Diabeteses gyermek lelki világa...

zsuzsa

Új tag
Én is így gondolom, pesig olyan jó lenne ha már megbízhatóan tudná a dolgokat, néha hiányzik egy kis kettesben elcsent pár óra a párommal, de azt se tudjuk milyen az, és igazából így kimondva nem is téma, de néha jót tenne érzem. Nálunk nincsenek mamik sem akik vállalnák őt, csak ha vele vagyok, kezelni senki nem tudja, még a mérést sem. Ezért csak ketten vagyunk rá, egymást válltva oldjuk meg a szüneteket is, és ezért van az is, hogy születése óta egyetlen napot, pillanatot sem töltöttünk egymás nélkül, mire ennek eljött volna az ideje, hogy mehetett volna mamikhoz, tesóhoz ide oda, beteg lett, és azóta is együtt mindent mindenkor. Nincs is ezzel gond, csak sokszór ő is mondja hogy itt maradok a maminál, látja hogy az unokanővérei is ott alszanak, de ha én dolgozom akkor ő nem tud ott maradni, hogy jó nem mész oviba, maradhatsz a amaminál. Neki is hiányzik, mert bár nem volt még nélkülünk soha sehol, de ő simán elmaradna, maminál biztos. Valószínű két percenként hívnám anyukámat az elején. szerintem azt már azt se tudnánk mit kezdjünk egymással a párommal ketetsben, ...na ez csak vicc volt. na mindegy így van, és lesz majd nagyobb is, önálló is, akkor meg majd ezt az időszakot fogjuk visszasírni, mikor már le fog rázni, és cikik leszünk neki a haverok előtt, nehogy már velünk lógjon.
 

Magdika

Új tag
Pedig az lenne a legjobb, ha engednéd.
Tudom, a kérdés nem nekem szólt, de én 8 éves koromtól vagyok cukros.
Én a helyedben azt tenném, hogy pl. együtt számolnánk ki, hogy mondjuk melyik étel tartalmaz meg egy ebédnyi ch-t?
És így a kérdésekkel, a játékos tanulással rá tudod vezetni arra, hogy minél hamarabb és minél magabiztosabban tudja kezelni magát.
Először próbálj meg minél több infót átadni neki és utána egyre jobban hagyd, hogy önállóan számoljon és étkezzen és korrigáljon, ha szükséges.
Viszont ez csak akkor menjen már - szerintem - , ha meggyőződtél arról, hogy megkapta és tudja használni a kellő ismereteket.

Elég nehéz helyzetbe hoztam magam, de azt hiszem sokaknak segítek majd ezzel. Megértem az aggodalmadat, hisz én is anya vagyok, sőt már nagymama is. Az előttem szóló 8 évesen lett diabos válaszát azt hiszem megköszönhetem. Egyetértek vele. Visszatérve a kérdésre, hogy az én édesanyám mit nem csinált jól? Hát azt hiszem sok mindent, de betudható az akkor még információ hiány miatt rosszúl kezelt gyerekeknek.
Változatos ételeket főzön a gyereknek legyen benne sok főzelék-mondta az orvos anyukámnak-Anyukám megfőzte a pl. Tökfőzeléket és én ezt nagyon szerettem, most valahogy nagyon rosz íze van- Nem kérem a főzeléket- de meg kell enni- nem kérem - és közben a hangja a sírás és a harag keveredése. A főzelék íze azért volt rossz mert nem cukorral édesítette, hanem már szaharinnal. (5 évesen cukorbeteg lettem) Ti nem tudhatjátok annak milyen rossz íze volt. Nos én folyamatosan pofonok árán ettem meg a tökfőzeléket, amibe a könnyeim is bele csorogtak. az anyukám meg csak kiabált és sírt. Pedig a tökfőzelék nagyon finom sősan is. Csak akkor másféle képpen kell elkészíteni.

Ha hipóztam az anyukám leült az ágyam mellé és imádkozott, hogy meg ne halljak. Majd a következő kontrolt megvárta és elmondta az orvosnak. A válasz ti is tudjátok. ( én nem vártam volna a következő kontrolig. ) Persze a somogyi efektus mindig megmentett és nem az imáit hallgatta meg az isten, pedig ezt ma is állítja.
Aztán még sok mindent tudnék írni, de azt hiszem érted. Kicsit rugalmasnak kell lenni. Nem kell ahhoz annyira úgy ragaszkodni amit a kórházban tanácsolnak. Nem lesz annak a gyereknek semmi baja, ha megeszik néhány szem diót, sőt még néhány szem szőlőtől sem, ha közben mozog. Na persze nem egy egész fürt szőlőről van szó.
Nyáron a melegbe a strandon egy -két gombóc fagyi is belefér, ettől sem lesz semmi baja, és akkor már nem is vagy olyan vaskalapos. Ugye érted.
Ma nektek már sokkal könnyebb, hiszen az információk sok úton eljutnak mindenkihez. Ha van rá pénzed egy digitális mérleg mekönnyiti az elejét, aztán már csak saccolni kell az ételek Ch tartalmát. Ezt megtanulni együtt kell. Nem neked a gyereknek, hanem a gyerekkel neked. Aztán ha tudod mennyi egy adagja, és még kér nyugodtan adjál neki de cserébe kérj egy kis mozgást, így elégeti a plusz Ch-t.
Egyelőre azt hiszem jó néhány kérdésre válaszoltam. Bízz a gyerekbe! Nagyon fontos. És soha ne vegye észre, hogy sajnálod. Ne panaszkodj senkinek, hogy te a gyerek miatt milyen szerencsétlen vagy. Láthatatlan erővel terelgesd és Bízz benne. Ne parancsolj neki kérj tőle. Minden jót nektek.
magdika
 

Magdika

Új tag
Én is így gondolom, pesig olyan jó lenne ha már megbízhatóan tudná a dolgokat, néha hiányzik egy kis kettesben elcsent pár óra a párommal, de azt se tudjuk milyen az, és igazából így kimondva nem is téma, de néha jót tenne érzem. Nálunk nincsenek mamik sem akik vállalnák őt, csak ha vele vagyok, kezelni senki nem tudja, még a mérést sem. Ezért csak ketten vagyunk rá, egymást válltva oldjuk meg a szüneteket is, és ezért van az is, hogy születése óta egyetlen napot, pillanatot sem töltöttünk egymás nélkül, mire ennek eljött volna az ideje, hogy mehetett volna mamikhoz, tesóhoz ide oda, beteg lett, és azóta is együtt mindent mindenkor. Nincs is ezzel gond, csak sokszór ő is mondja hogy itt maradok a maminál, látja hogy az unokanővérei is ott alszanak, de ha én dolgozom akkor ő nem tud ott maradni, hogy jó nem mész oviba, maradhatsz a amaminál. Neki is hiányzik, mert bár nem volt még nélkülünk soha sehol, de ő simán elmaradna, maminál biztos. Valószínű két percenként hívnám anyukámat az elején. szerintem azt már azt se tudnánk mit kezdjünk egymással a párommal ketetsben, ...na ez csak vicc volt. na mindegy így van, és lesz majd nagyobb is, önálló is, akkor meg majd ezt az időszakot fogjuk visszasírni, mikor már le fog rázni, és cikik leszünk neki a haverok előtt, nehogy már velünk lógjon.

Ne haragudj nem birom ki, hogy ne reagáljak. Nem kérted ugyan és rúgj ki ha tolakodásnak érzed, de a mami biztosan szivesen megtanulná a kütyüket kezelni, és a gyerek nem érezné a külömbséget. Ne zárd korlátok közzé mert diabos. Ezzel árthatsz neki nagyon sokat. Hidd el, hogy megbízhatsz benne, és a mamiba is. Most már olyan világban élünk, hogy bárhol, bárki elérhető. Tedd meg nekem. Én az életem az édesanyám mellett végig szenvedtem. Pedig csak egyszerűen féltett. De nekem ez iszonyú volt. 54-ben születtem 60-ban diab. beteg lettem, a 70-es évek elején lázadtam 75-ben férjhez mentem, és innentől már teljesen kiszabadúltam az édesanyám kezeiből. Itt és a kamasz koromban jó néhány hibát elkövettem, amit, ha nem úgy kezel az anyukám nem teszek meg. 75-ban megszületett a fiunk és mára már nagymama vagyok. Megtanultam a diabeteszemmel együtt élni. Ebbe segíts a te gyerekednek
Minden jót magdika
 

dg

Őstag
Magdika!

Fantasztikusan jó dolgokat írsz!!! Mély hálát érzek érte, és kérlek, továbbra is írj a gyermekkori tapasztalataidról!

Engem teljesen megerősített annak eldöntésében, hogy mit teszek jól, és mit rosszul.
 

Zsu77

Új tag
Van két történetem.Két epizód,talán.Sokat gondolkodtam,hogy hol és mikor osszam meg,de talán most jó helye lesz itt.Van tehát két iskolás fiú,akik osztálytársak és ami még közös bennük,hogy mindketten 1.tip.cukorbetegek.De a sztori is közös,pár nap eltéréssel történt velük ugyanaz.Idén nyáron egyik fiú sem ébredt föl egyik reggel.Hiába a költögetés,édes szunya volt csak a válasz.A vércukormérő erős hipot mutatott mindkettőjüknél.Mivel nem voltak maguknál,így mindketten megkapták a glukagon injekciót.És egyikőjük sem reagált.Merthogy a máj tartalékraktára üres volt.Mind a ketten azon a reggelen a kórházban ébredtek.Csoda,hogy életben maradtak és nem történt nagyobb baj,ugye?
 

zsuzsa

Új tag
Magdika köszönöm amit írtál, egyáltalán nem voltál tolakodó, sőt köszönöm a szavaidat. Igyekszem megfogadni, és nem beleesni azokba a hibákba, amikről írsz.
 

christina

Őstag
Erről az jut eszembe,hogy amikor voltunk Kisgyónon,és bevonultam egy kis kontrollra,akkor pont bejött a kis Gergő is.Na,mondom,kíváncsi vagyok,hogy mit szól ahhoz,amikor nem az ő ujjacskájából mászik elő a katica.Jött is ám oda nagy érdeklődve!Szemben ültünk egymással,tehát neki fejjel lefel volt a gép.Kiadja:5,6.Na mondja erre:"9,5...Hm...az..."És közben gondterhelt képet vágott.Mondom neki:"Nem,nézd csak:"-és megfordítottam a gépet-"ez 5,6"Mire ő:"Hm!Az szerintem jó!" "Igen,az nagyon!"Nagyon érdekes volt.Amilyen pici,de már megérti a számokat és mint kis diabos,azt is,hogy mit jelent amit lát.:)


:):):)
Hiába, az én fiam! :)

Most megyek visszatolom a májamat! He-he
 

christina

Őstag
Erről az jut eszembe,hogy amikor voltunk Kisgyónon,és bevonultam egy kis kontrollra,akkor pont bejött a kis Gergő is.Na,mondom,kíváncsi vagyok,hogy mit szól ahhoz,amikor nem az ő ujjacskájából mászik elő a katica.Jött is ám oda nagy érdeklődve!Szemben ültünk egymással,tehát neki fejjel lefel volt a gép.Kiadja:5,6.Na mondja erre:"9,5...Hm...az..."És közben gondterhelt képet vágott.Mondom neki:"Nem,nézd csak:"-és megfordítottam a gépet-"ez 5,6"Mire ő:"Hm!Az szerintem jó!" "Igen,az nagyon!"Nagyon érdekes volt.Amilyen pici,de már megérti a számokat és mint kis diabos,azt is,hogy mit jelent amit lát.:)

Néha amikor mi mérjük is fordítva látja, mert szemben ül.
Múltkor már rájött, hogy a 6,6 megfordítva 9,9 és a 9,9 pedig 6,6.
Mígnem mértünk egy 6,9-et. Nagy kópésan megfordította a mérőt és akarta mondani úgy mit lát de meglepődött, hogy az biza akkor is csak 6,9!:)

Zsuzsa!
Nem baj ha nem tudja a számokat, hisz minden gyerek fejlődése más ütemben halad, de ezt te úgyis tudod.
Mi sosem tanítottuk direkt, ő maga tanulgatta és kérdezte mérésnél is hogy mennyi. Tízig elszámol egyedül, de egy csomó dologban még ügyetlen.(öltözködés, szobatisztaság)
Átérzem amit írsz, hogy nem tudtok kettesben sehová sem menni a férjeddel. Nálunk is ez van. Bár anyósom már telefonos segítséggel szépen elkoordinálja Gergőt, de mivel minden nap jön mert dolgozunk, nem akarjuk plussz igénybe venni.
Most be is pánikoltam, hogy vége lesz a nyugalmamnak ha lesz a pumpa, mert hogy fogom én arra betanítani, és hogy megy majd oviba vele Gergő?
Nektek a pumpát nem kezelik az oviban? Evéshez bemész hozzá?
 

zsuzsa

Új tag
Szia Christina!
Számólni Tibus is számól 10 ig biztosan, 20 ig bizonytalanúl, de nem írja, és olvassa le a számokat. Az oviban mérik, ha gondjuk van hívnak, és délben bemegyek elindítani a bólust. Úgy megyek, mikor már a mosdóban vannak, ebéd előtti előkészületben, és akkor mérek, indítok, és eljövök, megyek érte délután. A pumpával könnyebb volt a közösséget kezdeni, én pennel még nem is tudtam, volna oviban gondolkozni, annyira nem volt egyenletes a cukra. A pumpát nem akartam, óvonénire bizni, elég a mérés, én sem szerettem volna kiadni a kezemből, meg tudom oldani, elhelyezkedtem az ovi közelében, ebéd időmben nekem is megnyugtató hogy átmegyek megnézem.
 

ildikó

Új tag
Én is így gondolom, pesig olyan jó lenne ha már megbízhatóan tudná a dolgokat, néha hiányzik egy kis kettesben elcsent pár óra a párommal, de azt se tudjuk milyen az, és igazából így kimondva nem is téma, de néha jót tenne érzem. Nálunk nincsenek mamik sem akik vállalnák őt, csak ha vele vagyok, kezelni senki nem tudja, még a mérést sem. Ezért csak ketten vagyunk rá, egymást válltva oldjuk meg a szüneteket is, és ezért van az is, hogy születése óta egyetlen napot, pillanatot sem töltöttünk egymás nélkül, mire ennek eljött volna az ideje, hogy mehetett volna mamikhoz, tesóhoz ide oda, beteg lett, és azóta is együtt mindent mindenkor. Nincs is ezzel gond, csak sokszór ő is mondja hogy itt maradok a maminál, látja hogy az unokanővérei is ott alszanak, de ha én dolgozom akkor ő nem tud ott maradni, hogy jó nem mész oviba, maradhatsz a amaminál. Neki is hiányzik, mert bár nem volt még nélkülünk soha sehol, de ő simán elmaradna, maminál biztos. Valószínű két percenként hívnám anyukámat az elején. szerintem azt már azt se tudnánk mit kezdjünk egymással a párommal ketetsben, ...na ez csak vicc volt. na mindegy így van, és lesz majd nagyobb is, önálló is, akkor meg majd ezt az időszakot fogjuk visszasírni, mikor már le fog rázni, és cikik leszünk neki a haverok előtt, nehogy már velünk lógjon.


Zsuzsa! Pedig legalább a mama, tesó mérje meg a gyerek cukrát, ez így nagyon nehéz. Tudom, hidd el. Én anyura rábízhatom Pétert, de a pumpát nem akarja nagyon kezelni, de ha muszály, telón keresztül mondom, bár le van írva. Cukrát megméri. Rajta kívül még a keresztanyjára lehet bízni, meg a barátnőm is megméri neki. De csak ilyen 1-2 óráról van szó, de a gyereknek is jót tesz, meg nekem is. És azért sem szabad, hogy csak ketten kezeljétek, mert ne adj isten, ha van valami baj veletek, akkor mi lesz a gyerekkel? Úgyhogy hajrá, bevonni akit lehet a mérésbe!!!! Én leírtam mindent papírra, és oda van téve a cuki-mérőhöz. Dehát a gyerek is tudja már mondani, csak értékelni nem!
 

zsuzsa

Új tag
Hidd el megtettük volna, ha lehetett volna, nem azért nem tettük, mert a mi privilégiumunknak éreztük, hanem mert nem volt rá kereslet. Anyukám nagyon modern nagymama, de látom rajta hogy ha bevásárólni elmegyek és nála hagyom addig alvás időben Tibust, ott örzi és ideges, tudja mérni a cukrát, de visszamegyek, Tibus már fenn van, eszi az uszonnát, kérdezem mértetek? Nem megvrtunk téged. Na bumm. Szóval tündéri nagyijaink vannak, és mindenben segítenek, de abban nem hogy Tibust kezeljék. A pumpa az héber mindegyiknek. A mérés az megy, menne. Mostmár Tibus mér magának. A tesómnak már mondtam hogy nyárig mindenképp beavatom, megtanítom neki és nyáron szeretném ha többet tudna a gyerek nála lenni, ő szívesen csinálja is, bár elég félvállról hajlamos venni. A múltkor bementünk hozzájuk, Tibus annyira fel volt pörögve hogy megy az unokatesókhoz játszani, és ott maradhat délelőttre, nekem intézni kellett dolgokat, hogy beértünk, és 15 ös cukija lett a ygereknek norm értékről. Na vártunk fél órát, megnyugodott, és máris 10,2 lett belőle, mondtam jól van ez lefelé megy, majd tízóraizzon, mérjenek. Mire ő nem ad neki enni semmit, ha magas a cukra, most mi lesz? Mondom semmi, mérjetek, és egyen, mert ha nem kap enni, le fog esni a cukra. Na hát fél tizen kettőkor 2,1 el hívott fel, hogy belemerűltek a játékba, és most már látja rajta hogy gond van. Egyébként tény hogy ez az én hibám is, mert nem megfelelően edukálom, nagyon ritkán és derűlt égből villámcsapásként hagyom ott néha 1-1 órára, ha már nagyon muszály. Ő is mondta hogy ha többszőr többet ott hagynám, és mindent részletesen elmondanék, akkor csinálná. Hát majd most ez következik. Az az igazság, hogy amikor arra kerülne sor hogy valahogy oldjunk meg helyzeteket, mindíg magunk vagyunk rá, nem szoktunk segítséget kérni inkább megoldjuk, mert úgy vagyunk nyugodtak. Most már azért így hogy mér, és még a pumpát is elmondja hogy most Act, lépjél lefelé, jó act stb... tehát már elirányítja az embert, egyre jobban merjük majd rábízni családtagokra. És pont azért amit írtál muszály is, mert történhet olyan dolog, ami mindkettőnket elszólít, és nem maradhat kezeletlenűl.
 

dg

Őstag
Sajna, a ránkutaltság nálunk is jellemző. Viszont, teljesen más alapból indul. Én szívesen rábíznám a gyerekeimet valakire, mert amióta az elsőt megszültem,úgy 5 óránál többet nem sikerült egymagamban tölteni (a kicsi még állandóan velem akar lenni). És ha ezt 4 évre elosztjuk, elég gyalázatos arány. Sajnos, én abban a helyzetben vagyok, hogy nincsenek nagyik. Nagypapa is csak egy van, s a nagylányom el van vele, de sajna ez nem szól többre 2 óránál, és legutóbb már nem is tudom, mikor volt ilyen. Nagypapa még dolgozik, és beteg is. De az a néhány alkalom gördülékenyen megy. Elmondom, mit mikor, tudja, mi a hipó és mit kell tenni, meg ott a telefon.
Más lehetőség nincs. Tesók messze vannak. Apa dolgozik: reggel el, este vissza. A kicsi lányom meg még nem hajlandó nélkülem elleni egy percet sem. Barátok sincsenek itt, mert ahhoz még kevés időt éltem Fehérváron, hogy olyan kapcsolatot teremtsek, akire rábíznám a gyerekemet, illetve, aki ezt szívesen megtenné -- diabtól függetlenül. Szóval, a jóbarátok is messze vannak.
Úgyhogy nálunk nem a diab az oka annak, hogy a lányom szinte mindig velem van. Sőt! Minden aggodalom nélkül adom át esetneként a nagypapának arra pici időre. És alig várom az ovit! Még néhány védőoltás, aztán hajrá!
 

zsuzsa

Új tag
Nálunk is hasonló a helyzet, már amit az egyedűl töltött órákat illeti, de nálunk a diabból ered. Ha nem lenne beteg. már rég napokat, szüneteket töltene maminál, tesónál. De így nem, és ez nagyrészt miattunk is van, mert így éreztük biztonságban. Az ovi jó, nagyon rendesek, mérik, kezelik is már, tudják mit kell tenni ha alacsiny, ha magas, már nem is hívnak telefonon csinálják, délben ugyis átmegyek, és megnézem. De hazudnék ha azt mondanám hogy kevesebb a gondom a tennivalóm. Minden percben a fejemben van, hogy most mérik, eszik, játszanak, tornáznak, stb... nem hívtak biztos minden rendben, aztán mi lesz másnap a kaja, mit kell vennem, délután érte, vásárlás este főzés, reggel csomagolás, levelet írok mellé a djka néniknek mikor mit hogyan adjanak oda neki. A munkám nagyon jó, szeretem, ott is toppon kell lenni, szóval tevékenyek a napok, de mindent megér, hogy nagyon jó oviba jár, és tudom hogy vigyáznak rá.
 

dg

Őstag
Zsuzsa!

Szerintem nagyon jó lenne, ha a diabbal-féltéssel kapcsolatos feszültségedet, félelmeidet jól kibeszélnéd magadból: sorstársakkal, dokival, esetleg pszichológussl, barátnővel, hogy oldódjon a benned lévő félelem, s belásd magad is, hogy nem indokolt ennyire féltened a gyerekedet. Ez veszélyes ránézve.
Hidd el, én jól tudom, mi az, éjjel-nappal együtt lenni, minden percben felelősnek lenni (szó szerint), tehermentesítés nélkül. Ez pszichésen borzalmasan sok egy szülőnek. És a szülő szemszögéből nézve, ez is olyanná válik, mint valami szenvedély-betegség: abban a pillanatban, hogy nincs mellete a gyerek, hülyére aggódja magát, majd rájön, hogynem is működőképes nélküle. De ez nem a diabról szól igazán, személyes véleményem, hogy a diab itt "csak" a tárgyiasítás ESZKÖZE, diabétesznek hívjuk a félelmet, holott, csak félelem van, más gyökerekkel. (Szíves figyelmedbe ajánlom Popper Péter gyerekekkel kapcsolatos írásait! Maga a gyógyszer!) hasonlít ez ahhoz, amit majd a serdülőkorban a gyerekek fognak csinálni: a lázadás. Diabos a diab ellen, kicsike a mérete ellen, kövér a kilói ellen lázad. Mert lázadni kell, és annak tárgy kell (nyilván, abból merítünk, amink van.)
Szóval, szívből, szeretettel mondom: keresd meg a módját a szorongásod oldására, hogy erre mik a lehetőségek, úgyis tudod. Mindnyűjatoknak jó lesz, de főleg a kisfiadnak!
 

zsuzsa

Új tag
Teljesen igaz amit írsz, és amiért még nem hülyültem bele, és nem vetítettem ki ezt a gyerekre, annak az az oka, hogy a segítő szakmában dolgozom, ismerem a pszichológiai alapjait ennek a dolognak, és jól láttam látom magam kívülről, és tudtam tudom kontrolálni, de tudom hogy van, és nem is érzem jól magam tőle. A másik szerencsém hogy mellettem van egy olyan ember aki tényleg mindenben társam nekem is és a fiúnknak is mindenben, és nem összetört velem együtt, hanem inkább támogatott, és felemet ha arra volt szükség, amikor meg neki nem ment a dolog, és a feldolgozás, akkor az adott erőt nekem hogy neki segíthettem. Ezért nem kerestem szakembert, mert világosan átláttam a problémámat, és tudtam kezelni, kontrolállni. Többek között az írások ismeretei is segítenek ebben Popper írásait is ismerem, olvastam, biztos nem mindet de egy párat igen. Úgy ahogy írod sok minden van e mögött, és más problémáinkat, kesergésünket is hajlamosak vagyunk az adott gondunknak betudni, és mindenért azt a bizonyos bajt felelőssé tenni, pedig nem így van. Ez csak a lelki háttér, de ha ezt valaki nem látja át, tényleg komoly bajba kerülhet, mert azt sem látja hogy segítségre van szüksége. Pedig segítséget kérni nem szégyen, sőt jó dolog ha az ember segítőkre, esetleg sorstársakra talál. A feldolgozás akkor is az ő feladata, és neki kell megoldania, de megkönnyítheti a helyzetet. Szerencsére az én, a mi környezetünkben sok ilyen segítő van, lelki segítők, barátok, család stb... akikkel mindíg lehet beszélgetni, lehet rájuk számítani, nélkülük is nehezebb lenne. Tudod az is baj, hogy nehéz nyíltan beszélni róla, nem is szeretek, mert nem szeretem magam túlzottan kiadni, valamint nagyon feltép bennem dolgokat, és nem szeretek gyengének látszani sem, pedig az sem szégyen, ilyenek vagyunk, főleg mi anyák, hajlamosak vagyunk elérzékenyülni. Ezért mindíg mondják, hogy csodálják az erőmet, energiámat, pedig nincs annyi mint amennyit mutatok, de ezt sugárzom, mert nem szeretek keseregni, de attól még bellül ez másképp fest. A kisfiammal ugyanez a helyzet, ő feledtet velem mindent, de igaz ha nincs velem hiányzik, és ott jár a fejemben, de örülök neki hogy jó helyen van, és jól érzi magát. Viszem mindenhová ahová lehet, szülinapi bulira stb... örülök ha jól érzi magát.
 

Sani

Új tag
Zsuzsa!

Szerintem nagyon jó lenne, ha a diabbal-féltéssel kapcsolatos feszültségedet, félelmeidet jól kibeszélnéd magadból: sorstársakkal, dokival, esetleg pszichológussl, barátnővel, hogy oldódjon a benned lévő félelem, s belásd magad is, hogy nem indokolt ennyire féltened a gyerekedet. Ez veszélyes ránézve.
Hidd el, én jól tudom, mi az, éjjel-nappal együtt lenni, minden percben felelősnek lenni (szó szerint), tehermentesítés nélkül. Ez pszichésen borzalmasan sok egy szülőnek. És a szülő szemszögéből nézve, ez is olyanná válik, mint valami szenvedély-betegség: abban a pillanatban, hogy nincs mellete a gyerek, hülyére aggódja magát, majd rájön, hogynem is működőképes nélküle. De ez nem a diabról szól igazán, személyes véleményem, hogy a diab itt "csak" a tárgyiasítás ESZKÖZE, diabétesznek hívjuk a félelmet, holott, csak félelem van, más gyökerekkel. (Szíves figyelmedbe ajánlom Popper Péter gyerekekkel kapcsolatos írásait! Maga a gyógyszer!) hasonlít ez ahhoz, amit majd a serdülőkorban a gyerekek fognak csinálni: a lázadás. Diabos a diab ellen, kicsike a mérete ellen, kövér a kilói ellen lázad. Mert lázadni kell, és annak tárgy kell (nyilván, abból merítünk, amink van.)
Szóval, szívből, szeretettel mondom: keresd meg a módját a szorongásod oldására, hogy erre mik a lehetőségek, úgyis tudod. Mindnyűjatoknak jó lesz, de főleg a kisfiadnak!


Kedves d.g.!

Ez nagyon szép volt és nagyon jó dolgokat írtál le.
 

Magdika

Új tag
Magdika!

Fantasztikusan jó dolgokat írsz!!! Mély hálát érzek érte, és kérlek, továbbra is írj a gyermekkori tapasztalataidról!

Engem teljesen megerősített annak eldöntésében, hogy mit teszek jól, és mit rosszul.

Most úgy érzem itt az ideje átadni a cd-m tartalmát. Remélhetőleg hamarosan lesz időm ezzel foglalkozni. Most Thiogammás isnfuzióra kell keresnem kórházat, mert a székhelyem szerinti Belosztály nem tudja nekem ezt biztosítani, és most az édesanyám betegsége, kora miatt intézem a közelembe lévő (néhány méter) otthonba elhelyezését. Igérem aztán kereslek. Ha megadsz egy cimet, talán többet is tudok segíteni.
Biróné Magdika
biroek2@gmail.hu
 
Oldal tetejére