KiDS – nemzetközi oktatási program indul az általános iskolákban

KiDS Nemzetközi Oktatási Program

KiDS Nemzetközi Oktatási Program: hírességek is közreműködnek majd abban az új, általános iskolai diabétesz oktatási programban, amelyben diákok, tanárok, sőt a gyerekek szülei is átfogó ismereteket szerezhetnek a cukorbetegségről.

KiDS Nemzetközi Oktatási ProgramA programot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség hozta létre részben azért is, hogy a cukorbeteg gyerekeket elfogadják az iskolákban – hangzott el az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtóeseményén, a budapesti Zsolnay Kávéházban, ahol Varga Iza, Kocsis Tibó és Szellő István is megmérette magát a diabétesz teszten. Ez a tudáspróba is része lesz az oktatási programnak, melyben az Egy Csepp Figyelem Alapítvány is közreműködik a következő tanévben.

KiDS Nemzetközi oktatási programKiDS – nemzetközi általános iskolai oktatási program

A Nemzetközi Diabétesz Szövetség 6–14 éves gyerekek, szüleik és tanáraik számára hozta létre KiDS elnevezéssel iskolai oktatási programját, melyet a kezdeményezés mellett elkötelezett Sanofi-Aventis Zrt. felkérésére az Egy Csepp Figyelem Alapítvány valósít meg Magyarországon. A program hazai bevezetése a következő tanévben az úgy nevezett pilottal indul, melyben 5 iskola vesz részt. A cukorbetegség megismerésére, a 2-es típusú diabétesz megelőzésére és a diabétesszel élő gyerekek elfogadására irányuló iskolai programban a szakemberek mellett olyan hírességek is részt vesznek majd, mint Erős Antónia, Szellő István vagy éppen Kocsis Tibor.

Belevalók

A KiDS mellett tovább folytatódik az Egy Csepp Figyelem Alapítvány másik oktatási programja, a csaknem 5 éve indított „Belevalók”. Az ingyenes képzés célja, hogy az óvópedagógusokat és tanítókat felkészítse a cukorbeteg gyerekek körüli mindennapi feladatokra. Eddig 40 állomáson csaknem 3000 pedagógus szerzett ismereteket a cukorbeteg kicsik gondozásáról. Szakmai partnerként a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége segíti a „Belevalókat”, amely 5. éve része az ELTE hivatalos képzési programjának. A programot évek óta támogató 77 Elektronika Kft. mellett a „Belevalók”mellé állt idén a Sanofi-Aventis Zrt. is.

A fenti kezdeményezések azért is fontosak, mert az egészségbiztosítás adatbázisa szerint az elmúlt években az 1-es típusú cukorbeteg gyermekek és serdülők száma 2594-ről 3668-ra emelkedett, 2-es típusú diabeteses gyermekek és serdülők száma pedig 401-ről 635-re növekedett. Különösen figyelemre méltó, hogy a 2-es típusú cukorbetegség gyermekkori előfordulásának aránya meglepően magas (15%).

Egy Csepp Világnap – 2018. november 11.

Az alapítvány 13-dik alkalommal rendezi meg ingyenes családi egészségnapját, az Egy Csepp Világnapot november 11-én, vasárnap, neves fellépőkkel, többek mellett a főtámogató 77 Elektronika Kft. jóvoltából. Novemberben kommunikációs kampánnyal a diabétesz szövődményeire is szeretné hangsúlyosabban felhívni a figyelmet. A „Szövődmények hónapjának” támogatója a Novo Nordisk.

Egyszer Élünk Körút

Lesznek ingyenes szűrések is! Az Egyszer Élünk Körút május végén indult, a sárga sátrak ott lesznek ismert futóversenyeken, fesztiválokon és családi napokon. A 77 Elektronikának, a Roche-nak és a HARTMANN-RICO Hungária Kft.-nek köszönhetően bárki megméretheti vércukrát, vérnyomását, koleszterinszintjét. A szűrésen a 77 Elektronika okos vércukormérőjét, a Dcont® NEMERE készüléket használják a szakemberek, amely a mérési eredményekből képes a vércukorszint hosszabb időn át való alakulását megbecsülni, illetve kiszámolni és jelezni a betegnek, ha megnőtt az esélye a hipoglikémiára, azaz a vészesen alacsony vércukorszintre. A szűrőkörút egyes állomásain a Diabess-Györgytea szakértői fitoterápiás tanácsadást tartanak az érdeklődőknek.

Magyarország Cukormentes Tortája

Magyarország Cukormentes TortájaAz alapítvány népszerű programjában, a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen idén is 5 döntős tortát választott ki a Bechmann György cukrászmester által vezetett zsűri. A Dcont® vércukormérő készülékeket fejlesztő és gyártó 77 Elektronika Kft. támogatásával létrehozott verseny mellett nyáron startol a háziverseny is hobbicukrászoknak.

Megjelent: DiabFórum Magazin 2018/2. – június (4-5. oldal)

>

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Send this to a friend