Érdekes cikkek, hírek, kísérletek

vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Az orvosunk Dr. Szüts Péter - aki rendszeresen részt vesz különféle nemzetközi konferencián (Amerikában is), a neten is megtalálható jó néhány cikke, - mondta, hogy az elkövetkező 10 évben nem várható, hogy eljut a tudomány addig, hogy gyógyítható legyen a cukorbetegség. Abból kiindulva, ahogy most áll a tudomány. Persze azt is hozzátette, hogy előfordulhat egy nagy buuummm, amikor valami olyat találnak ami előbbre viszi a kisérleteket és hamarabb eljut a megvalósításig. Erről viszont sem ő, sem pedig olyan szakember aki napi szinten benne van a témában nem tud nyilatkozni.

Ha ilyen cikkeket olvasok akkor az mindig pozitív irányba dobja a hangulatom, mert kell, hogy megoldás legyen. Addig pedig igyekszünk a legjobb formában tartani Szandit, hogy ha eljönn az idő akkor segíteni lehessen rajta és könnyebb legyen az élete.
Hát ennyi.
Az én doktorom ugyanezt mondja, hogy higgyem el, ha valóban meg van az átütő siker, vagy a forradalmian új megoldás, akkor azt tőle fogom megtudni, nem a netről. Hiszen elsőként az érintett orvosok fogják megtudni, és nagy valószínűséggel ő rajtuk keresztül kaphatjuk meg a lehetőséget, egy esetleges klinikai kísérletben való résztvételhez, vagy a terápiában való alkalmazáshoz.

Bizakodni meg kell, a doktorok szerint is, ők is bizakodóak.

(Én anno így vettem részt a Humalog magyarországi tesztelésén. Fél év volt a teszt időszak, patikában még nem lehetett kapni az inzulint, az orvosom (és a programban lévő orvosok) kapták meg, és adták nekünk. Maga a teszt nagyon szigorú volt, fél éven át 2 hetente kellett kontrollra menni, és nem csak egy mezei diab naplóval, hanem kisfüzettel, amiben minden kaja CH-val és vc értékkel volt feltüntetve. Ezalatt az idő alatt én ingyen kaptam az inzulint. Amikor a patikákba került, akkor fizetni kellett érte kb 1 évig, mielőtt az OEP bevette volna a 100%-os támogatásba.)
 
nofre

Adminisztrátor
Fórumvezető
Hát szerintem is érdekes volt, sajnos nem mindennapi eset, mármint sajnos nem tart még ott az orvostudomány, hogy rutin legyen az ilyen műtét. Szerintetek ez lehet egyfajta "megoldása" a kezdődő diab gyógyításának?
 
blaci

Őstag

Szerintem nem…
Azért gondolom így, mert a kiskatonának egy sérülés (lőtt seb) miatt vált szükségessé és lehetségessé az a műtét ill. a visszaültetés.
A kezdődő diabnál többnyire nem erről van szó. A kezdődő cukorbetegségnél általában az immunrendszer támadja meg valamilyen oknál fogva az inzulintermelő béta-sejteket. Ez azért más… Mi a garancia arra, hogy a vissza vagy beültetett sejteket nem támadja majd meg és pusztítja el újra az immunrendszer…?! Ha már egyszer megtette…
Persze, jó lenne ha működne a dolog… Én csak gondolkodtam ezen egy kicsit… Lehet, hogy most hüleségeket írtam…akkor bocsi.
 
Igazad van Laci, én írtam butaságot!
 
somcsika

Aktív tag
Ezt az eljárást úgy nézett ki, hogy Szegeden is fogják csinálni, - legalábbis egy 2008. áprilisi cikk szerint.De tutti, hogy ugyanerről az eljárásról lett volna szó. Nagy lelkesen vittem is a papírt az orvosunknak, hogy mit találtam. De sajnos letörte a lelkesedésemet. Utánna jártak ők is és mi is, végül nem lett belőle semmi, pedig állítólag a laboratórium és a felszerelés is meg lett volna hozzá.
Ja és az is a cikkbe volt irva, hogy Európában 7.-ként Szegeden. Tehát valahol máshol 6 helyen már lehet, hogy műkszik a dolog.
 
blaci

Őstag
Én semmi esetre sem az eljárást vagy annak sikerességét vontam kétségbe. Biztosan vannak olyan esetek (ahogyan azt a cikk is bizonyítja!) amikor megoldást és gyógyulást hozhat a rászoruló betegeknek. De, hogy ez a műtéti eljárás a kezdődő diabetes lehetséges gyógymódja lenne…hát, aligha.
Ne legyen igazam!!!!
 
tímeácska

Esetleg egy kezdődő 2-es típus esetén megoldást jelenthet, mivel ott nem autoimmun folyamatról van szó! Talán... Logikailag... Vagy egy traumás eredetű diab-ra gyógyír lehet, esetleg hasnyálmirigy gyulladás kiváltotta diabéteszre... De ugye mindegyik általam említett esetben egy donorra lenne szükség (gondolom én...), ebből következik, hogy immunszupresszív kezelésben is kellene részesülniük a betegeknek. Persze, ez mind csak feltételezés a részemről...!!!
 
blaci

Őstag
Hát, talán…;) Egész jó példákat írtál…!:dr_31::)
A transzplantáció azért már más, mert ott valóban donortól származik a szerv, annak minden lehetséges veszélyével együtt. Gondolom, közeli hozzátartozóknál ez a veszély kisebb. A későbbi kilökődés megakadályozására valamilyen immunrendszert gyengítő, az idegen anyagokat felismerő és elpusztító képességet gátló gyógyszereket kell szedni tartósan. Talán élethosszig, ezt nem tudom…
Viszont az is elgondolkodtató, hogy ezek a gyógyszerek az immunrendszer egyéb funkcióit is gyengítik. A későbbiekben a betegségek ill. fertőzések leküzdése is nehezebbé válik.
Nem egyszerű...
A cikkben szereplő katonának a saját, egészséges és mindaddig jól működő sejtjeit juttatták vissza…
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Szerintetek ez lehet egyfajta "megoldása" a kezdődő diab gyógyításának?
Végigolvasva a többi hozzászólást, szerintem elviekben megoldás lehet, ám a gyakorlatban anyagi, vagy gazdasági okokból nem terjedhet el tömegesen ez a fajta "gyógymód".

Maga az elv hasonló lehet, mint az őssejt kinyerése és szükség szerinti szervezetbe való visszajuttatása.
Csakhogy ezeket a bétasejteket még egészséges hasnyálmirigyből kellene kivonni, ahhoz, hogy ha esetleg szükség van rá, akkor rendelkezésre álljon. Ez nagyon drága eljárás lenne, biztos, hogy tömegesen nem alkalmaznák.

Egy diagnosztizált 1 tip. diabban pedig már nem nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű bétasejt.

A másik "gond" pedig az, hogy egy 1 tip. diabosnak nem beteg a hasnyálmirigye, teljes egészében a helyén van, és az egyéb funkcióit ellátja.

Ha mégis megcsinálnák egy bétasejt bankban való tárolást, akkor már csak az lenne a kérdés, hogy hova ültessék vissza szükség esetén. Ha a hasnyálmirigybe, akkor ahogy Laci mondta, az immunrendszer újra megtámadná a működő bétasejteket. Azonban, ha a cikkben leírt módon, a májhoz kapcsolnák, akkor működőképes lehet a dolog, kérdés, hogy az immunrendszer ha pusztítani akar, akkor "megtalálja-e" a májban is a bétasejteket?

De egy szónak is száz a vége, a sejtbankban való tárolás nagyon drágává tenné az egész művelet, és lehet, hogy egész életen át nem lenne rá szükség.
 
somcsika

Aktív tag
A lenti linkből néhány fontos momentum, - csak a számszerűség kedvéért -

Előre láthatólag az idén ősszel (2002-es cikk) elkezdik Szegeden az új típusú szigetsejt-átültetéseket. A 2 millió forintba kerülő beavatkozásokat az országos transzplantációs keret terhére végezhetik. A várólistára legfeljebb heti egy beteg kerülhet majd.
</O:p
A kilökődést gátló gyógyszerek szintén igen drágák, éves költségük meghaladja az egymillió forintot, viszont ezek elengedhetetlenül szükségesek.

És sajnos a beteg élete végéig. Ismételten szeretném megjegyezni, hogy a cikk megjelenése óta eltelt 8 év.
<O:p</O:p
<O:p
http://www.origo.hu/tudomany/elet/20020515cukorbetegseg.html
</O:p
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Ezt az eljárást úgy nézett ki, hogy Szegeden is fogják csinálni, - legalábbis egy 2008. áprilisi cikk szerint.De tutti, hogy ugyanerről az eljárásról lett volna szó.
Zsuzsi, szerintem a fenti cikk nem ugyanaz az eljárás, mint amit Szegeden csinálnak.
Szegeden szigetsejt transzplantációt csinálnak, ahogy Csigu írta, donor részvételével. Ahhoz kell élet hosszig szedni az immunszupressziót.

(Nekem, ha felajánlanák a lehetőséget, én nem kérnék belőle. Én biztos nem szednék életem végéig kilökődést gátló gyógyszert, főleg, hogy mellette egy halom tilalom van, mind diéta, mind életvezetés terén.
Ráadásul eddig 5-6 évente egy-egy alkalommal fújtam az orrom egy kis takonykór miatt, nem hiányzik, hogy ezután ősszel-tavasszal megfázzak, mert gyenge az immunrendszerem.)
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
A lenti linkből néhány fontos momentum, - csak a számszerűség kedvéért -

Előre láthatólag az idén ősszel (2002-es cikk) elkezdik Szegeden az új típusú szigetsejt-átültetéseket.<o>
</o>:p
No, mire megírtam az üzimet, te már be is raktad a legfontosabb tudnivalókat.
Köszike érte, ezzel együtt teljes az én hozzászólásom.
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Valahol tuti meglesz a megoldás, ami széles körben elterjedhet, biztonságos, hatékony, és megfizethető. :cool::cool::cool:
 
nofre

Adminisztrátor
Fórumvezető
És sajnos a beteg élete végéig. Ismételten szeretném megjegyezni, hogy a cikk megjelenése óta eltelt 8 év.

Anno mi is elég sokat foglalkoztunk a témával...

először 1999-ben: Diabétesz és transzplantáció

2002 / Előzetes a hazai szigetsejtátültetésről

2003 / Levél-válasz

2003 / Diabétesz dialógus ehhez kapcsolódóan: az iránytű

2003 / Múlt és jövő határán: A cukorbetegség gyógyítása?

2004 / Hol tart a szigetsejt-transzplantáció?

2004 / Transzplantációs kutatások

2005 / Szigetsejt átültetés 2005
 
vighkata

Utolérhetetlen :) – moderátor
Anno mi is elég sokat foglalkoztunk a témával...

először 1999-ben: Diabétesz és transzplantáció

2005 / Szigetsejt átültetés 2005
Köszi Sidike, jó volt így együtt olvasni kronológiai sorrendben a cikkeket.

Ami feltűnt, szinte mindegyik cikk többszöri transzplantációt ír, vagyis sok esetben nem volt elegendő az egyszeri átültetés.
Amit én tudok, nem csak ezen témával kapcsolatban, az orvosok alaposan mérlegelik az ár mellett az előny-kockázat-haszon-eredmény momentumokat. Vagyis ha kevés haszon-eredmény kecsegtet, akkor nem biztos, hogy vállalják az altatással járó kockázatot.
Egy ilyen beavatkozás nagyon soktényezős, és alapos mérlegelést igényel. Anno a doktorommal beszéltünk erről.
 
Igyekeztem... Rengeteg telefont kaptunk akkor, emlékszem... Kicsit belegondoltam, azt hiszem a kilökődést gátló gyógyszerektől jobban félnék, mint az inzulinadagolástól (ha cukorbeteg lennék..., persze közel sem tudom elképzelni) a rokon-élődonoros átültetés sem hiszem, hogy előrébb jutott, de majd utánajárunk, hol tart ma a dolog.
 
somcsika

Aktív tag
Zsuzsi, szerintem a fenti cikk nem ugyanaz az eljárás, mint amit Szegeden csinálnak.
Szegeden szigetsejt transzplantációt csinálnak, ahogy Csigu írta, donor részvételével. Ahhoz kell élet hosszig szedni az immunszupressziót.

(Nekem, ha felajánlanák a lehetőséget, én nem kérnék belőle. Én biztos nem szednék életem végéig kilökődést gátló gyógyszert, főleg, hogy mellette egy halom tilalom van, mind diéta, mind életvezetés terén.
Ráadásul eddig 5-6 évente egy-egy alkalommal fújtam az orrom egy kis takonykór miatt, nem hiányzik, hogy ezután ősszel-tavasszal megfázzak, mert gyenge az immunrendszerem.)

Tudum,tudom, de biztos vagyok benne, hogy olvastam a cikket, és az nem az amire később hivatkoztam, akkor ki is nyomtattam, de most a google-ban nem találtam meg. Ott is egyértelműen friss 1-es típusú diabeteseknek irta potenciális kezelésként és ott is a saját még működő sejtjeiket "csapolták" volna le és juttaták volna a máj fő erén keresztül be a szervezetbe, hogy ott a máj egy bizonyos szegmensében megtapadjanak. Még az is le volt irva a cikkben, hogy azért éppen a májban, mert az egyébként is reprodukcióra képes.
Ha hazamegyek megkeresem a cikket, mert ki is nyomtattam, valahol biztosan meg van.
 
Oldal tetejére