Dühöngő, avagy ARÉNA! :-)

gabibaba

Aktív tag
Kedves Akitlosz!

Mennyi idős vagy? Ezt nem gúnyolódásból kérdezem. A 14 éves fiam november óta diabos, az ő kezdeti dühét érzem rajtad. Őt is a 'legolcsóbb' módszerrel kezelték, iszonyú eredményei voltak, indított 165g CH-val, amiből meg tudott enni 135-t, állandóan éhes volt, neki pl. nem akarták szintén emelni a ch-t. Viszont azt sikerült elérni, hogy 2 hónap után kapott kicsit modernebb inzulint. Viszont a ch emelésre várni kellett majdnem 7 hónapot. Az egészet megelégeltük, és (sok más miatt is) addig kerestünk, amíg találtunk - épp a fórum segítségével :) - olyan orvost, aki megértette (nemcsak kajaügyileg, hanem másban is). Most több inzulint kap és simán emelték a CH-t 220-ra (amiből általában megeszik 205-t), viszont minden alkalommal súlymérés.
Úgyhogy ne add fel és keress Te is, hidd el, lehet megfelelő embert-orvost találni.
 

dg

Őstag
.

Aztán feltalálták a cukrot és azóta mindent agyonédesítenek, ha nem cukorral, hát akkor a mesterséges édesítőszerekkel, mert azt hiszik az emberek csak az édes ízt szeretik a négyből.

Az a fejlődés, hogy az agyoncukrozott tonik ma már mesterséges édesítőszerrel is készül?

Olyan élelmiszerekben is látom a cukrot összetevőként melyekben amúgy semmi szükség sem lenne rá. Pl. húskészítmények, majonéz.

Azaz ha nem is olyan régen nem kezdtek volna el mindent agyoncukrozni - pl. epret (agyvérzés) - akkor ezekre a mesterséges édesítőszerekre sem lenne igazán szükség.

Egyetértünk! Az agyoncukrozás markáns modernkori probléma! Még szerencse, hogy az epret nem kötelező cukorral enni, lehet rá nem szórni is. Mondjuk a majonézbe muszáj... A párizsit én se értem.

Sajna, a dal ott kezdődik, hogy az anyatej édes ízű. De később alternatív az édeskedés.
 

dg

Őstag
Nyilván. Már gyerekként is rosszul voltam vérvételkor. Ez nem változott.

Nem vagyok vele egyedül, emberek nagy tömege ilyen, ezért is kérdezik meg - már amikor - hogy ülve, vagy fekve.

Nem hiszem, hogy aki nem élt át ilyesmit meg tudná érteni. Én sem igazán értem és tudom elképzelni a migrénes fejfájást, mert olyanom még ugyan nem volt. De másoknak meg az a komoly gond.

A gyermek cukorbetegeknek annyiban más, hogy ők ugyan nem maguk mérik a vércukorszitnjüket és adagolják az inzulint maguknak, hanem a szüleik teszik tudtommal.

Én is rosszul voltam. Elmúlt.
Igen. A gyerekeknek a felnőttek adják be az inzulint, és ugyanők mérik a cukrot is. Úgy 8 éves korukig...
 

dg

Őstag
Mindegy melyik diabetológiára jársz! Nem az orvoson múlik. Mind ugyanazt tanulta az egyetemen és mindnek a munkájára ugyanaz a jogszabályi környezet vonatkozik.

Hány és hány fórumon - itt is - látom újra és újra, ha bekapcsolódik egy új cukorbeteg és leírja a történetét, hogy a "régiek" elkezdenek szörnyülködni, hogy hú milyen kőkorszaki módszerekkel dolgozik az orvosod, keress újat, a mienk az aztán sokkal felvilágosultabbb és modernebb kezelést alkalmaz! Csak azt nem fogják fel ezek az "okos"? régiek, hogy az talán ugyanaz az orvos, mint az övék.

Nem azért alkalmaz az orvos az új páciensnél "régi" kezelést, mert ő maga a kőkorszaki szaki, hanem azért, mert ezt KELL alkalmaznia, ez az előírás a munkájára. Aztán idővel változtathat, "ha orvosilag indokolt".

Nem az én depressziós ujjamból szopom ki, csak nem vagyok olyan naív, mint itt egyesek.

Akitlosz! Egyetlen szakma sincs sorozatgyártásban. Minden szakmának vannak és lesznek jeles és jeltelen képviselői.

Én még nem találkoztam szörnyülködéssel a "régi" kezelések miatt. Pl nálunk a maradibb verzió dívik, s épp arról beszélegttünk itt, hogy lám, milyen jó. Valami féleértettél -- odase neki!

Tényszerű adatok bizonyítják, hogy egy terápia jó e vagy sem. Hogy jön ide a naivitás és a feltételes mód ("talán ugyanaz az orvos")? Nem vág a témába.
 

dg

Őstag
Cukorbeteg diáta az egészséges táplálkozás?

Bírom a vallásos embereket, mert akkora nyilvánvaló ökörségekben képesek hinni, hogy azon már csak mosolyogni lehet. :)

A hit része nem érdekel a cukorbeteg diétának, nézzük tudományosan!

Átlag Árpád átlagemberke napi energiaszükséglete is teljesen átlagos 2300 kkal (a továbbiakban kalória). A táplálkozási szakemberek szerint ennek az energiának a felét ajánlott szénhidrátokból fedezni, a maradék fele-fele arányban a zsír és a fehérje.

Persze ez nincs ennyire kőbe vésve, úgyhogy ha az energiaszükséglet 40-55%-a szénhidrátokból származik az jó, bár a 40% az már csökkentett szénhidráttartalmú étrend.

Tehát Átlag Árpád anélkül, hogy erre különösebben odafigyelne, átlagosan napi 1150 kalóriát visz be a szervezetébe csak szénhidrátokból. 900-1265 kalória között.

1 kalória energia 0,25 gramm szénhidrátban van, így Átlag Árpád átlagemberke napi szénhidrátfogyasztása, anélkül hogy ilyeneket számolgatna 287,5 gramm, pontosabban 225gramm és 316,25 gramm szénhidrát között van.

Nincs is semmi gond, ennyitől nem fogy le, nem hízik el, ennyi kell a testsúly tartásához.

Hanem aztán szegény Árpi egyszercsak cukorbeteg lesz és az orvosok az addigitől gyökeresen eltérő étrendet, szigorú diétát írnak elő neki. 180 grammra korlátozzák Átlag Árpád napi szénhidrátbevitelét, ehhez mérten alakítják ki a kezelést.

Csakhogy attól még, hogy Árpádunk cukorbeteg lett a szervezetének energiaszükséglete egyetlen kalóriával sem lett kevesebb. Úgyhogy a 180 gramm szénhidrát , ami 720 kalória a napi energiaszükségletének csupán a 31,3%-át fedezi. Így hát, ha Árpád nem akar belepusztulni a rá kényszerített diétára kénytelen növelni a zsírokból és fehérjékből származó energiabevitelt. Olyan táplálék, amiben nincs szénhidrát, de van energia nem sok van, csupán a hús és a tojás. Úgyhogy kedvenc étele a tojásrántotta szalonnával lesz és húst eszik hússal, ami egyes vélemények szerint szintén nem kimondottan egészséges és ajánlott, de más mód nincs.

Így aztán Átlag Árpád képes lesz megtartani a testsúlyát a 180 grammos szénhidrátszegény diéta mellett is, az orvosok meg örülnek ennek, mert kevesebb inzulin is elég a kezeléshez, és az őket nem kell hogy zavarja, hogy a hús sokkal drágább, mint a kenyér, nem ők fizetik.

Ha esetleg rosszul számoltam, szóljatok!

Ha meg mégis jól, akkor felejtsétek el, hogy a cukorbeteg diéta egészséges táplálkozás lenne, meg hogy az egészséges emberek úgy általában több szénhidrátot esznek, mint kellene, - ezt is itt olvastam - mert nem igaz. Ugyanis nem 180 gramm szénhidrátot kell enniük naponta, hanem úgy 280-at a testsúly fenntartásához átlagosan, az átlagenergiaigényű emberkéknek.

Nos akkor mi is a tudományos, orvosi magyarázata a cukorbetegek számára standard napi csak 180 gramm szénhidrátot engedélyező étrendnek?

Mitől nem működne egy pl. napi 250 gramm szénhidrátos ( az csak 1000 kalória ) étrend ennek megfelelő inzulinadagolással?

Mert elhízna a páciens mi? Na persze, az egészséges sem hízik el ennyitől.

Ja hogy az inzulint a TB fizeti az élelmiszert meg a cukorbeteg?

És a TB-t ki fizeti?

Ki tudja?

Csak nem az van, hogy a lehető legszénhidrátszegényebb de még nem kóros diétát akarják erőltetni pénzügyi és nem egészségügyi megfontolásokból?

Várom ám az életvidám topictársak véleményét is! :)


Felejtsd már el a szénhidrátot hússal pótolni elvet! Nevetséges, hogy ezzel általánosítasz.
Vagy nagyon rossz helyen vagy, vagy nem tudod értelmezni a számodra ajánlott terápiát.
Az összeseküvéselméleteid kórosak.
 

dg

Őstag
. A gyártó cég akarja inkább már, hogy az újabb készítményét vegyék és ezért lobbizik. A karaván, ha szépen lassan is, de halad.

Én aztán ugyan nem kértem, hogy állítsanak át actrapidról novorapidra, de tudtam előre, hogy az orvos hamarosan szóba hozza és javasolni fogja. És lőn! Mégpedig onnét tudtam, hogy a cukorbeteg ismerőseimet már mind átállították. Ők sem kérték. Az orvosok akarták hirtelen a "modernebb"? kezelést. Micsoda véletlen egybeesés!

Sz'al ugyanúgy mint korábban jöhetett egy ukáz fentről, hogy mostantól ajánlott nyomatni a novorapidot az actrapid helyett és a kórházakban is ajánlott azzal kezdeni a kezelést.

Hát így működik ez.


Tetszettél volna korábban megbetegedni aztán akkor tudnád!

De nem gond, pár év múlva, majd te fogod mesélni a hitetlenkedő újoncoknak, akiket akkor már az új szupermodern novissimarapiddal kezelnek induláskor is, hogy
bezzeg ez régebben a mi időnkben még nem így volt!

Tényleg van olyan, hogy a doki afrikai utat kap ajándékba, ha nyomja a cég gyógyszerét. Speciel ez nem az inzulin területe. Itt ugyanis 2 cég "versenyzik", ahol is a korszerűségen van a hangsúly. Ez meg azt jelenti, hogy mivel lehet leutánozni jobban az egészséges anyagcserét. Ergo a beteg még jobban is jár, ha igaz az összeesküvés elméleted.
 

tímeácska

Őstag
Na ezt a szintet én még nem értem el, hogy én dirigáljak az orvosi rendelőkben.

Az üvöltözés az orvossal nem az én stílusom, máshogy meg nem igazán megy, úgysem biztos, úgyhogy inkább rájuk hagyom, aztán csinálom, ahogy tudom - adott körülmények között csak rosszul lehet csinálni - aztán idejövök irogatni egy kis meg nem értésért, meg hogy körülöttem forogjon.

Itt írtad le a lényeget!!! Beletörődtél! Ez az, amit soha nem szabad!
 

tímeácska

Őstag
Persze! Csak így lehet elviselni a nyomást!

Tudjuk jól, hogy ehhez lelkialkat kell, és tudjuk az is, ki ilyen, ki olyan. Itt válik szét, hogy ki megy lefelé, ki tart felfelé. Hogy ki milyen lelkialkatúvá váli (vagy milyennek születik), az mondhatni szerencse vagy balsors. Tímeácska szerencsés!
Az azonban meggyőződésem, hogy az ember segíthet magán. És segíthet másokon is.
Itt van pl Akitlosz.
Igaza van Gabibabának, hogy az el nem fogadás jegyében harcol a világ ellen, kivetít (itt például a fórumozókra), és velünk harcol, holott a diabjával harcol.
Az a baj, hogy ehhez nem szerencsés stílust választott meg, és berobbant ide a túlzó és helytelen tartalmú általánosításaival, sértő kötőszavaival, személyeskedéseivel, mindenkit lenaívoz, s elmondja, hogy mi hogy működik (szerinte).
Valóban úgy viselkedik, mint egy zabolátlan, viaskodó és visítozó tinédzser és elfelejti, hogy itt szinte kizárólag felnőttekkel beszél, akik konkrét tapasztalatokkal bírnak, s helytelen ezeket visszakézből elutasítani. Sokkal bölcsebb lenne átgondolni.
Gondolkodni azonban senki helyett nem lehet.
Nyilvánvalóan az se gyógyító terápia, ahogy mi felnőttként viselkedtünk vele, és reagáltunk a hozzászólásaira, felvettük a kesztyűt. (Pedig jó móka :mrgreen:)

Ha Akitlosz mégis úgy döntene, hogy építkezni akar, szívesen vesszük. De ha marad a gladiátorosdi, nyithatunk neki egy topikot.

Milyen címmel óhajtod?! :mrgreen::mrgreen:
 
Oldal tetejére