DiabFórum magazin – 2024/2 – „Büszkeség és hála”


Büszkeség és hála – UltraBalaton 2024 összefoglaló, beszámoló

Ha ennek a hétvégének a történéseit két szóban kellene összefoglalni, ez lenne: büszkeség és hála. Első alkalommal indult az UltraBalatonon a Sportos Cukros csapat egyesületi színekben, mezben. You never run alone! – volt az idei UB szlogenje – ami telitalálat volt számunkra is, nemcsak az esemény tömegsport jellege és az összetartó csapatként való futás miatt, hanem azért is, mert a diabétesszel élőket képviseltük, akik az egyéni futásaink alatt lélekben végig velünk voltak és erőt adtak azok a sorstársak, akik szurkoltak értünk.
További részletek »

Egy-egy csepp a tengerben…

Dr. Fövényi József, orvos-főszerkesztő

Dr. Fövényi József, orvos-főszerkesztő

Ezúttal nem az egészségügy globális problémáival foglalkozom, főként pedig nem az állami egészségüggyel, mely területen érdemi előrelépést az elmúlt évben nem tapasztaltam. Viszont vannak olyan új, részben alulról jövő kezdeményezések, kísérletek, melyek a legkorszerűbb eszközöket igénybe véve, és részben uniós támogatásból, főként az egyre több sebből vérző alapellátás területén új ellátási formákkal kísérleteznek – egyre nagyobb sikerrel.
Ilyen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy éve indult telemedicinális pilotprogramja, EU-s pénzből, 40 rendelőbusz és szűrőbusz, száz képzett egészségügyi szakdolgozó és háziorvosok, akik otthonukban, a képernyő előtt ülve – a vizsgált személytől akár száz kilométeres távolságban – szakszerű diagnózist állíthatnak fel és terápiát kezdeményezhetnek, mindezt a telemedicina segítségével. Harmincnyolc olyan településre járnak rendszeresen, ahol nincs háziorvos, és a programnak köszönhetően az ott élő, többségében halmozottan hátrányos helyzetű lakosok megfelelő orvosi ellátásban részesülhetnek.

Ehhez kissé hasonló a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által működtetett, 38 szűrőbuszból álló szolgálat, melynek keretében egy év alatt több mint 12 000 személyt vizsgáltak meg, részben szintén telemedicinális alapon.

Mindkét „új ellátási forma” üdvözlendő, ám ha belegondolunk abba, hogy az ország lakosságának legalább egytizede egy vagy több éven át egyáltalán nem találkozik orvossal, akkor mindkét kezdeményezés csupán egy-egy csepp a tengerben, de még így is több a semminél.

Ami a diabéteszt illeti, a tárgyalások a Magyar Diabetes Társaság és az egészségügyi kormányzat között ugyan meglehetősen lassan haladnak, de mindenképpen várható előrelépés. Ilyen lenne a legújabb CGM-rendszernek a 2-es típusú cukorbetegek számára hozzáférhetővé tétele, és mind a CGM, mind az inzulinpumpa-kezelés rohamos térnyerése az 1-es típusú betegek körében. Ami viszont nagyon hiányzik, az a szervezett, államilag finanszírozott, a közmédia és a közösségi média felületein rendszeresítendő, egészségtudatosságot fokozó programok. Az ezekbe befektetett pénzek töredékét képeznék a megelőzhető betegségek időben történő diagnosztizálása és kezelése költségeinek. Egyelőre, sajnos, még nem látható az ilyen irányú kormányzati szándék.

Végül – mint ez magazinunk e számából is kiderül – hatalmas segítséget nyújtanak az 1-es típusú, főként gyerek- és fiatalkorú diabéteszeseknek az egyre növekvő számú és fokozódó aktivitású civil szervezetek, melyek ékesen bizonyítják, hogy szinte minden lehetséges – az egészségügy területén is –, ha valaki, valakik ennek prioritást adnak, és ilyen irányban mozgósítják energiájukat. Csak remélni tudjuk, hogy ezek az igen jó kezdeményezések, programok egyre kiterjedtebben fognak folytatódni, hogy megálljon, sőt, ha lehet, megforduljon az unión belüli, az egészségügyet is magában foglaló leszakadásunk.

Lapzárta előtt, legújabb hírek

Május 8-án, a Magyar Tudományos Akadémián a 77 Elektronika Kft. – neves hazai előadókkal – Termékbevezető szimpóziumot rendezett.
Ezen bemutatták a dél-koreai i-SENS céggel történő együttműködésben forgalmazandó, távadóval egybeépített CareSens Air CGM rendszerüket, mely az integrált szenzorapplikátornak köszönhetően egykezesen belőhető a felkarba, viselete kényelmes a mindennapokban, víz- és porálló, 15 napon át használható, napi egy kalibrációt igényel, mérete a FreeStyle Libre 2 és 3 mérete között van, mind Android, mind iOS platformon működik, nagyon pontosan mér, a TIR tetszés szerint beállítható, minden riasztó, glükóztrendjelző funkcióval rendelkezik, és mind a családtagok, mind a kezelőorvos által távolból folyamatosan követhető. A többi forgalomban lévő szenzorhoz hasonlóan, a közeljövőben Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) támogatással elérhető lesz a NEAK által meghatározott indikációkban. Támogatás nélkül a 15 napos szenzor nettó ára 22000 Ft, és így rövidebb ideig – az anyagcsere-vezetés ellenőrzésére akár csak néhány hétig – a többi 2-es típusú diabéteszesnek is a rendelkezésére áll.
A CareSens Air CGM fogja felváltani a GlucoMen Day szenzort. Emiatt az utóbbi esetében a távadó forgalmazását már meg is szüntették, és így a kihordási idő letelte után válthatnak a betegek az új eszközre.
Természetesen a fejlesztés nem áll meg, cél a méretek további csökkentése és a kalibrációs igény megszüntetése. Ez természetesen a következő évek programja.

Más:
Nagy örömmel vettem ki a postaládámból a minap a nyomtatott „testvér” magazinunk, a Diabetes, az Alapítvány a Cukorbetegekért kiadványának 2023–2024. évi különszámát, mely 110 oldalon – részben színes és élvezetes beszámolókkal – mutatja be a hazai cukorbeteg szervezeteknek az elmúlt évben rendezett eseményeit, valamint a diabétesszel kapcsolatos számos oktató írást.
A szám végén található felsorolásból tudtam meg, hogy országosan összesen 14 alapítvány támogatja a cukorbeteg gyermekeket. Számomra lenyűgöző volt látni a civil szervezetek végtelen odaadásának az eredményeit, az együttműködést, egymás támogatását anélkül, hogy közöttük ellentétek, viták lennének.
Úgy vélem, ha a közéletben ennek az összefogásnak a nyomai akár csak az elmúlt években megmutatkoztak volna, nem ott tartana az ország, ahol jelenleg tart – az oktatást, az egészségügyet és számtalan más területet tekintve. De reménykedjünk, egyszer a változásnak is el kell jönnie, lehetőleg minél előbb. Én még szeretném megérni, és a 89. életévemet taposva valószínűleg már nincs sok időm kivárni.

a főszerkesztő:
Dr. Fövényi József

A tartalomból:

Köszöntő: Egy-egy csepp a tengerben…
Diabétesz hírek:
Lapzárta előtt, legújabb hírek
– Képes beszámoló: Egri Cukorbeteg Nap
– Hogyan kerül a rózsavíz a tortába?
– Tudást az ujjbegyekhez!
Kezelés:
– Pankreopriv diabétesz
– Diabeteses neuropathia
Az edukáció fontossága diabéteszben
– A felírt gyógyszerek betegtájékoztatóit is tartalmazza az EgészségAblak
– A Wegovy (szemaglutid) kövérek és elhízottak esetében
– Magyarországon forgalmazott vércukorcsökkentő tabletták és injekciós készítmények (2024. május)
Gyermekdiabétesz rovat:
– Beszámoló: XVIII. Országos Gyermekdiabétesz Nap
– Gokart nap Győrzámolyban
– Az empátia, tudás és közösségépítés csodái
– Pedagógusokat díjazott a Szurikáta Alapítvány
– Cukiságok – vers a diabos gyerekekről, nem diabosok számára
DiabAkadémia, avagy a jó diabos is holtig tanul…
UltraBalaton 2024 összefoglaló – beszámoló: Büszkeség és hála
– Irány az edzőterem!
Telemedicina: Az inzulin „deeszkaláció” hosszabb távon
CGM-vizsgálat: Babavárás folyamatos szenzorhasználattal
Lapszemle:
– „Csoda, hogy még élnek” – így működik a telemedicina
– „Egy féléves gyermek lázával nem tudnak semmit kezdeni”
– Állam vs. magán
– Kórházi kommandózás
– Végzetes összeomlás felé sodródik az egészségügy?
– Egyre kevésbé motiváltak az orvosok
– A tiltott gyümölcs a legkívánatosabb
– Ne az Egészségügyre, hanem magunkra számítsunk
Kishírek, kutatások…
Táplálkozás, diéta:
– A feldolgozott élelmiszerek helye a kiegyensúlyozott étrendben
– Az étrend és a vércukorcsökkentő gyógyszeres (tablettás vagy inzulin-) kezelés kapcsolata
– Kapcsolódó receptek

>
Close Popup

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings