Insulinpumpa

poe

Őstag
Poe, tudom, hogy a te mentalitásodtól távol áll a "szapuljuk a másikat előnyszerzés céljából" hozzáállás, épp ezért talán emlékszel is rá, hogy már okozott itt nézeteltérést a fórumozók között. Akkor leírtam, hogy a versengést hagyjuk meg a cégek számára, akármilyen módszerekkel is teszik. Mi itt pumpások vagyunk és nem Roche vagy Medtronic pumpások (pontosabban abban az esetben igen, ha paraméterekben kell tanácsot adni, vagyis abszolút segítő szándékkal). Sajna azt tapasztalom, hogy ez a "békítő" szándék nem igazán jött be.

Jól mondod, távol áll. Bár én Medtronic pumpát használok, majd mindegyik céggel voltak már jó és rossz tapasztalataim egyaránt. Marha sokat számít az "ember", akivel beszélsz, aki megkeres... Erről elég sommás a véleményem: aki alapvetően menedzser, kereskedő típus, annak ez nem való (legalábbis én kellemetlenül érzem maga, ha ilyen illetővel vagyok kénytelen beszélni), emberség, empátia, csöppnyi pszichológiai érzék nélkül ezt nem lehet jól csinálni... Az meg, hogy én mit használok, egysáltalán nem befolyásol abban, hogy mit ajánlok másnak. Egyértelműen azt, ami szerintem neki a legjobb. ;)
Ezt persze én gondolom így, más meg máshogy.

Pusimelu, szívesen! Ha gondolod, fusd át a szakdolgozatomat, igyekeztem benne kiemelni a pumpák legfőbb tulajdonságait, eltéréseit.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Nagyon örülök hogy van pumpám fenn tudom tartani a és könnyebb életet élhetek!
Én először Roche cég pumpáját láttam!
Én pedig örülök, hogy ott lehettem a pumpád "születésénél", és a Veo pumpák közül a tidet láttam, tapiztam először. Soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen boldog voltál, amikor már végre a te oldaladon is fityegett a pumpa, a te pumpád. :)
Mondjuk a kórházi vacsidnak már nem örültünk ennyire :rohog:
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
JAz meg, hogy én mit használok, egysáltalán nem befolyásol abban, hogy mit ajánlok másnak. Egyértelműen azt, ami szerintem neki a legjobb. ;)
Ezt persze én gondolom így, más meg máshogy.
Én is ezen az állásponton vagyok. :)
Még emlékszem az egyik első pumpás kérdésedre, ami semmiképp sem cég függő, vagyis, hogy ki hogy oldja meg pumpával a strandolást. Annak ellenére tudtam tippet adni, hogy a női és férfi fürdőrucik eltérőek. A pumpa meg csak egy kis madzagon lógó dobozka.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Poe, egy kicsit utánajártam, hogy melyik cég mikor jött be Magyarországra. A Roche 1998. óta van jelen, a Medtronic pedig 2001. óta. Itt van 3 évnyi "lépéselőny", de szerintem ez már kiegyenlítődött országosan.

Az én orvosom kezdetektől Roche szerződéses, és nem is fér bele több az idejébe, hiszen ő a főorvos, és az osztályán két orvosi státusz is üres. Ennek ellenére van Medronic pumpás betege is, mivel Székesfehérváron nincs felnőtt pumpacentrum (mi meg azok vagyunk), így onnan és a környékről ide járnak a felnőtt pumpások. Nálunk viszont nincs gyerekcentrum, így a mi pumpás lurkóink Székesfehérvárra járnak.
 
lizzi

Őstag
Bármilyen fura és hihetetlen is ,de nekem most sokat segít ez az ,,eszmecsere" a későbbi döntésemben....
ugyanis nekem a következő pumpámnál nagyon fontos lenne a kisebb adagolás a bázisban és persze az ára is!!
én is hallottam már az összes pumpáról ,cégről jót is rosszat is és az én pumpám is elromlott mégpedig a terhességem alatt és 3 éjszakán át 20-as cukraim voltak aminek nem örültem egyáltalán ,sőt ,de ezért nem gondolom ,hogy a cég lenne a felelős ,hiszen én azt vallom ,hogy ami elromolhat az el is romlik:)
az elején nekem is sok gondom volt a bubikkal ,de aztán egy idő után amikor már betartottam a jó sok hasznos tanácsot amit itt leírtak ma már nagyon-nagyon ritkán van ilyen gondom
 
Poe, egy kicsit utánajártam, hogy melyik cég mikor jött be Magyarországra. A Roche 1998. óta van jelen, a Medtronic pedig 2001. óta. Itt van 3 évnyi "lépéselőny", de szerintem ez már kiegyenlítődött országosan.

Az én orvosom kezdetektől Roche szerződéses, és nem is fér bele több az idejébe, hiszen ő a főorvos, és az osztályán két orvosi státusz is üres. Ennek ellenére van Medronic pumpás betege is, mivel Székesfehérváron nincs felnőtt pumpacentrum (mi meg azok vagyunk), így onnan és a környékről ide járnak a felnőtt pumpások. Nálunk viszont nincs gyerekcentrum, így a mi pumpás lurkóink Székesfehérvárra járnak.

Egész pontosan a Disetronic van itt 98 óta illetve nem a Disetronic, hanem mi, a PHARMA-Marketing voltunk jelen először Magyarországon. Aztán szépen bejött a Medtronic is, illetve a Medtrust nevű cégen keresztül az Animas. Később a Roche megvette a Disetronicot és átvette tőlük a termékeket és újakat is hozott ki. Velük elég sokáig szerződéses együttműködés is volt, ami azóta megszűnt. De igazából nem az a kérdés hogy mióta vannak Magyarországon, hanem az hogy mióta fejlesztenek pumpákat ezek a cégek a világban. És ebben bizony elég egységes a kép, mindegyik régóta csinálja már ezt.
 
Igen, Péter, valóban így van, ahogy írod. Sőt, be kell vallanom, hogy a ti oldalatokról puskáztam. Talán illő lett volna belinkelnem a hivatkozást, mint forrást. És talán nem csak az illendőség miatt is, hanem azért is, mert mert én veletek, általatok kezdtem pumpázni.
Aztán azért (te rólam tudod jól) én másol is kutakodtam, kerestem infokat, és bizony, mint pumpa, szenzor, szenzoros pumpa, már régóta van a világban, és ami igazán érdekes lehet, még a beépített (bőr alá a hasüregbe ültetett, 3-4 havonta újratöltendő) pumpa is előbb volt a nagyvilágban, mint Magyarországon egyáltalán a pumpa.

A Medtronic sem Medtronicként kezdte, de azt fejből már nem tudnám megmondani (itt segíts ki léccike), míg a Roche elődjeként a Disetronic igencsak a fejemben van. Sőt, én még emlékszem, az első szállítású kanülökön és tartályokon a Disetronic felirat és embléma volt. Még az is lehet, hogy a régi dobozkámban kallódik egy-egy Disetronic feliratos cucc.
 
Jól látod, sajnos lassan érnek ide a fejlesztések. De legalább ideérnek. De a gyártók részéről is érthető a dolog, a sok adminisztratív + egyéb akadály és költség mellett azért elég kicsit országocska vagyunk, nekik meg a nagyobb üzleti lehetőségek felé kell koncentrálni és ezért megy ilyen lassan ez az egész. De talán lesz majd egyszer itt is Freestlye Navigátorszerű készülék, meg eldobható pumpa, meg ilyen olyan amolyan kütyü amitől könnyebb lesz az élet.
 
Bumbusli

Új tag
Szia! Írj egy e-mail címet erre a címre (mthrk72@yahoo.com) és azon megküldöm elérhetőségemet.
Nekünk 15 hónapos volt a kisfiúnk amikor diagnosztizálták :-(
 
gjutka

Új tag
Sportos pumpások! Segítsetek, légyszi !!!

Vasárnap kerékpárral kéne eljutnom egy tőlünk 8-10 km-re lévő helyre... Tehát 1-másfél óra oda, néhány óra múlva ugyanennyi vissza...
Ha a sporthoz leveszem a pumpát, néhány óra múlva jelentkezik az inzulinhiány... Ha rögtön utána pótlok a kimaradt adagból, akkor jön a hipó. A dokinénim szerint egyek közben 2 falatonként banánt, az tartja a vércuki szintjét. (A banán nekem sétához, vásárláshoz jól működik, akkor nem szoktam csökkenteni a bázist.)
Ti hány százalékra szoktátok levenni? A mozgás után szoktátok csökkenteni a bázist? Mennyi időre, hány százalékkal?
Remélem eléggé tálaltam a problémámat... kicsit félek ettől a kalandtól, de egyszer már azért jó lenne kikisérletezni. Nagyon várom az ötleteiteket!!!
Előre is ezer köszönet minden ötletért, tanácsért :dr_24::dr_24::dr_24:
Jutka
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Sportos pumpások! Segítsetek, légyszi !!!

Vasárnap kerékpárral kéne eljutnom egy tőlünk 8-10 km-re lévő helyre... Tehát 1-másfél óra oda, néhány óra múlva ugyanennyi vissza...
kicsit félek ettől a kalandtól, de egyszer már azért jó lenne kikisérletezni. Nagyon várom az ötleteiteket!!!
Jutka
Szia Jutka!
Először is egyáltalán ne félj, mert nincs mitől.
Én az én verziómat tudnám leírni, de itt is igaz, ahány diabos, annyiféle edzésmód létezik. A 8-10 km megtétele egy kényelmes bringázás 1-1,5 óra alatt, persze csak akkor, ha valamelyik irányban nem kell felfelé tekerni. Egy felfelé tekerős úton jobban le kell csökkenteni a bázist. Neked leginkább a 70-60%-ra csökkentett bázis tudom ajánlani, és ezt a csökkentést a tekerés előtt kb. 15-20 perccel állítsd be. Az indulás előtt néhány perccel egyél meg egy fél banánt, vagy egy szelet müzlit. Menet közben nyugodtan állítsd meg a csapatot, hogy te meg tudd mérni a cukrodat. Amikor megérkeztek, akkor is hagyd a csökkentett bázison a pumpát, persze minden attól függ, hogy mennyit mérsz. Azt így előre nem tudom, nem lehet megmondani, hogy mikor vedd vissza 100%-ra, mert ezer tényezője lehet ennek. Függ attól is, hogy mennyit mérsz, esztek-e, a szervezeted hogyan reagál a mozgásra, stb. Én egy 35-40 km-s bringatúránál nem veszem vissza, sőt, még a tekerés után fél-egy órával veszem vissza 100%-ra, persze eszek féltávnál, és naná, hogy eszek megérkezéskor. Ehhez a számolt bólus felét adom be. Órákkal később viszont lehet, hogy meg kell emelni a bázist 120-130 %-ra, de ezt megint méréssel döntöm el.
Egy dologra nagyon figyelj, 13-16 mmol/l fölötti cukornál ne tekerj, mert jó eséllyel csinálhatsz belőle egy 20-as cukrot. Persze 13-nál vagy fölötte nem lehet jól eltalálni, hogy mikor lehet elindulni, és mennyivel kell csökkenteni a bázist, vagy kell-e és mennyi plusz korrekció. Az egy necces eset, az után szinte mindig káosz van.
 
poe

Őstag
Szia!

Tényleg az a legfontosabb, hogy ne parázz- Előtte, utánna mindenképp mérj, ha hosszabb, vagy szükséges akkor közben is lehet. A %-os módosítás egyénfüggő, illetve attól is függ, van-e dolgozó bólus a szervezetedben. Ha nincs, a 60-70% jó kiindulás lehet. Én a víz mellett 100 %-os narancslevet szoktam vinni, apránként megiszom. Ha nagyon kimerítő volt, akkor mindenképp érdemes utána enni (inzululinnal, de a szokottnál kevesebbel, ahogy Kata is mondta), ezzel elkerülhető legtöbbször, hogy felvágódjon a vc.
Pár alkalom és kitapasztalod. :cool:
 
napocska

Őstag
Ha nagyon lassan mész a biciklivel, vagyis kb. 10-12 km/h-val, akkor szűk egy óra biciklizésre számíthatsz. Ha kicsit rákapcsolsz, fél óra alatt odaérsz. Szerintem kb. egyenértékű megterhelést jelent egy óra tempósabb gyaloglással, vagy egy nagybevásárlással a piacon, cipekedéssel egybekötve :). Úgyhogy amit ilyenkor szoktál tenni, hogy jó maradjon a cukid, csináld azt most is!
 
gjutka

Új tag
Húúú, sokat segítettetek :D
Tulajdonképpen csak azért izgulok, mert a kislányom osztálytársaival megyünk, nem szeretnék központi figurává válni, meg hogy nagyon alkalmazkodni kelljen hozzám...
Szerencsére magas cukraim nem szoktak lenni (kop-kop-kop), mióta pumpám van, a 12-13 már nagyon magas, általában 10 alatt vannak az értékeim. Nem valószínü, hogy a magas cuki hiúsítaná meg a programot. Miután reggelizni nem szoktam, aktív inzulin nem lesz a szervezetemben. Ahogy javasoltátok, megpróbálkozom a 70 %-kal + banánfalatkák konstrukcióval, aztán figyelem a tendenciát...:o Inkább legyen egy kicsit magasabb, mint hipóval "ápoljanak".
Ha túlélem, beszámolok róla :rohog::rohog::rohog:

Kata, nagyon jó öltlet a másik topik, már 4 oldalon túl vagyok ;)
Még egyszer köszi mindenkinek!
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Inkább legyen egy kicsit magasabb, mint hipóval "ápoljanak".
Ha túlélem, beszámolok róla :rohog::rohog::rohog:
Kata, nagyon jó öltlet a másik topik, már 4 oldalon túl vagyok ;)
Még egyszer köszi mindenkinek!
Judit, nagyon jó, hogy az inkább picit magasabb cukit te írtad le, mert valóban ez a jobb verzió. A beszámolót mindenképpen írd meg, de én biztos vagyok benne, hogy jól fog menni minden. A cukiddal lehet, hogy nem lesz semmi fennforgás, de a seneked az lehet, hogy megérzi a túrát. Én rendszeres bringázó vagyok, szuper zselés női ülésem van, de 10-15 km után már én is érzem. Ha még nem késő egy bringás kesztyűt beszerezni, akkor az is hasznos lehet, mert a tenyér is tud égni a markolászástól.
Akkor sportos topikban találkozunk, és remélem jó időtök lesz. :)
 
Nekem Spirit pumpám van, tehát Roche. Két év alatt a pumpával nem volt problémám. Amikor segítség kellett a cégtől, rögtön megkaptam (külföldre utaztam és kértem erre az időre biztonsági tartalékot). Az nem tetszik, hogy lecserélték a szerelékes partnert. Előtte nem volt pumpám, tehát összehasonlítani nem tudom. Amikor lejár a négy év, természetesen a tapasztalataimat felhasználva majd körülnézek az akkori választékban.
Beállítási gondjaim vannak, de az rajtam múlik, a gyártó ebben nem tud segíteni.
 
gjutka

Új tag
Ha túlélem, beszámolok róla :rohog::rohog::rohog:

Tehát túléltem :D Méghozzá egész jó eredményekkel! Indulás és este közti időszakban 9,5 és 5,7 között volt a cukim. 70%-ra állítottam a bázist, óránként mértem, és eszegettem banánt. Kb. 2 óra tekerés alatt kb 4 mmol/l-t csökkent az érték, viszont kicsivel később visszament. Szerintem a 70% miatt jelentkezett egy kis inzulinhiány.. (Talán, ha 60%-ra vettem volna, akkor nem csökken ugyan ilyen sokat, viszont nagyobb lett volna utána az emelkedés a hiány miatt. ) A finomítás lehetőségeit a következőkben látom: 1. többet enni mozgás közben 2. 60%-ra állítani, de utána egy kicsit visszapótolni belőle. Talán a 2. verzió"kockázatosabb". Jól gondolom??? De olyan jól esett a vasárnapi 20 km, hogy tegnap este is tekertünk másfél órát:hurra:A végén még megérkezem a sportos topikba!

Kata, a kesztyű nagyon jó ötlet volt, sőt vettem zselés üléshuzatot is.Ki is bírta a popóm :rohog: Köszi az ötletet!
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Tehát túléltem :D Méghozzá egész jó eredményekkel!
Talán a 2. verzió"kockázatosabb". Jól gondolom???
Ez szuper, nagyon jó hírekkel jöttél, bár én biztos voltam benne, hogy nagy élmény lesz. Az igazán jó az egészben, hogy máskor is fogsz bringázni. :hurra:
Azt nem lehet egy alkalomból eldönteni, hogy melyik verzió a kockázatosabb. Egy másik alkalommal lehet, hogy a 70% válna inkább be. Hidd el, egy 9,5-5,7 közötti cuki egy nem megszokott menetrendű napon nagyon is tökéletes. A finomítást pedig majd a tapasztalat adja. A lényeg, hogy ügyi voltál. :dr_333:
 
Oldal tetejére