A „Szilvafácska” lett Magyarország Cukormentes Tortája

A „Szilvafácska” lett Magyarország Cukormentes Tortája

A balatongyöröki Promenád Kávéház nyerte idén „Szilvafácska” fantázianevű tortájával az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország Cukormentes Tortája versenyét.

A „Szilvafácska” győzelmét Budapesten, a Belügyminisztériumban megrendezett sajtótájékoztatón hirdették ki, ahol az augusztus 20-i programok mellett bejelentették a Magyarország Tortája verseny győztesét is, amely a gyulai Kézműves Cukrászda „Bíborfehér” elnevezésű alkotása lett. A győztes tortákat augusztus 20-ától lehet megkóstolni, akkortól az ország számos cukrászdájában és Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján is árusítják azokat.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt immár tizenötödik alkalommal rendezte meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, együttműködésben a Magyar Cukrász Ipartestülettel. A kezdeményezés célja, hogy bebizonyítsa: hozzáadott cukor nélkül is készülhet magas minőségű és élvezetes desszert, amely a cukorbetegek és az egészségtudatos fogyasztók számára is kiváló választás lehet.

Szilvafácska - Magyarország Cukormenetes Tortája

Egy szelet a tortából 15,3 gramm szénhidrátot és 253,7 kilokalóriát tartalmaz

Az idei győztes „Szilvafácska” egy különleges ízutazásra hív: rétegről rétegre bontakozik ki a zamatos szilva gyümölcsössége, amelyet a dió és a tejcsokoládé gazdag, enyhén roppanós jegyei követnek. Az ízek harmóniáját egy könnyed fahéjas mousse fogja össze, míg a zöld tea finom jelenléte frissességet és izgalmas árnyalatokat ad a kreációhoz.

A „Szilvafácska” inspirációját gyermekkori emlékek adták: a nagymama kertjének illatai, az érett szilva, a fahéj és a frissen főtt lekvár zamata jelenik meg benne, modern cukrászati formában újragondolva. Egy szelet a tortából 15,3 gramm szénhidrátot és 253,7 kilokalóriát tartalmaz, így nemcsak cukorbetegeknek, hanem mindazoknak is ajánlható, akik tudatosan figyelnek a táplálkozásukra.

A győztes alkotást Puchovszki Alena, Vadócz Jenő és Pethő Gábor, a balatongyöröki Promenád Kávéház cukrászai álmodták meg. A nyertes csapat az Egy Csepp Figyelem Alapítvány főtámogatója, a Dcont® vércukormérőket fejlesztő és gyártó 77 Elektronika Kft. fődíját, egy Zsolnay porcelán vázát vehetett át.

Szilvafácska - Magyarország Cukormenetes Tortája 2026

Puchovszki Alena, Pethő Gábor, Erős Antónia és Vadócz Jenő

A versenyen második a „Nyári szenvedély” lett, amelyet Csonka László és Novák Ádám, a szegedi REÖK Kézműves Cukrászda és Kávéház cukrászai alkottak meg.

A harmadik helyezett a „Ribizli keringő” lett, melyet a kiskunfélegyházi Kovács Cukrászda képviseletében Kovács János és Benczur Sándor készített. Ez a torta nyerte el a Magyarország Cukormentes Tortája – UNO gyerekzsűri különdíját is. Ugyanis az 1-es típusú cukorbeteg gyerekekből álló zsűri idén is kiválasztotta kedvencét a döntős torták közül. A különdíj célja, hogy a cukorbeteg gyerekek is aktív részesei legyenek a versenynek, és megmutassák saját szempontjaikat, hiszen számukra különösen fontos, hogy a tudatos táplálkozás mellett se kelljen lemondaniuk a minőségi desszertek élményéről.



Az idén Nemzeti Értéknek nyilvánított Magyarország Cukormentes Tortája verseny kiemelt támogatója a Novo Nordisk Hungária Kft. A cukrászok elsősorban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használták fel tortáik elkészítéséhez. A legjobb, hozzáadott cukrot nem tartalmazó torta elemzését az Eurofins Food and Feed Testing Kft. végezte.

A Magyar Cukrász Ipartestület huszadik alkalommal hirdette meg a Magyarország Tortája versenyt, és a Magyar Értéktárba Kiemelkedő Nemzeti Értékként felvételt nyert verseny idei tematikája a Rögös túró és tejföl volt. A Rögös túró Magyarországon alapélelmiszernek számít már közel 500 éve, és a tejföl is a magyar konyha egyik nélkülözhetetlen alapanyaga. A versenyzőknek csak magyar gyártású Rögös túrót és magyar tejfölt szabadott felhasználniuk a nevezett tortákban, ami a cukrászok körében is rendkívül népszerű volt, hiszen idén rekordszámú, 60 nevezés érkezett.

A négyfordulós versenyben a gyulai Kézműves Cukrászda csapata bizonyult idén is a legjobbnak, Balogh László, Balogh Zoltán és Kis Roland „Bíborfehér” tortája lett 2026 Magyarország Tortája. A győztes tortát az erdei bogyós gyümölcsök, a pirított mandula, a selymes tejfölös mousse, valamint a rögös túró elegáns ízkombinációja alkotja, amelyet az édes feketeribizlibor tesz igazán különlegessé. A csokoládé, a vanília és a citrom tovább emelik az élményt, a liofilizált málna pedig már tényleg csak „hab a tortán”!

Magyarország Tortáit augusztus 20-ától lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcáján, a Várkert Bazárban, továbbá országszerte több száz cukrászdában.

További információ, és augusztus 18-ától a két országtortát árusító cukrászdák listája elérhető a
www.cukraszat.net weboldalon. A cukormentes tortát készítő cukrászdák listája felkerül
még a www.magyarorszagcukormentestortaja.hu honlapra is.
Mindkét felületen térkép segítségével kereshetik az érdeklődők a hozzájuk legközelebb eső cukrászdát.

 

Megjelent: Diabfórum magazin 2026/3 – augusztus (8-9. oldal)

>
Close Popup

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings
Send this to a friend