DiabFórum magazin 2014/5 – Cukorbeteg étrend kissé másképp


Cukorbeteg étrend kissé másképp

Egyre többen javasolják az étrenden belül megszorítani a szénhidrátok bevitelét, akár maximálisan napi 50 g-ra csökkentve azt. Bár a vizsgálatok és az ebből leszűrt állítások eléggé meggyőzőnek tűntek, magunk nem gondolnánk, hogy ez lenne a helyes út, melyen a diabéteszesek többségének járnia kellene. Viszont újragondolva az immár három évtizede alkalmazott és általánosan javasolt gyakorlatot, a kövér cukorbetegek számára járható középutat vázoltunk fel, amennyiben a legtöbb férfi és nő számára még elfogadhatóan alacsony, napi 1200 kcal tartalmú étrenden belül megváltoztattuk a tápanyagarányokat. Cikkünk, heti mintaétrenddel és receptekkel az 54. oldaltól olvasható.

Évzáró gondolatok

Dr. Fövényi József orvos-főszerkesztő

Dr. Fövényi József orvos-főszerkesztő

Szokták mondani: „nincs új a nap alatt”. Most mégis úgy tűnik: van. Eddig ugyanis szinte soha nem fordult elő, hogy a hatóság/kormány/stb. valamely intézkedése előtt részletesen megtudakolta volna az érintettek, illetve a tárgyban szakembernek tekinthető személyek véleményét. Most ez történt: az OEP több betegség – köztük a 2-es típusú diabétesz – kezelésére szolgáló gyógyszerek támogatásának módja ügyében megkereste az illetékes szakmák képviselőit. Ennek nyomán a hazai diabetológusok grémiuma egy részletes javaslatot terjesztett elő, melyet az interneten keresztül eljuttatott minden diabetológushoz, és a javaslat véglegesítése előtt, abba beépítik a szakemberek széles körének a véleményét – köztük az enyémet is. Erre eddig nem volt példa és nagyon reméljük, hogy a megkezdett úton tovább fog haladni a kormányzat, mert az egyáltalán nem végtelen, sőt inkább erősen véges lehetőségeken belül csupán így sikerülhet optimális kompromisszumos megoldásokra jutni, melyekért a szakma is vállalhatja a felelősséget. Örvendetes, hogy hasonló értelmű nyilatkozatok hangzanak el a legfőbb orvos-szakmai képviselet, az Orvosi Kamara vezetői részéről, akik szerint véleményüket nem csupán kikéri, hanem igyekszik maximálisan akceptálni is az egészségügyi kormányzat.

Más: Túl vagyunk az idei Diabétesz Világnap rendezvénysorozatain, melyek közül néhányról e magazinszámon belül is olvashatnak beszámolókat. Örvendetes, hogy elsősorban a fiatal cukorbetegek és hozzátartozóik milyen rendkívüli aktivitást mutatnak e területen. Pezsgő rendezvényeik sorozata nem korlátozódik a Világnaphoz, hanem szinte az év minden hónapjában sor kerül valamilyen rendezvényre, melyen az ifjú 1-es típusú cukorbetegek nagy számban vesznek részt és szerepelnek. Sajnos ennek erős kontrasztját képezik a főként idős, 2-es típusú cukorbetegek részvételével megrendezésre kerülő helyi (klubjellegű) vagy nagyobb területi egységen belüli összejövetelek – tisztelet a kivételnek. Ugyanis ezen rendezvények többsége erősen egyoldalú, elhangzanak a szakemberek előadásai és velük szemben ül a szinte teljesen passzív hallgatóság. Úgy tűnik, többségük csak megszokásból jön el, nem töri magát kérdések feltételére, igazán nem érdeklődnek az újdonságok, a kezelést megkönnyítő új lehetőségek, a legújabban megjelent, számukra készült irodalmi termékek iránt. A szakemberek számára lehangoló ez a látvány, akár fővárosi, akár vidéki rendezvényről van szó. Az idős cukorbetegek esetében látszódik leginkább a kontraszt a digitális világgal együtt élő fiatalok és az internettel egyáltalán nem élő nagyon sok idős ember között. Ez nagyon szomorú, mivel egyebek között ők azok, akikhez nem jut el a DiabFórum magazin, akik nem olvassák, olvashatják e sorokat sem. Reményeink szerint 2018-ra minden háztartásba eljut a széles sávú internet, talán ekkor lesz némi előremozdulás ezen a területen is.

Most viszont örvendjünk a diabteen.blog.hu blog elindulásának, melynek látogatását elsősorban minden 1-es típusú cukorbetegnek, de a fiatalabb, inzulinnal kezelt 2-es típusúaknak is ajánlunk, és sok sikert kívánunk a minél több véleményt, kérdést, kifogást, stb. megfogalmazó blogozóknak.

Végül, de nem utolsó sorban kívánunk minden kedves olvasónknak áldott, boldog Karácsonyt és jó egészséget, boldogságot, sikert az Újesztendőben.

a Főszerkesztő:
Dr. Fövényi József

 

>
Close Popup

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings