C-peptid

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Akkor most adjak a gyereknek gyógynövény teát vagy sem? Nekünk azt tanácsolták, hogy kiegészítő kezelésként kaphat, persze ez nem helyettesíti az inzulint és azt nem is szabad elhagynunk.
Persze hogy igyatok gyógynövény teát. Azt jól látod, hogy nem inzulin helyett kell inni, a gyógynövény tea minden másra jó.
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
A gyógyteákkal az a baj, hogy hozzászokik a szervezet és csak ideig óráig hatnak. Én adnám, amíg használ. Ha nem használ, akkor el kell fogadni, hogy ennyi ideig tartott és kész. Mindig jó, ha csak ideiglenesen is, ha kevesebb inzulinnal, stabilabban működik a dolog. Mindenkinek megszokja egy idő után a szervezete (nem tudom a fiziológiás okát, biztos van olyan szakértő, aki el tudná magyarázni, hogy ez milyen folyamatoknak köszönhető). De addig is jó, amíg hatnak a növények.

Aztán leesett, hogy a búzafű. De ez is el fog múlni, mármint a vc csökkentő hatása, talán még 1-2 hét és újra vissza fogom emelni a bázist.

Nekem is vannak ilyen jellegű tapasztalataim, hogy valami könnyebben szabályozhatóvá teszi a cukimat, aztán hiába folytatom, már nincs szabályozó hatása. De én is csak utólag, néhány nap elteltével tudom összegezni a hatását valaminek.
Én a cikória kávénál tapasztaltam jelentős javulást. Meg is örültem, hogy csak ennyi kell a boldogsághoz, cikória kávét inni és kész, de nem, sajna nem.
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Amikor azt írtam, hogy mindegy, hogy 2 egység, vagy 6 egység, azt úgy értettem, hogy annyit kell adni, amennyire szükség van, azon belül mindegy, hogy mennyire van szükség, ha már egyszer szúrni kell.
Tehát terápia szerint valóban nem mindegy, de a cselekmény szerint mindegy, hogy hány egység van a penben.
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Nekem is vannak ilyen jellegű tapasztalataim, hogy valami könnyebben szabályozhatóvá teszi a cukimat, aztán hiába folytatom, már nincs szabályozó hatása. De én is csak utólag, néhány nap elteltével tudom összegezni a hatását valaminek.
Én a cikória kávénál tapasztaltam jelentős javulást. Meg is örültem, hogy csak ennyi kell a boldogsághoz, cikória kávét inni és kész, de nem, sajna nem.
Cikória? Ez jóóó, tejserkentő cucc ugye, hát hülyére ittam magam szoptatás alatt, de nekem sajnos egy pillanatig nem segített.... egész szoptatás alatt pocsék cukraim voltak (értem ez alatt a hipó nélküli instabilitást). Pedig de boldog lettem volna, ha egy picit is jó lett volna. Lehet, hogy a szoptatás miatti szar cukraimra nem használt csak. Na, maradt még itthon, ha elmúlik a búzafű hatása, újra kipróbálom :) Köszi :)

Ami nekem a legmarkánsabban bejött, az az agykontroll volt (tudom, nem tea...), meg a csalánlevél tea, na az nagyon bejött.
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Cikória? Ez jóóó, tejserkentő cucc ugye, hát hülyére ittam magam szoptatás alatt, de nekem sajnos egy pillanatig nem segített.... egész szoptatás alatt pocsék cukraim voltak (értem ez alatt a hipó nélküli instabilitást). Pedig de boldog lettem volna, ha egy picit is jó lett volna. Lehet, hogy a szoptatás miatti szar cukraimra nem használt csak. Na, maradt még itthon, ha elmúlik a búzafű hatása, újra kipróbálom :) Köszi :)

Ami nekem a legmarkánsabban bejött, az az agykontroll volt (tudom, nem tea...), meg a csalánlevél tea, na az nagyon bejött.
Hol vagyok én már a szoptatástól? Az ízét imádom a cikória kávénak, a gyerekkoromra emlékeztet, akkor ihattam Azt nem is tudtam, hogy van tejserkentő hatása (vagy nincs, csak a reklámok szerint?).

Az agykontrollt én is elvégeztem, de nem gyakorlom napi szinten. De egyáltalán nem zöldség egy kicsit a magunk (cukrunk) javára fordítani a tudását. Ez legalább biztos nem árt. :hurra:
 

blaci

Őstag
Sziasztok!
Szerintem az is szempont lehet, hogy a kevesebb beadott inzulin kisebb mértékben és felületen terheli le a bőr alatti zsírszövetet, azt kevésbé roncsolja. A bőr, a zsírszövet és az izom épségének megőrzése érdekében fontos persze az is, hogy minden inzulinbeadáshoz más-más területet válasszunk. Ha túl gyakran vagy hosszabb időn át használunk egy helyet, a szövetek attól is károsodhatnak (függetlenül a beadott inzulin mennyiségétől), ami az inzulinfelszívódás romlásához vagy megváltozásához vezethet. A rendszeres helyváltoztatással a beadott inzulin felszívódása hosszabb távon egyenletesebb és biztosabb. Az inzulincsomók esetleges kialakulása is jóval ritkábban fordulhat így elő. Kisebb mennyiségekkel az azonos területek hosszabb ideig használhatóak és tovább épek maradnak.

Én pl. az 5 év alatt még soha nem adtam magamnak inzulint a karomba és a combomba se... Csakis a hasamat használom erre a célra (persze nem ugyanazt a helyet) és ezzel még soha nem volt semmi probléma.
Egyedül a kórházban kaptam a karomba amikor a nővérke adta be, hogy kímélje az általam használt területet...
Még erre is figyeltek pedig szemészeti osztályon voltam a szürkehályog műtéteim alkalmával...azért ez mindenképpen dicséretes!
Mondjuk a peneket még érkezésemkor elvették, amit nem értettem igazán de nem problémáztam rajta...odaadtam. Viszont amikor szükség volt rá (megérkezett a kaja az osztályra) mindig hozták, soha nem kellett kérni vagy szólni ezért...

Mi a véleményetek erről?
Az azonos helyre egy időben beadott kisebb adag inzulinról és annak esetleges (a mennyiségből adódó) kíméletesebb hatásáról?

Ismertem egy idős bácsit akinek pl. 18NE volt a reggelihez adott bólus inzulin adagja és azt két részletben adta be a jobb és a bal combjába egyenlő arányban elosztva. Ilyenről én másnál még eddig nem hallottam. Előtte kb. 8 évig csakis a hasát használta, borzalmasan nézett ki neki, de mivel már idős volt nem érdekelte túlzottan, max. plasztikai műtéttel lehetett volna rajta javítani…mármint azon, hogy jobban nézzen ki…
Továbbá azt ajánlották neki a dokik, hogy oda lehetőleg ne adjon már be inzulint. Mondjuk a felszívódás is minimális volt, ezért is volt szükség a beadás helyének megváltoztatására...
Üdv.,
Laci …aki csak elgondolkodott ezen egy kicsit, lehet nincs is nagy jelentősége…!;)
 

somcsika

Aktív tag
Amikor azt írtam, hogy mindegy, hogy 2 egység, vagy 6 egység, azt úgy értettem, hogy annyit kell adni, amennyire szükség van, azon belül mindegy, hogy mennyire van szükség, ha már egyszer szúrni kell.
Tehát terápia szerint valóban nem mindegy, de a cselekmény szerint mindegy, hogy hány egység van a penben.

igen, én is erre gondoltam. csak hát én még nem vagyok olyan tapasztalt ebben:)
 

edinaxy

Új tag
Sziasztok!

Bocsi a kis kimaradásért, de nem sok időm van írni, olvasni.

Nos, mi elkezdtük a diétát, méretek egy új C-peptidet, tavaly még 69 volt, de diéta elején is szeretném tudni.
Az amcsik (nagyon kedvesek, írtam, válaszoltak) glutén-mentes liszttel és kecske tejtermékekkel helyettesítenek. Náluk van kókusztej, kókusz és amaranthliszt, ezek nálunk is vannak (nagyon drágák), de ezáltal nem sok mindenről mondanak le. Szendi Gáborral leveleztem, ő csökkent CH-t ír, legalábbis egyidejű terhelésre. Ez nem CH mentes diéta, sőt nemis diéta, étrend, életmód. Nagyon nehéz, de a liszt és tejérzékenyek is megvannak olyan ételek nélkül, mint pl. a cukrosok a napi cukor, csoki, péksütemény és halálos nagyevészetek nélkül. Csak szokás kérdése. Akik itt vagyunk, szerintem az átlagosnál felelősségteljesebben gondolkodunk, tehát én is úgy kezdtem el az étrendet, hogy CH kell, ha csökken a testsúly mondjuk 2 kg-t, akkor fel kell függeszteni (most 14,5 kg a 2,5 éves kislányom). Itt egyébként zöldséggel, főleg pedig gyümölccsel viszünk be CH-t, óvatosan a nagy hullámok elkerülése miatt. Inzulinpumpája van (Medtronic, most jött ki januárban, fél órával túl magas, túl alacsony előtt jelez, 3,7-nél (beállítható mennyi legyen) inzulint felfüggeszti)
Emellet az a jó, hogy állandó vércukormérő is van rajta, tehát 24 órás görbéket látok, és sajnos azt látom, hogy eddig bármit csináltunk, mint a hullámvasút, olyan.

A pale nekem azért tetszik, mert ha nem lesz fejlődésbeli hátránya, csak a paleo mellett el tudjuk kerülni a rosszullétet, az állandó aggódást, hogy mindig legyen vele valaki (és ez szerintem 80 éves korába is így lenne, nemcsak míg kicsi)

Az amcsiknál 4éves kislány 1 éve, 8éves fiú fél éves inzulinmentes fél évi diéta után. A kisfiúnak nemrég mértek 3-ból 2 antitestje normál értékre süllyedt vissza. Tehát nemcsak a kevés Ch miatt nem kell inzulin, hanem sejtregenerálódás is látható. Azt írta anyukája, hogy mivel nem ad inzulint, ezért már nem számolja és így nem tudja mennyi a napi CH-ja, ugyanis én is arra voltam kiváncsi, csökkent-e az adott Ch.
Náluk egyébként már van házi A1C teszt, én még itt nem láttam, illetve az orvosuk honlapján még van 1-2 eset http://house-nm.com/ (newletter)
Bár amerikába nem lehet olyan könnyen eljutni, azon mosolyogtam, hogy a konzultáció díja 15-30 e Ft. Már lassan nálunk is itt tartunk.


Ami az étkezést illeti: gluténmentes kenyeret sütök, muffint gluténmentes liszttel de zabkorpa, zabpehely nélkül (Szendi recept), csináltam főzeléket turmixolással habarás, rántás nélkül, levest csak rántás nélkül eszünk, paradicsomlevest még eszünk, ha nem javulunk esetleg a paradicsomot elhagyjuk,
csináltam paprikás "krumplit" krumpli helyett karfiollal
zöldségfasírtot, normál fasírtot zsemle és zsemlemorzsa nélkül, töltött káposztát rízs és rántás nélkül
ettünk cézár salátát (öntet, piritott kocka tilos)
párolt hal grillezett zöldségekkel
iszunk vizet, 100% gyümölcslevet (keveset), zöldteát steviával, diétás szörpöt

Nem könnyű, főleg hogy a zöldség, gyümölcs miatt nem elég a havi 1 nagybevásárlás, hanem hetente menni kell. Próbálkozunk, reménykedünk. A laboreredmények fognak dönteni. Szeptembertől menne óvodába, addig van fél év, ha javul úgyis kell vinnünk az ételt, folytatjuk a paleot, de legalább inzulint nem kellene az ovónőknek kezelni és odafigyelni a hipóra, rosszullétre.
edinaxy
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Edinaxy, arra gondoltál, mi lesz vele az iskolában? Akkor is vinni fogod neki az ennivalót? És, ha táborba akar menni? Vagy szülinapi zsúron lesz?
Egyébként jó nektek,hogy ki tudjátok fizetni a folyamatos vércukormérőhöz a szenzorokat, sajnos nagyon kevesen tehetik meg, meg ahogyan ezt a diétát is, mert ez is nagyon sokba kerül.

Hát sajnos igenis vannak fruktózérzékenyek (azaz gyümölcsérzékenyek). Múlt héten jó néhánnyal összefutottam a gasztron, nem ritkább, mint a lisztérzékenység. A zöldségérzékenység már más téma, mert más dolgok vannak a zödségekben, de pl ahogy olvasom a hamis paprikás krumplitokat, hááááát, ha itthon én karfiollal csinálnám meg, mindannyian egész napot töltenénk a wc-n bélgörcsökkel.

Nekem tetszik ez a paleo dolog, de ahogy olvaslak, hogy miket nem lehet, hát egyre több kétely ébred bennem, hogy erre pontosan ugyanúgy nem képes mindenki, ahogyan nem mindenki tudja megemészteni a glutént sem.
A nagyfiamnak, ha enyi zöldséget és gyümölcsöt adnék, napi 6 kakája lenne és valszeg rosszul is lenne (még vizsgálják, mire allergiás, de a tej és liszt egyelőre nem gáz neki, nega lett a teszt rájuk). A másik simán befogadná, de a naggyal rosszat tennék, az biztos.
Ezek csak a gondolataim voltak... Nagyon érdekes ez a téma.
 

blaci

Őstag
Sziasztok!
Végigolvastam a topikot az elejétől, mert érdekel ez a C-peptid meghatározás. Azt olvastam itt, hogy ezt a vizsgálatot általában a cukorbetegség felfedezésekor nézik (nekem pl. nem nézték, sehol nincs ilyen fellehető eredményem), később már nem mert drága és nincs is értelme. Ami akkor igaz is lehet ha a mért érték 0 (nulla) volt.
Viszont kíváncsi lennék, hogy az én esetemben mi lenne a vizsgálat eredménye…
Edinaxy is írja, hogy kíváncsi rá ezért megnézeti…többször is. Ezek szerint lehetséges. Megkérdezem a dokimat, hogy nekem lehetne-e? Nem tudom mennyibe kerül a vizsgálat de lehet, hogy még úgy is bevállalom ha nekem kell kifizetni!
Olvasgattam kicsit erről, idézem a lényeget:

„Mi az a C-peptid, és mit mérnek vele?
A C-peptid vérszintjének mérése a cukorbeteg saját inzulintermelésére enged következtetni, és a cukorbetegség pontos diagnózisának felállítására kifejlesztett mérés. A hasnyálmirigyben elsődlegesen ugyanis nem olyan inzulin termelődik, mint amilyet a cukorbetegeknek beadunk, hanem egy 107 aminosavból felépülő úgynevezett pre-proinzulin, majd ebből hasad le a 81 aminosavas proinzulin. A proinzulin egy 21 aminosav hosszúságú A láncból, az őket összekötő 30 aminosavas szakaszból és a 30 aminosav hosszúságú B láncból áll. Az összekötő szakaszra csak addig van szükség, míg az A és B lánc között ki nem alakulnak a megfelelő összeköttetések és fel nem veszik azt a megfelelő fehérjeszerkezetet, ami a kész hormon működőképességéhez elengedhetetlen. Ezután a 30 aminosavas összekötő elem, a C-peptid kihasad a fehérjemolekulából, és a sejtek leadják a vérbe, ahonnan jól kimutatható. Hogy mi a további feladata, azt nem tudjuk. Mivel azonban a kívülről adagolt inzulinnal nem kerül be C-peptid a szervezetbe, így inzulinadagolás mellett is pontosan megállapítható a cukorbeteg véréből, hogy önmaga mennyi inzulint képes termelni.


Hoppá! Na, ez érdekes!!!!

Mira is írt erről még régebben az 1/#6. hozzászólásban. Továbbá Nofre is beidézte az ide vonatkozó fontos részt a 2/#14. hozzászólásában.
Szóval, ezek szerint a C-peptid meghatározásának és a vizsgálati eredménynek nincs köze a kívülről beadott inzulinhoz! Ezek szerint elviekben bármikor elvégezhető, hogy megtudjuk mennyi lehet a saját inzulintermelésünk…ha van egyáltalán. Ha nincs akkor az érték ugye 0 (nulla) lesz. De ha nem negatív az eredmény hanem van (még) valamennyi saját inzulin akkor a későbbiekben megismételt vizsgálattal követhető a változás.
Mit gondoltok erről, érdemes ezzel foglalkozni?:dr_24:
Üdv.,
Laci …aki megpróbálja, mert kíváncsi rá…!;)

Ui.: Csatolás megtekintése Info_a_C_peptid_vizsgálatról.pdf
 

somcsika

Aktív tag
Laboreredményen, hogy keressem ezt, milyen rövidítést használnak?
Azt írtátok, hogy ezt a diab. felfedézekor szokták megnézni. A kezemben tartom az első hivatalos papírunkat (zárójelentés) és szeretném megnézni, hátha rajta van.
 

blaci

Őstag
Laboreredményen, hogy keressem ezt, milyen rövidítést használnak?
Azt írtátok, hogy ezt a diab. felfedézekor szokták megnézni. A kezemben tartom az első hivatalos papírunkat (zárójelentés) és szeretném megnézni, hátha rajta van.

Kedves Somcsika!
A vizsgálat neve: C-PEPTID (Az alább belinkelt oldalon (is) így szerepel.)
Én legalábbis így kerestem de nem találtam nyomát semmilyen zárójelentésemen vagy labor eredményemen.
Ezért én is kérdezném, hogy akinek már elvégezték ezt a vizsgálatot valamikor esetleg megnézné hogyan szerepel a leleten?
Talán mégis használnak valamilyen rövidítést és azért nem találtam meg....

Katt ide!

Jó és hasznos oldal érdemes olvasgatni!
Üdv.,
Laci
 

dg

Őstag
Szerintem ezt nem nagyon nézik rutinszerűen. Sok dokinak az a véleménye, hogy ha minden más kétséget kizáróan alátámasztja a diagnózist, akkor ez a drága vizsgálat minek? Nálunk nem volt.
 

blaci

Őstag
Sziasztok!
Megnéztem egy magánlabor honlapján, a C-peptid meghatározás ára: 4000 (négyezer) forint.
A mintakezelés pedig ingyenes...
Üdv.,
Laci

Ui.: Még néhány érdekes adat:

Glükóz meghatározása (vércukor): 500Ft
Haemoglobin A1c meghatározás, HbA1c: 5000Ft
Inzulin meghatározása: 3500Ft
Cukorterhelés, csak inzulin mérés (0-2h inzulin mérés): 9000Ft
 

dg

Őstag
Sziasztok!
Megnéztem egy magánlabor honlapján, a C-peptid meghatározás ára: 4000 (négyezer) forint.
A mintakezelés pedig ingyenes...
Üdv.,
Laci

Ui.: Még néhány érdekes adat:

Glükóz meghatározása (vércukor): 500Ft
Haemoglobin A1c meghatározás, HBA1c: 5000Ft
Inzulin meghatározása: 3500Ft
Cukorterhelés, csak inzulin mérés (0-2h inzulin mérés): 9000Ft


Eltévesztetted a házszámot! :)

Akkor viszont nem annyira drága, bár, ha felesleges kiadásnak ítélik meg, akkor drága. De gyanítom, nem véletlen, hogy egyikünk se igen tud a c-peptid eredményéről... ;)

(Kedves moderátorok, ollózatok!)
 

somcsika

Aktív tag
Relatíve nem is drága (szerintem). Nem azért mert tele vagyok pénzzel, mint kutya bolhával. Hanem arra mondom, hogy ezt még úgy gondolom, hogy kifizetném, csak azért, hogy tudjam, hogy mennyi még az inzlintermelő sejtünk.
Vajon ha ezt így kérném akkor megcsinálnák ezt a vérvizsgálatot?
 

blaci

Őstag
Eltévesztetted a házszámot! :)

Akkor viszont nem annyira drága, bár, ha felesleges kiadásnak ítélik meg, akkor drága. De gyanítom, nem véletlen, hogy egyikünk se igen tud a c-peptid eredményéről... ;)

(Kedves moderátorok, ollózatok!)

Na, igen! Van ez így néha...:(;)
Üdv.,
Laci ...aki jóvanna, bocsi...!;):D
 

edinaxy

Új tag
Sziasztok!

A vc mérő nagyon drága, próbálkoznak a támogatással, de még csak 1 gyerek kapta meg, a mienket most dobta vissza az oep 2. alkalommal, viszont a cég az alapkészletet valószínű ingyen tudja adni. Egyébként 10.000 Ft egy szenzortű, ami elvileg3-4nap, gyakorlatilag 1 hétig elég. Nagyon nehéz kigazdálkodni, nem minden család tudja az egyéb sok más mellett kifizetni, de pl a cigizők 2 fő napi 1 dobozzal 30x1200= 36.000.-Ft / hó. A gluténmentes cuccok drágák, nélkülük szerintem tarthatatlan lenne a paleo, ebben teljesen igazat adok, szinte luxus. Mi nem állunk rosszul, de 5 év alatt 1x voltunk Balatonon ismerős falusi vendéglátónál nyaralni. Kb. az összes pénz ide megy amiből nyaralhatnánk.

B.Laci!

A C-peptidet tesztről annyit, hogy én sem tudtam mi az és mennyi, az amcsiak írtak róla, a diabetológustól megkérdeztem, aki rácsodálkozott, hogy nem kaptuk meg a kórházi beállítás utáni zárópapírokat? Mi megkaptuk a zárót, de azon szó sem volt ilyenről, vagyis azokról a laboreredményekről, amit a kórházban csináltak. Szerintem azt szépen beteszik a dossziéba és ott marad, de mindenkitől egy csomó vért vesznek meg vizsgálatot csinálnak a kórházi beállításkor vagy amikor kiderül, hogy diabos. (nekem egyébként természetes is volt, kezelés alatt nekik jobban kell) Mivel mondtam, hogy semmi ilyen eredményünk nincs, postázott egy másolatot, innen van csak papírom és infóm róla.

üdv edinaxy
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
peptid paleo és egyebek

Nekem volt c-peptid vizsgálatom, de nekem sincs egyetlen záron sem eredmény.

Meglepődtem Laci az árlistán, mert én úgy tudtam, hogy ez egy drága vizsgálat, persze mértéket nem tudtam.

Az ismereteim szerint, és amit Halmos professzor az edu képzőben mondott, c-peptid vizsgálatot, ami a maradék saját inzulin számát mutatja, csak addig lehet végezni, amíg kívülről egyetlen egységnyi inzulint sem adtak be.
Itt a fórumot olvasva pedig már ellentétes infokra találok. Egyelőre nem tudok ebben állást foglalni.

A paleo étrenddel kapcsolatban pedig pedig még nagyon sok a kétségem. Egyelőre nem látok kézzelfogható bizonyítékot, hogy hosszútávon hatékony, vagy hasznos. És itt a diabéteszben való alkalmazásra gondolok.

Nekem, cukorbetegnek a diagnózis felállításakor azt mondták, hogy életem végéig inzulint kell adnom, de ha jól kezelem magam, akkor alig különbözik az életem a nem diabosokhoz képest. Ezt elfogadtam, és működik, inzulin kell hozzá.
De ha nekem valaki azt mondja, hogy holnaptól ne egyek ezt meg azt, meg csökkentsem a CH-t mittom én milyen szintre, és életem végéig ezt a kaja megvonásos aszkéta életet kell élnem, hát akkor nem hinném, hogy baromi elégedett lennék. Cserébe nem kell napi 30 E inzulint beadnom, csak 10-et. :o Engem nem zavar a 30 egység.

Az agy fő tápláléka a glukoz, amit a bevitt CH-ból nyer. Ezt a táplálékot kéne megvonni? vagy drasztikusan leredukálni egy bizonyos minimum szintre? Ki mondja meg, hogy mennyi az elegendő szint? Vagy mennyi az elegendő egy cukorbetegnél. És mennyi egy fejlődésben lévő gyermeknél?
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Nagyon nehéz kigazdálkodni, nem minden család tudja az egyéb sok más mellett kifizetni, de pl a cigizők 2 fő napi 1 dobozzal 30x1200= 36.000.-Ft / hó.
üdv edinaxy
Igen kedves Edinaxy, nem minden család tudja kigazdálkodni a szenzor árát. De ennek semmi köze nincs a cigizők dohányköltségére, ami más háztartásban keletkezik.
 
Oldal tetejére