DiabFórum Magazin – 2018/3 – Három kívánság


Három kívánság – mesebeli torta hozzáadott cukor nélkül

A Nándori Cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült édessége nyerte a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdet meg. A „Három kívánság” torta győzelmét az Országházban jelentették be a Magyarország Tortájával és az augusztus 20-i ünnepi programok ismertetésével együtt. A Magyarország Tortája a „Komáromi kisleány” lett, melyet a Jánoska Cukrászda készített. A két győztes tortát a nagyközönség először augusztus 18-án, 19-én és 20-án, Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg.

Merre tovább egészségügy?

Dr. Fövényi József, orvos-főszerkesztőA kormányváltást követő hónapokban ténylegesen elindult egy olyan forrongás, mely alapjaiban változtathatja meg a hazai egészségügy helyzetét, bár egyelőre még semmi konkrétum nem látott napvilágot. Nem foglalkoznék a négy szakmai kollégium két hét alatt összeállított tervezetével, nem minősíteném az MNB nyolc pontos egészségügyi ajánlásait, sem azok eddig napvilágot látott kommentárjait. Magazinunk jelen számában az előző számhoz képest csupán egyetlen, de annál terjedelmesebb szakmapolitikai interjú került be. Egyetlen, de annál nagyobb jelentőségű, mivel egy magyar-norvég egészségszervező szakembertől származik, olyantól, aki teljes rálátással rendelkezik a dán és a norvég egészségügyre és utóbbinak aktív alakítója is. Dr. Tótth Árpádról, az Észak-Norvég Régió orvosszakmai tanácsadójáról van szó.

Tótth doktor szerint három dologra lenne szükség a hazai egészségügy rendbetételéhez: az egyik az egyértelműen kinyilvánított kormányzati szándék az alapvető változtatásra, aminek prioritást kellene kapnia. Szándékot sejtek, talán látok is, de ami a prioritást és ennek financiális kifejeződését illeti, már sokkal bizonytalanabb vagyok. A másik dolog 12–15 éves stratégiai célok és tervek, melyek kidolgozása a legszélesebb körű konszenzussal kell történjen. A széleskörű konszenzuskeresés jelét egyelőre nem látom, de tapasztalatom szerint ha ilyenre a kormány rászánná magát – Dániával és Norvégiával ellentétben – alig számíthatna teljes konszenzusra az orvostársadalom és a politikai oldalak részéről. Viszont erőből ezt levezényelni csak kudarcos eredményre vezethet. A harmadik feltétel a levezényléshez szükséges 30–50 fős, a végrehajtásban szabad kezet kapó szakembergárda, melynek tevékenysége nyomán hazatérhet 300–500 szakember és kulcspozíciókba kerülve terjesztheti azt a kultúrát, mely nélkül semmilyen valódi reform nem valósulhat meg. Utóbbira eddig itthon nem igen volt példa a félfeudális egészségügyi rendszer és a szakmai féltékenység miatt.

Tótth doktor szerint Norvégiában sincs kevesebb beteg, mint Magyarországon, csak ott a szívinfarktust és a szélütést nem 60 éves, hanem 80–90 éves korban kapják meg. És ez lenne az egyik legsürgetőbb cél, az évente megspórolható 40-50.000 halálozás kivédése, de ehhez nem csupán az egészségügyünknek, hanem a hazai egészségtudatosságnak, egészségkultúrának, az egészséges életvitelnek a megváltoztatására, valamint a legelesettebb milliók azonos szintű egészségellátáshoz való hozzáférésének megvalósulására is szükség van.

a főszerkesztő:
Dr. Fövényi József

A tartalomból:

Köszöntő: Merre tovább egészségügy?
Mit tudnak a norvégok, és ebből tanulhat-e Magyarország?
Magyarországon forgalmazott vércukorcsökkentő tabletták és injekciós készítmények (2018. augusztus)
Hipoglikémia előidézése – testsúly növekedés/csökkenés 2.
Inzulinkezelés gyermekkorban (7.) – Miképpen kell értékelni a vércukormérési eredményeket?
Önellenőrzés (28.) – A pszichés stabilitás fontossága
Gyermekdiabétesz rovat:
– Gyermekdiabétesz továbbképzés Erdélyben
– Iskolába megy a gyermek…
A gyermek- és serdülőkori 2-es típusú diabétesz gyakorisága
Serdülőkori 2-es típusú diabétesz kezelése
– Rácsokon belül szabadon
Mérsékelten súlyos és súlyos hipoglikémia kezelése glukagon orrspray-vel
– Cuki „Át-járás” tábor
– Diabéteszes gyermekeket nevelő anyák munkavállalása
– Pécsi edukációs nyári tábor
– XI. Országos Törp Program – beszámoló
Szöveti glukózmonitorozás
– Egy utolsó 7 napos Guardian szenzorvizsgálat…
Három CGM összehasonlítva
Szövődmények:
– Az edukáció labirintusa
– Modern terápiás lehetőségek a diabéteszes láb gyógykezelésében
– Kardiovaszkuláris tényezők
Tudta?
Dietetikusok az elhízásról (2.)
– A kiégés nem a gyógyítók magánügye – 3.
Lapzárta előtt érkezett
Könyvajánló: Áttörés – könyvrészlet
Kishírek, kutatások…
„Három kívánság” – mesebeli torta hozzáadott cukor nélkül
Növényekkel a diabéteszes diéta szolgálatában (15.) – A kukorica és a görögdinnye
Kukorica és görögdinnye receptek

>

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Send this to a friend