Edukáció

[Sani]

Kedves Tímeácska!

Én kamaszkoromban álltam úgy a cukorbetegséghez, hogy ...sehogy. Nem érdekelt, nem foglalkoztam vele....kész csoda, hogy nincsen szövődményem.
Aztán mióta 'megjött az eszem' - ez már természetes velejárója az életemnek. Ez van, el kell fogadni és én a betegségemből mindig próbálok erőt meríteni és ezáltal még többet elérni. Régen azt szoktam mondani,
- hogyha már a nyakunkba akasztották, akkor használjuk ki.
Nekem nagyon sok erőt , önfegyelmet, kontrollt adott ez a betegség, amit az élet más területein is fel tudok használni. Nem azt mondom, hogy 'jaj de jó, hogy cukros vagyok', viszont emiatt sosem szomorkodom.

Ahogyan Hypohonder is írta, néha én sem állok ellen a sok finomságnak. Viszont ezt mindig úgy teszerm, hogy kontrolállom a vc-at és már eleve inzulint adok be. Ma már - úgy gondolom - ez nem bűn, és mivel nincsen utána magas vércukor, nincsen lelkiismertet furdalásom miatta.

 

[lizzi]

Hát Tímeácska ,hogy neked micsoda kérdéseid vannak
Én sajnos éreztem már azt ,hogy szívesen meghalnék inkább minthogy tovább szenvedjek ,amikor 22 évesen! gyerekkorházban feküdtem,az orvosnő (aki amúgy nem diab területen végzett csak nem volt más aki ellássa a cukros gyerekeket)annak ellenére ,hogy mondtam neki ,hogy nekem nem vállt be az Actrapid ,napi 60 egységet nyomatott belém és még akkor is az egekben volt a cukrom,kihánytam még a vizet is és 1 hét után nem tudott velem mit kezdeni és akkor volt az ,hogy meg akartam halni és majdnem tettem is érte,de tudtam ,hogy a szeretteimnek akik annyi mindent megtesznek értem nem okozhatok ilyen fájdalmat és ezért tovább küzdöttem.
De decemberben is volt egy olyan pár napom amikor akármit tettem nem tudtam 15 körüliről lehozni a cukromat,bázist emeltem ,korrigáltam és tűt sceréltem ,de valami komoly baj lehetett a szervezetemben ,mert semmire nem reagállt!Igaz ez is menszi előtti időszak volt,de remélem többé soha nem lesz ilyen ,mert nagyon el voltam keseredve és már elegem volt az egészből ,de azért én ilyenkor is mérek,addig még szerencsére nem keseredtem el,hogy ezt elhagyjam.

 

[Sani]

Nekem mindig az van a szemem előtt, hogy mi alakítjuk jövőnket. S ennek tudatában élem a napjaimat. Ezt nem lehet félre tenni, mert nem hagyom magamat a hétköznapok sodrásával vinni. Rajtunk múlik.
Ha van egy célom, és első próbálkozásra nem sikerül akkor én addig nem adom fel, míg valahogy el nem érem. Hiszen nem mindegy, hogy hogyan éljük le az életünket.
Rajtunk múlik a jövőnk.

 

[lizzi]

Hát én bevallom őszintén,hogy irigylem azokat akik ehetnek ezt-azt magasabb cukrok nélkül ,mert nekem sajnos bárhogyan is mérek ,korrigálok ,inzulint adok ,vannak olyan dolgok amiket egyáltalán nem ehetek ,mert az egekben van tőle a cukrom
Ezért is dolgozom fel nagyon nehezen ha magasbb lesz a cukrom valamitől annak ellenére ,hogy mérem a ch-ot, mindennap ugyanannyit mozgok,stb.
Volt olyan időszak ,hogy beletörődtem abba ,hogy én ilyen vagyok és kész ,de most próbálom egy ideje máshogyan nézni a dolgokat és talán sikerül majd valami jobbat is kihozni magamból,igaz mikor a kezembe került pár napja kb 10 évvel ezelőtti zárójelentés és abban is azt látom ,hogy hogyan ingadoztak a cukraim a kórházi kaja és a napi nagy séták rendszeressége mellett is ,akkor kicsit elbizonytalanodom ,de nem adom fel ,mert ugye van egy célom!!!

 

[vighkata]

Nekem is volt "semmi sem érdekel" időszakom. Nem két nap, több volt, mint két hónap. Így utólag visszaemlékezve, inkább értékelve még hasznosnak is vélem a "jövő" irányítása szempontjából. Sokkal inkább tudom, és tisztában vagyok a helyes úttal, ezen kívül, miután meg,- és átéltem, sokkal inkább meg tudom érteni a hasonló időszakon áteső társaimat. Ezáltal sokkal érzékletesebben tudok rajta segíteni.
Valószínű ezen mindenki átesik valamilyen formában, úgy tűnik, ez is hozzátartozik a betegségünkhöz.

 

[tímeácska]

Annyira örülök, hogy ilyen őszinték vagytok! Van ám még pár hasonló kérdés a tarsolyomban, de beosztom őket!
Hát, mi irányítjuk a sorsunkat... Ehhez lenne egy hozzáfűzésem... Nem, a sorsunkat nem mi irányítjuk! A diabunkat, betegségünket, hozzáállásunkat lehet, hogy mi irányítjuk, vagyis, tudjuk irányítani, a lehetőség meg van rá, az eszközöket pedig nekünk kell megtalálni hozzá! De a sorsunkat NEM tudjuk irányítani! Tapasztalom rendesen... És itt nem is egészen a diabra gondolok...
Szerintem az a bizonyos mondat így helyes: mi alakítjuk betegségünk jövőjét... A betegségünk jövője rajtunk múlik...
Sani! Nem kötekedni szerettem volna most ezzel, csak per' pillanat én így érzem... Nagyon is így érzem... Tudom, borús vagyok... Igen...

 

[Nyafi]

Az én "semmi-sem-érdekel" időszakom nekem is kamaszkoromban volt...cukrot cukorral ettem és gyűlöltem az egészet...na nem mondom hogy most szeretem,de legalább már tudom hogy ha szeretnék gyereket ,szeretném látni az unokáimat akkor mégiscsak kell az az önkontroll...(bár utálom ezt a szót!!) És annyi segítséget kapok(akár tőletek is!) hogy így már nem is olyan nehéz.
Hogy ki irányítja a sorsunkat?Nos,szerintem...részben önmagunk,részben rajtunk kívül álló dolgok...Az tény,hogy a szövődménymentes jövőért mi magunk nagyon sokat tehetünk(!!), de azt biztosan tudom hogy azt hogy nekem most nincs semmiféle szövődményem a kamaszéveim után,nem magamnak köszönhetem.
Tímeácska!Elő a kérdésekkel!

 

[tímeácska]

Nosza, akkor hajrá, itt egy újabb kérdés:
Ti mit tennétek, min változtatnátok, ha kiderülne, hogy már kialakulófélben van, esetleg már ki is alakult egy szövődményetek, de Ti azt mondjátok, hogy Ti mindent a lehető legjobban csináltok, ennél jobban már nem lehet?! Pl. egy régebbi, akár serdülőkori diabhoz való negatív hozzáállásotok miatt kezdődne a szövődmény...
Akinek már esetlegesen van szövődménye, az is írja meg, mit érzett, milyen gondolatok keringtek a fejében, amikor szembesült a valósággal, és arra is kíváncsi lennék, min változtatott az addigiakhoz képest!

 

[tímeácska]

Melyik szövődménytől féltek a legjobban? (nem, mintha bármelyik jó lenne...)

 

[vighkata]

A szövődmények kialakulásánál is igaz az a tény, hogy létezik az egyéni érzékenység, ill. inkább az egyéni hajlamot említeném.

Pl. az én esetemben a nővérem ugyanolyan örökítő anyagokat kapott (a nagyanyánk volt diabos), mint én, az egyéni hajlam alapján én lettem cukorbeteg, ő nem. Neki viszont már volt veseköve, nekem nem.

De menjünk egy kicsit messzebb. Van akinek májmegnagyobbodása van, holott életében nem ivott, egy alkoholista pedig túlterheli a máját, és az mégis évekig, évtizedekig működőképes.

Nekünk cukorbetegeknek sokkal nagyobb az egyéni hajlamunk a társbetegségekre, szövődményekre, de az nem függ a normoglikémia megtartásán, legfeljebb jelentős mértékben lehet csökkenteni a kockázatot. A fordítottja viszont igaz. Ha folyamatosan magas a cukorszint, és a cukorbeteg nem figyel a diétára, és a megfelelő kezelésre, akkor a rá jellemző hajlamból nagyobb eséllyel alakul ki a szövődmény. De akkor is csak az a szövődmény, amire genetikailag hajlama van.

A hajlam megléte esetén a szövődmény kialakulhat jól karbantartott diabétesz mellett is, ezért én nem helyeslem az önmarcangolást, és az önvádolást. Hiszen akkor már a cukorbetegség létrejöttéért is vádolhatnánk magunkat. Mindent meg kell tenni a kockázatok csökkentéséért, a szövődmények kialakulásának elkerülésére, de az önvádaskodással nem tesszük meg nem történtté a kialakulását. Meg kell nézni, hol "állunk most", és a jövőre vonatkozóan eszerint tervezni a kezelésünket, vagy módosítani a diétán.

 

[Nyafi]

Melyik szövődménytől féltek a legjobban? (nem, mintha bármelyik jó lenne...)

Számomra a szemem világa a legfontosabb.

 

[vighkata]

Remélem ezzel nem leszek csodabogár, de én nem félek kialakuló szövődménytől. Persze nekem is eszembejut, és tisztában vagyok velük, de nem tartok attól, hogy nálam valamelyik kialakulna, holott biztosan van genetikailag hajlamom valamelyikre.

Illetve van egy, a fogágy gyulladás, ami diabos korom óta sok keserűséget okozott, és nehezményezem is, hogy ezzel a diabetológián belül kevéssé foglalkoznak. Ezt egyelőre még inkább esztétikai problémának tekintik. Ha gond van a vesével a Tb rendezi, ha lézerezni kell a szemet, akkor a Tb fizeti, ha kipotyog a diabos foga, akkor vagy fogatlan lesz, vagy száz ezreket költ a "mosolyára". Alig van ismerősöm, akinek ne lenne fogászati problémája. A fogorvostól mást nem kapok, mint hogy "ja kérem, hát a cukorbetegség...". A fog,- és állkapocscsont pusztulást nem lehet fogmosással megállítani. A Röntgen felvétel pedig nem hazudik. A fogorvos széttárja a karját, a magánklinikák pedig hirdetik a fog,- és állkapocscsont pótlást, persze arany áron. És hát bizony ez is a diab egyik szövődménye.

 

[Sani]

Hát, a szövődmények azok - a rossz anyagcserénél - fordulnak elő. Mivel állandó kontroll alatt vagyunk, kezelőorvosunk - rossz esetben is 3 havonta Hga1c-t néz, + a többi vizsgálat, - szóval ha felfedezett szövődményre utaló jeleket, akkor az elég koraiak. A korai szövődményeket még vissza lehet fordítani... Erről engem is nehezen győztek meg, de van 1-2 film fenn a neten, pl Hevesi Tamás közbenjárásával.

Ha úgy gondolom, hogy én jól kezelem magam és mégsem, ez nem lehet. Mivel a célértékeket tudjuk, tehát az a jó, ha 4-7 között van a vc és egészségesen élünk, étkezünk,rendszeresen mozgunk, akkor szerintem nem sok esélye van annak , hogy kialakuljon a szövődmény.

Hogy melyik szövődmény a mumus? Mindegyiktől tartok, de talán a diabeteses láb, aminek ne szívesen esnék áldozatul .Kedves orvos ismerősöm illusztrálta jól , ha nincsenek rendben vc értékeink, akkor mint a ' sonkát szeleteljük fel ' a diabeteses lábat ,ha már megtörtént az első amputálás. De ez akkor fordul elő, ha nincsenek rendben az értékeink!

Igenis magunk irányítjuk sorsunk. Hiszen életünk a cukorbetegség. És az, hogy ezt hogyan éljük meg ill. hogyan élünk vele az rajtunk múlik. Biztosan van befolyásoló tényező, de mi éljük le az életünket és nem mindegy, hogy hogyan.

Meg kell tanulnunk ezzel a betegséggel együtt élni! Elfogadni és kezelni kell! Ehhez pedig tanulni kell. Tanulni a lehetőségeinket és az önfegyelmet. Folyamatosan értelmezni kell az állapotunkat és dönteni kell. Jó döntés pedig akkor születhet, ha tudás fedi le, s ezt a tudást mindenkinek magának kell megszerezni. Kezünkben van a sorsunk. Rajtunk múlik a jövőnk.

 

[Sani]

De most ugye a diabetszes szövődményekről van szó, ami akkor alakul ki, ha nem normoglikémiásak az értékeink?
Az megint más, ha genetikai tényezők miatt hajlamosak vagyunk a betegségekre. Itt ki kell hangsúlyozni, hogy ezek a szövődmények a rossz anyagcsereállapot hatásásra alakulnak ki. Fajtáik:

Mikroangiopathiás szövődmények / kis-ereket érintő/
Lényege:a hajszálerek alaphártyája megvastagodik, egyidejüleg fehérje áteresztővé válik.
- Retinopathia
A szemfenéki hajszálerekben létrejövő kis tágulatok vérrögösödése és elzáródása következtében a retina oxigén ellátása romlik, s bár új hajszálerek képződnek, ezek megrepednek és a szemfenék bevérzik.
- Nephropathia
A vese vizelet szűrését végző hajszálerek megbetegednek. Ennek első jele a vizeletben kiválasztódó albuminürítésnek ( fehérjének ) megnövekedése.
- Neuropathia
Romlik az idegrostok hajszálereinek a keringése, és ez károsítja az idegek velőshüvelyeit és felhalmozódik a sorbit. A magas sorbit tartalom a sejtek vízfelvételéhez, megduzzadásához, majd elfajulásához vezet.

Ezek mellett más súlyos szövődmények is felléphetnek, hiszen a kisérbetegség az egész szervezet érhátózatát tönkre teheti. Így pl. a vázizmok ereinek szétroncsolódása az izmok működésének hibáját okozhatja, a bőr kapilláris ereinek megbetegedése pedig növelheti a bőr sérülékenységét.

A kis-érszövődmények kialakulásának megelőzése elsősorban a tartósan jó, közel normoglikémiás anyagcsere-vezetéssel lehetséges!

Makroangiopathia / nagy ereket érintő /
Lényegében érelmeszesedés okozta keringészavarról van szó, ami koszorú, a fej-nyaki és végtagi erekben alakul ki. Elsősorban a II-es típusú cukorbetegség szövődményei.

 

[tímeácska]

Sani! Én nem egészen a diabra értettem a "magunk, vagy nem magunk irányítjuk a sorsunkat"! (Erre írtam, hogy a betegségünket, igen, magunk irányítjuk...)Mert, a nem diabos sorsunkat nem mi irányítjuk, sajnos... Ha így lenne, akkor én vissza szeretném forgatni az idő kerekét úgy 55 órával... És akkor teljes lenne a ... Mindegy...

 

[tímeácska]

Egyébként én is a látásomat féltem a legjobban... Meg a lábamat... Nem tudnék a kettő közül választani. De durva... Választani... Elég hülye kifejezés. Szóval, ezeket féltem a legjobban!
Mátémnál pedig a veséjét, ami amúgy is érintett, igaz, nem diabetesz által, de innentől Neki nagyobb a kockázat...

 

[tímeácska]

Érzi valaki magát a társadalom által megkülönböztetettnek, illetve hátrányosabb helyzetűnek a diabetese miatt? Ha igen, mit kéne tenni, hogy ne így legyen? MI mit tehetünk?

 

[Sani]

Azt, hogy cukrosok leszünk- lettünk ( I.es típus ) , arról tényleg nem tehetünk( vagy a gének, vagy a 'szerethiány'). Viszont ha már azok vagyunk, mi vagyunk a felelősek azért, hogy nem romoljon az állapotunk. és így is teljes életet élhessünk.
Én úgy nőttem fel, hogy cukorbeteg vagyok. Lehet, hogy ezért gondolom úgy, hogy rajtunk múlik a jövőnk.

 

[tímeácska]

Sani, a diabeteses sorsunk rajtunk múlik, igen. Tudom, én nem vagyok elég egyértelmű, kissé "homályosan" fogalmazok (tudom, mert így van! Nem benned van a hiba!!!)

 

[tímeácska]

Az, hogy kisfiam cukorbeteg lett, elfogadtam, beletörődtem, cselekszem legjobb tudásom/belátásom szerint (ugyan ez értendő az egyéb más betegségeire is...), igen, én irányítom a diab. sorsát. Ha elég nagy lesz, akkor Ő fogja irányítani a betegsége alakulását, a betegsége sorsát... Az, hogy én is cukorbeteg lettem, már elfogadtam, beletörődtem, cselekszem, éppen úgy élem meg, mit Mátém esetében. Nem hibáztatok senkit, és semmit a kialakult helyzetért! Irányítom tovább a betegségeink sorsát... De a SORSUNKAT nem tudom befolyásolni... Csak 55 óra... Nem sok... De nekem ennyi is elég lenne visszafele, ha alakítani tudnám a sorsunkat... De nem tudom... 55 óra... Emlékszik valaki arra, mi történt vele 55 órája?! Lehet... De azt nem tudhatjuk, hogy mi fog történni velünk 55 óra múlva... Pedig néha nagyon is jó lenne tudni, ha el fogok esni, le tudjak ülni előtte... De ez az, amit NEM tudunk befolyásolni, bármennyire is jó lenne... 55 óra... Nem sok, de néha rettentően soknak tűnik... Élet hosszúságúnak is tűnhet... És egy élet is eltűnhet... Na, ezt nem lehet befolyásolni... Ez a SORS...!!!