A DiabErnyő Alapítvány idén először rendezett meg egy különleges tábort, amely kifejezetten az iskolába készülő vagy frissen diagnosztizált elsősöknek szólt.
A DiabErnyő Alapítványnál mindig is kiemelten fontos volt, hogy a diabétesszel élő gyerekeket ne csak orvosi, hanem lelki és közösségi szinten is támogassuk. Idén először rendeztünk meg egy olyan különleges tábort, amely kifejezetten az iskolába készülő vagy frissen diagnosztizált elsősöknek szólt. A „Fit für die Schule” osztrák programot vettük alapul, amit aztán a saját tapasztalatainkkal a magyar gyerekek igényeihez igazítva kibővítettünk – így született meg az osztrák két napos táborral szemben egy kibővített négynapos program, amely valódi mérföldkő lett a legkisebbek támogatásában.
A tábor célját már a tervezésnél is tudtuk: olyan élményeket szerettünk volna adni a gyerekeknek, amelyek játékos formában készítik fel őket az iskolai életre és egyben megerősítik őket abban, hogy képesek kezelni a diabétesszel járó kihívásokat. A gyerekek minden nap gyakorlati helyzetekkel találkoztak, megtanulták, hogyan reagáljanak a vércukorszint-ingadozásokra, hogyan használják bátran az inzulinpumpát vagy a pent, hogyan ismerjék fel saját szükségleteiket, és ami talán a legfontosabb: hogyan merjenek kérdezni, és hogyan válaszoljanak, ha mások kérdezik őket.
A táborban összesen tizenegy, 6–8 éves gyermek vett részt. Közülük ketten már iskolások voltak, a többiek pedig most készülnek az első osztályba. A legtöbben már 3–4 éve élnek együtt a diabétesszel, de volt olyan is, aki egészen frissen, 2025 januárjában kapta meg a diagnózist.
A programokat úgy állítottuk össze, hogy azok minél élményszerűbben építsék be a tudást a gyerekek mindennapjaiba. Minden napnak megvolt a maga fókusza, de a cél végig ugyanaz maradt: erősíteni az önállóságot és csökkenteni a félelmüket.
Az első napon a vércukormérés került a középpontba
– szenzorleolvasással, számok értelmezésével, különböző vércukorszint-értékek felismerésével és gyakorlati helyzetek megbeszélésével. A gyerekek megtanulták, hogy mit érdemes tenni egy-egy alacsony vagy magas érték esetén mikor, mire van szükségük. Délután közösen „főztünk” – a foglalkozást Kőnig Nóra dietetikus vezette, akivel a gyerekek játékos formában tanulták meg a szénhidrátszámolást, az étkezések ritmusát, és a kiegyensúlyozott táplálkozás alapjait. A rengeteg nevetés mellett észrevétlenül tanultak meg fontos dolgokat a testükről.
A második nap az iskolás hétköznapokra való készülésről szólt
Körbejártuk, mit érdemes magukkal vinni egy iskolai napon: mit tartalmazzon a táskájuk, mire kell figyelniük, hogyan készüljenek fel a nap folyamán előforduló helyzetekre. Ezt követően szituációs és drámajátékokkal dolgoztunk – játékos formában gyakoroltuk, mit tennének különböző iskolai szituációkban: ha például leesik a cukruk az órán, ha megkérdezik tőlük, milyen eszközöket használnak, vagy ha ki kell menniük szünetben enni. Ezek a játékok nemcsak önbizalmat adtak, hanem lehetőséget teremtettek arra is, hogy elmondják, mitől tartanak – és együtt, támogató közegben oldjuk fel ezeket a szorongásokat.
A harmadik napon a szenzor és a kanül volt a főszereplő
Különösen fontosnak tartottuk, hogy erről is nyíltan és félelemmentesen tudjunk beszélni. A gyerekek megosztották egymással, ki hogyan szúr, milyen érzés, hova szoktak szúrni, és hogy mernek-e új helyeket kipróbálni. Beszélgettünk arról is, hogy teljesen rendben van, ha valaki fél vagy bizonytalan – épp ezért vagyunk itt, hogy együtt legyőzzük ezeket a félelmeket. Délután közösen kirándultunk és élveztük a jó időt a játszótéren.
A negyedik napot a kortárskapcsolatok és az iskola témája zárta keretbe
Fontos volt számunkra, hogy a gyerekek ne érezzék magukat egyedül és találkozhassanak nagyobb, már iskolás sorstársakkal, akik megoszthatták tapasztalataikat a kisebbekkel. Ezután vendégünk volt Dr. Luczay Andrea, akinek a gyerekek bátran feltehették a kérdéseiket, akár az orvosi részletekről, akár arról, hogy mit csináljanak, ha bizonytalanok. Közvetlen, barátságos beszélgetés alakult ki, ahol valóban minden kérdés helyet kaphatott. Ezen a napon a szülőket is megszólítottuk: meseterápiás foglalkozással segítettük őket a saját megéléseik feldolgozásában. A diagnózis feldolgozása a család egésze számára kihívás – ez a közös munka egy biztonságos, megtartó pillanatot adott nekik is.
Minden nap egy-egy újabb lépéssel vitte közelebb a gyerekeket az önállósághoz. A visszajelzések megerősítettek bennünket abban, hogy jó úton járunk. A szülők egytől egyig hálával és örömmel írtak nekünk a tábor után, és a gyerekeken is látszott: magabiztosabban kezelik az eszközeiket, nyitottabban beszélnek a diabéteszükről és már nem félnek attól, ha kérdéseket kapnak.
A tábor azonban nem ért véget a zárónapon. Már most szervezzük a folytatást: a jövőben vidékre is tervezünk újabb tábort, ősszel pedig egy kimondottan az elsősök számára készült programmal jelentkezünk. Célunk, hogy ez a kezdeményezés hagyománnyá váljon és minden nyáron megrendezésre kerüljön a tábor, továbbá, hogy minél több diabéteszes kisgyermek tapasztalhassa meg azt az erőt, amit egy biztonságos közösség és a tudatos felkészítés adhat.
Számunkra ez a tábor is megerősítés volt: nemcsak az a dolgunk, hogy „elmagyarázzuk” a diabéteszt, hanem hogy megélhetővé, elfogadhatóvá és kezelhetővé tegyük azt a gyerekek és családjaik számára. Ezért dolgozunk és ezért fogjuk folytatni.
Jácint Vanessza
DiabErnyő Alapítvány
Megjelent: DiabFórum magazin 2025/3 – augusztus (30-31. oldal)
