Évtizedekkel ezelőtt gyakori jelenség volt, hogy az inzulin-injekció beadása helyén a bőralatti zsírszövet sorvadása miatt lipoatrophia, azaz kisebb-nagyobb mélyedések, torzító „árkok” alakultak ki.
A lipoatrophia-ként ismert szövődmény az 1980-as éveket megelőző időszakban a diabéteszesek, különösen a fiatalok és gyermekek mintegy 15–44 százalékát érintette. A jelenséget valószínűleg a régi, állati eredetű inzulinkészítmények (sertések és szarvasmarhák hasnyálmirigykivonatai) okozták, amelyeket számára idegen anyagokként ismer fel az emberi szervezet. A szintetikus humán inzulinok bevezetését követően a lipoatrophia már ritkábban fordult elő, de nem tűnt el teljesen.
Az elmúlt évtizedben például egy németországi gyermekdiabétesz gondozóban 112 gyermek közül mindössze négyben figyelték meg az inzulinnak ezt a helyi mellékhatását. Éppen ezért általános meglepetést keltett, amikor 2013 első hónapjaiban egymás után jelentek meg tudósítások Angliából, Görögországból, Svédországból, Hollandiából, Olaszországból, Ugandából és az Amerikai Egyesült Államokból a Nemzetközi Gyermekdiabétesz Szövetség honlapjának levelezési rovatában. A gyermekek többsége gyors hatású inzulin-analógot kapott folyamatos bőr alatti infúzió (inzulinpumpa) formájában. Az orvosok arra gondoltak, hogy az analóg inzulinokat vagy netán a műanyag kannulákat a diabéteszesek egy részének szervezete idegen anyagként kezeli és ezzel a helyi szövődménnyel reagál. Egy 5 diabéteszest magában foglaló közleményben a szövettani vizsgálat allergiás immunfolyamatra utaló elváltozást mutatott ki.
A Nemzetközi Gyermekdiabétesz Szövetség kérdőívet szerkesztett és pontos adatgyűjtésre buzdítja a diabetológus kollégákat annak kiderítésére, hogy milyen típusú inzulin használata, vagy esetleg az inzulin beadás módja (fecskendő, inzulin töltőtoll vagy pumpa) tehető felelőssé a lipoatrophiáért. 2013 decemberéig 70 gyermekről érkezett beszámoló. Az adatok feldolgozása folyamatban van.
A Pécsi Gyermekklinikán, ahol több száz diabéteszes gyermek gondozását végezzük, még nem találkoztunk ezzel a jelenséggel.
Dr. Soltész Gyula,
emeritus professzor