zsuzsa
Új tag
Hát jönnek a problémák!
Tulajdonképpen nem baj hogy vannak mert beszélni folyamatosan kell róla, és bizony folyamatosan kell hogy megértse hogy mit is jelent számára hogy ő beteg, mert ez most kezd tudatosulni a közösségben. Pár héttel ezelőtt elkezdett sírni a kanülcserénél, egy órát huzakodtunk, most ide tegyük, ne inkább oda, várjunk, később tegyük stb... ilyen nem volt már régen, most nehézséget kezdett jelenteni a kanülcsere. Már ott tartottam harmadik negyedik ilyen alkalommal, hogy mondtam, jó nem tesszük be, megyünk a dr.-nénihez, és visszaadjuk a pumpát. Utálom fenyegetni, és utálom magam mikor türelmetlen leszek, de már nem értettem a dolgot, és kezdtem elkeseredni. Aztán jött a következő. reggel: anyuci mi lenne ha levennénk a pumpát, és csak délután mikor jössz értem tennénk vissza? beszélgetés, magyarázás, stb... Aztán olyan szépen tudták mondani az orvosok az elején hogy anyuka nem az evés tesz boldoggá minket, és ezt még el is hittem. De az életünk nagyon a körűl forog. Ahogy kitesszük a lábunkat legyen az egy gyereknapi rendezvény vagy csak egy séta a ligetben, mi van, méterenként vattacukor, jégkrém nyalóka stb.. Nem zavarja, de azért megkérdezi anyuci én olyat nem ehetek. Frusztrálja és persze hogy kérdezi, és biztos reménykedik, hogy egyszer hátha azt mondja anya, de igen megkóstolhatod. De egy vattacukorra nem tudom mondani.
Aztán: bizony mindíg próbálom azt vinni ami az oviban van étel, hogy ugyanazt egye. Főételnél is, ott levest nem mindíg viszek, ezek nem zavarják, de most pl. tízóraira kakaóscsiga volt, szerdán, hát kedd este megfőztem az ebédjét a milánóit, de már kakaóscsigát nem sütöttem
Tulajdonképpen nem baj hogy vannak mert beszélni folyamatosan kell róla, és bizony folyamatosan kell hogy megértse hogy mit is jelent számára hogy ő beteg, mert ez most kezd tudatosulni a közösségben. Pár héttel ezelőtt elkezdett sírni a kanülcserénél, egy órát huzakodtunk, most ide tegyük, ne inkább oda, várjunk, később tegyük stb... ilyen nem volt már régen, most nehézséget kezdett jelenteni a kanülcsere. Már ott tartottam harmadik negyedik ilyen alkalommal, hogy mondtam, jó nem tesszük be, megyünk a dr.-nénihez, és visszaadjuk a pumpát. Utálom fenyegetni, és utálom magam mikor türelmetlen leszek, de már nem értettem a dolgot, és kezdtem elkeseredni. Aztán jött a következő. reggel: anyuci mi lenne ha levennénk a pumpát, és csak délután mikor jössz értem tennénk vissza? beszélgetés, magyarázás, stb... Aztán olyan szépen tudták mondani az orvosok az elején hogy anyuka nem az evés tesz boldoggá minket, és ezt még el is hittem. De az életünk nagyon a körűl forog. Ahogy kitesszük a lábunkat legyen az egy gyereknapi rendezvény vagy csak egy séta a ligetben, mi van, méterenként vattacukor, jégkrém nyalóka stb.. Nem zavarja, de azért megkérdezi anyuci én olyat nem ehetek. Frusztrálja és persze hogy kérdezi, és biztos reménykedik, hogy egyszer hátha azt mondja anya, de igen megkóstolhatod. De egy vattacukorra nem tudom mondani.
Aztán: bizony mindíg próbálom azt vinni ami az oviban van étel, hogy ugyanazt egye. Főételnél is, ott levest nem mindíg viszek, ezek nem zavarják, de most pl. tízóraira kakaóscsiga volt, szerdán, hát kedd este megfőztem az ebédjét a milánóit, de már kakaóscsigát nem sütöttem
). De majd biztosan elmúlik ez is. Gondolom én... És addig még biztosan lesznek könnyek, sírás, duzzogás... Na, de Nekünk azt kell mindenek előtt a szemünk előtt tartani, hogy EZ A GYEREK ÉRDEKE!!! Igen, igen, én még "könnyen" írom ezeket... 
