Fizikai sport/aktivitás

bioszaky

Új tag
Az ilyen fekete-fehér állítások mindig hibások! Az emberi test nagyon sokat bír, főleg, ha egészséges ÉS helyesen terheljük.
Nekem van gerincproblémám, ami miatt fáj a hátam fejem, nyakam. Doktorkák persze semmi mást nem tudtak mondani, mint hogy szedjek Voltarent. Aztán a Súlypont Izületklinikán tanítottak izület állást, tartás javító gyakorlatokat, amelyek 2 hét alatt elmulasztották a fájdalmat (pedig nem hittem benne, de már bármit megtettem, csak ne fájjon). Pár év után abbahagytam, nem utáltam tornászniu. Most megerősítettem a hátam kemény súlyzós edzéssel, és megint nem fáj!
Megjegyzem a gerincet függőlegesen kell terhelni, egyenes derékkal, akkor kicsi a sérülés veszélye. Persze, akinek pl. porkorong sérve van, akkor ezt ne edze. A gerincet kímélve is lehet kart és lábat edzeni súlyokkal.
Megjegyzem, amikor a babakocsit a gyerekkel együtt felviszed a lépcsőn, amikor a kölyköt kiemeled belőle, amikor ölbe veszed, akkor nem ilyen veszélyes gyakorlatot csinálsz?

Ne feledjük, az izmok adják testünk formáját. A fogyókúra csoffadt, vonalas formát ad, az izmok fejlesztése nélkül.
És sose az élsportra gondoljunk, amikor sportolásról beszélünk.
 

naty77

Új tag
Ahhoz, hogy a dolgok egyértelműbbek legyenek el kéne olvasni az intimtornás és ezt a könyvet is. Én végigcsináltam a tanfolyamot is és a gésatornát is (egyébként mindenkinek melegen ajánlom őket, fiúknak is van tanfolyam :wink: :!: ) és az amit a női szervekről mond számomra elfogadható és igyekszem bizonyos dolgokra odafigyelni.
 

bioszaky

Új tag
Az intimtorna jó, semmi rosszat nem mondtam róla. A különböző izmokat eltérően kell edzeni. A legjobb az intimtornában az, hogy a nők dolgoznak, de az egész család élvezi. :mrgreen:

Lényeg, hogy mozogjatok minden nap!
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
bioszaky írta:
Lényeg, hogy mozogjatok minden nap!
Esetleg nem tudsz valami jó kis krémet izületi gyulladásra, amit erőltetés okozott? (le van nagyon gyengülve a vállam, nem használtam rendesen már régóta, anno meg még a tollasozástól kezdett el fájni, most voltam tollasozni 1x és huha, nagyon durván fáj a vállam, már az első ütés után) Csak azért kérdezem, mert ebben a témában olyan nagyon hozzáértőnek tűnsz :)
 

bioszaky

Új tag
Mintha hájjal kenegetnének, ja. :)
Ha erőltetés okozta a fájdalmat, akkor a pihentetés a legjobb megoldás. Meg talán komolyabban kellene melegíteni, nem vagy már tinédzser és erősek az izmaid. Azaz jól meg tudod terhelni a már nem csúcskategóriás izületedet. Én is már több mint két hete nem edzek súlyzóval, mert mindkét csuklómat túleröltettem. Kb 6 hét is lehet, mire megint minden OK.
Siettetni lehet a gyógyulást, ha az izületben van a probléma, különböző táplálékkiegészítőkkel, amik az izület anyagait tartalmazzák, így annak regenerációját segíthetik. (glükozamin, kondroitin, metil-szulfonil-metán [msm]) Ezeket külön-külön is meg tudod venni, de mivel nem tudod, neked melyik kell, jobb ha mindet. A Proenzi3 ilyen, de drága. A Joint-X-et - nagyon hasonló - használtam és bevált. (Lassan dealer leszek!) Láng Sport vagy Bodybuilding & Fitness Shop
üzletekben tudod megvenni. 1 havi adag 3000 Ft, ennyi idő alatt érezni kell a javulást, ha segíteni tud.
Olcsóbb, de inkább zúzódásokra jó (még a ráolvasás feletti kategóriába esik) az Aminoerg kenőcs. Gyógyszertárban kapható kb félezer forintért. Nekem ez is 6.
Az igazán hatásos az egy hetes szteroid injekció kúra, de ezt ritkán alkalmazzák, mert félnek - az amennyire tudom ritka - mellékhatásoktól. Ezt jobbára elhúzódó gyulladásokra, duzzadt izületekre javalják.
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
bioszaky írta:
Mintha hájjal kenegetnének, ja. :)
Ha erőltetés okozta a fájdalmat, akkor a pihentetés a legjobb megoldás. Meg talán komolyabban kellene melegíteni, nem vagy már tinédzser és erősek az izmaid. Azaz jól meg tudod terhelni a már nem csúcskategóriás izületedet. Én is már több mint két hete nem edzek súlyzóval, mert mindkét csuklómat túleröltettem. Kb 6 hét is lehet, mire megint minden OK.
Siettetni lehet a gyógyulást, ha az izületben van a probléma, különböző táplálékkiegészítőkkel, amik az izület anyagait tartalmazzák, így annak regenerációját segíthetik. (glükozamin, kondroitin, metil-szulfonil-metán [msm]) Ezeket külön-külön is meg tudod venni, de mivel nem tudod, neked melyik kell, jobb ha mindet. A Proenzi3 ilyen, de drága. A Joint-X-et - nagyon hasonló - használtam és bevált. (Lassan dealer leszek!) Láng Sport üzletekben tudod megvenni. 1 havi adag 3000 Ft, ennyi idő alatt érezni kell a javulást, ha segíteni tud.
Olcsóbb, de inkább zúzódásokra jó (még a ráolvasás feletti kategóriába esik) az Aminoerg kenőcs. Gyógyszertárban kapható kb félezer forintért. Nekem ez is 6.
Az igazán hatásos az egy hetes szteroid injekció kúra, de ezt ritkán alkalmazzák, mert félnek - az amennyire tudom ritka - mellékhatásoktól. Ezt jobbára elhúzódó gyulladásokra, duzzadt izületekre javalják.
Köszi szépen :)
Megpróbálom a proenzit, abból még van 1 doboz itthon. Az a baj, hogy krónikus a gyulladás, azaz nem tudom, hogy ez gyulladás-e, csak annyit, hogy beszűkült már a mozgástere a vállamnak, mert olyan sokszor volt begyulladva, így még akkor is sok mozdulatra fáj, ha éppen elvileg semmi baja nincs (kocsiban nem tudok hátranyúlni igazán a hátsó ülésre fájdalom nélkül), de ez egyértelműen még tollasos fénykoromban indult. Most meg az első nagy ütésnél olyan érzésem volt, mintha egy nagy kattanás vagy mi mellett kést vágtak volna a vállamba. Éjjel már odáig fajult, hogy nem tudtam a jobb oldalamra feküdni és minden mozdulatra nyilallt (aludtam vagy 3 órát). Felhívtam a dokim, azt mondta flector... Szerinted ilyen bajra is használhat a proenzi? Mit gondolsz, ilyen krónikus dologgal fogok tudni valaha rendszeresen tollasozni? (most fogok gyógytornára járni, hogy erősödjön meg a vállam, addig nincs tollas)
 

bioszaky

Új tag
Egy csomót írtam, de elveszett, mert nem Firefox-szal, hanem Explorerrel írok. Most rövidebben:
Flector, azaz diclofenac. Ugyan!
Talán használ a Proenzi3. De akkor is csak ideiglenes lehet.
Lehet, hogy rotátor köpeny sérülés? Próbáld ki az itteni teszteket otthon, hátha előbbre jutsz.
Azonnal vállspecialistához mennék, mert ha el is múlik a sérülésed, folyton visszajön. Meg kellene tudni az okát! Előbb a helyes diagnózis, aztán a kezelés. Hogyan lehet gyógytornászni, ha azt sem tudod, mi a cél?
----------
A másik kezeddel biztosan tudsz majd tollasozni. Gondolom, már nem akarsz versenyezni, amatőrökkel úgy is jó leszel. :)
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
bioszaky írta:
Egy csomót írtam, de elveszett, mert nem Firefox-szal, hanem Explorerrel írok. Most rövidebben:
Flector, azaz diclofenac. Ugyan!
Talán használ a Proenzi3. De akkor is csak ideiglenes lehet.
Lehet, hogy rotátor köpeny sérülés? Próbáld ki az itteni teszteket otthon, hátha előbbre jutsz.
Azonnal vállspecialistához mennék, mert ha el is múlik a sérülésed, folyton visszajön. Meg kellene tudni az okát! Előbb a helyes diagnózis, aztán a kezelés. Hogyan lehet gyógytornászni, ha azt sem tudod, mi a cél?
----------
A másik kezeddel biztosan tudsz majd tollasozni. Gondolom, már nem akarsz versenyezni, amatőrökkel úgy is jó leszel. :)
Nos, elvileg vállspecialistához járok. Csináltak anno röntgeneket, de semmi nem volt rajtuk. Felmerült igen, ez a rotátorköpeny sérülés, gyulladás, de a doki azt mondta, hogy felesleges MR.re menni, erre egyértelműen vállerősítés kellene, azaz gyógytorna. Igy már érthetőbb?
Felmerült a szteroidos kezelés is, de én nem akartam, mert baba előtt voltunk és most is úgy gondolom, hogy előbb testvért szeretnénk, addig nem nagyon akarom ezt, mert rettenetesen durván tönkremegy tőle a cukrom (sima kézekcémára kapott szteroidos kenőcs tud 16-18as cukrokat okozni kiszámíthatatlanul nálam).

A másik kezes dologra inkább nem reagálok, ma már te vagy az ezredik, aki elsütötte ezt a poént :lol: :lol: Az én kis naív álmaimban szerepelt, hogy igenis versenyezni akarok, de csak párosban :p De kezdem érezni, hogy sosem fogok már, sőt tollasozni sem :(
 

bioszaky

Új tag
Most azonnal szólok, hogy nem poén volt a kézváltás. A versenyzés hogy fér bele két baba mellé? Edzésre is kell akkor járnod, hacsak nem hagysz mindent a partnerre. :)
Na, de előbb azt a fránya vállsérülést kell rendbetenni. Én a helyedben fizetnék is, hogy végre megmondják, mi a baj. Mert ugye sima erősítés a te válladon aligha segít.
A röntgenen mi látszódik a lágy részekből??? Mindig meglepődök, amikor röntgen alapján mondanak végleges véleményt izületről. Kérdezz meg más orvosokat (1, 2) betegeket is.
 

bioszaky

Új tag
Az a gondom, hogy konditerembe menve előtte fél órával eszem kicsit +2 IU Humalog, tökéletes. Biciklizéshez már korábban kell enni legalább 1 órával előtte.
Viszont a sok dinamikus terhelést adó foci- és kosármeccsekre sehogy sem sikerül. Folyton hypo vagy magas. Mivel a lábam vmiért (talán harántsüllyedés miatt) gyakran fáj, így mindig van valami bajom, amiért nem tudok futni. Borzasztó, mert ha hypo van, azt a meccsek ideje alatt gyakran nem is igen lehet rendbe hozni, mert ilyenkor lassan szívódik fel a cukor (is), és már vége is a meccsnek.
Molli, milyen beállításokkal mész edzeni vagy versenyre?
 

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
bioszaky írta:
Az a gondom, hogy konditerembe menve előtte fél órával eszem kicsit +2 IU Humalog, tökéletes. Biciklizéshez már korábban kell enni legalább 1 órával előtte.
Viszont a sok dinamikus terhelést adó foci- és kosármeccsekre sehogy sem sikerül. Folyton hypo vagy magas. Mivel a lábam vmiért (talán harántsüllyedés miatt) gyakran fáj, így mindig van valami bajom, amiért nem tudok futni. Borzasztó, mert ha hypo van, azt a meccsek ideje alatt gyakran nem is igen lehet rendbe hozni, mert ilyenkor lassan szívódik fel a cukor (is), és már vége is a meccsnek.
Molli, milyen beállításokkal mész edzeni vagy versenyre?
Nekem az edzésem mindig este 6kor vagy 8kor van (volt...), a 6 órás a jobbik, akkor szinte semmit sem kell tennem... azaz 7 fölött és 9 alatt legyen a cukrom, tehát, ha edzés előtt 1 órával 5-6, akkor eszem kevéske gyorsan felszívódót (10gr CH kb), ha magasabb, akkor korrigálok kb 2-3 egységgel. Nekem edzés után durvul be a cukrom, akkor az esti bázist minimum 2 egységgel le kell vennem (12 helyett 10) plussz eszem éjjelre valami (15gr CH kb). A 8 órás edzésemnél pedig attól függ, mikor volt előtte vacsi, sajnos ha 6kor, akkor az az inzulin még hat, akkor muszáj plusszban ennem, mégha 8 is a cukrom (10-20gr CH-t, gyorsat). Ha ilyenkor 10 körüli, akkor nem eszem, nem adok be, akkor jó lesz, ha 10 fölött van, akkor korrigálás és utána muszáj mérni edzés közben, mert van, hogy hipó van hogy 16...
A verseny egészen más volt. Ott reggel kevesebb bázissal indultam, de nekem a versenyen nem kellett se plusszban ennem se korrigálni, csak a kajákhoz (reggeli ebéd vacsi, mert egész naposak voltak a versenyek) jóval kevesebb humalogot adtam (6 helyett 3). Ha nagyon durva volt egy adott meccs, akkor közben ittam cukros lötyit, attól függött, hogyan éreztem magam... De verseny után nem volt az a CH adag és kevés inzulin, amivel ne hipóztam volna 2 napig. De sajnos a verseny okozta stressz sokszor felvitte, volt, hogy 20 lett egy (pszichésen) kemény meccs után a cukrom, de ez ritka azért.
 

naty77

Új tag
na most képzeljétek el, elkezdtem fogyni. :lol: semmi változás nem történt az étkezésemben, a mozgáson változtattam, kevesebbet itthon és nyitott egy új terem ott heti 1, jó esetben 2 torna. (eddig 1 a múlt héten és remélem szombaton megint megyek)
egyszerűen ötletem sincs mitől indult meg lefelé... :shock: a lantus tehetné (kerek 1 hónapja használom) ? vagy most járt le a szoptatás utáni 3 hónap és az anyagcserém beindult?
jó lenne tudni... :?:
 

bioszaky

Új tag
Ez jó! De ne feledd 3-4 kiló lemehet úgy is, hogy csak az izmok glikogénraktárai ürülnek ki meg kicsit kiszáradsz. De nem érdemes ezen filózni, nem akarsz ebből doktorálni, ugye? :)
Figyelj, hogy elég fehérjét egyél. Csak így tovább! :wink:
 

Anikó

Új tag
sport

Sziasztok!
Nekem 8 hónapja cukorbeteg a 10 éves fiam. Sport osztályba jár, eddig nem volt vele sok probléma a diétát betartja, egy hba1c volt az 6.6. Mióta itt a tavasz sokkal többet mozog, az eddig heti 3 edzésen és a meccseken túl, kosarazik. Az a problémám, hogy az utóbbi két hónapban sokszor hipózik, naponta jobb esetben két naponta általában délután, ha eggyek kevesebb inzulint adok neki akkor magas a 19 órási érték, ha nem akkor hipózik, utánna meg jön a somogyi és magas általában 10-11 ritkán magasabb. Hipónál eszik kb. 10 SZH-át, de az lenne a legjobb, ha a hipót tudnánk kiküszöbölni., csak nem tudom hogyan. Remélem tudtok nekem segíteni jó tanácsokkal. Aktrapidra és levemirre van beállítva.
 
szia, próbáljátok ki, hogy edzés előtt egyen picit. Ha edzéstől független a délutáni hipo, lehet hogy ebédhez vmi rövidebb hatású inzulin kéne, mint az Actrapid - NovoRapid, vagy Humalog.
 

bioszaky

Új tag
0. Van már egy Testmozgás, sport topik, ne nyissatok újat. Nézd meg az ottani hozzászólásokat.
1. Az Actrapid-nál gyorsabb (hamarabb hat és lecseng) inzulin kell ----> Humalog, Novorapid.
Én is használtam, sportoltam is, az Actrapiddal azonos Humulin-R, ugyanezekkel a gondokkal küzdöttem. Óriási segítség a gyorsabb inzulin. Áttérés könnyű.
2. Addig is a sportolás előtt enni kell, legyen nála cukros üdítő. De a következő adag inzulnt is csökkenteni kell, vagy többet enni. A hypo nagyon fáraszt, jobb elkerülni sportoláskor.
3. A meleg miatt lehet, hogy a bázis inzulint is csökkenteni kell. Az is okozhatja a folyamatos hypot, hogy ilyenkor növekszik a sejtek inzulinérzékenysége, tehát kevesebb is elég.
4. Kezdje el kezelni önmagát. Mondd azt, hogy a sportoláshoz így jobb, ami igaz is. És ez talán ösztönzi. Beszéljétek meg a taktikát.
 

bioszaky

Új tag
Van valakinek tapasztalata a Med Trust-féle Wellbion narancsízű folyékony cukorral?
Sehol sem találom, mi van benne, és furcsa, hogy a magyar oldal azt állítja, hogy a szőlőcukornál gyorsabban szívódik fel.
Pesten hol lehet kapni?
 

bogácsa

Új tag
Van valakinek tapasztalata a Med Trust-féle Wellbion narancsízű folyékony cukorral?
Sehol sem találom, mi van benne, és furcsa, hogy a magyar oldal azt állítja, hogy a szőlőcukornál gyorsabban szívódik fel.
Pesten hol lehet kapni?


szia!
egy tasak wellbion 11 g ch-t tartalmaz.
úgy tudom h szőlőcukor van benne, azért írják azt h gyorsabban szívódik fel, mert a folyékony dolgok mindig gyorsabban szívódnak fel, mint a szilárd halmazállapotúak, de attól még szőlőcukor van benne:)
a wellbion a medtrust kft-től megrendelhető még csak, postai úton. (én így rendeltem meg és nem kapható patikákban)
 

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Én most egy kicsit jobban vagyok, legalábbis lelkileg meg cukorilag. Tegnap a kolléganőmmel elmentünk az usziba egy 1 órás aqua fitnesre. Baromi jó volt.
A cukim így alakult:

  • Vízbe menetel, pumpa levétel, cuki: 4,4
  • vízből kijövet (45 perc múlva) cuki: 5,2
  • pumpa vissza, 20 perc múlva cuki: 6,4
  • pumpa 150%-ra véve 7 órás időtartamra
Este vacsi, CH számolás, és éjszak és reggel sem ment 8 fölé a cuki. Hát ez most ad egy kis erőt a naplóíráshoz.

Többen, pl. Gabibaba is hasznos tippeket vehetne fia bicajozásához, és mindenk ileírhatná a saját tapasztalatát.
Ilyen, pl. a máj 17-i előadás, ahol a sportra az előadó hölgy pont a velem ellnetétes pump beállítás tapasztaltait ecsetelte, mármint hogy mozgás után csökkenti a bázist.
 
Oldal tetejére