A győri Gyermekdiabétesz Gondozóban több „kísérlet” is zajlik. Kísérletezünk felnőttekkel, gyerekekkel, csoportokkal. Az egyik ilyen kísérletünk eredményeit, tapasztalatait szeretnénk megosztani Önökkel.
Szabó Adrienn, gyermekpszichológus
Azért használjuk a „kísérlet” szót, mert nem egy kidolgozott programot, vagy tervet vettünk át valahonnan, hanem mi magunk, a mi gondozottjaink és szüleik részére igyekszünk segítő, traumafeldolgozó vagy éppen önismereti foglalkozásokat tartani, az igényeikre szabva.
Ehhez mindenekelőtt kell valaki, aki mindezt megálmodja, megszervezi és az anyagi forrást is előteremti rá. Ennél a csoportnál ő volt Pap Krisztina doktornő, aki mindenféle téren partnerem a megvalósításban. Én Szabó Adrienn vagyok, gyermekpszichológus. A fő partnerünk pedig a győri Cukorbeteg Gyerekeket Támogató Egyesület.
A legutóbbi csoportunk a serdülőknek szólt. Azért ennek a korosztálynak, mert úgy éreztük, ez az a korosztály, aki leginkább támogatásra szorul (és itt most nem térek ki a Covid-19 káros utóhatásaira, de ezt is megtehetném), valamint ez egy több szempontból is nehéz időszak. Nem csak a szülőknek, higgyék el, nekik sem könnyű.
A serdülőkor
Maga a pubertás, azaz nemi érés, biológiai változások sorozata: felgyorsul a növekedés, befejeződik a szexuális fejlődés. De nem csak a testben indulnak el változások, hanem a lélekben is: megváltoznak a családi- és kortárs kapcsolatok, a társadalomhoz való viszony.
A serdülőkori krízis nagy átrendeződést kíván meg több fronton is a már nem gyermek, de a még nem felnőtt személytől, ezért is tolódik ki időben annyira.
Nagyon érdekes, hogy általában minden közösségben kialakultak olyan szokások, rítusok, beavatási szertartások, amik segítették az átmenetet a gyermekkorból a felnőttkorba. A mai modern társadalmakban viszont nincs olyan konkrét esemény, ami megfeleltethető lenne ezeknek. Ez bizony azt is jelenti, hogy a „mi” serdülőinknek nehezebb dolguk van.
Változik a viselkedés, gondolkodás, érzelmi élet, szociális funkciók is. Kiskamasz kórtól képesek lesznek elvont fogalmakról gondolkodni, különböző összefüggéseket megérteni. Egy krónikus betegség esetében például megértik, mit jelent az, hogy élete végéig (kell együtt élnie a betegséggel), vagy soha többet (pl.: nem ehet meg valamit).
A fejlődéslélektanban ezért is hívjuk ezt az időszakot normatív krízisnek, mert egy fejlődési folyamatról van szó, normál életfolyamatok változásából ered, fejlődésünk velejárója. De, ha ehhez a „normatív” időszakhoz hozzáadódik egy akut (éppen zajló) krízis, akkor tulajdonképpen a hatások összeadódnak, ezért lesz nehezebb minden és ezért próbálják a diabéteszes gyerekek szüleit felkészíteni (és nem riogatni) erre az időszakra.
Akinek serdülő gyermeke van, a saját bőrén is tapasztalhatja a változásokat. Ami talán a legszembetűnőbb, hogy a kamasz bezárkózik, elvonul, nem beszél (kiemeltük, mert később fontos lesz!). A telefon folyton a kezében, de mi alig tudunk róla valamit.
Egy amerikai kutatás szerint a 16–22 éves korcsoport 40 százaléka mondja, hogy nagyon gyakran érzi magát magányosnak. Még az idős emberek (72 év) korcsoportjának értékeinél is magasabb ez a szám, ami azért elgondolkodtató.
A csoport
Első lépésként meghívót küldtünk az általunk választott életkorban lévő 16 és 18 év közötti kamaszoknak és szüleiknek, melyben tájékoztattuk őket a csoport menetéről, időpontjáról és minden fontos tudnivalóról. És vártunk. Tudtuk és számítottunk rá, hogy a kamaszokat nehéz bármibe is bevonni. Tényleg így van. Végül 8 fővel tudott elindulni a csoport, amelynek első alkalmát nyitottra hirdettük meg, vagyis elköteleződést a második alkalomtól vártunk. A csoportot a kezdeti létszámmal fejeztük be, tehát mindenki végig tagja maradt a csoportnak. A nyitó és záró alkalmon kívül 5, számunkra – és reméltük, hogy számukra is – fontos téma és tematika köré szerveződtek a találkozások.
A témákat aszerint válogattuk, mi lenne a legfontosabb és leghasznosabb számukra, miből tudnának profitálni a jövőben is. Elgondolkodtató, mennyi mindent nem tudnak a saját testükről, az érzelmeikről, azok szabályozásának lehetőségeiről, a stressz működéséről, csökkentéséről. A témakörök éppen ezért kapcsolódtak egymáshoz, egymásra épültek. Szó volt egy-egy alkalommal a stresszről-stresszkezelésről, a megküzdésről (coping), az öngondoskodásról (self care), a szociális készségek fejlesztéséről és a kapcsolatokról-kapcsolódásról.
Az alkalmakat úgy építettük fel, hogy minden találkozáskor legyen új információ („elmélet”, hiszen éhesek a tudásra és fontos, hogy értsék, mi zajlik bennük, a testükben-lelkükben), játékos feladat („gyakorlat”), visszajelzés és házi feladat is.
Az első alkalommal 3 teszt kitöltésére kértük meg a fiatalokat – és a szülőknek is küldtünk haza kettőt. A serdülők esetében egy szorongást (STAI-C), egy depressziót (CDI) mérő önkitöltős kérdőívet és egy diabétesszel kapcsolatos kérdőívet adtunk. A szülőknek egyet a gyerek viselkedésére vonatkozóan (Nisonger Kérdőív), és a Diabétesz Adherencia kérdőívet. Az utolsó alkalom után ugyanezek a kérdőívek kerültek kitöltésre.
Az első találkozás tapasztalata egy kis aggodalomra adott okot, ugyanis több kamasz is őszintén elmondta, nem magától vesz részt a foglalkozáson, hanem szülői kérésre. Nem voltak különösebb elvárásaik a csoporttal kapcsolatban, nem volt olyan téma, amiről szívesen hallottak volna. Csak ott voltak…
Úgy éreztük, nehéz lesz összefogni és lekötni őket, meg kell küzdenünk a motiválatlanságukkal, bizonytalanságukkal, holott abban is biztosak voltunk, hogy tudunk adni nekik valamit.
A csoportszabályok és keretek letisztázása fontos mérföldkőnek bizonyult. Szóbeli „szerződést” kötöttünk, melyben lefektettük a szabályokat, többek között az „ami a csoportban elhangzik, itt is marad” szabályát. Elkezdődhetett a bizalom, biztonság megteremtése és megélése.
A legfontosabb és leginformatívabb „adat”, hogy a csoportot ugyanannyian fejeztük be, ahányan elkezdtük. Tehát, senki nem lépett ki, mindnyájan elköteleződtek és végig megbízhatóan jelen voltak a csapat életében. Nem hiányoztak, és aktívan vettek részt a csoport működésében.
A folyamat során nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a gyerekek minősítés nélküli visszajelzést adjanak és kapjanak a kortársaktól és tőlünk is. Ők maguk is elmondták, sokat jelentett nekik, amikor a társaiktól is hallottak hasonló nehézségekről, problémákról (nem vagyok egyedül), vagy rácsodálkozhattak arra, ami nekik könnyű és magától értetődő, az másnak nehéz lehet.
A gyakorlati feladatokban legtöbbször mi is részt vettünk, ami oldotta a hangulatot és közelebb hozott minket egymáshoz, segítette a mélyebb önfeltárást.
Az idő előrehaladtával azt vettük észre, hogy erősödik a kohézió, kis rituálék alakulnak ki (teázás) a csoportban. A témákat és a feladatokat úgy igyekeztünk kialakítani, hogy két találkozás közötti időben is lehessen min gondolkodni, „dolgozzanak”, foglalkozzanak a hallott dolgokkal, magukra vonatkoztatva, saját fejlődésüket, önismeretüket támogatva ezzel.
A házi feladatok is ezt a célt szolgálták, amit viszont szerencsésebb lenne másként hívni a jövőben, mert az iskolaihoz hasonlóan sokszor a találkozások előtt, ott a helyszínen kerültek megírásra.
Nagyon jó volt együtt nevetni, tanulni egymástól. A komoly témáknál hallani a véleményüket, látni, ahogy figyelnek, tanulnak – egymástól is.
A kamasz beszél. Szeretne beszélni. Igaz, nem úgy, és nem akkor, ahogy mi szeretnénk, de iszonyatos kapcsolódási igénnyel rendelkeznek és vágyják az információkat, a hiteles, valódi, reális kötődéseket, visszajelzéseket.
Csoportvezetőként is rengeteget adott a csoport mindkettőnknek: tapasztalatot, érzéseket, feltöltődést, élményeket. A „kísérleti csoportból” levonjuk a tanulságokat, hogy még konstruktívabbak lehessünk és folytathassuk a közös munkát.
A jövőbeli terveink között szerepel a csoport utánkövetése, tehát 4-5 hetente ismét találkozunk velük, az aktuális témákhoz, történésekhez alakítva a csoportot. Eddig két ilyen alkalmunk volt, ahová szívesen – és már teljesen önszántukból jönnek. Ez egy nagyon jó kapaszkodó számukra, érezhetik, hogy tartoznak valahová, egy közösség tagjai.
Szeretnénk több korosztálynak hasonló tematikájú csoportot, illetve felvételi előkészítő csoportot, traumafeldolgozó csoportot is szervezni.
Megjelent: DiabFórum magazin, 2022/2 – május (8-10. oldal)
