Nem tudtam hova írjak de szerintem itt lesz a legjobb helye.Lenne egy kérdésem.Munkahelyen ahol több ember dolgozik egyszerre,mit reagálnátok egy olyan kijelentésre hogy most itt akarod megmérni a vércukrodat és még megszúrni is magad? Inkább menj a mosdóba!A héten történt velem egy gyorsétkezdének nevezhető helyen ahol a kolléga kicsit kínosan érezte magát miattam.Hát még én hogy éreztem magam.Csak annyit válaszoltam rá hogy az életemről van szó,de bemegyek a mosdóba.Most megint letörték azt amit a ti segítségetekkel felépítettem.
Ez egy kétoldalú dolog, és addig válaszolok, amíg mások hozzászólását nem olvasom el.
Azért kétoldalú, mert vagyok én a cukorbeteg, akinek a cukormérés a mindennapjaimhoz tartozik. És vannak a nem cukorbetegek, akik akár tájékozatlanok, akár nem, de nem tartozik ez a tevékenység a mindennapjaiba. Éppen ezért, ha az ő szemszögükből nézzük a dolgot, akkor ők nem kötelesek részévé válni a mi tevékenységünknek.
Talán most úgy tűnne, hogy "nekik" adok igazat. Ez nem így van, ill. nem ilyen egyszerű az eset.
Sokan nem bírják elviselni a vér látványát, vagy már maga a szúrás látványa is megborzongatja, és éppen ezért nem lehet rájuk kényszeríteni a látványt és ezért elvárni sem lehet tőlük, hogy alkalmazkodjanak valamihez, ami nem az életük.
Természetesen mi diabosok másképp ítéljük meg a dolgot, hiszen ez a mi életünk, és mi tisztában vagyunk ennek a betegségnek a velejáróival, azért érezhetjük úgy, hogy nem kapunk elegendő toleranciát. Talán azért érezzük ez kifejezettebben, mert ha egy amputált lábú, vagy félkarú bemegy egy étkezdébe, senkinek meg sem fordul a fejében, hogy az illetőnek az állapota miatt kerülni kéne az éttermi közösséget. És talán emiatt érzünk valami féle negatív megkülönböztetést, és jogosan érzünk sértettséget, vagy pont a többiek felől érkező tolerancia hiányát.
Papucska, a felépített önbizalmadat egy ilyen esemény nem szabadna, hogy összerombolja. Tartsd meg az önbizalmadat, és inkább erősítsen az a tény, hogy te tudsz az ő fejükkel gondolkodni, és alkalmazkodni, míg ők még a tolerancia legkisebb gyakorlására sem képesek, csak arra, hogy kínos szituációt hozzanak létre.
Az eset kapcsán nem neked, hanem az ismerősödnek kellene elgondolkodnia, hogy mi volt a kellemetlenebb, szóvá tenni az esetet, vagy teljes természetességgel tovább menni.
A témához tartozik az is, hogy a cukormérés higiénikus körülményeket kíván, és hát egy gyorsétkezde mosdója nem az. És a mosdóban is emberek jönnek mennek, ott is "megbotránkozhatnak" egy ujjszúrás láttán. A cukorbetegnek talán mégsem kellene bezárkóznia a toalettbe, mert intoleráns emberek életvitele ezt kívánja. Ezt a momentumot akár el is lehetne mondani az ismerősödnek, de én szívem szerint mindenkivel közölném, valamiféle kampány, vagy felvilágosítás során.
Egy hasonló eset velem is történt. A melóhelyi menzán adtam be penes koromban az inzulint, de szinte alig láthatóan. Szinte soha senki észre sem vette évekig, ám egyszer szemet szúrt egy igencsak magas beosztású hölgynek. Nem nekem szólt, hanem a konyha vezetőjének, aki engem egy alkalommal behívott az irodájába, és közölte a kínos tényeket. A konyha vezetője nekem adott igazat, de sajna nekem kellett alkalmazkodnom, és a menza előtti nyitott kézmosónál beadni az inzulint (mivel eszem ágában sem volt a koszos budiban elbújni a nyagysasszony kedvéért).
Úgy tudtam feldolgozni a számomra is fájdalmas és kínos élményt, hogy megpróbáltam azok fejével gondolkodni, akiknek semmi köze a diabhoz, és nem is kíváncsiak rá, ezáltal tudni sem akarnak róla, és látni sem akarják. Szerencsére a konyha vezetője felajánlotta a segítségét, hogy bármikor bármiben szívesen segít, ha arra nekem szükségem van.
Szóval fel a fejjel, és igenis rartsd meg a megszerzett önbizalmadat.