A „Szilvafácska” lett Magyarország Cukormentes Tortája
A balatongyöröki Promenád Kávéház nyerte idén „Szilvafácska” fantázianevű tortájával az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország Cukormentes Tortája versenyét. A „Szilvafácska” győzelmét Budapesten, a Belügyminisztériumban megrendezett sajtótájékoztatón hirdették ki, ahol az augusztus 20-i programok mellett bejelentették a Magyarország Tortája verseny győztesét is, amely a gyulai Kézműves Cukrászda „Bíborfehér” elnevezésű alkotása lett. A győztes tortákat augusztus 20-ától lehet megkóstolni, akkortól az ország számos cukrászdájában és Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján is árusítják azokat. Tovább »
Hogyan tovább, egészségügy?
Perzselő nyár van. Aki tud, igyekszik szabadságot kivenni és legalább néhány napot vízparton tölteni. Ezt tennék az egészségügyi dolgozók is, csak sajnos a kívánthoz képest nagyon kevesen vannak, és számuk – legalábbis az állami egészségügyben – folyamatosan csökken. Ez legalább két dolgot jelent: a kórházi osztályon vagy szakrendelőben és főként az alapellátásban dolgozóknak sokkal nagyobb terhet kell elviselniük. Ez érvényes az orvosokra, de még inkább a szakdolgozókra, a nővérekre és az asszisztensekre. És aki hosszabb időn át ilyen fokozott terhelésnek van kitéve, az előbb-utóbb kiég. A kiégés pedig nagymértékben rontja a betegellátás színvonalát, a türelmes, körültekintő kivizsgálásokat és gyógykezeléseket. Közben nőnek a várólisták, ritkulnak és színvonalban csökkennek az ellátások.
Jómagam – aki túl a kilencvenen még heti két napot szakrendelek, egyet az állami kórházamban – megdöbbentem, hogy a betegség vagy szabadság miatt hiányzó orvoskollégák által gondozott betegek milyen nagy számban kénytelenek telefonon kérni segítséget: ha már nem találkozhatnak az orvosukkal, legalább a gyógyszereket írjuk fel nekik. Az egyik rendelésemen hat óra alatt elláttam 14 beteget, és további 36-nak felküldtem a felhőbe az asszisztensem által felírt szereket, eszközöket, miközben az asszisztens szinte le sem tette a telefont a szinte folyamatos hívások miatt. És ez, feltételezem, nem egyedi eset.
Nagyon sokan meglehetősen sokat várunk az új egészségügyi kormányzattól, amely ambiciózus terveket jelentett be, és évi 500 milliárd forinttal növelné az egészségügyre fordítható összegeket. Az átszervezésekkel, a betegutak korrigálásával, az alapellátás és az ambuláns szakellátás megerősítésével bizonyára észrevehető javulás érhető el, de mindenki tudja, hogy csodákra nem számíthatunk. Számottevően meg kell emelni a szakdolgozók bérét, hogy a más területre menekült szakembereket visszacsábítsák; az orvosokat teljesítmény alapján kellene megfizetni, és csak reménykedhetünk, hogy a magánellátásba kevesebb szakember megy el, és talán többen hazatérnek külföldről is. De – részben a magazinunk e számában közölt referátumokból – az is kiderül, hogy nem minden a pénz. Számos nyugat-európai ország egészségügyi ellátása sokkal jobb, mint az egészségügyre legtöbbet költő Egyesült Államoké, amely inkább a jelenlegi magyar színvonalnak felel meg. Nagyon boldog lennék, ha egy év múlva a további lepusztulás vagy stagnálás helyett legalább némi javulás észlelhető lenne az egészségügy működésében, és ennek folyományaként a lakosság egészségi állapotának javulásában. Egyelőre ebben csak reménykedhetünk.
Végezetül egy jó hír: hatra emelkedett a támogatott szenzorok száma az 1-es típusú diabéteszesek számára: Guardian 4, Guardian 4 inzulinpumpához, CareSense Air, Sibionics G1, Sibionics G3 és végül a legkisebb méretű Hippo H1. Most már csak meg kell(ene) tanulniuk a szenzor glükózgörbék értékelését, hogy optimalizálhassák anyagcseréjüket – és életkilátásaikat.
a főszerkesztő:
Dr. Fövényi József
A tartalomból:
Köszöntő: Hogyan tovább, egészségügy?
Hírek:
– Hőségriadó és cukorbetegség
– Mire figyeljünk repülés közben?
– Fogkő vizsgálat és cukorbetegség
– „Szilvafácska” – Magyarország Cukormentes Tortája
– Inzulinkezelés a gyakorlatban 9.
– 1-es típusú diabétesz gondozása
– Cukorbetegség okozta vakság
Gyermekdiabétesz:
– A Juvenilis-Diab Help Alapítvány nyári tábora
– Sportos cukros sporttábor
– IDF Youth Leadership Lab 2026
– 1777 kilométer két keréken
Gyógyszer:
– A legjobb vérnyomáscsökkentő szerkombinációk
– Magyarországon forgalmazott vércukorcsökkentő tabletták és injekciós készítmények (2026. aug.)
Telemedicina:
– Szöveti Glükózmonitorozás LADA típusú diabéteszben I.
– Szöveti Glükózmonitorozás LADA típusú diabéteszben II.
Lapszemle:
– Így változnak az OEP finanszírozási döntései
– Sürgősségi ellátás, pszichiátria, várólisták
– Rejtett egyenlőtlenség a kórházi várólistákon
– Van beutaló, még sincs időpont
– Brüsszeli diagnózis
– Félresiklott rendszerváltás
– A célzott prevenció sikere
– Miért olyan nehéz tartósan lefogyni?
– Új szer a hasnyálmirigyrák kezelésében
Kishírek, kutatások…
Táplálkozás, diéta:
– Sporttáplálkozás hobbisportolóknak
– A zöldségek helye és szerepe a cukorbetegek étrendjében
– A Springmed Kiadó ajánlata
– Kapcsolódó receptek





