Mindenkinek - inzulinok

somcsika

Aktív tag
Nem akarok senkit kiábrándítani, de mielőtt pumpás lettem volna, naponta 3x adtam a Levemirt. :(Többek között ez is indokolta a váltást.

Igen, olvastam egy korábbi hozzászólásodba, és megmondom őszintén, hogy rettegek is tőle, előbb-utóbb eljön az az idő is amikor már nem lesz elég napi 2 bázis (reggel,este)
 
Nem igazán találtam ennek a kérdésemnek topicot, elnézést ha rossz helyre írom.
Nos, a mai nap volt az első igazi "terheléses nap" számomra. Rendesen reggel mentem suliba, majd utána, délután bő 2 órát sétáltam.
Kérdésem az lenne, hogy a stressz, izgulás felfelé nyomja a cukrot? Ugyanannyi inzulint adtam reggel mint eddig(10E Actrapid). Eddig általában reggeli után másfél órával 6 körüli eredmény jött, most ez 9 volt. Majd ebédre is ugyanannyit adtam mint eddig(11E Actrapid), mivel adhattam volna a magas érték miatt +1 egységet, de gondoltam majd a séta lenyomja. Hát még hogy lenyomta! Vacsora előtt csak 3 volt.
Szóval az első "igazi" napom kicsit ingadozóra sikeredett, de sebaj.
 

bogesz

Új tag
nem igazán találtam ennek a kérdésemnek topicot, elnézést ha rossz helyre írom.
Nos, a mai nap volt az első igazi "terheléses nap" számomra. Rendesen reggel mentem suliba, majd utána, délután bő 2 órát sétáltam.
Kérdésem az lenne, hogy a stressz, izgulás felfelé nyomja a cukrot? Ugyanannyi inzulint adtam reggel mint eddig(10e actrapid). Eddig általában reggeli után másfél órával 6 körüli eredmény jött, most ez 9 volt. Majd ebédre is ugyanannyit adtam mint eddig(11e actrapid), mivel adhattam volna a magas érték miatt +1 egységet, de gondoltam majd a séta lenyomja. Hát még hogy lenyomta! Vacsora előtt csak 3 volt.
Szóval az első "igazi" napom kicsit ingadozóra sikeredett, de sebaj.
igen megemeli,de miért nem mértél ebéd elött? Lehet,hogy már nem is volt olyan magas,beadtad a 11e-et ,mozogtál!
 

borka

Őstag
Nem igazán találtam ennek a kérdésemnek topicot, elnézést ha rossz helyre írom.
Nos, a mai nap volt az első igazi "terheléses nap" számomra. Rendesen reggel mentem suliba, majd utána, délután bő 2 órát sétáltam.
Kérdésem az lenne, hogy a stressz, izgulás felfelé nyomja a cukrot? Ugyanannyi inzulint adtam reggel mint eddig(10E Actrapid). Eddig általában reggeli után másfél órával 6 körüli eredmény jött, most ez 9 volt. Majd ebédre is ugyanannyit adtam mint eddig(11E Actrapid), mivel adhattam volna a magas érték miatt +1 egységet, de gondoltam majd a séta lenyomja. Hát még hogy lenyomta! Vacsora előtt csak 3 volt.
Szóval az első "igazi" napom kicsit ingadozóra sikeredett, de sebaj.

Nos azt kell,hogy mondjam,hogy így fogod megtapasztalni,és megismerni a dibodt,az-az annak különböző vonzatait.:cool:
A stressz,az izgalom (szex) felviheti, a napsütés, a hóesés,a napkitörés ,és minden féle front befolyásolhatja a napi vc. eredményeidet.Ez nálunk is sajnos így működik. A fizikai aktivitás,a séta viszont általában lefelé visz a vc. értékeket. Viszont,ha nagyon magas lenne a vc.-d a fizikai terhelés még feljebb fogja vinni.Ezeket mind magadnak kell megtapasztalnod.
A naplódba nem ártana ha feljegyeznél az első időszakokban mindent ami veled történik,hogy kontrolálhasd magad.
 

borka

Őstag
Majd ebédre is ugyanannyit adtam mint eddig(11E Actrapid), mivel adhattam volna a magas érték miatt +1 egységet, de gondoltam majd a séta lenyomja. Hát még hogy lenyomta! Vacsora előtt csak 3 volt.
Szóval az első "igazi" napom kicsit ingadozóra sikeredett, de sebaj.

Arra nagyon figyeljél,hogy mindig legyen nálad,szőlőcukor,keksz,rostos gyümölcslé(2 dl ) vagy valamilyen rágicsa, ami egy kicsit megemeli a vc-det.
 

manocs

Új tag
Figyelj nagyon a hypo jeleire, hogy minél hamarabb észrevedd!! Ezek mindenkinél másképp jelentkeznek, ki kell tapasztalni! (zsibbadás, remegés, hirtelen éhség stb.)
 
Nemrég voltam dokinál, és azt mondta, hogy próbáljam felküzdeni a hajnal 3-as vc.-t 6-ra, úgy nyugodtan aludhatok, ha előtte délután mozogtam, akkor sem fogok hipózni. Nos, hát ez nem nagyon megy. Csökkentsem tovább az esti inzulint? Már csak 6 E-t adok. Csatoltam az utolsó 10 napom esti profilját. Előre is köszi.
 

Csatolások

  • db.xls
    16.5 KB · Olvasás: 9

somcsika

Aktív tag
Nemrég voltam dokinál, és azt mondta, hogy próbáljam felküzdeni a hajnal 3-as vc.-t 6-ra, úgy nyugodtan aludhatok, ha előtte délután mozogtam, akkor sem fogok hipózni. Nos, hát ez nem nagyon megy. Csökkentsem tovább az esti inzulint? Már csak 6 E-t adok. Csatoltam az utolsó 10 napom esti profilját. Előre is köszi.


Hallottál már a mézes hetekről? Nos ez amiben te vagy ez az. Amikor a még meglévő inzulintermelő sejtjeid a külsőleg pótolt inzulin pótlás miatt még erőre kapnak és termelnek. Most egy darabig biztosan csökkenteni kell majd az inzulin mennyiséget. Az, hogy ez nálad meddig tart, azt nem lehet tudni, 1-3-6 hónap de akár 1 év is lehet. (Mi valószínű ebbe az utóbbiba tartozunk). Nálunk most kezdenek megbolondulni a vércukor eredmények.:(Mi a kórházban beállított inzulint több hónapon keresztül folyamatosan csökkenteni kellett, már az eredeti felénél jártunk és aztán szépen lassan kúsznak visszafelé az inzulinegységek.

Én csökkenteném 1E-vel az esti bázis (hosszú) inzulinod és akkor talán nem lenne szükséged az éjszakai evésre. De ez csak az én véleményem. Várd meg, hogy más is reagáljon. Mert ha a saját gyereknél valamit ellövök az okééé, de ez így mégiscsak sarlatánság.
 

somcsika

Aktív tag
Napkok óta olyan a novorapid amit bead Szandi magának mintha vizet adagolna. Már kicseréltük a patront is, mind a kettőt és valahogy mégsem jó.
Ugyanazt az egységet kapja, mint a nagy hypoja (balesete) előtt, és 5-ről 35 g ch elfogasztása után másfél órával 13.
Most kajaírásos hét van, doktori utasításra neki kell kiszámolni az étkezését és leírnia, előtte-utánna mért értékkel és beadott inzulin mennyiséggel.
Az éjszakai bázisán emeltem 1E-et az oké, 5,7-el ébredt. Most alapból minden evésre ad be 1E-vel több novorapid-ot, valamint ha korrigálni kell akkor annak megfelelően.

Létezik, hogy egy ekkora anyagcsere kisiklás ilyen nagy galibát tud okozni. Már 3 hét eltelt a baleset óta, és még mindig mennyből-a pokolba ugrál a cukra. Pedig hát mennyire örültem neki, hogy olyan stabil. Lehet, hogy csak eddig tartott a stabilság?
Látom, hogy teljesen kivan. Tiszta ideg miatta. Félek, hogy előbb utóbb ha ilyen eredményei lesznek akkor beleún és azt mondja majd, mint a többi hasonló korú kamasz, hogy miért diétázzak, ha úgyis szar a cukrom.
 

somcsika

Aktív tag
Nemrég voltam dokinál, és azt mondta, hogy próbáljam felküzdeni a hajnal 3-as vc.-t 6-ra, úgy nyugodtan aludhatok, ha előtte délután mozogtam, akkor sem fogok hipózni. Nos, hát ez nem nagyon megy. Csökkentsem tovább az esti inzulint? Már csak 6 E-t adok. Csatoltam az utolsó 10 napom esti profilját. Előre is köszi.

Nekem igazából a 14-15-16-ai vacsora után mért értékeid nem tetszenek, mert 90 perccel a vacsora után az a jó, ha 1 1/2-2 mmol-al több a cukrod a vacsora előttihez mérten.

A másik amit nem értettem, hogy 18-áig folyamatosan csökkenteted az Actrapid mennyiségét,
17-én 4,5-re 7E.
18-án 4,6-ra 6E,
19-én 4,4-re 7E,
20-án 4,0-ra 7E, Ezt a két utóbbit nem értem, a több vc eredményre kevesebb inzulint adtál. Bár a vacsora után mért érték viszonylag jó. Tehát én mégicsak oda juttottam, hogy az esti Insulatardot venném 1E-vel visszább. Ezzel ártani nem ártaszt magadban, maximum kipróbálod, és ha magas értékkel ébredsz néhány napon keresztül akkor mégiscsak visszaállsz a módosítás előtti mennyiséghez.

Sajnos ez csak így működik. Folyamatos próbálkozás, tesztelés. Mi 1 év után is ebben vagyunk. Soha nem lesz olyan, hogy állandó, valami mindig kibillent majd a megszokott kerékvágásból, egy meleg, vagy hidegfront, magas légköri nyomás, egy megfázás, egy lázas állapot, egy BULIZÁS, a szerelem stb.
 

somcsika

Aktív tag
Próbáljon meg az idővel variálni (lehet, hogy nem ér össze a kaja+inzulin).


Eddig mindig kaja után adta a novorapid-ot, ha magas volt akkor adta előtte. De mostanában szinte alig van megint étvágya, folyamatos hányingerről panaszkodik. Tehát nem a Levemir volt szerintem az oka, de most, hogy visszaálltunk az insulatard-ra egyelőre nem akarok próbálkozni.
Valamelyik este megvacsorázott, 7-el, másfél óra múlva lett 9,2- aztán visszamért még 2 óra múlva akkor meg már 13 fölött volt a cukra. :mad:Szóval egyáltalán nem értem és ez annyira dühít.
 
Somcsika, köszönöm a válaszod, sajnálom, hogy felétek nem alakulnak a dolgok.
18-án azért adtam csak 6E-et, mert bulizni mentem, és tudtam, hogy inni fogok kicsit. De úgy tűnik, hogy a 7E estére jó választás.
Kipróbálom a tipped, köszi :)
 
Tegnap éjszakára már csak 4(!) E Insulatardot adtam, és még így is csak 4.3 volt hajnal 3-kor. Mi lenne, ha éjszakára egyáltalán nem adnék be?
 

borka

Őstag
Tegnap éjszakára már csak 4(!) E Insulatardot adtam, és még így is csak 4.3 volt hajnal 3-kor. Mi lenne, ha éjszakára egyáltalán nem adnék be?

Légy türelemmel,mert mint ahogy Poe is írta kell 1-2 nap,( de lehet több is mert ez az insulin érzékenységtől függ )hogy a szervezet átálljon.Ne kapkodj,mert az nem vezet sehová.
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Tegnap éjszakára már csak 4(!) E Insulatardot adtam, és még így is csak 4.3 volt hajnal 3-kor. Mi lenne, ha éjszakára egyáltalán nem adnék be?
Nem túl gyakori eset, de nálam is hasonló volt a szitu a diab felfedezése után. Folyamatosan kellett csökkenteni az inzulint, míg nem a legkisebb dózis is soknak bizonyult. Ekkor volt, hogy 2,5 hónapra teljesen el kellett hagynom az inzulint, de ez nem gyógyult állapot, hanem csak átmeneti. 2,5 hónap múlva újra kellett inzulin. Ezt hívják mézesheteknek (regressziós fázis), amikor az inzulin termelő sejtek magukhoz térnek a kívülről bejuttatott inzulin segítsége révén.

Ha szerencséd van, akkor akár meg is maradhat ez a mini dózis neked sokáig. A teljes inzulinelhagyás csak akkor lehetséges, ha hozzám hasonlóan a legkisebb dózis is soknak bizonyul. De ez nem a legideálisabb helyzet, mert a visszatéréskor már nem lesz mini az összdózis.
Vannak köztünk akik a szükséges folyamatos csökkentés révén meg tudták tartani a mini dózist, és azóta is kevés a napi összmennyiségük.
 

somcsika

Aktív tag
Hetek óta Szandinak annyira rosszak a cukrai. Már emeltünk 4E a bázisán, és ki tudja hányat a bólusán. Olyan mintha vizet adagolna. A múlt héten kicseréltük a patronokat is, hátha a hűtés során történt bajuk.
Az éjszaka jutott eszembe, (mert folyamatosan agyalok rajta, hogy mi lehet a baj), hogy itt olvastam régen, hogy a pen kupakjába 1E inzulin fér.
Reggel indulás előtt, nagykabátban szaladtam vissza a garázsból, hogy megnézzem. A bázis kupakja tele volt, de a novorapidé csak félig. Most legszívesebben a fejem verném a falba, hogy hogy lehettem ekkor balfék, hogy nem jutott hamarabb eszembe. Még szerencse, hogy van otthon egy plusz penünk. Remélhetőleg ez okozta a hetek óta tartó problémát.
Most próblom magamat védeni, hogy tulajdonképpen azóta van baja, mióta a kórházban volt, és gondoltam egy darabig, hogy ez természetes velejárója egy ilyen komoly anyagcsere kisiklásnak.

Mára szénhidrátmentes napot terveztünk, hogy meg tudjuk nézni a bázis jól működik-e, vagy jól van-e beállítva. Úgy tűnik, hogy most akkor okafogyottá vált a dolog, de Szandi azt mondta, ha már megbeszéltük csináljuk is meg. Persze tudom miért, így legalább hivatalosan nem ehet.
A fejleményeket majd leírom.
 

somcsika

Aktív tag
Na szóval korrai volt az örömöm.
Apa is megnézte a peneket és szerinte jól adagolnak.
Tehát továbbra is tanácstalan vagyok.
 
Oldal tetejére