Diabeteses gyermek lelki világa...

[napocska]

Én is vágyom egy hétvégére kettesben a párommal, és néha beülünk egy közeli kis vendéglőbe vacsizni, csak mi ketten. Az ilyen alkalmak feltöltenek bennünket, és közben sosincs lelkiismeretfurdalásunk azért, mert nincsenek velünk a gyerekek. Szerintem nekik is csak jót tesz, ha a szüleiknek van néha alkalmuk kikapcsolódni, hiszen így jobban vesszük az akadályokat a hétköznapokban.

 

[napocska]

Ez a téma átment diabéteszes avagy nem diabéteszes szülők lelkivilágába

 

[christina]

Kedves szülők!
Az én gyerekem nem volt cukorbeteg, de én igen. a párommal sosem gondoltunk olyanra, hogy kettesbe elmenjünk valahova a gyerek nélkül. Amíg kicsi volt addig olyan helyekre mentünk ahova lehet kicsi gyerekkel menni. Állatkert, vidámpark, vagy csak egyszerűen nagyszülőket látogatni. Amikor már nőtt a gyerkőc akkor elmentünk együtt egy moziba, bábszínházba, kirándulni. Mi a fenének kell egy családos szülőnek már kettesben lenni? Arra ott van az éjszaka amikor a gyermek alszik.
Egyébként meg ha elmentek a pároddal és a gyerkőcöt ott hagyod a nagymamára ti nem azok a fajták vagytok akik nyugodtan fogtok szórakozni. Így van? Akkor meg minek. Bocs a kritikáért Az én fiam már 32 éves
Magdika

Magdika!
30 évvel ezelőtt más világ volt, más életet éltek az emberek. Az én szüleim is velünk, a gyerekeikkel mentek el nyaralni, kirándulni. Valamint iszonyatosan sokat dolgoztak. Valóban nem jártak el ketten sehová, de nem biztos hogy azért mert eszükbe sem jutott ilyen ronda dolgot tenni, hogy szegény gyerekeket otthon hagyják, hanem mert alkalmuk sem volt rá.

"Hogy mi a fenének kell egy családos szülőnek már kettesben lenni? "

Bocsánat de nem öreg nyugdíjasok vagyunk, akinek még pár év és ennyi volt. Azért mert az embernek gyereke van, nem kell a saját álmairól, terveiről, boldogságáról lemondania.
Itt nem az éjszakáról és a házaséletről van szó! Sajnálom, ha neked csak ez jutott eszedbe. Ha nem érted - ami szerintem itt mindenkinek sikerült (olyannak is aki ezt nem igényli, nem tenné, de érzi hogy van ilyen ember is és ezért nem ítéli el a másikat)- az szerintem régen rossz.

És igen, azt jól látod, hogy nem tudnánk nyugodtan szórakozni, amit én inkább kikapcsolódásnak és feltöltődésnek nevezek.
És hogy akkor meg minek? Az ember mindig próbálkozik és álmodozik. Azt lehet.




Mindenkinek!
Nem gondoltam, hogy kis üzimre ennyien "ráharaptok".
Köszi, hogy ti azért úgy gondoljátok, hogy nem vagyok a kis igényeimmel, vágyaimmal egy gonosz anya. (Köszi Zsu a drukkolást! ) (Kata neked külön köszi!... te úgyis tudod hogy mit)
Napocska! Igazad van, kicsit rólunk felnőttekről szólt most a dolog, de néha ezt is kell.

 

[dg]

Akkor csatlakozom én is...

Leszámítva az eltérő igényeket, általánosságban nem mondható el más, mint hogy a családban élő felnőtteknek teljesen természetes lelki igényük, hogy alkalmanként kettesben, és csakis kettesben menjenek el szórakozni vagy kirándulni, akár néhány napra. Ugyanilyen természetes igény, hogy az egyes ember időnként teljesen egyedül töltsön el néhány órát. Aki ezt nem hiszi, mindenképpen olvasson családdal, gyereklélektannal foglalkozó pszichológusok írásaiból (van bőven). Hogy mindez milyen hosszútávú előnyökkel jár a család minden egyes tagjára nézve, azt nem is ecsetelem, nagyjából az előttem szólók leírták.

Jellegét tekintve a családos életet megelőző kikapcsolódásra való igénynek miért is kellene kihalnia az emberből család mellett? Teljesen életszerűtlen elgondolás, hogy meg kellene szűnnie. A mártíromság és hogy ezt ki hogyan viseli, az már más kérdés...

A magam részéről boldog lennék, ha abban a tudatban hódolhatnék egykori kedvenc időtöltéseimnek, hogy a gyerekeim jó helyen és biztonságban vannak. Lelkiismeretem csakis támogatná! Ám sajnos én is azoknak a szülőknek a táborát gyarapítom, akik ezt nem tehetik meg, mivel a felmenők meghaltak, a testvérek távol. Ha mégis adódik egy ritka alkalom, az nem csak nekem jó, de a gyerekek is boldogok ettől! Az egészséges lelki fejlődéshez ugyanis szorosan hozzátartozik, hogy a megfelelő életkortól egy gyermek tudjon távol lenni a szüleitől, mégpedig úgy, hogy közben jól érzi magát.

 

[Magdika]

Kedves Magdika!
Én pedig most azt kérdezném, hogy mi a fenének kell más családos szülőben lelkiismeret-furdalást ébreszteni, mert szeretne a párjával kettesben elmenni valahova, pl kirándulni? Attól ő még nem felelőtlen szülő, és itt senki sem az "éjszakáról" beszélt.
A véleményem az, ha egy családos szülő egy hétvégére a nagymamára bízza a gyerkőcét, az semmivel sem rosszabb "fajta" ember, mint aki nem hagyja a mamára.
Egy cseppet sem tartom szégyenletes dolognak, ha egy szülőpár igényli a párjával ketteseben töltött szabadidőt, és ha lehetősége van rá, akkor azzal él is.
Az én fiam pedig 22 éves. De attól, hogy ő már 22 éves, én semmivel sem vagyok tisztességesebb szülő. És attól, hogy gyerekkorában nyugodtan szórakoztam, amíg ő a mamánál volt, semmivel sem vagyok tisztességtelenebb fajta.

Kedves Kata és mindenki!

Talán kicsit szókimondó és őszinte vagyok. Igen elismerem. Azt hittem ezen a fórumon elmondhatja mindenki őszintén amit gondol. Bocsánat ha valakit megbántottam és valakiben lelkiismeret furdalást keltettem. De most is azt gondolom a dologról, ha már a lelkiismereted megszólalt.............., és nem arra gondoltam az éjszakák során, mi sokat beszélgettünk a férjemmel éjszaka kettesben egy pohár bor mellett, amíg a gyerkőc aludt. Pedig valóban sokat dolgoztunk és váltott műszakban, mégis megtaláltuk a módját. Igen az akkor más világ volt, de nem könnyebb világ volt. De persze mindenki úgy éli az életét, ahogyan szereti. Csak gondoltam elmondom, hogy talán segítek vele, ha bizonytalan vagy a dologba, mert nekem úgy tűnt.
Egyébként ha az én fiamék elmennek valahova kettesben én az unokák felügyeletét boldogan vállalom. De nem kérik ki a véleményem ezért nem is mondom. Remélem ki tudtam magam magyarázni.
Ígérem nem írok többet, nem kavarom fel az életeteket.
A 6,4-es HA1C-hez gratulálok.
Mindenkinek jó vércukorszintet és minden jót kívánok.
Azoknak a szülőknek akik néhány napra ki tudják magukat kapcsolni, jó pihenést, a többieknek a gyerkőccel együtt meg ugyanezt.
Magdika

 

[vighkata]

Kedves Kata és mindenki!

Talán kicsit szókimondó és őszinte vagyok. Igen elismerem. Azt hittem ezen a fórumon elmondhatja mindenki őszintén amit gondol.

Ígérem nem írok többet, nem kavarom fel az életeteket.
Magdika

Kedves Magdika!
Jól hitted, itt mindenki elmondhatja őszintén a véleményét. Épp ezt tettük mi is, én is, emiatt nem kell lemondanod a további írásról. Nem kavartad fel az életünket.
Ha a mi, és az én véleményem eltér a tiédtől, azt nem sértésnek szántuk, nem is az, ne is tekintsd annak. Pusztán mi is elmondtuk őszintén amit gondolunk, emiatt nem kell távol maradnod.

 

[pusimelu]

Érdekes volt elolvasni ezt a pár oldalt,és látszik hoy nem vagyunk egyformák.Az biztos hogy minden fórumozó aki egyben anya is szereti a gyerekét ha elmegy nélküle ha nem.
Én még nem tudtam elmenni a gyerekeim nélkül pár napra ,olyan már volt hogy a mamánál kellett több napot aludni a munka miatt,de az szörnyű volt.Vagy amikor kórházba voltam.
Viszont volt olyan amikor egy egész napra elmentem a párommal vidékre és nagyon élveztem hogy kötetlenül minden külső Anyu!Anyu! nélkül nagyon sok mindent meg tudtunk nyugodtan beszélni.

 

[dg]

Pont az a lényege a fórumnak, hogy a sokféle vélemény egy helyen szerepeljen, így segítve, hogy mindnyájan széleskörű rálátást kapjunk egy-egy témával kapcsolatban. Biztosan mindenki, aki itt van, kapott már segítséget ezektől a "beszélgetésektől", legalább egyszer. Kár elzárkózni!

 

[vighkata]

Én mindenképpen hasznosnak tartom az enyémtől eltérő véleményt elolvasni, talán még arra is fény derül, ha én látok rosszul valamit.

 

[Magdika]

Pont az a lényege a fórumnak, hogy a sokféle vélemény egy helyen szerepeljen, így segítve, hogy mindnyájan széleskörű rálátást kapjunk egy-egy témával kapcsolatban. Biztosan mindenki, aki itt van, kapott már segítséget ezektől a "beszélgetésektől", legalább egyszer. Kár elzárkózni!

Kedves DG. Aranyos vagy! És Katának is mondanám, hogy nem sértődtem, meg, csak úgy éreztem, hogy az őszinte véleményemmel bántottalak titeket, mert szinte minden reakció olyan volt. Tudjátok, lehet, hogy nektek van igazatok, de én egy ilyen anya vagyok. Amíg a gyerkőc kicsi ott a helye mellettem, aztán had járja a saját útját, és tudja, hogy ha kell még itt vagyok. Ha hív segítek, még most is. Miközben még tudom a saját életemet az apjával élni, és eljutni olyan helyekre ahova eddig nem.
De talán akik hasonló beállítottságúak mint én, azok majd rá jönnek, hogy nem jó a gyerkőc nélkül sehol. És nem akarok senkiben lelkiismeret furdalást kelteni, hiszen olyan szépen fogalmaztátok meg, hogy mennyire nem vagyunk egyformák. És nem csak ezért, mert mi már öregek vagyunk. Mi mindig ilyenek voltunk.
Üdv Magdika

 

[g_andi]

Sziasztok!Ma Andikán este kissé eleven volt rosszalkodott,ezért,hogy lehiggadjon odabújtam hozzá,átölelni és beszélgetni.Kérdeztem Tőle,hogy "mi a legnagyobb álma.Erre Ő:Szeretnék egy egész játékboltot,hogy sok játákom lehessen.Kicsit még beszélgettünk,majd megkérdeztem:Nem akarsz inkább teljesen egészséges lenni?Ő azt válaszoltae hát az vagyok." Kissé elgondolkodtam és örültem,hogy ő így érzi.Tudja ugyan,hogy mit nem ehet a diabétesz és a lisztérzékenység miatt és hogy, hogy kell étkeznie,de nincs betegségtudata.És ez így jó,nem is kell,éreztetnem vele,hogy ő beteg,csak azt hogy nagyon-nagyon szeretem és ugyanolyan kisgyermek mint egészséges társai.Már régebben tőrtént,de gondoltam ez is a témába vág.Nagymamája nézte a tv-ben a híreket Andika pedig ott játszott az ágyán.Halotta,hogy azt mondják.hogy már 48 áldozata van az Új infruenzának.Erre megszólal Ő:"De jó,hogy nekem,csak két betegségem van."Hál anyukám rögtön elsírta magát,és jó,hogy Andika ilyen pozitívan áll hozzá.

 

[dg]

Sziasztok!Ma Andikán este kissé eleven volt rosszalkodott,ezért,hogy lehiggadjon odabújtam hozzá,átölelni és beszélgetni.Kérdeztem Tőle,hogy "mi a legnagyobb álma.Erre Ő:Szeretnék egy egész játékboltot,hogy sok játákom lehessen.Kicsit még beszélgettünk,majd megkérdeztem:Nem akarsz inkább teljesen egészséges lenni?Ő azt válaszoltae hát az vagyok." Kissé elgondolkodtam és örültem,hogy ő így érzi.Tudja ugyan,hogy mit nem ehet a diabétesz és a lisztérzékenység miatt és hogy, hogy kell étkeznie,de nincs betegségtudata.És ez így jó,nem is kell,éreztetnem vele,hogy ő beteg,csak azt hogy nagyon-nagyon szeretem és ugyanolyan kisgyermek mint egészséges társai.Már régebben tőrtént,de gondoltam ez is a témába vág.Nagymamája nézte a tv-ben a híreket Andika pedig ott játszott az ágyán.Halotta,hogy azt mondják.hogy már 48 áldozata van az Új infruenzának.Erre megszólal Ő:"De jó,hogy nekem,csak két betegségem van."Hál anyukám rögtön elsírta magát,és jó,hogy Andika ilyen pozitívan áll hozzá.

Jó, hogy így érez Andika, s ezt tartani is kell! Minden lehetséges módon figyelmeztetik a szülőket, amikor abba a helyzetbe kerülnek, hogy gyermekük diabos lesz, hogy a betegségtudat kifejlődését kerülni kell. Én úgy látom, mindez nem ámítás: valóban teljesértékű az életük. Jómagam néha elgondolkodom azon, mi lenne más diab nélkül praktikusan, s mindig arra jutok, hogy igazából semmi, ugyanilyen életritmusban élnénk, ugyanilyen tevékenységekkel és hasonló szokásokkal. Szerencsére manapság van lehetőség arra is, hogy minden élelmiszernek meg legyen az a pótléka, ami akár a lisztérzékenység (vagy egyéb allergia) kordában tartásához kell. (Itt eszembe jutnak azok a történetek, amit azok mesélnek, akik ma már felnőttek, de gyermekéveiket diabosan töltötték: a boltok polcain nem volt régen ilyen választék, esetleg külföldről lehetett szerezni valamit, ha volt rá módja az illetőnek).

Hanna például természetességel, szinte büszkén szokta mesélni idegeneknek, hogy ő cukros ám! Inkább a reakcióktól féltem Őt, amik sokszor lesajnálók, s most még nem veszi fel, de egyszer majd elgondolkodásra készeti.

 

[gandika]

Sziasztok!
A héten beszélgettem a gyermek pszihiáterrel,mert 7 éves kislányom viselkedésébe egy nagyfokú negatív változást vettem észre.Sajnos már édesanyám kétségbeesésébe azt mondta,hogy vagy megneveljük a leányzót, vagy mehetünk albérletbe.Megértem anyukámat is, mert tényleg nagyon negatív dolgokat szokott neki Andika mondani/no és persze nekem is/ és szófogadatlan,rengeteget hisztizik, és anyu sokat segít nekünk, és nem ezt érdemelné Andikától. Én meg persze kiabálok vele, próbálva fegyelmezni, de tudom,hogy ez így nem jó.Ez a telünk nagyon nehéz volt,sokat voltak betegek a gyerekek és az egész család is.Andikával is többször kellett menni a kórházba,December 20-a óta még két hetet se volt oviba.Szóval megértem Andikát is,mert ezek a betegségek amik neki vannak/lisztérzékenység, 1-es tip. diabétesz,reflux és pollenallergia/igencsak megnehezítik az életét, és nagyon nagy energiákat és fegyelmet igényel tőle, és ez egy 7 évesnek nagyon nehéz lehet.Ráadásul most előtte van jó néhány változás.Szeptembertől iskolakezdés,április, májustól penről áttérünk pumpára.Belegondolva ezek, nekem is okoznak álmatlan éjszakákat, és lehet,hogy ezt érezheti rajtam is, hogy feszültebb lehetek stb.Azon is gondolkodtam, hogy először nagyon tiltakozott a pumpa ellen, majd mikor a kórházba bent voltunk pár napot rá lett beszélve a pumpára,majd utána teljesen megváltozott a hozzáállása és szinte büszkén mondta,hogy neki is lesz pumpája.Igazából,hogy legbelül,hogy érez ezzel kapcsolatban nem tudom,bár sokat beszélgettünk , és mindketten bízunk abban, hogy, ha jól megtanuljuk a pumpa használatát jobbak lehetnek a cukrai, ki tudjuk talán küszöbölni ezt a sok hipotól,majd somogyi hatástól kialakult ingadozásokat és elkerülhetőbbek a szövődmények.Igyekszem megérteni Andikám kis lelkét és több időt arra szánni,hogy a kistestvérei mellett is legyen naponta olyan időszak amikor csak az ővé vagyok és együtt játszunk, alkotunk, sütünk,csak sajnos nem könnyű. Főleg mikor másnap,ha rossz kedve van, szépen a szemembe vágja,hogy te nem is vagy az én anyukám, csak megvettél engem, és nem is szeretsz, és jobb lenne meghalnia...Ilyenkor mindig mondom neki, hogy nagyon szeretem, csak a rossz viselkedést nem szeretem, de ő hajthatatlan és van mikor az én türelmem is véges, és ledöbbenek, hogy hogy gondolhat ilyeneket és egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezekkel a gondolataival.Nagyon szeretem őt,de tudom,hogy meg kell tanítanom neki a határokat és nem akarom,hogy később a viselkedése miatt rosszabb legyen neki,csak sokszor én se tudok jól dönteni és a feszültséget, tehetetlenséget kiabálással vezetem le, ami sajnos mostanában szokásommá vált.Szeretnék ezen változtatni, ezért gondoltam, hogy családterápiára járunk a pszihológusomhoz,és talán találunk jó megoldásokat.Volt valaki köztetek hasonló helyzete?Mi lett a megoldás?Kissé elkeseredett vagyok, de most hogy visszaolvastam egy régi bejegyzésemet reménnyel tölt el,hogy talán Andika ismét majd pozitívan fog hozzáállni ehhez az állapothoz, és én segíthetem ebben.Nektek milyen tapasztalataitok vannak diabos gyermeketek nevelésével kapcsolatban?Sziasztok!

 

[kmolli]

gandika, karácsonyra kaptam egy Ranschburg könyvet: Kisgyerek, kisgond? címmel. Őszintén ajánlom neked, mert ugyan az egész könyv kérdések és válaszok gyűjteménye, de tele van hasonló esetekkel, mint amit Andika is csinál. Nem pont ugyanaz egyik sem, de a Ranschburg válaszaiból csodálatosan lehet következtetni, tovább menni, mindig picit általánosabban ír (válaszol) a kérdezőknek. Iszonyú tanulságos volt nekem és tényleg, őszintén azt mondom, hogy olvasd el ezt a könyvet, mielőtt családterápiára mennétek. Ugyanis amiket írtál Andika viselkedéséről, egy ilyen helyzetben teljesen rendben van. Nem azt mondom, hogy el kell viselni, de ezek egyáltalán nem jelentenek mélyebb, súlyosabb problémát. Ranschburg leírja többször is, hogy egy óvodás gyerek (akár 7 évesen is) olyan belső világgal rendelkezik, ami egyelőre teljesen őszinte,de még nem képes jól interpretálni az érzelmeit, ezért az, hogy ilyenek mond egy ekkora gyerek stresszhelyzetben, hogy anya engem te csak megvettél, meg nem szeretlek, meg bántja érzelmileg a hozzá közel állókat, ez a félelmeit fejezi ki. Én megkockáztatom, hogy neki nem a betegségei okoz problémát, hanem a legkisebb tesó. Vagy együtt a kettő. Fél, hogy elveszti elsőségét, azaz már el is vesztette, sőt, kétszer is elvesztette, ezeket baromi nehezen tolerálják az ekkora gyerekek. Barátnőm lánya most 8 éves és szintén 2 kistesója van, de a második kistesó születése óta a kislány egészen furcsán viselkedett, a mai napig látszik rajta, hogy nem tette igazán túl magát ezen. És ő egészséges, nincs is más baja. Nálatok még azt is érezheti Andika, hogy ő az egyedüli, aki "beteg". Ez is nagyon rossz neki. Ha ő lenne a 3. gyerek, valószínűleg fele ennyi problémátok nem lenne most vele.
A statisztika (és a gyerekdiabdokik szerint) általában nem okoz gondot a gyerekeknek a diab, főleg, ha ebbe nő bele. Sem az allergiák. A gyerekek rendkívüli módon alkalmazkodnak ezekhez a helyzetekhez, nagyon kivételes betegségnek kell történnie, hogy amiatt legyen igazán depressziós. A szülő sínyli meg érzelmileg ezt az egészet általában. És az a sok változás, ami előtt Andika áll, hát nem csoda, ha elkezd szorongani, félni, amit ő így fejez ki, hogy bánt titeket. Még fel sem dolgozta, hogy hárman vannak tesók, hogy lassan pumpát kap, de még készül is az iskolára és közben érzi, hogy ő más, mint a többiek. Ha el is mentek pszichológushoz, akkor arra nagyon vigyázzatok, hogy ha nem muszáj, ha nem valami nagy baj van Andikával (szerintem nincsen, szerintem ez normális reakció), akkor őt ne nagyon vigyétek, mert ha azt kezdi el észlelni, hogy vele külön orvoshoz járnak, mert rosszul viselkedik, akkor az rosszul is elsülhet. Neked érdemes lenne egyedül elmenned, annak kellene lennie az elsőnek. És csinálni hetente-kéthetente 1-1 teljes napot, amikor csak együtt vagytok és szóba sem kerül a betegsége, sem az iskola, sem a pumpa, elviszed valahová, ahová szeret menni, ebben a szép időben pl elviheted kicsit kirándulni. Tudom, hogy ott a két kicsi, de most muszáj Andikával foglalkoznod többet, akkor is, ha egy pár hétig ez a két másik tesó kárára megy. Nekem csak két gyerekem van, de mindkettővel van egy csomó probléma és állandó egyensúlyozás az életem közöttük, mert ezeket az időszakokat muszáj végigcsinálnom, mégha addig a másiknak ez gond is. És tényleg próbáld meg elolvasni Ranschburg könyvét, szerintem meg fogsz nyugodni! Kitartás!

 

[gandika]

Köszi szépen,majd megnézem a könyvtárba ezt a könyvet és olvasgatom, ha lesz egy kis szabadidőm.Ranschburg Jenőtől a Szülők kézikönyvét olvasgattam és ott is sok hasznos infót találtam a gyermekek lelkivilágáról.Ma Andikámmal közös programot terveztünk, egész délutánt a kutyamenhelyen lettünk volna, kutyust sétáltatni,de hazajött Apuka Istentiszteletről, és Andikám inkább úgy gondolta, hogy jobb, ha együtt lesz a család, és szerintem nagyon örült Apuka dögönyözésének és az estére ígért pizsi partynak.Majd jövő héten megyünk a kutyusokhoz,ma meg legalább együtt pihizünk, játszunk, és én is könnyebben elkészítem a holnapi g.m. diab. ebédjét az óvodai étrend alapján és nem kell este kapkodnom.Így Apukával is többet lehetünk, mert, hogy megváltoztatták a munkaidejét, hétközben 17 óra körül ér csak haza.Andikával amúgy régóta járunk pszihulógushoz, de a családterápiára inkább azért van szükség, hogy itthon helyre álljon a rend,Anyukám is megnyugodjon, és én se essek vissza a betegségembe, és ne kerüljek kórházba.Amúgy először anyuval megyünk csak a pszihiáterhez, és ő megmondja mi a további teendő.Lehet, hogy Andika bevonása nélkül is találunk megoldást, de a leglényegesebb, hogy rendeződjenek a dolgok, és Anyu, Andikám és az egész család feszültségmentesen élhessen.Megyek is a gyerkőcökhöz, és köszönöm válaszod.Szép napokat!Üdv:Andi