A másik nagy élmény a kisebbik lányom születésekor volt, újszülött osztály. Szemprobléma, állandó párakötés. Az egyik nővér raktapasszal! ragasztaotta körbe a gyerekem fejét, hogy a kötés ott maradjon. Hagy ne mondjam, hogy lehetett eltávolítani annélkül, hogy ne tépjék le az újszülött gyenge bőrét. Alkohollal kellett mosogatni a szeme körül! milliméterről milliméterre, mert semmi más nem odotta fel. Ehhez társult amit kilestem a nővérszoba ajtajából, ahová belépni elvileg nem szabad, hogy az egyik babának a popsijában nem kevés kakó között igazgatták a szélcsövet, majd némi kis papírzsepis kéztörcsike, és mentek a lányom szeméhez. Na, ezután ez a szoba se maradt zárva előttem. Némi kegyes hazugsággal mindig a gyerekm mellett álltam. Itt se voltam népszerű. Egyébként be is gyulladt a szeme úgy, hogy kb a Jóisten segítségével jöttünk ki belőle. És az se volt gyenge, amikor felöltözve álltam a kiságy mellet, vártuk a hazaindulást, bunkódoktornéni vérszomjas nővérrel jött, kapásból rámförmedtek, hogy hogy merek én felöltözni az ő engedélyük nélkül, majd ezután szívhallgatózás, bunkódoktornéni igazi, valós kéjes örömmel mondta, hogy: --áá, nem mennek maguk sehova. Itt bizony zörej van! És az nem a fülén ment be! ott van! Nővérke meg hozzátette: -- akkor még vagy 10 napig itt lesznek! És örüljek, ha nem vérzik be a tüdeje! (na sokkot kaptam.) A mellettem lévő kismama meg majd lefordult az ágyról, mikor ezt az egészet látta. Akkor még semmit nem tudtam mi vár rám, akármit mondhattak abban a pillanatban, én elhittem. 24 órán belül kiderült, hogy mi a zörej oka, valóban van oka, de talán nem kellett volna halállal fenyegetőzni és f..ságokat beszélni. Ezt híjják különös kegyetlenségnek. Múltkoriban láttam ezt a szemetet a folyosón, most így visszaerősödve nehéz volt megállni, hogy ne vágjam a falhoz.