Babázhatok

[kicsidodi]

Bocsánat, de csak rapid, mert rohanok...

Molli, most jöttem rá, hogy miért utalsz mindig a "hihetetlenül pozitív" hozzáállásomra. Olvasva a soraitokat, tényleg az van.
Bár még csak egy gyerekem van, de nagyon jóban vagyok pár kismamával, akikkel egyidősek a babáink, mára bnők lettünk. Az ő életeikbe, hétköznapjaikba belelátva én semmilyen különbséget, nehézséget nem látok:roll:. Sőt, sokszor jobban viselek ezt-azt... Ez pedig sztem a koromból adódik, no meg a hozzáállásomból. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül ösztönzött az a doki a korai gyerekvállalásra cukrosan, nyílván ő is tisztában van vele, hogy mekkora teher ez egy szervezet számára. Arról nem is beszélve, hogy tényleg nem kis meló lesz majd 8-10 éveseket sem nevelni, és nem mindegy, hogy mindekkor vki 30 éves lesz, 40, vagy 50! Tudom, nagyon sokan nem önszántukból vállalnak "későn" babát, hanem, mert így hozza a sors. De egyre többször hallom, hogy "még élni akarunk, bulizni, utazgatni..." Szóval csak annyit fűznék hozzá a soraitokhoz, főleg a jövendő kismamák számára, hogy vállaljanak babát, amint lehet, mert sokkal könnyebb "fiatalon". Pláne, ha vki cukorbeteg (ahogy most olvasom). Nekem egyelőre semmi bajom, sosem volt teher a cukrom, egyik terhességnél, vagy babázásnál sem, sem a magánéletemben... De 17 éve cukros vagyok, így nekem ez az életforma a normális, nem vágyom normálisra, mert nekem ez az. Még... Hiszen csak 23 éves vagyok, (mondjuk) 10 éve még biztos nektek sem voltak ilyen problémáitok. Szóval elhiszem, hogy nehéz, hogy nehezebb lehet, mint másoknak 30 felett, de azért őszintén reménykedem, hogy ez nem lesz feltétlenül így;-). A gondok, félelmek, amikről írtok sztem teljesen általánosak egy felnőtt, családos nő életében, hiszen egyénből családdá alakulunk, és mindenkiben benne van a félsz, hogy hogy bírná egyedül, mi lesz, ha vkivel történik vmi, mi lesz az egészségünkkel, mi lesz a megélhetésünkkel...stb. De körülöttem ezekkel mindenki küzd! Mindenkinek megvannak a maga problémái, és higyétek el, nekik sem könnyebb! Csak más! Náluk sem garantálja semmi, hogy beüssön a krach, pedig a legtöbb 30-40-50 éves embernek már vannak kisebb-nagyobb problémái az egészségével. Ez a mi keresztünk, másé meg más. Nekem is mondták, hogy majd fáradékony leszek a cukrom miatt. Az lettem. Elkezdtem sportolni, és most már nem vagyok az. Pontosan úgy, ahogy bármelyik egészséges embernél is így működik ez;-).
A legnagyobb szeretettel mondom: ti/mi se essünk abba a hibába, hogy mindent a cukorra fogunk . Törekedjünk rá, hogy kihozzuk ebből a maximumot, és előnyt kovácsoljunk belőle, még ha sok bosszúgágot okoz is. Nekem mindig az jut eszembe, ha vmit a cukromra fognék, hogy "sose rosszabbat, ez legyen a legnagyobb bajom".
Tudom, hogy a pozitív hozzáállás is egy adottság, nem nagyon lehet fejleszteni, de kicsit próbáljátok meg, én meg addig küldök nektek egy valag pozitív energiát, meg szemléletet+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

(U.i.
Molli!
Ezek szerint Botond talán tényleg macrosom volt, mert 39 hetesen 38-as buksija volt:roll:. De ha az is volt, sebaj, ő volt a világ legszebb macrosom babája. És egészséges, mint a makk)

 

[lizzi]

Kicsidodi !
sajnos nem tudom milyen lett volna fiatalabb anyukának lenni (köszönhetem ezt egy dokinak!!!)de én nem érzem magam negatív gondolkodásúnak és szerintem sem Molli sem Tubi nem azok csak érezzük azt ,hogy milyen lett a szervezetünk a baba után 30 fölött és tudjuk milyen volt előtte!!!!és nem szeretünk mindent a cukorra fogni és nem is arra fogjuk csak a terhesség és a korunk együttvéve ,,elhasználta" a szervezetünket!pl. nekem előtte sose fájtak a lábaim és a csípőm és most néha alig tudok hajolni ,régen nem tartott hónapokig egy megfázás ,de elmúlt télen igen és műtét is lett belőle,stb.,ez nem panasz ,ezek sajnos a tények ,és biztos ,hogy nem mindenki szervezete egyforma és lehet van aki simán veszi az akadályokat ,nem tudom?
Mantanya engem is érdekelnek a Molii által feltett kérdésekre a válaszok !
és még Tímeácska is írhatna róla ,hogy ő hogyan is csinálja a sok ygereke mellett ,hogy magára és a fórumra is jut ideje
kívánom neked ,hogy te ezt soha ne érezd meg!!!és csak icipicit irigykedem ,hogy fiatalon kétgyerekes anyuka lehetsz majd

 

[tubi]

szerintem az irigykedés mindenkinél megvan, nekem az egyik elég jó (volt???) barátnőmtől "ment el a kedvem", mert neki minden gondmentesen ment, most sem érti, én mit rinyálok. képzeljétek, mikor mondtam neki, hogy Ricsi is cukros lett, azt volt képes mondani, hogy "hát, nem tudom, az unokatesóim is hamar megszokták, hogy ők nem ünneplik a karácsonyt" (nem keresztény vallásúak). na akkor értettem meg, hogy nem ért semmit abból, milyen cukros anyukaként cukros gyereket nevelni... és persze irigylem is, hogy "unatkozik" és tanulni akar amellett, hogy 2 hónapos (!!!) a gyereke... utálom magamat, hogy irigykedem, meg hogy nem kívánom a társaságát emiatt. és Ricsi előtt ilyen SOSEM volt, még kamaszkoromban sem, hogy valakikkel nem akartam találkozni azért, mert ők nem cukrosak! szóval sztem ezek az érzések korral és gyerekkel járnak
és igen, alapvetően én is pozitív gondolkodásúnak tartom magam, mert ha nem lennék az, akkor akár siránkozhatnék is itthon, hogy három cukros ember családja lettünk... de nem teszem, igyekszem jó dolgokkal megtölteni az életünket, de igenis rosszul esik, ha valaki nem érti, hogy ezt nekem megteremteni sokszor nehezebb, mint egészséges anyukának egészséges gyerekkel...

 

[kmolli]

Kicsidodi, te nagyon szerencsés vagy! Én nem csak kicsit irigykedem Igen, pont ezt írtam én is, hogy a húszas évek elején kellene minden cukrosnak babát vállalni, ha ez csak a döntésünkön múlna persze. Én pl 12-24 éves koromig versenyszerűen sportoltam, jóval több dolgot csináltam, mint egy egészséges ember, minden belefért az életembe és ritkábban voltam beteg a többieknél. De ez megváltozott sajnos... és nem csak a 30 fölé érés volt a határ, hanem az, amikor 30 fölött jött a gyerek, ez a kettő együtt. Jóval könnyebb volt a cukraimmal is húszon egykét évesen, ezért vagy te nagyon nagyon szerencsés! És talán, mivel jókor, jót csináltál (hogy most szülsz-szültél), nem fogsz belekerülni abba, amiről mi itt írunk, mert gyorsan regenerálódsz majd szülés után és mire 30 fölé kerülsz, már rég "elfelejtette" a szervezeted a terhességeket és nem akkor kell átmenned ezeken. Te még talán 3-4 babát is vállalhatsz simán, ahogy Mantanya is (ő is nagyon fiatalon szülte az első kettőt).
Persze, ez tényleg szerencse kérdése, mert szerintem itt egyikünk sem, akik későn szültek élni akart még meg kiélvezni a gyerektelenséget, hanem sokféle okból kifolyólag nem volt lehetőségünk szülni (nekem spec nem volt kitől...). Ha újra csinálnám, és lehetne, talán tudatosabban választanék párt már 20 évesen (én olyan kis butus liba voltam akkor) és szülnék, ha lenne kitől. Na, majd következő életemben

 

[kmolli]

szerintem az irigykedés mindenkinél megvan, nekem az egyik elég jó (volt???) barátnőmtől "ment el a kedvem", mert neki minden gondmentesen ment, most sem érti, én mit rinyálok. képzeljétek, mikor mondtam neki, hogy Ricsi is cukros lett, azt volt képes mondani, hogy "hát, nem tudom, az unokatesóim is hamar megszokták, hogy ők nem ünneplik a karácsonyt" (nem keresztény vallásúak). na akkor értettem meg, hogy nem ért semmit abból, milyen cukros anyukaként cukros gyereket nevelni... és persze irigylem is, hogy "unatkozik" és tanulni akar amellett, hogy 2 hónapos (!!!) a gyereke... utálom magamat, hogy irigykedem, meg hogy nem kívánom a társaságát emiatt. és Ricsi előtt ilyen SOSEM volt, még kamaszkoromban sem, hogy valakikkel nem akartam találkozni azért, mert ők nem cukrosak! szóval sztem ezek az érzések korral és gyerekkel járnak
és igen, alapvetően én is pozitív gondolkodásúnak tartom magam, mert ha nem lennék az, akkor akár siránkozhatnék is itthon, hogy három cukros ember családja lettünk... de nem teszem, igyekszem jó dolgokkal megtölteni az életünket, de igenis rosszul esik, ha valaki nem érti, hogy ezt nekem megteremteni sokszor nehezebb, mint egészséges anyukának egészséges gyerekkel...

Ez tök érdekes, mert nekem is van ilyen "barátnőm", nem is egy sajnos. Nekem csupa olyan barátnőm van, ahol semmi, de semmi probléma nem volt soha, el nem tudják képzelni, milyen lehet akár kórházban lenni a gyerekkel... És én is érzem ezt az irigykedésfélét. És rossz ez, mert én is pont azt érzem, amit most írtál, hogy én nem ilyen vagyok, nem voltam ilyen, ez nem én vagyok... Keresem azok társaságát, ahol felmerült már valami probléma, ahol értenek engem... ilyen sem voltam. Én nagyon remélem, hogy ezen túljutunk, biztos ez egy átmeneti időszak. Nekem az a fájdalmam, hogy nem lehet több gyerekem, mert nem bírnám, így én különösen "irigy" vagyok azokra a barátnőimre, akik bejelentik, hogy jaj, véletlenül terhes lett a harmadikkal, de nem baj, megtartják és most boldogok...

 

[mantanya]

'Mantanya, engem érdekelne, hogy te hogy lavírozol el 3 gyerek mellett, van segítséged? Nincsenek anyagi gondjaitok, nem kell visszamenned dolgozni? Kertes házban laktok? Én milyenek a cukraid mostanában, sikerült javítani? Mióta vagy cukros?"

Segítség?: Igen van, a párom, már amikor nem dolgozik. Anyósomékra nem számíthatok (habár itt laknak tőlünk nem messze és mindketten nyugdíjasok), anyukám még dolgozik és vidéken laknak... Szóval mi ketten vagyunk a párommal, próbáljuk megoldani... Minden szervezés kérdése... Persze, nehéz magamra is figyelni, de azért megoldható Mi úgy indultunk neki a gyerek(ek)nek, hogy magunknak vállaltuk, segítség ide-oda, lesz-nem lesz... Hát, nem igazán van.

Anyagi gondok? Ez igen nehéz téma... Nem mondhatom, hogy nincsenek...:sad: Főleg most... A párom szolgálati nyugdíjas, és most nagyon "rá jár a rúd". Mellette dolgozik, de most nem tudni, mi lesz a sorsa... Nem lakunk palotában. Csupán egy 68 nm-es lakásban, ami persze hitellel terhelt... Van egy autónk, akarom mondani a banknak van egy autója, mert persze azt is hitelre vettük, így annak is fizetjük a törlesztőjét... Igen, nehéz. Nincsenek tartalékok, nincsenek nyaralások, hónapról-hónapra élünk... De nem gondolom, hogy ez oda-vissza befolyásolta volna a gyerekvállalást... Nem azért vállaltunk 3-at, hogy ingyen kapjuk az iskolai tankönyvet, illetve nem azért, mert "megtehetjük"... Az ismeretségi körünkben szétnézve egyre több a több gyerekes család, és egyikünk sem dúskál... Csupán ezt hozta otthonról(?)... Nem tudom megvenni a gyerekeknek a 100ezer forintos telefont és ez néha rosszul esik nekik (és persze nekem is). De úgy gondolom, hogy az a szemlélet, amiben neveljük őket illetve a testvérek sokkal "többet" nyújtanak, mint a mai gyerekek/fiatalok "értékei"... De ebbe most nem mennék bele, mert rengeteget tudnék írni/mesélni (mármint pl az értékrendekről)... Ez hit(?), meggyőződés(?), szemlélet(?), nem tudom... De semmiképpen nem tudom elfogadni azt, mikor egy gyermeket vállal valaki, mert így "mindent" meg tudnak neki adni, mert a pénz, a taníttatás, az örökség... Nagymamámék 7-en voltak testvérek, nem örököltek csupán egy házat, mindegyiküknek lett szakmája és boldog emberek lettek (voltak)... Természetesen az élet is közbeszól, lásd a betegséget, amit megkapunk, mint keresztet. Itt már persze nagyobb a "tét", több oldalról kell mérlegelni... Kinek -kinek szíve szerint...

Cukor: 12 éve vagyok cukros... Az első gyereket alig 2 éves a másodikat 4 éves diabétesszel a hátam mögött szültem... A harmadikat már 11 év tapasztalattal. Nem mondom, hogy nem fárasztó, de nem tudom, hogy mennyivel lenne könnyebb a cukor nélkül... Ez már így volt, van és lesz... El kell fogadni és gyűrni a hétköznapokat. De megéri, elég rájuk nézni... Hogy az elsővel könnyebb volt-e fiatal kismamaként? Igazából ezen még soha nem gondolkodtam. De nem érzem, hogy akkor könnyebb lett volna illetve hogy most nehezebb. Vagyis nehezebb persze, mert 3-an vannak...
Mostanság: alakulok. 70-80 %-ban 4-8 között mozgok. Vannak kilengések, de azokért teszek is. Néha beugrik egy hipó. Igazából az nehéz, hogy eddig nem éreztem ennyire pl. a frontokat... Most jön egy hidegfront, zápor, vagy lehülés és rögtön 10 felé megyek... Eddig ilyen nem volt, legalábbis nem ennyire drasztikusan.

Nagyjából most ennyire futotta...
Bocsi, ha hosszúra sikeredett...

 

[somcsika]

Bocsánat, de csak rapid, mert rohanok...

Molli, most jöttem rá, hogy miért utalsz mindig a "hihetetlenül pozitív" hozzáállásomra. Olvasva a soraitokat, tényleg az van.
Bár még csak egy gyerekem van, de nagyon jóban vagyok pár kismamával, akikkel egyidősek a babáink, mára bnők lettünk. Az ő életeikbe, hétköznapjaikba belelátva én semmilyen különbséget, nehézséget nem látok:roll:. Sőt, sokszor jobban viselek ezt-azt... Ez pedig sztem a koromból adódik, no meg a hozzáállásomból. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül ösztönzött az a doki a korai gyerekvállalásra cukrosan, nyílván ő is tisztában van vele, hogy mekkora teher ez egy szervezet számára. Arról nem is beszélve, hogy tényleg nem kis meló lesz majd 8-10 éveseket sem nevelni, és nem mindegy, hogy mindekkor vki 30 éves lesz, 40, vagy 50! Tudom, nagyon sokan nem önszántukból vállalnak "későn" babát, hanem, mert így hozza a sors. De egyre többször hallom, hogy "még élni akarunk, bulizni, utazgatni..." Szóval csak annyit fűznék hozzá a soraitokhoz, főleg a jövendő kismamák számára, hogy vállaljanak babát, amint lehet, mert sokkal könnyebb "fiatalon". Pláne, ha vki cukorbeteg (ahogy most olvasom). Nekem egyelőre semmi bajom, sosem volt teher a cukrom, egyik terhességnél, vagy babázásnál sem, sem a magánéletemben... De 17 éve cukros vagyok, így nekem ez az életforma a normális, nem vágyom normálisra, mert nekem ez az. Még... Hiszen csak 23 éves vagyok, (mondjuk) 10 éve még biztos nektek sem voltak ilyen problémáitok. Szóval elhiszem, hogy nehéz, hogy nehezebb lehet, mint másoknak 30 felett, de azért őszintén reménykedem, hogy ez nem lesz feltétlenül így;-). A gondok, félelmek, amikről írtok sztem teljesen általánosak egy felnőtt, családos nő életében, hiszen egyénből családdá alakulunk, és mindenkiben benne van a félsz, hogy hogy bírná egyedül, mi lesz, ha vkivel történik vmi, mi lesz az egészségünkkel, mi lesz a megélhetésünkkel...stb. De körülöttem ezekkel mindenki küzd! Mindenkinek megvannak a maga problémái, és higyétek el, nekik sem könnyebb! Csak más! Náluk sem garantálja semmi, hogy beüssön a krach, pedig a legtöbb 30-40-50 éves embernek már vannak kisebb-nagyobb problémái az egészségével. Ez a mi keresztünk, másé meg más. Nekem is mondták, hogy majd fáradékony leszek a cukrom miatt. Az lettem. Elkezdtem sportolni, és most már nem vagyok az. Pontosan úgy, ahogy bármelyik egészséges embernél is így működik ez;-).
A legnagyobb szeretettel mondom: ti/mi se essünk abba a hibába, hogy mindent a cukorra fogunk . Törekedjünk rá, hogy kihozzuk ebből a maximumot, és előnyt kovácsoljunk belőle, még ha sok bosszúgágot okoz is. Nekem mindig az jut eszembe, ha vmit a cukromra fognék, hogy "sose rosszabbat, ez legyen a legnagyobb bajom".
Tudom, hogy a pozitív hozzáállás is egy adottság, nem nagyon lehet fejleszteni, de kicsit próbáljátok meg, én meg addig küldök nektek egy valag pozitív energiát, meg szemléletet+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Ezt a hozzászólásodat nagyon-nagyon köszönöm.
Nagyon jó ilyet olvasni. A nagymamám 81 éves és ő mindig azt mondja, hogy fiam a jó Isten azért tette rád ezt a terhet és teszi még a többit is, mert tudja, hogy elbírod. És így tesz próbára, hogy méltó vagy-e a szeretetére vagy az elismerésére. Ő nem kifejelyezetten hívő, bár gyerek korába még divat és kötelesség volt templomba járni. Gondoltam, hogy nekem is el kellene mennem és megköszönni neki, de félek, hogy nem érezné igaznak a köszönetemet.
És igen, én is irigy vagyok mindenkire akinek egészséges gyereke van - tudom csúnya dolog - de sokszor sok mindent látok, hogy egésztségtelennél egészségtelenebb kajákat tömnek a gyerekekbe, heti 3-4 nap pizza a vacsora, meg sült krupli, valami ripp-roppal és valami műleves.
Tudom, hogy én is túlléphetnék már ezen a dolgon, és elfogadhatnám ezt az egész helyzetet de egyszerűen nem tudok. Én most így 36 évesen vágytam rá, hogy legyen még egy gyermekem, de már nem érzem magam egészségileg úgy rendben, hogy meg is merjem lépni a dolgot. Lacus is betegen születet, - most már egészséges, de ki tudja, hogy meddig - Szandi pedig egészségesen született, sőt nagyon ritkán volt beteg is és most mégis neki van a legnehezebb helyzete a családban - szóval ne kisértsük a sorsot.
Szóval az irigykedés a mi esetünkben szerintem teljesen természetes dolog és igaza van Tubinak, hogy ezt az olyan szülök nem értik és akárhányszor magyarázod is el soha nem is fogják, akik nincsennek ilyen cipőben.

 

[kicsidodi]

Félre ne értsetek, én senkivel sem vitatkozni szerettem volna, vagy kétségbe vonni, amit mondtok, hiszen ti így érzitek, így élitek meg, akkor így van, én csak szerettem volna egy kis lelket önteni belétek .
És igazatok van, tényleg nem panaszkodom, és ahogy írtam is, nem kritika rátok nézve, hogy "korábban kéne szülni", hanem tanács a jövőre nézve azoknak, akinek módja van rá, akik dönthetnének erről.

Az én (mostani) meglátásom szerint Mantanya mondta ki azt, amire én is ki akartam lyukadni: "nem tudom, hogy mennyivel lenne könnyebb a cukor nélkül... Ez már így volt, van és lesz..."
Erre írtam, hogy más kismamák éppen annyit panaszkodnak a terhesség/szülés utáni változásokra, mint aki cukros. Nem gondolom, hogy szoros összefüggés lenne a meglévő cukorbetegség, és mondjuk egy terhesség alatt, vagy később fellépő hátfájás között.
Én pl. a mostani terhességemnél hetekig nem tudtam aludni, olyan légszomjam volt, nagyon gyötört a sav, és folyamatos szorulással küzdök. De ezeknek nincs köze a cukromhoz, ez sajnos (néhányaknál) a terhesség velejárója. De most már úgy tűnik ez rendeződik, hála a rendszeres mozgásnak.
És persze a cukraimban is voltak változások, kilengések, és folyamatos kontrollt igényel. De ezt a kellemetlenséget is a terhesség okozza. A cukorbetegséggel már réges rég együtt tudok élni, nekem ez a természetes, a terhességet már nehezebben viselem. Értitek, mire gondolok? Leegyszerűsítve: Nem a cukromtól szar a terhességem, hanem a terhességemtől szar a cukrom. :S Persze, nekem is eszembe jut, hogy bár ne kéne azon paráznom, hogy "miattam" baja lesz a kisbabámnak, de ez jutott...
Amúgy nekem a terhesség kifejezetten jótékony hatással volt, ami a szövődményeket illeti. Az első terhességem elején találtak az egyik szemfenekemen 2-3 microaneurizmát. Azt mondták, hogy ennyi idő után természetes, de persze nagyon elkeseredtem. Aztán a következő alkalomra teljesen eltüntek, sőt azóta sem láttak egyet sem, soha. Azt mondta a szemés prof. hogy ez gyakori, mert a terhesség során a szervezet öngyógyító képessége nagyon felerősödik, és vlsz. ennek köszönhető a javulás. Ergo engem pont hogy "meggyógyított" a terhesség, nem rontotta a szövődményeket.
Ami valódi veszélyt, illetve összefüggést látok, hogy egy-két-három gyerek mellett az embernek sokkal kevesebb ideje jut mindenre, így a cukraira is! Tehát tényleg romolhat az állapotunk emiatt. De ez nem a gyerekek miatt van, ez ugyanígy igaz akár egy vizsgaidőszakban, vagy feszített munkatempó mellett, stresszesebb életformánál (tapasztalat). Ez pedig csak rajtunk múlik, hogy mire szakítunk időt. Nekem pl. nagyon "szerethető" és "élhető" az inzulinpárosításom is: Lantust, és Humalogot kapok, ami nem követel túl nagy rendszert, sőt gyakorlatilag semmilyet. Úgy élek, és eszem, mint bárki a környezetemben, és ha épp nem vagyok terhes, alig mérek, mégis tökéletesek a cukraim, mert jól be van állítva. Ha nem jut időm enni, vagy elfelejtek, akkor sincs semmi. Én mindenkinek ajánlom. Humulin N+R-rel sokkal rosszabb, nehezebb volt együttélni:S.

Somcsika!

Azt hiszem van összefüggés: én (is) hívő református vagyok, kislány korom óta. Ez biztos segít könnyebben elfogadni a dolgokat, pozitívan szemlélni a világot, és hálásnak lenni még akkor is, ha nagyon nehéz. Talán fura meglátás, de a "kétkedőknek" azt szoktam mondani, hogy rendben, legyen igazuk:nincs Isten, nincs Jézus, a vallás butaság, humbuk. De akkor nekem ez egy placebo, viszont annak szuper. Én boldogabb, kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb vagyok tőle. Félre ne értsetek, nem hittéríteni akarok, csak ez talán a leg kézenfekvőbb magyarázat a véleményemre.

 

[kmolli]

Kicsidodi, én abszolút értelek és értettelek is eddig is
Én írhattam rosszul, mert másra gondoltam problémák alatt. Nem az a baj, hogy meg kell mérni a cukromat meg enni kell. Egészen 3 évvel ezelőttig, pontosan ugyanúgy láttam a világot, ahogy Te. Hogy semmiben, de semmiben nem gátol a cukrom.

Nem a sima, hétköznapi életben gátol a cukor. Hanem, amikor probléma adódik. Mi 2 éve a tavalyi nyarat leszámítva megállás nélkül betegek voltunk, mert hol egyik gyerek hozott haza valamit, hol másik. És míg én 25 évesen is, ha netán netán náthás lettem, meggyógyultam normálisan, most, kifáradva, legyengülve, 2 szülés után, 34 évesen (!), NEM TUDOK rendesen meggyógyulni. Engem is megműtöttek, a gyerekeket is, de nem sokat használt. Én voltam kórházban fosós vírussal is, amit gyerekek előtt soha - ezt CSAK a cukrom miatt, mert hiába ettem, nem ment 2.5 fölé a cukrom, mert kijött belőlem. Ez az egyik, ami súlyos gondot okoz, ugyanis a betegségek mindannyiunk cukrát borítják és nem mindegy, hog yezt 21 év cukorbetegség után, 34 évesen élem át... És igen, most már minden kis izére megmozdul a cukrom, a régi jó beállítások nem működnek, kiszámíthatatlanok a cukraim még inkább, pedig én is pontosan úgy élek, ahogy akarok, akkor és annyit eszem, amennyit és amit akarok, pont mint egy pumpával. Nem tudok rendszeresen mozogni, mert konkrétan nincs rá semmi, de semmi időm - azaz rengeteget mozgok a gyerekek után, nem is bírnék többet. Mert a gyerekeimmel is sokszor van gond, mivel állandóan beteg valamelyik, nincs 2 egyforma hetünk. 5 éve nem alszunk át egy éjjel sem rendesen, ez konkrétan 2 év után készített ki engem, ugyanis nekem bizony igenis probléma, hogy nem tudok a cukrom miatt akármikor lefeküdni aludni, mert ha a gyerekek alszanak, tuti pont akkor kell ennem vagy elalszom és arra ébredek 10 múlva, hogy hipózom - és emiatt én speciel rohadt keveset tudtam pihenni. És ez nem volt így 23 évesen, de még 29-30 évesen sem! Ez a második gyerekem után jött, mert valszeg túl gyorsan szültem kettőt a koromhoz és a cukromhoz képest (erre írtam, hogy ezt 21-22 évesen simán végigcsináltam volna minden probléma nélkül).
És ami még igenis benne van a mi paklinkban, az az, ami Tubiékkal történt. Ha a gyerekkel lesz gond. Egyikünk sem tudhatja, mi lesz a gyerekünkkel, de nekünk jóval nagyobb esélyünk van arra, hogy lesz valami gond (akár cukorbetegség) a gyerekünkkel, mint másoknak, akiknek szintén van gondjuk, de átlagban jóval kevesebb egészségügyi és életvezetési problémákkal küzdenek, mint mi. Bár nekem nem cukrosak a gyerekeim, de van más problémánk és még ez is borzasztó terhet ró rám. Képzeljétek el, hogy most műtötték Brúnó orrmanduláját és az történt, hogy a szívritmuszavara miatt elvitték az intenzívre. Még a műtőben volt, amikor azt parancsolták nekem, hogy álljak a műtő elé és kísérjem el a mentőig, mert az viszi el az intenzívre másik épületbe. Mert én nem ülhetek be a mentőbe, ne is vigyek most semmit magammal, csak álljak a műtő elé, 2 perc és kijön. Hát rohantam oda, aztán vártam 15 percet, közben kezdtem érezni, hogy esik le a cukrom. De nem mehettem már vissza cukorért a szobába, mert ha épp akkor jön ki, nem leszek ott. Hozták is nemsokára, gondoltam, kibírok még 10 percet, amíg kikísérem a mentőig. Kikísértem, akkor még jól voltam, de mivel előre szóltak, hogy nem ülhetek be, meg akartam várni, hogy elmenjenek és csak akkor megyek cukorért. Ekkor a mentős rám parancsolt, hogy üljek be a mentőbe én is, mert a gyerek nagyon sír. Beültem hát, örültem is, hogy foghatom a kezét, kit érdekelt, mi van velem???? A gyerek engem akart, hát ott voltam vele, eszembe sem jutott akkor már, hogy Velem mi van. Átmentünk az intenzívre, végig fogtam a kezét, majd azt éreztem hirtelen, hogy zsibbad mindenem, nem tudok tovább állni ott, kell a cukor. Szóltam a nővérnek, hogy cukros vagyok és leesett a cukrom, kérdezte, hogy van-e nálam, mondtam, hogy a fülészeten a szobánkban van, mondta, hoyg menjek oda vissza, mert most egy baba életéért küzd az egész osztály éppen, nem tudnak velem is foglalkozni. Vissza KELLETT mennem és mivel éppen az egész intenzív egy baba életét próbálta megmenteni, nem tudtak csak azért ott ácsorogni Brúnó mellett, hogy fogják a kezét, így kikötötték mindkét kezét (mindkettőn kanül és műszer volt) és ott hagyták a monitoron. Gondolom, mindannyian el tudjátok képzelni, mit élhetett át a 3 éves gyerek, aki altatásból, sokkosan ébredve üvöltött, hogy Anyaaaa. Senki nem tehetett erről, nem hibás ezért egy nővér sem. Még volt más gond is, mert én megint beteg voltam, így még órákig vacilláltak, hogy beengedjenek-e az intenzívre betegen, de mivel már görcsbe rándulva sírt, beengedtek. Azóta - 3 hete - sem tudta feldolgozni a gyerek ezt a traumát, éjjelente és nappal is rá-rájön a sírógörcs és ki kellett vennem betegszabit, hogy Vele legyek, mert nem fogadott el senki mást és így is alig eszik és folyton sír.
Én még sok ilyen sztorit tudnék mesélni, amikor ennem kellett, mert hipóztam vagy éppen nem ehettem akkor, amikor kellett volna, mert magas volt és emiatt borultak a programok, dolgok (főleg, amikor a gyerekekkel kórházban voltam). Nagyon irgykedem azokra, akiknek ilyen élményekből nem jutottak ki, de ezek nem átlag feletti élmények, ezeket átélik az egészséges anyukák is többnyire, csak neki JÓVAL könnyebb végigcsinálni ezeket. Én tudom, hogy Nekem mivel lenne könnyebb, ha nem lennék cukros. Főleg nem lennék ennyire kialvatlan, mert mivel ennyire ingadozik a cukrom pár éve, ezért éjjelente 2x mérem és vagy eszem rá vagy beadok, mert valami korrigálnom kell mindig, mert ennyire labilis lettem ezzel a túlfeszített élettel és a sok betegséggel, ami szintén teljesen átlagos egy 2 kisgyerekes családban (férjem is állandóan beteg, csak neki nem borul a cukra a betegségekkel és gyorsabban is meggyógyul, mint én, aki egész életében sportolt (!), egészségesen evett és élt!).
Talán már érthető, hogy mikre gondolok. Konkrétan tudom, hogy mivel lenne jobb nekem, ha nem lennék cukros. Most, mert 3 évvel ezelőttig kit érdekelt az egész! Nekem csak azóta van problémám. Lizzinek is hasonlóak a gondjai, Tubinak meg a gyerek cukra jött be a képbe, ami akármelyikünknél bejöhet még. Amikor egészségesek vagyunk éppen mind a négyen, nekem semmi, de smemi problémám nincsen!!!! És ha nem lennék cukros, egy nátha nem venne le 34 évesen a lábamról, nem kéne kórházba mennem egy fosós vírussal és valószínűleg el sem kapnék ennyi mindent (és tényleg, régen nem is kaptam el) és a gyerekek bajait sokkal fittebben és jobban tudnám végigasszisztálni. Nem véletlenül mondják a dokik, hogy 20 év cukor után már más kategória egy cukros és ha a 20 év párosul a 30 éves kor fölé éréssel, akkor az együtt már komolyabb kockázat, de általában ez 40 év fölött lesz tényleg érezhető (aki 21-22 évesen szül, annak már addigra nagyok a gyerekei és tud magára időt szánni). Mantanya sem érte el még ezeket a határokat, ha jól számolom. Addig érdemes szülni, amíg nem tart itt az ember...
Amit Kicsododi írtál, hogy egyedül attól félsz, hogy ha sok gyereked lesz, nem elég időd a cukrodra - pont ezzel beszélt le a 3. babáról engem most a diabdoki, hogy nekünk figyelembe kell vennünk, hogy az idő előrehaladtával egyre több időnket veszi igénybe a cukrunk, ez nem jobb, hanem rosszabbodik az évek előrehaladtával és ezt szem előtt kell tartanunk, ettől még élhetünk egészségesen és teljes életet, de ha nem tudunk elég időt magunkra szánni, akkor az megbosszulja magát nálunk, míg egy egészséges embernél tized annyi kockázattal jár egy ilyen túlfeszített életmód, mint nálunk.
Én nagyon pozitív voltam régebben, talán, akik régebb óta ismernek, tudják, mennyire is az voltam és biztattam másokat, de amióta megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor gond van, és milyen az, amikor állandó gondok vannak, azóta már értem, hogy miért féltettek engem anno a dokik, szüleim. És szerintem nagyon más megfeszített tempóban dolgozni és karriert építeni, sportolni, mint gyerekeket nevelni - ugyanis, ha az előbbi esetben gond adódik, akkor van lehetőségünk pár napra félrehúzódni és magunkkal foglalkozni, pihenni. Gyerekek mellett nincs erre lehetőség, ezt tapasztalatból mondom. Főleg, ha a gyerekkel is van valami gond.
A pozitivitással egyetértek, az fontos és jó, ha van, de én nem tartom jó ötletnek bizonyos helyzetekben több gyereket vállalni csak azért, mert pozitívan gondolkodom és jó eséllyel nagy bajba kerülhetek emiatt később, amit most még nem érzek, mert még nem vagyok olyan állapotban és nem tudom elképzelni, hogy leszek valaha is. Szóval én ezt akartam kihozni ebből, Kicsidodival teljesen egyetértek, hogy abban a helyzetben, amiben ő van, abszolút nincs hátulütője a cukrának. És, mivel korán szült, valószínűleg ezeket, amiket itt idősebbek írunk, soha nem is fogja átélni és ezért irigylem nagyon De szerintem ez nem azért alakult így, mert van aki itt pozitívan gondolkodik és van, aki nem. Én még mindig nem érzem negatívnak magam, csak most egy nehéz helyzetben vagyok és látom, tudom már sajnos, mit kockáztatnék a többedik gyerekkel. És ezért van bennem irigység, amikor az ovis társainknál kit érdekel egy nátha, lázas betegség, jöjjön csak a harmadik, mert ők meggyógyulnak 1-2 hét alatt és el is felejtik az egészet, én pedig nem.

 

[lizzi]

Kicsidodi ne aggódj!!szerintem senki nem vitának érzi ezt csak mindenki leírja a saját gondolatait és főleg tapasztalatait!!!
én is vallásos vagyok(református) és valóban sokat segített átlendülni a nehézségeken csak amikor sorozatban jöttek akkor már a végén nehéz ,de túllendülök rajta és kezdem elölről!
Somcsika én is évekig vagy talán évtizedekig nem tudtam elfogadni ,hogy miért éppen én és miért történnek ezek velem ,de aztán jött sok minden amiről itt már sokszor írtam és megváltozott a dolog ,most már nem haragszom a betegségemre vagy valaki másra ez miatt ,elfogadtam!Tudom te szülőként máshogy látod és éled át ,de remélem ,hogy egyszer majd valamikor sikerül ezen is túltenni magad és akkor Szandinak is könnyebb lesz ,kívánom neked teljes szívemből ,mert az nagy segítség ebben a betegségben ha megbékéltünk vele!!!

 

[kmolli]

Kicsidodi ne aggódj!!szerintem senki nem vitának érzi ezt csak mindenki leírja a saját gondolatait és főleg tapasztalatait!!!

Egyetértek Én örülök, hogy itt tudunk ilyesmikről beszélgetni, engem spec úgysem ért meg más, csak aki átment hasonlókon, olyanok meg csak itt vannak

 

[kmolli]

'Mantanya, engem érdekelne, hogy te hogy lavírozol el 3 gyerek mellett, van segítséged? Nincsenek anyagi gondjaitok, nem kell visszamenned dolgozni? Kertes házban laktok? Én milyenek a cukraid mostanában, sikerült javítani? Mióta vagy cukros?"

Segítség?: Igen van, a párom, már amikor nem dolgozik. Anyósomékra nem számíthatok (habár itt laknak tőlünk nem messze és mindketten nyugdíjasok), anyukám még dolgozik és vidéken laknak... Szóval mi ketten vagyunk a párommal, próbáljuk megoldani... Minden szervezés kérdése... Persze, nehéz magamra is figyelni, de azért megoldható Mi úgy indultunk neki a gyerek(ek)nek, hogy magunknak vállaltuk, segítség ide-oda, lesz-nem lesz... Hát, nem igazán van.

Anyagi gondok? Ez igen nehéz téma... Nem mondhatom, hogy nincsenek...:sad: Főleg most... A párom szolgálati nyugdíjas, és most nagyon "rá jár a rúd". Mellette dolgozik, de most nem tudni, mi lesz a sorsa... Nem lakunk palotában. Csupán egy 68 nm-es lakásban, ami persze hitellel terhelt... Van egy autónk, akarom mondani a banknak van egy autója, mert persze azt is hitelre vettük, így annak is fizetjük a törlesztőjét... Igen, nehéz. Nincsenek tartalékok, nincsenek nyaralások, hónapról-hónapra élünk... De nem gondolom, hogy ez oda-vissza befolyásolta volna a gyerekvállalást... Nem azért vállaltunk 3-at, hogy ingyen kapjuk az iskolai tankönyvet, illetve nem azért, mert "megtehetjük"... Az ismeretségi körünkben szétnézve egyre több a több gyerekes család, és egyikünk sem dúskál... Csupán ezt hozta otthonról(?)... Nem tudom megvenni a gyerekeknek a 100ezer forintos telefont és ez néha rosszul esik nekik (és persze nekem is). De úgy gondolom, hogy az a szemlélet, amiben neveljük őket illetve a testvérek sokkal "többet" nyújtanak, mint a mai gyerekek/fiatalok "értékei"... De ebbe most nem mennék bele, mert rengeteget tudnék írni/mesélni (mármint pl az értékrendekről)... Ez hit(?), meggyőződés(?), szemlélet(?), nem tudom... De semmiképpen nem tudom elfogadni azt, mikor egy gyermeket vállal valaki, mert így "mindent" meg tudnak neki adni, mert a pénz, a taníttatás, az örökség... Nagymamámék 7-en voltak testvérek, nem örököltek csupán egy házat, mindegyiküknek lett szakmája és boldog emberek lettek (voltak)... Természetesen az élet is közbeszól, lásd a betegséget, amit megkapunk, mint keresztet. Itt már persze nagyobb a "tét", több oldalról kell mérlegelni... Kinek -kinek szíve szerint...

Cukor: 12 éve vagyok cukros... Az első gyereket alig 2 éves a másodikat 4 éves diabétesszel a hátam mögött szültem... A harmadikat már 11 év tapasztalattal. Nem mondom, hogy nem fárasztó, de nem tudom, hogy mennyivel lenne könnyebb a cukor nélkül... Ez már így volt, van és lesz... El kell fogadni és gyűrni a hétköznapokat. De megéri, elég rájuk nézni... Hogy az elsővel könnyebb volt-e fiatal kismamaként? Igazából ezen még soha nem gondolkodtam. De nem érzem, hogy akkor könnyebb lett volna illetve hogy most nehezebb. Vagyis nehezebb persze, mert 3-an vannak...
Mostanság: alakulok. 70-80 %-ban 4-8 között mozgok. Vannak kilengések, de azokért teszek is. Néha beugrik egy hipó. Igazából az nehéz, hogy eddig nem éreztem ennyire pl. a frontokat... Most jön egy hidegfront, zápor, vagy lehülés és rögtön 10 felé megyek... Eddig ilyen nem volt, legalábbis nem ennyire drasztikusan.

Nagyjából most ennyire futotta...
Bocsi, ha hosszúra sikeredett...

Most, hogy írtad, hogy csak 12 éve vagy cukros, már értem, hogy miért gondolkozol a 4. babán! Asszem, te fiatalabb vagy nálam is, ugye? Háti gen, nem egyszerű, olyasmi ez az én meglátásom szerint, mintha éppen a határon lennél, hogy kockáztatsz már vagy még pont nem. Ezt neked kell tudnod, mert el tudom képzelni, hogy még pont beleférne még egy baba az életedbe, de ha sokat vársz, akkor már nem, de azt meg szintén neked kell mérlegelned, hogy pl mi lenne, ha az egyik cukros lenne? Akkor is meg tudnád-e oldani, hogy legyen még éppen elég időd magadra? Ezt csak te tudod és ne is hagyd magad befolyásolni. Látod, miket írunk mi, akiknek már van valami gondjuk, akik régi cukrosok vagyunk, van előtted tapasztalat már, ez biztosan segít a döntésben. Az anyagiakat sajnálom, de én ebben vagyok nagyon pozitív , szerintem ez az, amit ha nagyon akar az ember és egészséges (a férjedre gondolok), akkor nem lesz gond! Ebben is az egészség az egyetlen korlát. Mert amíg egészség van, mindig meg lehet oldani az anyagiakat.

 

[lizzi]

Molli köszi a részletes írást!
mostanában kezdem én is megérteni ,hogy miért mondta nekem is a doki miután megszületett Karola ,hogy ugye többet nem akar szülni??
és sajnos ,,én viszem a pálmát itt" a 30 év diabbal és szövődményekkel a hátam mögött, és még a legidősebb is én vagyok

 

[kmolli]

Kicsidodi, még eszembe jutott, hogy pl ma éjjel volt egy olyan, hogy 2-kor arra ébredtem, hogy teljesen rosszul vagyok, hát 16.2 volt... egyszerűen nem tudom, mi lehetett, egész nap 4-7 között voltam, abszolút normális napom volt, este 8-cal feküdtem le (éjjel inkább hipózni szoktam, ezért ilyenkor kell ennem 1-1 kekszet), aztán mégis ez volt. Nekem amúgy nincs 12 feletti cukrom. Alig ment le, így egész éjjel forgolódtam. Pedig, ritka alkalmak egyike: egyik gyerek sem kelt fel éjjel. Most borzasztó fáradt vagyok, vonszoltam magam a játszótéren és alig tudtam utánuk rohanni (persze 3 órát kint voltunk azért). De én ezt utálom! És ilyenekből csomó van, hogy éjjel hipózom vagy felmegy 10-12-re (én attól rosszul vagyok és felébredek) és ha nem a gyerekek keltenek, a cukrom miatt nem alszom és ettől mosott kaki vagyok nappal és a gyerekekkel ingerült vagyok. Ilyenek nem voltak régen velem! Ezek csak az elmúlt években jöttek elő Ahogyan előre mondta anno a diabdoki, ez egyre rosszabb lesz...

 

[lizzi]

hát most lehet sokan nem fognak megdicsérni érte ,de én inkább kialszom magam és nem kelek éjszaka 2 óránként ,hanem csak ha gond van akkor egyszer és mérek és korrigálok ,mert úgy érzem ,hogy sokkal jobban érzem magam ha kipihent vagyok ,de volt egy magasabb cukrom,én ezt így oldom meg

 

[kmolli]

Molli köszi a részletes írást!
mostanában kezdem én is megérteni ,hogy miért mondta nekem is a doki miután megszületett Karola ,hogy ugye többet nem akar szülni??
és sajnos ,,én viszem a pálmát itt" a 30 év diabbal és szövődményekkel a hátam mögött, és még a legidősebb is én vagyok

Azt hiszem, neked meg nekem most a legnehezebb az anyai ösztöneinket elnyomni. Mert akarjuk, szeretnénk, mit meg nem adnánk, ha szülhetnénk még... de az eszünkkel tudjuk, hogy ha egészségesen és boldogságban fel akarjuk nevelni a már meglévő(ke)t, akkor nem szabad.

 

[lizzi]

Kicsidodi, még eszembe jutott, hogy pl ma éjjel volt egy olyan, hogy 2-kor arra ébredtem, hogy teljesen rosszul vagyok, hát 16.2 volt... egyszerűen nem tudom, mi lehetett, egész nap 4-7 között voltam, abszolút normális napom volt, este 8-cal feküdtem le (éjjel inkább hipózni szoktam, ezért ilyenkor kell ennem 1-1 kekszet), aztán mégis ez volt. Nekem amúgy nincs 12 feletti cukrom. Alig ment le, így egész éjjel forgolódtam. Pedig, ritka alkalmak egyike: egyik gyerek sem kelt fel éjjel. Most borzasztó fáradt vagyok, vonszoltam magam a játszótéren és alig tudtam utánuk rohanni (persze 3 órát kint voltunk azért). De én ezt utálom! És ilyenekből csomó van, hogy éjjel hipózom vagy felmegy 10-12-re (én attól rosszul vagyok és felébredek) és ha nem a gyerekek keltenek, a cukrom miatt nem alszom és ettől mosott kaki vagyok nappal és a gyerekekkel ingerült vagyok. Ilyenek nem voltak régen velem! Ezek csak az elmúlt években jöttek elő Ahogyan előre mondta anno a diabdoki, ez egyre rosszabb lesz...

Molli a tegnapi napom ugyanez volt én 7,1 -el feküdtem és 3 órakor 16 volt a cukrom ,tehát valami volt

 

[kmolli]

hát most lehet sokan nem fognak megdicsérni érte ,de én inkább kialszom magam és nem kelek éjszaka 2 óránként ,hanem csak ha gond van akkor egyszer és mérek és korrigálok ,mert úgy érzem ,hogy sokkal jobban érzem magam ha kipihent vagyok ,de volt egy magasabb cukrom,én ezt így oldom meg

Én felébredek a magasra! Nem alszom jól tőle, mindig is így volt, csak régen nem volt ilyen instabil...

 

[kmolli]

Molli a tegnapi napom ugyanez volt én 7,1 -el feküdtem és 3 órakor 16 volt a cukrom ,tehát valami volt

Asszem hidegfront van, nem?

 

[lizzi]

Azt hiszem, neked meg nekem most a legnehezebb az anyai ösztöneinket elnyomni. Mert akarjuk, szeretnénk, mit meg nem adnánk, ha szülhetnénk még... de az eszünkkel tudjuk, hogy ha egészségesen és boldogságban fel akarjuk nevelni a már meglévő(ke)t, akkor nem szabad.

ez így van ,hetek óta küzdök ezekkel a gondolatokkal és egyre jobban akarom ,de azt hiszem nem szabad!!!