4-7 között lenne. Az egy dolog, hogy erre törekedek, viszont néha előfordul, hogy magas ill. alacsony értékeket mérek. Az lenne még nagyon jó, ha nem kéne annyi vc-t mérni, hanem be lehetne ültetni egy kis szerkezetet akár a kanülbe, hogy mérje a nap 24 órájában a vc-t.
 

tímeácska

Őstag
Lehet, az elég intenzív stressz miatt 6.-a óta 9-16mmol/l cukrom? Vagy valamit én toltam el...?! Hiába korrigálok, csak pillanatnyi megoldást jelent a plusz bólus, vagy a %-os emelés... Vagy a bázison emeljek? Úgy értem, az egész napi bázison állítsak??? Úgy 0,2-vel?! Érdekes, hogy Máténál ilyen dolgokon kb. 1 percig gondolkodok, aztán cselekszem is... De magamnál... Hajjaj... Meg, ugye itt van ez a stressz, amit most nem tudok "letenni", vagy hogy is mondják ezt...
 

tímeácska

Őstag
Én Mátém eredményeivel elégedettnek mondhatom magamat... De mégsem teljesen... Ugyanis, be-becsúszik egy-két 7 körüli érték is, igaz, csak ritkán... Tudom, hogy ezzel még nincs is semmi baj, én vagyok túlságosan is maximalista... De úgy érzem, e nélkül nem lehet tökéletes eredményeket elérni... Ez a maximalistaság az élet minden pontján érvényes rám... Hát, néha elég nagy hátrány is tud ám lenni...
 

tímeácska

Őstag
Valamin változtatott az a dolog, hogy van ez a fórum? Úgy értem, van-e belőle hasznotok, tudtok-e hasznosítani innen valamit, amit itt "kaptatok"?! Legyen az lelki, vagy gyakorlati tanács...

Van ám még kérdésem... :) Nem unjátok még?! Tudom, 1-2 kérdés túl általánosnak, sivárnak tűnő... De engem érdekel... :)
 

Sani

Új tag
Kedves Tímeácska!

A stressz miatt mérsz biztosan magasabb értékeket, és én a bázis emeléssel próbálkoznék. Pumpa esetén mondjuk ez könnyebb, mert ha mégsem kell emelni, akkor rögtön visszaállítanám.
A kérdések nagyon jók, hiszen -szerintem - így szembe tudunk nézni önmagunkkal, a kezelésünkkel és annak a hatásosságával. A mindennapok során ez nekem nem jut eszembe, viszont így szembesülök a dolgokkal.
Könnyebb rendet rakni a lelkünkben, ha nincsen rend. Ne söpörjük a szőnyeg alá a dolgokat, hiszen így - ha lelkileg is - jobban leszünk.
 

tímeácska

Őstag
Igen, Sani, nekem is (ha csak így burkoltan is), hasonló tervem volt a kérdések feltevésével... Szembesíteni magunkat magunkkal...
 

Sani

Új tag
Nagyon sokat tanultam én a megélt tapasztalatokból. Igaz, nem mindegyik volt arra alkalmas, hogy magamon alklamazzam, viszont sok érdekes dolgot olvastam. Köszi mindenkinek!:)
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Mi az, ami így cukorbetegen a legjobban hiányzik az életetekből? Mi az, amiből úgy érzitek, hogy "hiányt szenvedtek" (mármint a nem diabosokhoz képest...)?! -Érdekesen hangzó kérdés...-
Ez egy olyan kérdés, amire egyértelműen tudok válaszolni és mindig igaz, amióta cukros vagyok. A SZABADSÁG. Nekem más nem okoz mindennapi gondot, a kaja, a mérések, nehéz, igen, de ezt megteszem és nem vagyok tőle se ideges se rosszkedvű, olyan mint a pisilés, oda is néha el kell mennem, mert hát muszáj, csak oda ritkábban megyek. De a szabadság, az igen. Évekig álmodtam olyanokat, hogy lakatlan szigetre kerülök és tudom, hogy csak 1-2 napom van hátra, mert nincs inzulinom, vagy háború van és akkor nekem annyi, meg én elmentem volna távolkeletre, meg hátizsákos túrista lettem volna ilyen helyeken nagyon fiatalon (úgy vonzott), de ezt nem vállaltam be és szerintem jól tettem az egészségem szempontjából. De én ilyen lázadó, szabad típus vagyok, nehezen viselem a kereteket, márpedig, ha valami, akkor ez a betegség igenis szab kereteket. Pumpával is, anélkül is. És néha szeretnék pihenni, szeretnék egy kis időt, amikor csak úgy "vagyok", nem kell gondolkodnom, hogy most mit tegyek, ha sétálok 1 órát a fiammal, mit vigyek magammal a sétához a ház körül (!), meg ilyenek. Bocs, ha hosszú lettem...
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Lizzi, én nem tudtam, hogy a szemszövődményed ilyen, hogy nem látsz az egyikkel, annyira sajnálom, de azt jó látni, hogy te elfogadtad és így is boldog tudsz lenni! Még jobban drukkolok nektek a babához most...
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Valamin változtatott az a dolog, hogy van ez a fórum? Úgy értem, van-e belőle hasznotok, tudtok-e hasznosítani innen valamit, amit itt "kaptatok"?! Legyen az lelki, vagy gyakorlati tanács...

Van ám még kérdésem... :) Nem unjátok még?! Tudom, 1-2 kérdés túl általánosnak, sivárnak tűnő... De engem érdekel... :)
Szerintem sokan vannak, akik csak ideig-óráig a fórum tagjai, megkapják a választ és utána nem fórumoznak. Ez egyáltalán nem baj, sőt, ez azt jelenti, hogy tudtunk lényegi segítséget nyújtani, ami a legfontosabb a fórumban. Ők nem fognak válaszolni neked, mert valszeg nem olvassák a kérdést :) De sokan vannak ők is. Nekem spec az okoz örömet, hogy ha van épkézláb ötletem valakinek a problémájára. És az, hogy ebben a közösségben, korra, nemre, mindenre való tekintet nélkül vagyunk egyformák, tartozunk valakihez, egymáshoz, ez nagyon jó és ezt az érzést nem szeretném elveszíteni.

Ja, az előző kérdéshez még annyit hozzáfűznék, hogy a terhességeim alatt zavar a legjobban a diab. Kár, hogy nem tudom határtalanul boldognak megélni ezt az időszakot, pedig csodás lehetne. És az egész olyan túl-tervezett volt, ezt nagyon sajnálom. Igazán csak most nehéz, a másodiknál, mert nincs elég időm a cukromra, pedig ez most még szebb terhesség lehetne, hiszen már van egy fiam, tudom, milyen ez, várom a következőt, erre alig tudok a babára koncentrálni, mert az összes nem fiammal töltött időmben valahogy mégis a cukromra kell koncentrálni. Ja, és a gyermekágyas időszak egy katasztrófa volt nekem. Ahelyett, hogy ledőltem volna aludni, amikor csak tudtam, vagy éppen hipóztam vagy magas volt és nem fekhettem le, mert mérni kellett félóránként, hogy ha 8 alá megy, egyek. Ezt el tudtam volna képzelni nem cukrosan is...
 

Sani

Új tag
A háborútól én is félek. Igazán attól, hogy akkor nem tudom beszerezni az inzulint, a tesztcsíkot( anélkül meg is halnék) + a pumpatartozékokat. Bár anélkül még csak ellennék. Szóval ilyen félelmeim nekem is voltak - vannak.
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
"Érzi valaki úgy, hogy a betegsége büntetés? Vagy esetleg épp' az ellenkezőjét, hogy valami "küldetés" szerűséget rótt rá ezzel az a bizonyos sors?!"

Sokszor volt ilyen, vagy hasonló érzésem, de ezek csak időlegesek voltak. Viszont az ellenkezője, a "küldetés" már sokkal erőteljesebben és stabilabban jelentkezett. A küldetés fogalomba nagyon sok minden belegondolható, én inkább azt tudnám kiemelni, hogy a diab által mit nyertem.
Mindenképpen nyertem új ismereteket, új ismeretségeket, nagyszerű barátokat, a diab által sokkal alkalmazkodóbb, rendszerezettebb lettem. Sokkal inkább elfogadom az embertársaimat olyannak amilyenek, mint azelőtt.
Ha egy tündér azt mondaná, hogy kéri tőlem a diabéteszemet, de vele együtt a diab által megismert barátaimat, társaimat, ismerőseimet, és a diab általi tudásomat (amit nem adhatok tovább), akkor köszönöm szépen, de nem adom egyiket sem.
Ez nem most fogalmazódott meg bennem, már utaltam erre itt a fórumon.

A cukorbetegségem tény, eltüntetni, visszacsinálni, változtatni rajta nem tudok. Ha ezeket nem tudom megtenni, akkor a lehető legtöbbet, legjobbat, legpozitívabbat kell kihozni belőle. Talán erre mondják, hogy minden rosszban van valami jó? Csakhogy van az a képzeletbeli mérleg, amin ott van a "rossz" és a "jó".

Csak kívánni tudom mindannyiótoknak az élet minden napjára, minden helyzetére, hogy sikerüljön a "rossz" mellé annyi "jót" helyezni, hogy a mérleg nyelve mindig a jó felé mutasson. Ha csak szeretettel és őszinte érzéssel gondolunk a másik irányába, akkor már segítettünk a jót túlsúlyba helyezni.
 

rgyörgy

Új tag
Nálam ez jelentkezett először. 1987. február. Jogosítványom orvosíját kellett hosszabbítani. És nem tudtam elolvasni a tábla nagy részét a vizsgálatkor... Letaglózó élmény volt!!! És az egyik szemész azt mondta: "Talán öt éve még van a megvakulásig
Kedves mindenki

Az orvosok, nagyon gyakran kegyetlenek a beteggel.<o></o>
Én ugyanezt éltem át, mikor a kórházi szemész „megnyugtatott”, hogy súlyos cukorbeteg vagyok és 2-3 éven belül teljesen, megvakulok. Az érzésem hasonló volt a villámcsapáshoz
Üdv mindenkinek rgyörgy
<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]--><o></o>
 
Oldal tetejére