Sziasztok!
A diabos nem beteg. Semmi különbség nincs az életvitel között, az étrend más, de csak szokás kérdése. Ezzel teljesen egyetértek, értettem 2 évvel ezelőttig. Mindenki ugye saját tapasztalatai alapján dönt.
Nos két éve már gyesen voltam, nem keltünk reggel, mikor férjem dolgozni járt. Addig ő teljesen "intézte" magát, reggeli, inzulin, munka, sose vettem észre semmit, sose volt rosszullét, sosem panaszkodott.
Azon a reggelen furcsa hangot hallottam, mintha a mosógép ugrált volna, visszaaludtam, nem tűnt fel,hogy nem mosok. 5-10 perc múlva rohant be férjem nagylánya, hogy apa a földön rázkódik, kezét, lábát hol a szekrénybe, hol az asztalba veri, nincs magánál. Szerencsére a mentők gyorsan jöttek, kb. fél óra múlva magához tért. Soha nem volt cukormérője, érzésre adott inzulint, megszokásból ette az adagokat (7 éves kora óta volt mit megszokni). Ezen a reggelen magasnak érezte magát, úgy adott inzulint, hogy vár még a reggelivel, de sajnos elbóbiskolt a tv előtt.
Ez volt az első eset. Fél évvel később közúti baleset miatt (gerincrepedés, kar, csípőcsont repedés) 6 hét fekvőgipsz, fél év rehabilitáció. Otthon voltam a gyerekkel, ellátuk. Mikor már kezét annyira tudta mozgatni, ő adta az inzulint. Megint megtörtént a dolog, bár ekkor én már mértem neki, ő saját magát még nem mérte. A nagy jelmondat: Ha naponta 2x a mérést végig kell csinálni, milyen élet az, inkább meghal. Mint értelmes diabosoknak gondolom a hajatok szála is feláll, felnőttként hogy gondolkozik.
Nos, felgyógyulása után még 3-4 hipó volt, a mentősök segítettek, mert már etetni sem lehetett, vagy tartottam attól, hogy nem a normál cukra esett le, hanem megint ki tudja mennyi inzulint vitt be étel nélkül, és lehet nem elég 1-2 pohár cukros tej, zsemle.
A pohár akkor telt be és változott ő is, mikor egyik tárgyalása elhúzódott és a számított dél helyett 1 - fél kettőre ért volna haza ebédelni. Cukrot nem akart enni, hogy inkább már normális ételt egyen. Akkor még lantus, humalog rövid és hosszút használt. A hosszú hatású inzulin levitte a cukrát, utastársa nem tudott a betegségéről, azt hitte fáradt, hogyha beszél hozzá, nem reagál. Én telefonon beszéltem vele fél 12 körül, már akkor éreztem a hangján, hogy baj van, nem tudott összefüggően beszélni, nem adta át a telefont. Kiderítettük az utas számát, telefonon mondtuk, hol a cukor a kocsiban, etesse, legyen nyugodt. A város határán sikerült megállniuk, kimentünk, megetettük.
Ezek után sikerült elérni, hogy pumpát használjon és mérőt. Így nincs kötve, mikor eszik, a pumpa jelez.
Mindehhez hozzátartozik, hogy éjjel felkel, eszik mert tart a hipótól, nem álmos tv-zik , ha magas nem tud aludni.
A rosszullétek óta vele kelek (keltem a pumpáig) éjjel 2-3szor is, nincs-e baj, jól van-e? A terhességem 9. hónapjában már rosszul aludtam a pocakom miatt, utána éjjeli szopizások, aztán férjem rosszullétei illetve 16. hónapos gyermekem cukorbetegségétől fogva szegényhez hol az inzulinadás, itatás, pisilés miatt kelltem fel. Szóval 2 év alatt kb. 5 éjjel aludtam összefüggő 6 órát.
Ezek után mondja valaki, hogy a diéta húzós.
Hozzáteszem, mi a gluténmentes kenyeret, tésztát, kecsketejtermékeket esszük. A mai reggeli: zsíroskenyér, tea, paprika, tegnap kókusztejes kakaót is kapott a pici, sőt egyik nap bioétcsokit is.
A pumpa óta már kb. 2 hétre nőtt azon éjszakák száma, mikor tudtam aludni. A pumpa biztonságérzetet ad, a gyereket legalább nem kell felkelteni, és bár hol egyik, hol másik oldalamon csipog (férjem bal, gyerek jobb oldalon alszik), legalább a férjemhez nem kell mindig felkelni.
Örülök, hogy megoszthattam ezt veletek, üdv edinaxy