Insulinpumpa

A múlt héten beszéltem mind a Roche-al mind a Medtronic-al, és a Roche Combo-jára a telefonos informátor is és az üzletkötő is azt mondta, hogy jelenleg folyamatban van a támogatás, tehát még nem támogatott, és ha ezt választanánk, akkor egyenlőre csak meg tudjuk nézni és talán októbertől meg lehet kapni.
Mondjuk, gondolom Kata, mivel Te Roche pumpát használsz, illetve használtok, több infoval rendelkezel az összekötőtök által.
De egyébként igazatok van, majdnem ugyanazokat tudják a pumpák, nekem a Medtronic volt szimpatikus, úgyhogy most ezt fogjuk kipróbálni, ill. a kezelőorvosunk is ezt javasolta, amellett, hogy szerinte a Roche-nál vannak a legjobb pumpatrénerek.
Én leginkább a vezeték nélküli pumpát várom (még így is, hogy csak most fogjuk elkezdeni a pumpás életet), de hát ez még a jövő itt Magyarországon.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Sziasztok! Szerintetek ez a távirányitón és a kisebb adagokon kívül mért lesz ez jobb, több?
Itt nem a távirányító a lényeg, ahogy írtam, azt kényelmi szempont. A Combo tud többet minden eddiginél. Ezt most itt felsorolni sok lenne, meg félő, hogy fejből nem adnék pontos infot. A bólus és bázis programozásán van a hangsúly és persze a mini adagokon. No meg amit eddig nem tudott a Roche pumpa, az a bólusvarázsló, amit a Roche másképp hív, persze most az sem jut eszembe. Ezért is nem akarok tényekkel előrukkolni, mert nem info az, ami nem pontos.
A honlapon pontosan meg vannak a paraméterek, de még én, 6 éves pumpahasználattal is "tanulni" fogom a rengeteg variációs lehetőséget.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Sziasztok! Szerintetek ez a távirányitón és a kisebb adagokon kívül mért lesz ez jobb, több?
Tudom, hogy neked info-k kellenének, de valójában én is csak azt tudnám felsorolni, amik a leírásban szerepelnek, mivel még én sem használom az új Combot. A Spiritről, mivel ezt használom, lényegesen több infot tudnék adni, mint ami kézikönyveben szerepel. Évek alatt rengeteg furfangra lehet rájönni, de ez meg nem pumpafüggő. A Medtronic-ot használók is elmondhatják ugyanezt. Valódi segítő infot a használó tud adni.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Gyereknél szerintem fontos lehet a távirányító, ha pl nem kell kiszedni a tokból, inzulinadáshoz, állításhoz.
Ez így van. Sőt, a gyerekeknek szóló ajánlásban szerepel is, hogy pl. éjszaka anélkül tudja a mama a korrekciót elvégezni, hogy a gyerkőc pocakja alól ki kéne bányászni a pumpát.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Valójában én kinyomtattam magamnak a Combo-hoz a kezdő és a haladó kézikönyvet, és olyan bonyolultnak, sokrétűnek tűnt, hogy inkább megvárom, amíg a kezemben lesz a Combo, és akkor "tanulom". Így, hogy csak olvasom a programozási lehetőségeket, nehéz értelmezni. Ugyanis sok beállítás, amit már tud a Combo, kell hozzá egyéni paraméter, mint pl korrekciós lépcső, CH/inzulin arány napszakonként.
A Combo-hoz már kapunk a használathoz fejtágítót, még akkor is, ha én pl. 6 éve pumpás vagyok.

A kütyü már volt a kezemben, és bizony csak lestem, hogy bizonyos beállításhoz, programozáshoz mennyi minden paraméter kell, ami csak rám vonatkozik.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Egyébként a Roche új pumpája is tetszene, a távirányítóval, csak amíg nem támogatott, addig... Bár a férjemnek voltak olyan aggályai, hogy mi van, ha a távirányító eltűnik, később, ha iskolás lesz, akkor ellopják, mert azt hiszik mp4 lejátszó, valaki elnyomkodja stb. De természetesen a pumpa a távirányító nélkül is programozható, ha jól láttam, viszont, amíg nem TB támogatott, addig sokak számára ez elérhetetlen.

Üdv: Kriszta

A múlt héten beszéltem mind a Roche-al mind a Medtronic-al, és a Roche Combo-jára a telefonos informátor is és az üzletkötő is azt mondta, hogy jelenleg folyamatban van a támogatás, tehát még nem támogatott, és ha ezt választanánk, akkor egyenlőre csak meg tudjuk nézni és talán októbertől meg lehet kapni.
Mondjuk, gondolom Kata, mivel Te Roche pumpát használsz, illetve használtok, több infoval rendelkezel az összekötőtök által.
De egyébként igazatok van, majdnem ugyanazokat tudják a pumpák, nekem a Medtronic volt szimpatikus, úgyhogy most ezt fogjuk kipróbálni, ill. a kezelőorvosunk is ezt javasolta, amellett, hogy szerinte a Roche-nál vannak a legjobb pumpatrénerek.
Én leginkább a vezeték nélküli pumpát várom (még így is, hogy csak most fogjuk elkezdeni a pumpás életet), de hát ez még a jövő itt Magyarországon.
Ja, igen, az első üzidből nekem az jött le, hogy ti úgy tudjátok, a Combo nem lesz támogatott. Szerintem te is így értelmezted. Valóban a támogatás befogadására vár, de ez azt jelenti, hogy jelenleg teljes áron sem lehet megvenni, de ha a papírok (bürokrácia) rendben lesznek, akkor a Combo is támogatott pumpa lesz.

Egyébként én is csak azt a hivatalos infot tudom, hogy OEP-es befogadás alatt áll, és októbertől lesz elérhető a Combo. Tavaly tavaszra ígérték, de a késés okát még én sem tudom. Egyéb plusz info, amit tudok, az a Combo életszerű használatát illeti.

Itt a fórumon viszont az a jó, hogy egy adott pumpára a használója tud infoval szolgálni. A Medtronicos a Medtronicra, a Roche-os a Roche-os pumpára. Nagyjából így szoktuk összerakni. Az Animasról és a Best Life-ról van kevés infonk, ill. nekünk is csak leírásból adódóak.
 
Sziasztok,

Megkaptuk ma a pumpánkat, szép kék, Réka megnézte az apján a tappancsot (próba), mondta, h neki is kell ilyen, aztán, ahogy a cégnél tanácsolták felaggattam a gyerekre a pumpát, csak úgy szerelék nélkül, hogy szokja. 2 perc után közölte, h nem kell neki... remélem ha beüzemeljük nem lesz ilyen tiltakozás.
Amiért most írok, valaki meg tudná nekem mondani, h mire készüljek a pumpacentrumba, hogy néz ki ez a beállítás dolog és ha valakinek esetleg van tapasztalata az I. gyerekklinikáról, azt is szívesen venném. Tudom, ha odakerülünk meglátom mi lesz, csak szeretnék felkészülni rá lelkiekben, utálom a kórházakat!

köszi
 
Dorika

Új tag
Én csak a medtronicosról tudok véleményt alkotni. Fontos lehet a távirányító, ami már a medtronicnál a 2-3-val ezelőtti pumpákhoz is volt. A mostani veo, a kicsik szempontjából azért előnyösebb, mert nagyon pici az inzulin léptetésének mértéke, 0.025 E/ óra is lehet( picibabáknál nagyon sokat számít) illetve a bolus adagolásnál is sokkal kisebb cseppekbe, folyamatosan juttatja be a bolust, így van ideje az inzulinnak a szövetek közt szépen "eloszlani.", nem lesz csomós a hely.
A 3. ami még mellette szól a szenzor funkció... ami azért nem mindegy.
A Medtronic 2 havonta szervez pumpás találkozókat, és a trénerek is otthon vannak a témában, a mi területünkön legalábbis. Nem csak az élettani részét ismeri a diabetesnek a tréner, hanem életszerű tippeket-trükköket, saját tapasztalatokat is megoszt a betegekkel.
 
Sziasztok!

Nagyon sokszor eszembe juttok mióta olvastam rólatok, hogy megkaptátok a pumpát!
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni a gyermekednek a pumpa?
Leginkább azért mert még én is dilemmázom rajta kipróbáljuk-e, mi is? Sokan biztatnak de mi még "csak" napi 2x szurizunk naponta, bár nem mindig jók a cukorjaink főként este. Szóval nagyon kiváncsi vagyok és várom a tapasztalataitokat és a gyermek hozzáállását mert gondolom az én gyermekem is hasonlóan fog majd reagálni, bár mi már nagyobbak vagyunk(majdnem 9) de gyerek ő is!! Főként az érdekel, hogy viseli a beszúrást és azt, hogy állandóan viselni kell...
Ha lesz időd légyszi írd meg a tapasztalataidat!! Várom az infokat!!:dr_31:
 
Szia Edit,

Mindenképpen tudósítok, hogy hogy ment a beállítás és a többi. A beszúrásról csak annyit, hogy én pont ma próbáltam ki, fogtam egy szereléket, beletettem a belövőbe és belőttem a hasamba, mert kíváncsi voltam, hogy milyen érzés, hogy Rékának milyen érzés lesz. És meglepő, de egyáltalán nem fáj, szerintem a vércukor mérés kellemetlenebb, sőt én azt mondom, hogy még csak kellemetlen sem volt, tényleg olyan mint egy szúnyogcsípés, mint ahogy hirdetik is. Persze az ember nem gondolná, mert ugye mindent próbálnak szépíteni, de ez tényleg ilyen. Szóval ezzel talán nem lesz baj... és remélem a többivel sem.
 
Szia! Kriszmisz!
Köszönöm a biztatást addig is! Nagyon szurkolok nektek és remélem minden rendben megy!!
Nagyon dilemmázom ugyanis a hétvégén is minden előzmény nélkül (nem volt semmi plusz evés vagy nasi) és este 1/2 6-ra felment a cukorja a gyereknek
22.5-re.:oOkot nem tudok ez előtt viszonylag normálisak voltak az értékeink. Egy kicsit meg van fázva a gyerek, de ennyire????? na ez van. Szóval ha beválik nektek akkor valószínű őszi szünetre mi is kérünk próbára mert azt mondták lehet.
üdv. és remélem ügyes lesz a gyerköc mert mért ne lenne az:cool: (a gyerekek csak ügyesek lehetnek)
 
borka

Őstag
Szia edit67 !

Tudom,hogy nagyon sok oldal van ezen a topikon,de mégis azt javasolnám,hogy olvasgasd visszafelé,és nagyon sok infót találsz a pumpaviselésről.Több gyekőcös szülő van a fórumon akik már nagy tapasztalattal rendelkeznek,és leírták,hogy hogyan viszonyulnak a kicsik,és a serdülők a pumpához.
A cuki ingadozásról pedig csak annyit,hogy a frontok nagyon gyorsan követik egymást,amire a szervezet nem képes azonnal reagálni.A kb. 2 hete történt napkitörések mostanra érik el a földet, és sajnos ez is nagyon-nagy befolyásoló tényező,és még egy kis megfázás is rásegített.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Információk a pumpa rendelésről.
Ez már elavult, a pumpa felírásának szabályai 2010. június 1-től jelentősen változtak.

"Pl: vagy egyedi méltányossági kérelem jovahagyasat kovetıen (85-90%-ban) tamogatott aron lehet hozzajutni a kivant keszulekhez."

Ez félrevezető, ugyanis már nem kell egyedi méltányossági kérelem, és a támogatás mértéke 80% (felnőtt) és 98% (gyermek).

Jelenleg érvényben lévő: http://www.oep.hu/pls/portal/docs/P...TÁJÉKOZTATÓ-INZULINPUMPA FELÍRHATÓSÁG0601.PDF
 
borka

Őstag
Információk a pumpa rendelésről.

Olvashatóbbá tettem az előzőhöz képest,és kiemeltem egy nagyon fontos részt,amiről nagyon sokan nem tudtunk mielőtt pumpásak lettünk volna.
Csak egy pumpát ajánlottak fel.Most is előfordul,hogy a kezelő orvos ,csak a neki szimpatikus pumpát ajánlja fel.
Leendő pumpások, éljetek a lehetőséggel és próbáljátok ki mindegyik pumpát,a 9 hónap alatt biztosan beáll a cukrotok is a pumpakezeléshez.;)
 
Csatolások

  • Szemelvények 2008.doc
    38 KB · Olvasás: 5

borka

Őstag
Ez már elavult, a pumpa felírásának szabályai 2010. június 1-től jelentősen változtak.

"Pl: vagy egyedi méltányossági kérelem jovahagyasat kovetıen (85-90%-ban) tamogatott aron lehet hozzajutni a kivant keszulekhez."

Ez félrevezető, ugyanis már nem kell egyedi méltányossági kérelem, és a támogatás mértéke 80% (felnőtt) és 98% (gyermek).

Jelenleg érvényben lévő: http://www.oep.hu/pls/portal/docs/P...TÁJÉKOZTATÓ-INZULINPUMPA FELÍRHATÓSÁG0601.PDF

Köszi,hogy beidézted a legújabb rendeletet,de nekem nem csak a felírhatósági rendelet voltak az indító ok,hanem amit a letisztított formátumba kiemeltem.
 
Szia Kriszmisz!
Gondolom kisebb gondod is nagyobb annál, hogy írogass de kíváncsi vagyok hogyan alakulnak a pumpás napjaitok??
Arra is kíváncsi vagyok hány napot kell kórházban tölteni a beállítások miatt?
Üdv.
 
Oldal tetejére