Insulinpumpa

kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Sziasztok!

Egy barátnőm kisfia miatt kérek segítséget most tőletek. Majd a barátnőm is fog jönni, de még kórházban vannak a 1.5 éves kisfiával, aki most lett cukros (cukrosak a szülők is, csak nem pumpások).
Egyelőre a Heim Pálban fekszenek, de itt nem nagyon pumpapártiak a kicsiknél, ezért váltani szeretnének. Van is ötlet (bár szívesen vennének még javaslatot, szakmailag jó és emberileg is jó, pumpapárti gyerekdiabdokira, egyelőre Blatniczky lesz a cél, a mostani, Almásy doktornő sajnos nem pumpapárti, innen el fognak menni). Mindenképpen Medtronicos pumpát szeretnének.
A kérésem az, hogy akinek a gyereke 1-3 éves kora között kapott pumpát és lenne pár perce beszélgetni a barátnőmmel, írja meg nekem léccí a telefonszámát és én továbbítom a barátnőmnek. Szeretne beszélni legalább 1-2 anyukával, akinek a gyereke 1-3 éves kora között kapott pumpát (más elbírálás alá esik az 1 év alatti és 3 év feletti cukros gyerek, ha pumpát akar).
Köszönöm szépen előre is!
 
Kétiker

Új tag
Sziasztok!

Én rendszeres olvasója vagyok ennek a fórumnak, már nagyon sok, gyakorlatban hasznosítható ötletet kaptam Tőletek Az én kislányom, 2,5 éves korában lett cukorbeteg (most töltötte a 9. évét). Mi már a második pumpánkat használjuk. Négy éves korában kapta az elsőt. Először Animas pumpánk volt, de azt sajnos nagyon gyakran kellett cserélni, mert meghibásodott. (Egyébként nagyon jó kis pumpa volt, szerettük.) Jelenleg Medtrincos pumpája van Katinak, nagyon jónak tartom. Én szívesen megadom a telefonszámomat. E-mail címem:h.galzsuzsa@citromail.hu
 
borka

Őstag
Sziasztok!

Egy barátnőm kisfia miatt kérek segítséget most tőletek. Majd a barátnőm is fog jönni, de még kórházban vannak a 1.5 éves kisfiával, aki most lett cukros (cukrosak a szülők is, csak nem pumpások).
Egyelőre a Heim Pálban fekszenek, de itt nem nagyon pumpapártiak a kicsiknél, ezért váltani szeretnének. Van is ötlet (bár szívesen vennének még javaslatot, szakmailag jó és emberileg is jó, pumpapárti gyerekdiabdokira, egyelőre Blatniczky lesz a cél, a mostani, Almásy doktornő sajnos nem pumpapárti, innen el fognak menni). Mindenképpen Medtronicos pumpát szeretnének.
A kérésem az, hogy akinek a gyereke 1-3 éves kora között kapott pumpát és lenne pár perce beszélgetni a barátnőmmel, írja meg nekem léccí a telefonszámát és én továbbítom a barátnőmnek. Szeretne beszélni legalább 1-2 anyukával, akinek a gyereke 1-3 éves kora között kapott pumpát (más elbírálás alá esik az 1 év alatti és 3 év feletti cukros gyerek, ha pumpát akar).
Köszönöm szépen előre is!

Nagy-Szakáll Zsuzsanna:diabetológus, gyermekorvos. Telefonszám: 06-26-360-239, 06-30-265-0288
Ugyan ott rendel ahol a Blatniczky László
<wbr>.
 
kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Köszönöm a válaszokat, de olyan anyukák kellenének, akiknek a gyereke 1-3 éves kora között KAPTA a pumpát. Mindegy, mikor lett cukros.
Kétiker, köszönöm, de ismerünk már mást,aki 3 év alatt lett cukros, de utána kapott csak pumpát és a rendeletek meg ilyesmik miatt kellene valaki, aki 3 év alatt, de 1 év fölött kapta a pumpát. azért megkérdezem a barátnőmet, hogy így szeretné-e a telefonszámotokat! Köszi!

Borka, a Blatniczkyval egyetlen baj van: Roche-os és a barátnőmék Medtronicos pumpát akarnak. Tehát az ott dolgozó másik diabetológus, aki Blatniczky beosztottja, nekik nem lesz előrejutás :( De azért köszi!
 
tímeácska

Nem értek egyet azzal, hogy ha valaki "Roche-os", akkor nem fogja támogatni a másik cég készülékét, netán nem írja fel! Ez így azért eléggé meredek... Győrben pl. a mi orvosunk kisfia Medtronic pumpát visel (Ő volt az első gyermek Magyarországon, aki szenzoros pumpát kapott!), mégis több olyan betegét ismerek (vagy 15-öt kapásból!!!), akik Roche pumpát hordanak, de ugyan ennyi Medtronicos pumpás gyereket tudnék mondani!
Tehát, NEM értek egyet azzal, hogy a Blatniczky vagy a Nagy-Szakáll Zsuzsa a "Roche-osságuk" miatt nem lenne előrejutás a szülőknek!
(Ne haragudj meg Molli, de én így gondolom! És nem kis szaktekintélyű orvosokról van szó mellesleg...)
 
Félreértesz Timi, én is így gondolom! A barátnőmék is (akivel beszéltél te is). Csak nem akarnak felesleges kört futni, ha Blatniczky nem hajlandó Medtronicos pumpát felírni. Törvény, nem törvény, őt a Roche támogatja és egyikünk sem ismeri annyira őt, hogy tudjuk, hogy belemegy-e a Medtronicos pumpába (a Medtronic egyelőre nem áll kapcsolatban Blatniczkyval).
(csak magánkommentként: ahol most vannak a Heim Pálnak, Mixet akarnak adni, szigorú étrenddel és nem akarják a pumpát, mert ilyen kicsikben nincs tapasztalatuk)
Talán így érthetőbb már. Elég lesz nekik egyszer váltani orvost és kórházat, had ne fussanak felesleges kört, mert az orvos nem hajlandó valamire (a barátnőm nem az a típus, aki az asztalra csap).
Úgyis az lesz, hogy Blatniczkyt megpróbálják, ha nincs más ötlet, mert őt szeretnék igazából, de a medtronic a fontosabb (szenzor miatt).
Szóval az is segítség lenne igazából, ha egyáltalán azt meg tudná valaki BIZTOSRA mondani, hogy vajon Blatniczkyék felírják-e a medtronicos pumpát vagy sem (Medtronicos pumpát ugyanis MÉG NEM ÍRTAK fel egyszer sem, ezt a cégtől tudjuk).
 
tímeácska

Őstag
a mostani, Almásy doktornő sajnos nem pumpapárti
Nem ez a gond, hogy nem pumpapárti, és ez így ebben a formában téves! Hiszen, pumpacentrum vezetője egyébként Almássy doktornő! Hanem egészen más a "probléma"... Még az sem biztos, hogy a gyereknek azonnal pumpa kell... Én is beszéltem az anyukával - nem keveset! -, nagy valószínűséggel egyelőre (!!!) csak hypokat okozna a pumpa, ugyanis, a kisgyerek cukrai "csak" étkezés után mennek magasra, éjjelre-reggelre normalizálódik! Ebben az esetben ellenjavallt az azonnali pumpás kezelés! Ez tényleg így van - szakmai ajánlás A szintű evidencia.
Olyannyira kérdéses még a gyerkőc inzulinozása (még inzulint sem kap, pedig harmadik napja vannak bent a kórházban!), hogy ha kapna is premix-et, akkor is csak reggel, este az említett normalizálódó vércukorszintek miatt semmilyen inzulint nem kapna!
De az is lehetséges - inkább ez a valószínű! -, hogy csak étkezésekhez "segítenének rá" minimális inzulinmennyiséggel! (Családon belüli tapasztalatról írok, nálunk is így működött a dolog, a pumpa és a hosszú hatású inzulin is csak ÁRTOTT volna!)
 
tímeácska

Őstag
Persze Molli, félre ne érts, nem kötekedni akarok, csak elmondtam a tényeket, amiket én tudok! Nem téged akartalak megharagítani! Ugye, nem értettél félre - nem az volt a célom!!!
 
Holnap próbálják premix-szel...
 
Olyannyira kérdéses még a gyerkőc inzulinozása, hogy ha kapna is premix-et, akkor is csak reggel, este az említett normalizálódó vércukorszintek miatt semmilyen inzulint nem kapna!
De az is lehetséges - inkább ez a valószínű! -, hogy csak étkezésekhez "segítenének rá" minimális inzulinmennyiséggel! (Családon belüli tapasztalatról írok, nálunk is így működött a dolog, a pumpa és a hosszú hatású inzulin is csak ÁRTOTT volna!)

Igazad van, rosszul írtam, a dokinő az ő esetükben nem pumpapárti.
Bonyi a sztori, nem tudom, azóta beszéltél-e velük, de egyelőre nem kaphat tápszert, napi fixen 6x kell étkezni, mindenképpen kap mixet (!) és ugye emiatt pontosan időben és pontos CH mennyiséget kell kapnia. Nagyon kicsi a gyerek, ezért a tápszer elhagyása nagyon nem jó neki, mert amúgy nem eszik jól. És iszonyat teher lenne így akár hónapokat is végigcsinálni a gyerekkel. Én nem látok nagy különbséget a szakmában sem, amikor nem engedünk meg bizonyos ételeket a gyereknek (kezdve a fő táplálékával egy másfél évesnek, a tápszerrel!) és emellé szigorú szabályok szerint etetjük, pontos mennyiségeket megennie és mellé fixen kapja nappalra a mixet... hát szakmai ajánlás ide vagy oda, nekem ez nem tűnik jobbnak, mitn a pumpa... pontosan az a jó a pumpában, hogy lehet nagyon kicsi adagban adni a bázist is, bolust is és ezért kevésbé látom veszélyesnek, mint egy max fél egység pontossággal egész napra (!) adagolt elnyúló hatású inzulint.
Vannak iskolák, ami szerint kezelik a cukrosokat. Ez az egyik. De van másik is. A felnőttek kezelésében is megvannak ezek a különbségek, szívesen írnék ide többszáz példát, de nem foglalom a helyet. Timi, te tudod a legjobban, hogy nem kell mindig, mindenáron követni a szakmai ajánlást... a szakmai ajánlás szerint felnőtt sem kaphat rögtön pumpát. És még sok ilyen van, amit élből meg tudunk cáfolni. Másik doki, meg simán ad ilyen kicsiknek azonnal pumpát.
Amikor egy tápszertől 18-as cukrot mérnek, egy bébiételtől 15-öset, akkor miért kell elgondolkodni azon, hogy kell-e inzulin? Erre miért az a megoldás, hogy akkor ne igyon tápot? Én ezt rossz útnak tartom, egy vaskalapos, magyar szakmai ajánlás ez az egész. ha nem éltem volna Dániában és nem jártam volna ott diabetológiára, akkor lehet, hogy sosem kérdőjelezném meg ezeket, vagy ha nem ismernék más anyukákat, akiknél nem ilyen szakmai ajánlások alapján ment a kezelés, akkor sem, de nem ez a helyzet. És persze nem rólam van szó, hanem a barátnőmről, csak egyetértek vele.
 
kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Persze Molli, félre ne érts, nem kötekedni akarok, csak elmondtam a tényeket, amiket én tudok! Nem téged akartalak megharagítani! Ugye, nem értettél félre - nem az volt a célom!!!
Dehogy haragítasz :) Én is leírtam a véleményem, másként látjuk ezt, de nem baj. Az orvosok sem értenek egyet mindenben :D
Az is lehet ám, hogy veled egészen másképpen foglalkoztak Almássyék (nem ismerek őt egyáltalán), mert Te egy más egyéniség vagy, karakán vagy és megmondod, ha valami nem tetszik. De a barátnőm szerintem nem ilyen, lehet, hogy ezért megy nehezen a dolog, ezért vannak félreértések, ebben az esetben viszont nem az ő orvosuk a doktornő, még akkor is, ha nagyon jó orvos és emberileg is nagyon jó.
 
Szerintem mi egyről beszélünk, csak máshogy... :)
Igen, tudom, hogy kap holnaptól mixet, és azt is tudom, hogy inzulin nélkül képes volt most hypozni a gyerek... Nekem MODY-ra gyanús... A genetikai háttér valószínűleg meg is van: mind a két szülő diabos...!
Ha viszont MODY, akkor elvileg nem az inzulin a megfelelő gyógymód... Persze, ettől független egy MODY-s is jól ellehet inzulinnal... Hiszen, feed-back elven működik a saját inzulin a kívülről kapottal szemben, így "könnyebben" lehet étkezéssel-inzulinnal egyensúlyban tartani a vércukrot... Ergo, MODY-s is kaphat inzulint, majd a szervezete megoldja... De ez csak kevesebb inzulinokkal működik jól, egyébként hypozna...
 
Már alakul-alakul a viszonyuk... :) Sajnos, ez általánosan rossz szokásuk orvoséknak, ha lehet, akkor Ők irányítanak... Vagyis, irányítanának... :) Tisztelet a kivételnek, mert ilyen is van ám! ;)
 
masnii

Új tag
Szia Masnii!
Örülök, hogy tetszik az oldal és gondolkodsz a pumpán.
Alvásnál a pumpát szinte mindenki máshol érzi kényelmesnek viselni, akár kis zsebben, akár maga mellett az ágyon. Ha valaki sokat forgolódik éjszaka, akkor az ágyon mellette verzió nem a legjobb választás, mert a madzag rátekeredik(het), és megzavarhatja az alvást. Talán még a kanül is kihúzódhat, de nem tudom, hogy volt-e valakinek ilyen tapasztalata. Sokkal gyakoribb a kis zsebben való elhelyezés, de nekem pl. nincs kis zseb, egyszerűen a pizsigatya gumis része tartja a pumpát, és meg is tartja.
A billenytyű zárat inkább a gyerkőcöknél szokták beállítani azért, hogy a lurkók ne adagolhassanak inzulint maguknak a gombok nyomkodásával. Mindegyik pumpánál a gombok úgy vannak elhelyezve, hogy a véletlen beadástól mentesek legyenek, a különböző bólus variációk pedig több gomb, vagy egy gomb többszörös megnyomásával indíthatók, tehát egy ráfekvéssel nem lehet úgy gombot megnyomni, hogy inzulint adagoljon. A pumpa tervezésekor ezekre a véletlenszerű emberi tényezőkre figyeltek, a jó használhatóság mellett a biztonság nagyon fontos szempont.
Ha van még valami, ami nem tiszta, kérdezzél bátran, az sem baj, ha már volt róla szó régebben. :)
Ui: tök jó az aláírásod.:dr_31:

Szia vighkata :)

Köszönöm a válaszokat, ma már alkalmazhatom is. Akkor majd keresek magamnak egy zsebes gatyát aludni:) ..mert sokat forgolódok amíg nézek vmi elalvási filmet az ágyból..
A bill.zár meg jobb ha én is bekapcsolom, nálam a telefon is mindig alkot ha zsebben van, de akkor ez sem akkora para :)
Amúgy pumpán már nem csak gondolkodok, hanem ma fel is rakták :) Csak elfelejtettem írni tegnap, h itt tart az ügy:) Szenzorral akartam, de lebeszéltek, h az elején ne legyen, de nem baj, úgyis rengeteget mérek. Pont az ebéddel már volt is egy kis malőröm. Ugye úgy mentem be az orvoshoz, h nem szedtem már be a levemirt reggel (a prof.kérésére) és el is kezdett felszaladni az értékem, 9,3 volt 9kor, 7kor meg 4,9. Aztán amikor beindult a pumpa, már le is ugrott 7,3-ra és javasolták egy zsömle megevéséhez a 3 E inzulint, előtte erre 5-6 kellett. 1-2 óra múlva meg felment már 13 ra a cukk, hát nemtom, vagy a bázis lett kevés vagy a bolus? Mivel nem akartam, h feljebb menjen, rádobtam 1 E-t.

Még biztos fogok kérdezni, nem én lennék ha nem:D
Ui: köszi, a te aláírásod is tök jó Teki:D
 
kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Már alakul-alakul a viszonyuk... :) Sajnos, ez általánosan rossz szokásuk orvoséknak, ha lehet, akkor Ők irányítanak... Vagyis, irányítanának... :) Tisztelet a kivételnek, mert ilyen is van ám! ;)

Beszéltem velük, mondtam nekik, hogy MODYra gyanakszol és remélem, meg tudják csináltatni az antitest vizsgálatot (én tegnap vittem el a kutatódokihoz Brúnó vérét ezügyben, úgyhogy már át is adtam a doki számát nekik), abból ez kiderülne. És igen, talán a mix után meglesz az a pumpa is.... egyelőre várnak.
 
kmolli

Moderátor
Fórumvezető
Szerintem mi egyről beszélünk, csak máshogy... :)
Igen, tudom, hogy kap holnaptól mixet, és azt is tudom, hogy inzulin nélkül képes volt most hypozni a gyerek... Nekem MODY-ra gyanús... A genetikai háttér valószínűleg meg is van: mind a két szülő diabos...!
Ha viszont MODY, akkor elvileg nem az inzulin a megfelelő gyógymód... Persze, ettől független egy MODY-s is jól ellehet inzulinnal... Hiszen, feed-back elven működik a saját inzulin a kívülről kapottal szemben, így "könnyebben" lehet étkezéssel-inzulinnal egyensúlyban tartani a vércukrot... Ergo, MODY-s is kaphat inzulint, majd a szervezete megoldja... De ez csak kevesebb inzulinokkal működik jól, egyébként hypozna...

Azon gondolkodtam, hogy hogy lehetne a gyerek MODY, ha a szülők mindketten 1-esek?
Örülök, hogy egyről beszélünk :) És hogy talán a doktornő is kezdi levetni a vaskalapot...
Meg még valami eszembe jutott. Hogy annyira hamar elkapták az első magas cukrot, hogy talán nincs is ilyen korai tapasztalatuk a dokiknak. Nem szokták ilyen hamar, minden tünet nélkül észrevenni a cukrosságot, ez mindenképpen egyedülálló esetnek tűnik (vagy ritkának).
 
christina

Őstag
Sziasztok!
A kérésem az, hogy akinek a gyereke 1-3 éves kora között kapott pumpát és lenne pár perce beszélgetni a barátnőmmel, írja meg nekem léccí a telefonszámát és én továbbítom a barátnőmnek. Szeretne beszélni legalább 1-2 anyukával, akinek a gyereke 1-3 éves kora között kapott pumpát (más elbírálás alá esik az 1 év alatti és 3 év feletti cukros gyerek, ha pumpát akar).
Köszönöm szépen előre is!

Mivel a jogszabályok állandóan változnak, a közelmúltban is volt rá példa ,- így én ezt a kérésedet célszerűen módosítanám: a mostanában pumpát kapott 1-3 éves kor közötti gyerekre.
 
christina

Őstag
Igazad van, rosszul írtam, a dokinő az ő esetükben nem pumpapárti.
Bonyi a sztori, nem tudom, azóta beszéltél-e velük, de egyelőre nem kaphat tápszert, napi fixen 6x kell étkezni, mindenképpen kap mixet (!) és ugye emiatt pontosan időben és pontos CH mennyiséget kell kapnia. Nagyon kicsi a gyerek, ezért a tápszer elhagyása nagyon nem jó neki, mert amúgy nem eszik jól. És iszonyat teher lenne így akár hónapokat is végigcsinálni a gyerekkel. Én nem látok nagy különbséget a szakmában sem, amikor nem engedünk meg bizonyos ételeket a gyereknek (kezdve a fő táplálékával egy másfél évesnek, a tápszerrel!) és emellé szigorú szabályok szerint etetjük, pontos mennyiségeket megennie és mellé fixen kapja nappalra a mixet... hát szakmai ajánlás ide vagy oda, nekem ez nem tűnik jobbnak, mitn a pumpa... pontosan az a jó a pumpában, hogy lehet nagyon kicsi adagban adni a bázist is, bolust is és ezért kevésbé látom veszélyesnek, mint egy max fél egység pontossággal egész napra (!) adagolt elnyúló hatású inzulint.
Vannak iskolák, ami szerint kezelik a cukrosokat. Ez az egyik. De van másik is. A felnőttek kezelésében is megvannak ezek a különbségek, szívesen írnék ide többszáz példát, de nem foglalom a helyet. Timi, te tudod a legjobban, hogy nem kell mindig, mindenáron követni a szakmai ajánlást... a szakmai ajánlás szerint felnőtt sem kaphat rögtön pumpát. És még sok ilyen van, amit élből meg tudunk cáfolni. Másik doki, meg simán ad ilyen kicsiknek azonnal pumpát.
Amikor egy tápszertől 18-as cukrot mérnek, egy bébiételtől 15-öset, akkor miért kell elgondolkodni azon, hogy kell-e inzulin? Erre miért az a megoldás, hogy akkor ne igyon tápot? Én ezt rossz útnak tartom, egy vaskalapos, magyar szakmai ajánlás ez az egész. ha nem éltem volna Dániában és nem jártam volna ott diabetológiára, akkor lehet, hogy sosem kérdőjelezném meg ezeket, vagy ha nem ismernék más anyukákat, akiknél nem ilyen szakmai ajánlások alapján ment a kezelés, akkor sem, de nem ez a helyzet. És persze nem rólam van szó, hanem a barátnőmről, csak egyetértek vele.

Jajjjj!!!! A hideg kiráz ettől. Gergő 1 éves volt, tápszeres, mixtardos, pontos időbeosztásos evéssel, pontos CH adagokkal......több mint egy éven keresztül! Kiborító volt. :(:rolleyes::mad: Minden együttérzésem az övék, és megértem a pumpa iránti vágyukat, igényüket.
 
Oldal tetejére