Én igazából arra voltam/vagyok kiváncsi, hogy ugye nekünk itt lesz a nyár, ami jó betenulási időszaknak tűnne, de az 1 évünk majd csak decemberben telik le. De ahogyan nézen nektek is májustól mondjuk januárig kb. annyi idő van, mint ahogyan nekünk lenne.
Ezek szerint el lehet már hamarabb is indítani a dolgot, (gondolok itt a próbaidőre)?
Kedves Zsuzsi!
Azt hiszem hivatalosan el kell telnie egy év "penes " időszaknak, ahhoz, hogy kaphassatok pumpát. Ez az idő arra is jó, hogy addig tisztában legyetek a diétával, meg az inzulinadagolással, meg a gyerkőc reakcióira tudjatok reagálni stb... Persze ő már elég nagy ahhoz, hogy mindebben tevékenyen részt vegyen. Az én fiam 2,5 éve diabos, de még mindig úgy érzem, hogy nagyon sok mindent nem tudok. Ezért is jó, hogy van egy ilyen fórum, mert a tagjai, nagyon sokat segítenek. Nekem lelkileg is...
A kolléganőm lánya baba kora óta diabos, de ő nem akart pumpás lenni, nagyon jól beállt neki a pennel is a cukra (ráadásul még lisztérzékeny is). Hiába győzködték így, meg úgy, ragaszkodik a penhez. Szóval, kell egy kis idő és tapasztalás a végső döntéshez. Igaz, hogy nagy szabadságot ad a pumpa, de ehhez nagyon fegyelmezettnek kell lenni. Az én kicsi fiamnak ez még nem nagyon sikerül, sokszor azt gondolja, hogy mindent lehet, aztán van belőle zűr bőven...