Szia TündeEmődi Tünde írta:Inkább azon igyekszik a cég, hogy a betegek igényeihez igazítható peneket gyártson, tehát létezik több féle változata.
Teljesen igazad van, megszokható többnyire ez a pen (én is megszoktam, rutinszerű lett, de sohasem tudtam megszeretni, majdnem minden nap a beadásánál idegesített) és előre szeretném leírni, hogy nagyon becsülöm a munkád és a szaktudásod. DE
Tényleg, Tünde, ez nem neked szól, hanem toll gyártójának... Egyébként nyilván vannak betegek, akik kifejezetten szeretik, de azt mindenki láthatja, hogy belőlük valahogy sokkal kevesebb van...
Szóval én azért kampányolok, hogy azt a sok pénzt, amit az Aventis belefeccölt ebbe a tollba (meg a többijébe), inkább fordítsa egy valóban jó toll fejlesztésére, talán kérdezzen meg valóban minket, hogy MI MILYET SZERETNÉNK. Erről jut eszembe: volt egyszer egy felmérés erről a tollról, én is részt vettem benne, ott pont erről volt elvileg szó, de nem tudom, mi lett az eredménye? A diabrendelőben azt mondta az orvosom, hogy szerinte valami nagyon rossz helyre kerülhetett ez a teszteredmény, mert ezek után még inkább örült magának az Aventis, hogy jó tollat csinált, holott én személy szerint is ismerek vagy 20 beteget, akik részt vettek ebben és durván leszólták a tollat és a diabdokim még ennél is többet... szintén a dokim szerint csak kb minden 10. beteg fogadja el úgy, ahogy van ezt a tollat, annyira sokan nem szeretik. Ez eljutott az Aventishez egyáltalán?
Egyébként az én álomtollam egy novopenféle toll, kicsit talán kisebb és digitális kijelzős, ami az időt is mutatja, azaz azt az időt, amikor beadtam az inzulint, plusz az egységeket. Kíváncsi vagyok, lesz-e valaha ilyen...