Az érdekelne, hogy mi a véleményezek az őssejt átültetésről cukorbetegség kérdésében?
Nekem van, méghozzá az, hogy nem sok esélyt adok a sikerének.
Mivel a mi béta sejtjeinket a szervezetünk elpusztította, szerintem ha új béta sejteket 'telepítenek be ', akkor úgyanúgy ellenségként fogja felismerni a szervezetünk és elpusztítja azokat.
Van ismerősőm, aki hisz benne, a tudomány még nem tud semmit sem bizonyítani, ezért is vagyok kiváncsi a Ti véleményetekre.
Amit írok (nyilván) magánszemélyként és abszolút laikusként teszem.
Az, hogy a "tudomány" mit tud bizonyítani és mit nem, nagyban attól függ, hogy a gyógyszergyártóknak minek a bizonyításához fűződik érdeke. A kutatások elsősorban Brazíliában és más kevésbé fejlett országban folynak a legerőteljesebben (jóval kevesebb a jogi akadály), viszont szerencsére, a kormányváltást követően amerika az eddigiek sokszorosával készül támogatni az őssejtkutatást.
Az én tudásom szerint leegyszerűsítve a következő a helyzet:
Embrionikus őssejt:
A mások (csecsemők) embrionikus őssejtjeinek beültetésével kapcsolatban a morális problémák mellett, állandó "technológia" probléma is van: a beültetett sejtek kontrolálhatatlan mértékben kezdenek el töbszöröződni a gazdatestben és mivel a folyamat nehezen (vagy nem) szabályozható, ez előbb utóbb daganatokhoz (rákhoz) vezethet.
Az embrionikus őssejtből elvileg bármilyen sejt képződhet tehát nyilván nagyobb a mozgás ebben a témában, viszont sokkal kevesebb (vagy nincs) dokumentált siker a felnőttkori őssejtek kezeléséhez képest.
Felnőttkori őssejt:
A kutatások szerint az inzulintermelés megindulásához nem elég ha "béta" cellánk van, ezek önmagukban izolálva nem képesek inzulintermelésre, szükség van más típusú sejtekre is. Van több új természetes alapú készítmény (nem kifejezetten a "gyógyszergyártók" részéről) amellyel a felnőttkori (saját) őssejtek termelése elvileg jelentősen fokozható (felnőttkorban is termelünk ilyeneket, igaz jóval kevessebbet mint csecsemőként...a kor előrehaladtával egyre kevesebbet). A felnőttkori őssejttermelés fokozásával kapcsolatos készítmények visszajelzései egyenlőre pozitívak, de miután nem készült nagyobb kontroll-csoportra kiterjedő, részletes tanulmány, ezt (mint minden újat az egészségügyben) nagyon
óvatosan kell kezelni.
Ha az utóbbi beválik, hamarosan sok ember életminősége javulhat. Ezzel szemben az embrionális őssejtekkel való rizikómentes gyógyítás még jóval odébb van (min. 20-30 vagy több év is lehet).
Őssejt ügyben nagyon zavaró, hogy az általam ismert itthoni orvosok nagyrésze abszolút nem naprakész, vagy a gyógyszergyártók hivatalos áláspontjait/közleményeit fújja, melyekkel az általuk olvasott szaklapok is televannak, vagy kóklereknek tartják az ennek ellentmóndókat.
Felnőtkori őssejtekkel mind I-es mind II-es típusú diabéteszeseknél értek el, dokumentált
sikereket (I-esnél többet, II-esnél kevesebbet), de ez elmondható a szívbetegekre, autistákra és Parkinson kórosokra is. A gyógyítás jövője az őssejt, csak nem hiszem, hogy mi ezt megérjük.