borka
Őstag
Itt olvashatjátok Judit írását.
http://www.eduline.hu/kozoktatas/20100907_kronikus_beteg_gyerekek_oktatas.aspx
http://www.eduline.hu/kozoktatas/20100907_kronikus_beteg_gyerekek_oktatas.aspx
Óvoda- iskolakezdés / Óvónők, tanárok edukálása
- Téma inditó tímeácska
- Kezdés dátuma
Ezt a HVG-s cikket nem én írtam, csak az ötletet adtam. Nagyon igazságtalannak érzem, hogy a diabéteszes gyermekek után nem jár az iskoláknak a dupla fejkvóta. Diszeseknek, tanulási nehézséggel küzdőknek, más betegségben szenvedőknek igen, csak bennünket felejtettek ki
Pedig a cukis gyerekkel van plussz feladat! Már úton vagyok/vagyunk afelé is, hogy változtassanak a rendszeren!!! A remény hal meg utoljára 
Szóval ez a cikk is azért született, hogy felhívjuk az illetékesek figyelmét az esélyegyenlőtlenségre...
borka
Őstag
Ezt a HVG-s cikket nem én írtam, csak az ötletet adtam. Nagyon igazságtalannak érzem, hogy a diabéteszes gyermekek után nem jár az iskoláknak a dupla fejkvóta. Diszeseknek, tanulási nehézséggel küzdőknek, más betegségben szenvedőknek igen, csak bennünket felejtettek ki
Elnézésedet kérem,de remélem nem probléma,hogy beidéztem,és neked tulajdonítottam a cikket.
Várjuk a további fejleményeket.
dg
Őstag
Sziasztok! Ami azt illeti ez életem első fórumhozzászólása. Most éppen iskolák után kutattam és így találtam rátok. Erről az iskoláról már én is hallottam és telefonon próbáltam velük kapcsolatba lépni, de lehet, hogy rossz telefonszámot hívok, mert nem veszik fel. Kislányom 6 éves, 1 éve cukorbeteg és nagyon sürget minket is az iskolaválasztás. Az ovinkba jövő szeptemberben 3 kicsi cukorbeteg kezdené a sulit, de mindenki nagyon tart a rá váró tortúráktól. Iszonyatos megkönnyebbülés lenne, ha tudnánk valami konkrétat. Ha esetleg én megtudok valamit, akkor jelentkezem.
Gjutka! Köszi szépen!
Üdv: Ági
Gjutka! Köszi szépen!
Üdv: Ági
borka
Őstag
Üdvözlünk a fórumon,és olvass sokat,itt nagyon jó helyen vagytok.
A témával kapcsolatba:mi is várjuk a fejleményeket mindenkitől.
Írj többet magatokról,mindig az aktuális topikon,és ha van kérdésed tedd fel,előbb,vagy utóbb valaki válaszolni fog.
Írtam Neked priviben!
zsuzsa
Új tag
Bennem felmerült még egy fontos kérdés, a költségek. Egy ilyen kezdeményezés hallatán felmerül ez a tényező is. Mi nem járunk speciálius közösségbe, nem szerettem volna cukorbeteg oviba vinni, bár elérhető távolságban lett volna végül is, de azt mondtam hogy szeretném normál közösségbe vinni, integráltan, ami ebben az iskolában is van, az oviban kimondottan cukrosok ételallergiások vannak. Szóval én egyrészt azt mondom hogy nem kell ehhez a problémához specialitás, csak egy kis emberség, és odafigyelésm és ezalapján bármely iskola ennek a kritériumnak megfelel, és fogadhat ilyen és hasonlkó problémával gyermeket. Az ételét én viszem minden nap, és ez így jó is nekem, biztonságot nyújt, tudom hogy azt és annyit és úgy elkészítve eszik, ami mellett jók a cukrai, nincs bizonytalanság, hogy változtata e a konyha milyen a tészta stb... viszont azt nem tudom ha egy ilyen intézmény külön foglalkoztat dietetikust és egyéb szakembereket, azt ki fizeti meg, gondolom a szülőnek jelent plusz költséget, és gondolom az étkezés sem havi 10.000 ből jön ki mint általában egy állami iskolában a menza, hanem jóval többe kerül. Ez csak érdeklődés,illetve találgatás, nem tudom hogy valósúl meg, de egy hagyományos általános iskola ill. önkormányzat rögtön a költségeken lovagol ha egy ilyet az ember előterjeszt, hogy vajon ezt hány szülő tudja megfizetni és mibe is kerül? Még akkor is ha ugyebár ha a helyi közösség nem tudja biztosítani a gyermeknek megfelelő ellátást, az önkorinak hozzá kell járulni a költségekhez ami ahhoz kell hogy mondjuk pestre hordjam a gyereket iskolába, mert a helyi nem tudja fogadni. Ezért persze nem mondják hogy nem fogadják, csak megkeserítik az életünket, és menet közben derül ki hogy milyen akadályokat állítanának elénk. De akkor azt mondják hogy nekem nem jó, nem azt hogy ők nem fogadják, hogy nehogy finanszírozni kelljen bármit is.
tímeácska
Őstag
Nem a legfrissebb írás, de remélem az "illetékesek" már olvasták... Remélem mindezt a sajnos egyre növekvő számú óvodás-kisiskolás diabéteszes kisgyermek (és szüleik) nevében is...
http://www.ovonok.hu/cukorbeteg-gyermekek-a-kozossegben.html
Igaz, nem a "legátfogóbb" képet és legtökéletesebb felvilágosítást nyújtja ez az írás, de sajnos tapasztalom, hogy a legtöbb helyen még ennyicskét sem tudnak... Sőt, ha már csak ennyit tudnának... Azt hiszem, könnyebb lenne sokak élete...
http://www.ovonok.hu/cukorbeteg-gyermekek-a-kozossegben.html
Igaz, nem a "legátfogóbb" képet és legtökéletesebb felvilágosítást nyújtja ez az írás, de sajnos tapasztalom, hogy a legtöbb helyen még ennyicskét sem tudnak... Sőt, ha már csak ennyit tudnának... Azt hiszem, könnyebb lenne sokak élete...
christina
Őstag
Nem a legfrissebb írás, de remélem az "illetékesek" már olvasták... Remélem mindezt a sajnos egyre növekvő számú óvodás-kisiskolás diabéteszes kisgyermek (és szüleik) nevében is...
http://www.ovonok.hu/cukorbeteg-gyermekek-a-kozossegben.html
Igaz, nem a "legátfogóbb" képet és legtökéletesebb felvilágosítást nyújtja ez az írás, de sajnos tapasztalom, hogy a legtöbb helyen még ennyicskét sem tudnak... Sőt, ha már csak ennyit tudnának... Azt hiszem, könnyebb lenne sokak élete...
Ezt nyomtattam ki én is, hogy viszem az oviba. De nem úgy álltak a dolgokhoz.
tímeácska
Őstag
Éppen ezért kissé ironikus, hogy éppen az óvónők honlapján van ez az írás... Csak sajnos éppen az óvónőkig nem jut el...
borka
Őstag
Éppen ezért kissé ironikus, hogy éppen az óvónők honlapján van ez az írás... Csak sajnos éppen az óvónőkig nem jut el...
Igen nagyon igazad van.
"A további tájékozódási lehetőségekről
A fővárosban minden kerületben, az országban pedig minden megyében működnek cukorbeteg-egyesületek.
A cukorbeteg-gondozók szívesen fogadják az érdeklődőket, nyitottak a tanárok, óvónők felvilágosítására, képzésére. Budapesten ilyen gyermekgondozási központ például a Heim Pál Kórház vagy az I. Sz. Gyermekklinika."
Viszont ezt a témát központilag kellene rendezni,és finanszírozni.
tímeácska
Őstag
Igen nagyon igazad van.
"A további tájékozódási lehetőségekről
A fővárosban minden kerületben, az országban pedig minden megyében működnek cukorbeteg-egyesületek.
A cukorbeteg-gondozók szívesen fogadják az érdeklődőket, nyitottak a tanárok, óvónők felvilágosítására, képzésére. Budapesten ilyen gyermekgondozási központ például a Heim Pál Kórház vagy az I. Sz. Gyermekklinika."
Viszont ezt a témát központilag kellene rendezni,és finanszírozni.
Aham, ezzel sem lenne semmi baj! Csak ne felejtsük el, hogy az információcseréhez 2 alany szükségeltetik: egy beszélő és egy hallgató! Beszélő úgy gondolom még csak-csak lenne, de hallgató...???
Valahogy elég nehezen tudom elképzelni (és tényleg elnézést kérek már előre minden pedagógustól, és legmélyebb tiszteletem a kivételeknek!!!), hogy egy óvónő (vagy kettő, vagy három...) beballag az 1-es Gyermekklinikára, hogy tájékoztatást kérjen a diabétesz és a diabos gyermekek kezelését illetően... Nem, valahogy ezt nem tudom (úgy nagy általánosságban... egyelőre...) elképzelni!Lehet, hogy másféleképpen kellene megközelíteni Őket... Mert még mindig az a véleményem (vagyis, sajnos már ez a tapasztalatom...), hogy hiába megy oda bárki is felvilágosítást tartani, 80%-ban eredménytelen lenne... Valahogy kezd a társadalom antiszocializálódni?? Ugye, nem!?!?
somcsika
Aktív tag
Valahogy kezd a társadalom antiszocializálódni?? Ugye, nem!?!?
De, de igen. A jó multkorában a Csaba Centerben vásároltunk, és olyankor mindig ott szoktunk ebédelni. Szandi érezte, hogy valami van, és mivel nem szöllőcukorral akarta teletömni magát, így mondta, hogy siessünk inkább ebédelni. Mire odaértünk hatalmas sor, mondtam neki, hogy állj előre, kérjél az elsőtöl elnézést, és mond meg, hogy neked most leesett a cukrod és azonnal innod kell valamit. Az első még meg is értette, és szívélyesen előre is engedte. Kettővel mögötte megszólal egy fickó, hogy azt mindenki mondhatja ám, és legközelebb ő is kibróbálja. Annyit válaszoltam (inkább nyelve - pedig én nem nagyon szoktam) , hogy óvatosan az ilyen kijelentésekkel, mert -felfele mutatva - ezt most fennt biztosan látta és hallotta valaki.
Én természetesen kivártam a sorom. Leültem mellé az asztalhoz, és végig úgy éreztem evés közben, hogy a fickó figyel bennünket.
Amikor Szandi befejezte az evést, visszamért és beadta az inzulint, a fickó ekkor felált és ahogy elment mellettünk bocsánatot kért, mondván, hogy nem látszott rajta. Rá sem bírtam nézni legszívesebben fellöktem volna.
poe
Őstag
Szerintem nem.Valahogy kezd a társadalom antiszocializálódni?? Ugye, nem!?!?
Sajnálom Somcsikáék rossz élményét, de gondoljunk bele egy picit az átlagpolgár helyzetébe... Vajon mennyit tudhat a diabetesről? Jó eséllyel szinte semmit. Nem tudja mivel jár, mire kell figyelni, hogy különböző típusai, kezelési módja vannak. Beszólt valóban, de utána volt benne annyi gerinc, hogy elnézést kérjen.
Én, mielőtt személyesen érintett lettem kb annyit tudtam, hogy ez az öreg, kövér emberek betegsége, akik az életmódjuknak köszönhetik...
Számunkra a diab fontos lett, kitanultuk (tanuljuk
) a csínját-bínját, "értünk" hozzá. De ezt nem várhatjuk el egy kívülállótól. Szerintem hibás reakció agresszióval, lenézéssel (most nem a konkrét szituról beszélek, Somcsika) válaszolni a diabhoz nem értő emberek bénázásra, hülye beszólására, rosszindulatúnak tűnő megjegyzésére. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint amikor egy vakkal találkozik olyan valaki, akinek nincs tapasztalata a vakokkal való kommunikációval. Nem tudja mit és hogyan mondhat, hangosan beszél, hülyeségeket kérdez... (És ez többnyire nem rosszindulat, vagy gúny.) A vakok között is van olyan, aki morózusabb személyiség, vagy éppen már belefáradt az ilyen szitukba és agresszíven reagál (amivel egyébként sokat árt azoknak a vakoknak, akikkel az illető majd később találkozik).Én úgy gondolom, hogy a megszerzett tudásunkat kutya kötelessségünk átadni (persze nem az egészet, úgy kissé sok lenne
, csak nagy vonalakban), a környezetünkben élőknek, hogy oszlassuk picit a homályt. Nagyon sok embernek elmagyaráztam már a diabetes lényegét és nem azért mert én erőltettem,, hanem amikor valaminek a kapcsán kiderült (pl. 3 udvarias "Nem kérek süteményt." után megmondtam, hogy diabos vagyok, mert az egyszerűbb volt ), akkor érdeklődni kezdtek. Sokszor persze sajnálkozva (számomra viccesen), de épp ezért kell helyretenni ezeket a dolgokat.Ha elmondjátok, hogy ők, vagy a családtagjaik is belecsöppenhetnek, egyből nyitottabbá válnak.
somcsika
Aktív tag
Szerintem nem.
Sajnálom Somcsikáék rossz élményét, de gondoljunk bele egy picit az átlagpolgár helyzetébe... Vajon mennyit tudhat a diabetesről? Jó eséllyel szinte semmit. Nem tudja mivel jár, mire kell figyelni, hogy különböző típusai, kezelési módja vannak. Beszólt valóban, de utána volt benne annyi gerinc, hogy elnézést kérjen.
Én, mielőtt személyesen érintett lettem kb annyit tudtam, hogy ez az öreg, kövér emberek betegsége, akik az életmódjuknak köszönhetik...
Számunkra a diab fontos lett, kitanultuk (tanuljuk
Én úgy gondolom, hogy a megszerzett tudásunkat kutya kötelessségünk átadni (persze nem az egészet, úgy kissé sok lenne
Ha elmondjátok, hogy ők, vagy a családtagjaik is belecsöppenhetnek, egyből nyitottabbá válnak.
Persze értem én, hogy mit mondasz. És valóban így útólag is úgy gondolom, hogy nem voltam nyers, vagy arogáns (tudom, hogy nem a konkrét szituáról beszéltél), csak egy adott helyzetben amikor egyébként is meg van ijjedve az ember, nem biztos, hogy mi is úgy reagáljuk le az ilyen megjegyzéseket ahogy kellene. Aki előre engedte Szandit, azzal beszélgettem, míg kiválaszotta, hogy mit szeretne, Természetesen először a kólás üveget tépte föl. Szívélyesen még engem is maga elé engedett volna, de megköszönve a lehetőséget inkább beálltam a sor végére. Én sem szeretnék több előnnyel visszaélni, mint ami adott esetben - úgy érzem, hogy jobosan megillet -.
Munkám során már rájöttem, hogy nehéz - sőt lehetetlen -mindenkinek a kedvére tenni. Olyan nincs, hogy valami mindenkinek egyformán jó legyen. Nyáron a klímaberendezés működése ott ahol kb. 250 ember dolgozik lehet, hogy a többségnek jó, de van 2-10 fő aki már ungot-berket bejárt, már majdnemhogy tüntetőleg nagykabátba dolgozik 25°C-ban. Nehéz igazságot tenni köztük, de sajnos a maradék 240-hez kell alkalmazkodni, nem ahhoz a 10 főhöz. Ez csak egy példa volt.
Azelőtt én sem tudtam semmit a cukorbetegségről, még az időskoriról sem, mert hál'a istennek nálunk a családban nem volt. Nagyvonalakban tudtam, hogy gyógyszer és/ vagy inzulin és minden tudásom ennyi volt.
Azóta én is ha megkérdezik, hogy mi történt elmondom, és hogy mivel jár. De mint ahogy te mondtad nem mindenkinek, mert akkor szakadtra beszélhetném a szám. Van aki fogékony rá, és van aki nem. De szerintem látszik az egy hallgatón, hogy csak udvariassági kérdést tett, hogy hogy van Szandi, vagy komolyan is érdekli.
Van most ez a társadalmi célú hirdetés a tv-ben. Máshogy néznél Görög Zitára, ha siket-néma lenne? És hogy ismerd meg fogyatékkal élő társaid életét? Ez egy nagyon jó kezdeményezés, csak elég kevés. Én most már mivel érdekelt vagyok a témában, azt mondanám, hogy a cukorbetegség is igazán helyet érdemel egy ilyenben. Hiszen napról-napra egyre több gyermek lesz cukorbeteg. És amikor azt mondjuk, hogy meg kell tanulni az együttélés szabályait, akkor a tanulási fázisba igenis ez is bele kell, hogy férjen.
Remélem nem voltam nagyon zavaros és értettétek, hogy mit is akarok irni, így 2 órányi alvás után.
tímeácska
Őstag
Nekem is (mint itt úgy gondolom a többségnek...) elég vegyes érzelmi töltöttségű tapasztalatai vannak a társadalom kontra cukorbeteg (avagy más tartós betegséggel/fogyatékossággal élő) helyzetét illetően...
Legelső negatív "élményemet" már megírtam, amikor Mátémmal pumpára állítás utáni első pár napban bevásárlóközpontban megnéztem a gyerek pumpáját, ami a zsebében volt, és egy kedvesnek és udvariasnak nem éppen mondható biztonsági őr nyomban ott termett mellettünk... Persze, igaz, ő is csak a munkáját végezte...
Igen, mindenki csak a munkáját végzi, mindenki ugyan úgy sorban áll és általában senki sem szeret sorban állni, vagy az orvosi rendelőben sem szeret senki sem egyedül, sem gyermekkel vagy várandósan várakozni, hogy sorra kerülhessen! Ez mind mind igaz! Sőt, ha a többség tehetné (és valljuk be, hogy ki nem!?), mindenféle nyavalyánktól eltekintve, de ha tehetnénk inkább valami könnyebb utat választanánk a hosszas várakozások helyett... Ugyan úgy, ahogy mások is! És valljuk be őszintén, hogy nem egyszer találkoztunk olyan esetekkel, amikor nevetséges kifogásokkal került elénk még egy huszonharmadik ember is, az amúgy is hosszasan kígyózó sorba, amelyikben vagy fél órája álltunk! Pl. postán anyuka csecsemővel, amelyik nem is sírt... De hát, mégiscsak kis gyermekkel van... Rendben... Aztán a boltban nyugdíjas nénikék, akiknek megy a buszuk... Rendben, menjen ő is... De kifele jövet az üzletből ne menjek már el mellette, amint a szomszéd Mariska nénivel beszélget... Úgy, hogy nekem még az előttem álló 20 embert is ki kellett várni...
Szóval, valóban vannak illetve történnek(hetnek) olyan esetek, amikből az ember azt szűri(heti) le, hogy jó kifogás sosem rossz...
De egy dolgot nem szabad elfelejteni soha (véleményem szerint...), hogy ha esetlegesen kételkedünk is a más által tett kifogások valódiságát illetően, akkor sem szabad bunkó módon (elnézést, de jobb kifejezést nem találtam...) ráhorkanni a másik félre! Mert (ahogy Somcsikáék esetében is látható) lehet, hogy mégis igazat állít az az ember! És ha így viselkedünk, sok kellemetlen pillanattól "kímélhetjük meg" nem csak magunkat, de a másik félt is (bár ez utóbbival nem olyan nagyon foglalkozik a többség - akik igen, azoknak tiszteletem!)! És itt most teljesen mindegy, hogy valaki cukorbeteg, hallás- vagy látássérült, siet a buszára, vagy bármi más...
Legelső negatív "élményemet" már megírtam, amikor Mátémmal pumpára állítás utáni első pár napban bevásárlóközpontban megnéztem a gyerek pumpáját, ami a zsebében volt, és egy kedvesnek és udvariasnak nem éppen mondható biztonsági őr nyomban ott termett mellettünk... Persze, igaz, ő is csak a munkáját végezte...
Igen, mindenki csak a munkáját végzi, mindenki ugyan úgy sorban áll és általában senki sem szeret sorban állni, vagy az orvosi rendelőben sem szeret senki sem egyedül, sem gyermekkel vagy várandósan várakozni, hogy sorra kerülhessen! Ez mind mind igaz! Sőt, ha a többség tehetné (és valljuk be, hogy ki nem!?
), mindenféle nyavalyánktól eltekintve, de ha tehetnénk inkább valami könnyebb utat választanánk a hosszas várakozások helyett... Ugyan úgy, ahogy mások is! És valljuk be őszintén, hogy nem egyszer találkoztunk olyan esetekkel, amikor nevetséges kifogásokkal került elénk még egy huszonharmadik ember is, az amúgy is hosszasan kígyózó sorba, amelyikben vagy fél órája álltunk! Pl. postán anyuka csecsemővel, amelyik nem is sírt... De hát, mégiscsak kis gyermekkel van... Rendben... Aztán a boltban nyugdíjas nénikék, akiknek megy a buszuk... Rendben, menjen ő is... De kifele jövet az üzletből ne menjek már el mellette, amint a szomszéd Mariska nénivel beszélget... Úgy, hogy nekem még az előttem álló 20 embert is ki kellett várni...Szóval, valóban vannak illetve történnek(hetnek) olyan esetek, amikből az ember azt szűri(heti) le, hogy jó kifogás sosem rossz...
De egy dolgot nem szabad elfelejteni soha (véleményem szerint...), hogy ha esetlegesen kételkedünk is a más által tett kifogások valódiságát illetően, akkor sem szabad bunkó módon (elnézést, de jobb kifejezést nem találtam...) ráhorkanni a másik félre! Mert (ahogy Somcsikáék esetében is látható) lehet, hogy mégis igazat állít az az ember! És ha így viselkedünk, sok kellemetlen pillanattól "kímélhetjük meg" nem csak magunkat, de a másik félt is (bár ez utóbbival nem olyan nagyon foglalkozik a többség - akik igen, azoknak tiszteletem!)! És itt most teljesen mindegy, hogy valaki cukorbeteg, hallás- vagy látássérült, siet a buszára, vagy bármi más...
tímeácska
Őstag
Kicsit visszakanyarodva az óvónők/tanítók témához...
Sajnos úgy gondolom, hogy ameddig a pedagógusok (és a társadalom nagy részében) többségében csak ez a pár kifejezés fogalmazódik meg egy egészségestől eltérő szintű gyermeket (avagy felnőttet) illetően, mint: félelem (mi lesz, ha...), fokozott felelősség (amiről nem tudják, kit is terhel... már ha terhel ugye valakit is...), több odafigyelés (ami itt a terhet jelenti...!), hát, addig igen sok tennivaló vár még a "tájékoztató népre"! Mert itt ugye elsősorban az érzelmek tartalmát kell megváltoztatni, amit nehezebb szerintem, mint a kellő tájékoztatásnyújtás! Mert csak a tájékoztatás kevés! Mindaddig, amíg nem kerülnek szorosabb kontaktusba az említett csoportokkal, addig csak nyers, személytelen adatokról beszélhetünk... Ami kevés...
Sajnos úgy gondolom, hogy ameddig a pedagógusok (és a társadalom nagy részében) többségében csak ez a pár kifejezés fogalmazódik meg egy egészségestől eltérő szintű gyermeket (avagy felnőttet) illetően, mint: félelem (mi lesz, ha...), fokozott felelősség (amiről nem tudják, kit is terhel... már ha terhel ugye valakit is...), több odafigyelés (ami itt a terhet jelenti...!), hát, addig igen sok tennivaló vár még a "tájékoztató népre"! Mert itt ugye elsősorban az érzelmek tartalmát kell megváltoztatni, amit nehezebb szerintem, mint a kellő tájékoztatásnyújtás! Mert csak a tájékoztatás kevés! Mindaddig, amíg nem kerülnek szorosabb kontaktusba az említett csoportokkal, addig csak nyers, személytelen adatokról beszélhetünk... Ami kevés...