Sajnos, hasonló tapasztalatokkal rendelkezem, mint Meli... Hozzánk is rengeteg 2-es típ. diabéteszest hoztak rehabilitációs célzattal, általában (zömében...) végtag amputációval... Rettentő rossz volt ezzel szembesülni, szintén cukorbetegen! Egyébként, a "rendszeresen hoztak" alatt kb. heti 1 ilyen cukorbeteget kell érteni, ami rettentően sok!!! És sajnos, elmondhatom, nem csak 50 év felettiek voltak, hanem fiatalabbak is! Volt egy 35 éves fiatalember, akinek (még) nem volt végtag amputációja (de nagyon jó irányban halad efelé!), végbél fekélyjel került az osztályra, a hasfalán készítettek egy kis nyílást, és ott vezették ki a vastagbelét, a széklet itt távozott egy zsákocskába. Rettentően megviselte a dolog az emberkét, aki egyébként egy nagy vállalatnál dolgozik vezető beosztásban (!). Ezt a kétségbeesést szerintem minden ember meg is érti! Na, de azt nem, amikor több napig 20 fölötti cukrokat mértünk, emeltük az inzulinját, majd újabb pár nap múlva durva hypok, majd inzulin le, cukor fel, és ez így ment 2 hónapon keresztül, mire gyanús lett a dolog, és kiderült, semmilyen mértékben nem tartotta a kórházi diétát! Ha úgy tartotta kedve, befalt 3 tábla csokit, némi otthonról származó sütikével, de egyébként az sem volt baj, ha cukrászdai volt... Néha viszont az ebédjét sem volt hajlandó elfogyasztani, hanem a (pl.) krumplit belapátolta egy kis üres dobozocskába (amiben a sütik érkeztek...), és szépen elrejtette az éjjeliszekrényében, majd éjjel a mosdó kukájába landoltatta... Tehát, elrejtette az ételt, de az "elfogyasztott" étel után kapta az inzulint, ami a fiókban figyelt! És mai napig nem értem, miért tette! Persze, utólag kiderült, mindig is így "figyelt" a diétájára (12 éve diabos, tehát, a technikai háttér adott volt már a betegség kezdetekor!), hát, ezért is került hozzánk... És én, a többi kollégámmal együtt 2 hónapon keresztül "küzdöttünk" vele, vagyis, érte, de igazából nem sok értelme volt... Sajnos... Ő még egy fiatalember, de ha így folytatja, már nem sokáig... Én sajnálom, megpróbáltam megérteni, miért teszi, de nem bírom! Nem tudom egyszerűen elfogadni, hogy így tönkre teszik magukat az emberek, holott minden segítséget megkapnak! Sőt, adott esetben még annál is többet! Ez a harc egy valódi kudarc. De kinek is nagyobb?! A betegnek, aki mit sem törődik a betegségével, és a "tiltások" ellenére nem cselekszik megfelelően, vagy a szakszemélyzetnek, aki próbál "megmenteni" egy fiatal embert, próbálja meggyőzni a kezelés szükségességéről, de az a beteg előbb egy emberi roncs lesz, majd bele is hal mindabba, amit elkerülhetne egy kis önkontrollal, ÖNFEGYELEMMEL... Nagyon sajnálom...
Köszi 
