A most útjára induló betegoktató irodalmunk segítségével nyomon követheti a korszerű diabéteszes étrend legújabb, naprakész ajánlásait és felvértezheti magát olyan mindennapi gyakorlati és elméleti tudással, mellyel hatékonyan járulhat hozzá saját egészségi állapotának javításához, a szövődmények megjelenési idejének kitolásához és általános jó közérzetének eléréséhez, megtartásához.
(Lényeges azonban megjegyezni, hogy egy étrendről sosem állíthatjuk, hogy mindenkinek hasznára van. Egy szakszerű diéta csak személyre szabottan állja meg a helyét.)
Gyógyétrend a hétköznapokban
Az írás célja, hogy az idejétmúlt nézeteket és ajánlásokat szembehelyezzük a tudomány mai állásának megfelelő diétás elvekkel és a gyakorlati alapok megismertetése által meg is támogassuk azokat.
A „diéta” szóra az emberek jó részének fejében valamilyen a kellemestől – nevezetesen a jól megszokott táplálkozásban átélt élvezetektől – történő eltiltás, étrendi korlátok, megszorítások képzete villan elő. Sokak gondolatában a diétázás nem más, mint béklyó. Pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a cukorbeteg étrend szinte semmiben sem különbözik egy szuper egészséges táplálkozási formától, melynek kereteibe roppant sokféle étel és ital belefér. Ha pedig jobban belegondolunk, gyakran sokkal inkább a saját megszokásaink, a nyitottságunk hiánya szorít minket étrendünkben is keretek közé.
Közelítsük meg inkább most úgy a cukorbeteg diétát, hogy eddig talán ismeretlen ételek, nyersanyagok és ételkészítési módozatok tárháza nyílik meg előttünk az étrendünk reformja által! A diéta gyakorlati részének megismerésével és alkalmazásával korábbi táplálkozásunkba izgalmasan új ételek, ínycsiklandó alapanyagok és vadonatúj konyhai praktikák fognak megjelenni. A lényeg, hogy beismerjük, hogy nem csak az lehet élvezetes, melyet a múltban megszoktunk és nyitottak legyünk az újra, a változásra. Oktató sorozatunkban megtanuljuk, hogy mely nyersanyagok mivel helyettesíthetőek, milyen táplálkozás-élettani előnyöket hordoz magában az egyes ételek elkészítésének variálása, és mindez hogyan viszonyul az orvosi terápiához.
A diabéteszes gyógyétrend régen…
A cukorbetegség diétás kezelését már 2000 évvel ezelőtt is alkalmazták. A két évezred alatt számos tudós fogalmazta meg – mai szemmel tekintve abszolúte korszerűtlen – étrendi ajánlásait, melyek akkoriban még önálló terápiaként kellett, hogy szolgáljanak, hiszen a régmúlt korokban teljességgel ismeretlenek voltak a vércukorszintet kellő hatékonysággal csökkentő szerek.
Az alábbiakban rövid áttekintést találhatunk a diéta múltjából:
Az i.sz. II. században élt kappadókiai Aretaiostól (tej, tészta, leves és gyümölcslé ajánlása), a XV. századi Paracelsuson (koplalás) és a XVII. századi Sydemhamon (hús diéta) át, a XVII. században élt Willisig (fogyókúra, rizs, tej, alkalikus gyógyvizek), pusztán empirikus diétákat alkalmaztak. A diétás módszerek sokszínűsége a XVIII-XIX. században bontakozott ki. Az első jelentősebb kezdeményezés Rollo „hús-zsír” diétája volt, melyet Dühring „rizsdiétája”, Donkin „tejdiétája”, Piorry és Schiff „cukordiétája”, Mosse „burgonyadiétája, Strauss „inulinkúrái”, Albu és Kolisch zöldségétrendje” követett, majd a szénhidrátszegény, állati fehérjékben gazdag, energiaszegény étrendek hosszú sora (Seegen, Külz, Bouchardat, Cantani) következett. A diétaformák és keverékeik jellemzően ismétlődtek a XX. század elején.
A cukorbeteg életet megváltoztató inzulin
Az inzulin felfedezését követő időkben még mindig a 25–35% szénhidráttartalmú, zsírdús diéták keveredtek a többé-kevésbé szigorú étrendi előírásokkal (Bertram), de már megjelenhettek a részben vizeletcukor önellenőrzésen alapuló „liberalizált” étrendek (Joslin, Stolte) is. A II. világháborút követően az úgynevezett „szénhidrát tolerancia” vizsgálatok (hány gramm szénhidrát elfogyasztása után nő meg a cukorürítés) képezték az egyéni, nagyon szigorú és meglehetősen szénhidrátszegény – jóval 40% alatti szénhidrát tartalmú – étrendek alapját. Súlyfelesleggel rendelkező diabéteszeseknél előszeretettel alkalmazták a koplalókúrákat is.
A diéta régmúltja – Magyarországon
A magyarországi diétás kezelés evolúciójába betekintve, érdekes és manapság is helytálló megfogalmazásokkal is találkozhatunk. Ilyen Mátyus István 1766-ban megjelent könyvének mottója: „Ételben, italban ne légy mértéktelen, disznóhoz illik ez, emberhez illetlen”. Vagy Kiss József 1831-ben megjelentetett könyvének egyik kérdése: „Jó eledel-e a zöldség? A helyes válasz: Olyan jó és hasznos a zöldség az embernek, mint a marhának a tavaszi fű”. Vagy: Toldy Ferenc a dietetika első professzora írta 1839-ben, hogy „a rozs-kenyér jobban táplál, mint a búzakenyér, de nehezebben emészthető, miért jobb gyomrot és több mozgást kíván. Ajánlható tehát a rozs- és a búzalisztből vegyítve sült kenyér”. A táplálkozási ritmusra nézve pedig a következő tanácsot adja: „reggel keveset, délben 1–3 óra közt jóllakásig, estve könnyű ételt – és semmi vacsorát, vagy korán, pl. 7 és 8 óra közt s ekkor 10 óra előtt le ne feküdjünk. Vacsora után ne dolgozzunk, hanem játékkal, beszéddel stb. töltsük az emésztés pár óráját”. Ugyancsak Toldy Ferenc tanácsa: „Az úszás, a járás és egyszersmind a hideg fürdő hasznaival járván oly egészséges neme a mozgásoknak, hogy azt ahol csak megengedik a helybeli körülmények, nevelésünk rendes tárgyává kellene tenni.” És végül álljon itt egy vélemény, Bucsányi Gyuláé, a múlt század húszas éveiből: „Az elkényeztetett, agyonevett, önfegyelem nélküli nép rövid életű. Pusztulását önmagában hordja, mert vagy saját magát eszi agyon, majd szaporátlan és meddő lesz, vagy más edzettebb, koplalni tudó nép eszi meg, pusztítja el’.
A diéta most
A cukorbetegség kezelésének minden területén, ide értve a diétás ajánlásokat is, az utóbbi 5–10 évben nagy előrelépéseket tett a tudomány. Ennek ellenére, sajnálatos, de tény, hogy még manapság is akadnak olyanok – nem is kevesen – a cukorbetegeket ellátó csapatban, akik idejétmúlt nézeteket vallanak, korszerűtlen ajánlásokat tesznek a diéta lényegét illetően.
Mára már a diéta és a vércukorcsökkentő (tablettás és inzulin) kezelés együtt szolgálnak terápiás alapul, így a táplálkozási programban is több szabadságot kaphatnak a páciensek.
A diétás terápia adta lehetőségek a fantázia bevonásával és kellő nyitottsággal, nagyban szélesíthetők. A cukorbeteg étrendhez mára már rengeteg alternatív nyersanyag és élelmiszer hozzáférhető a boltok polcain, melyek segítségével nem csupán a diabétesz szövődményeit tarthatjuk távol magunktól, hanem az egészséget maximálisan támogató étrend kialakítása sem probléma többé.
A modern terápiás lehetőségekkel élve, az étrendi kezelés fontossága, elsősorban a fiatalabb, 1-es típusú cukorbetegek körében csaknem 100%-ban alkalmazott intenzív inzulinkezelés (napi 4-6-szori inzulinadás, napi 3-5-szöri vércukorméréssel) keretei között valamelyest veszített jelentőségéből. Lehetségessé vált a jóval „szabadabb” diétára történő átállás, melynek hátulütőivel egyre gyakrabban találkozunk (ezekkel még külön foglalkozunk). Ugyanakkor a 2-es típusú cukorbetegségben, főként a túlsúlyosak esetében – függetlenül attól, hogy még tablettával vagy már (esetleg a tabletták mellé adagolt) inzulinterápiával biztosítjuk az anyagcsere egyensúlyt –, talán minden korábbinál fontosabbnak tűnik a diétás kezelés, fokozott testedzéssel kiegészítve!
A diéta jövője
Az étrend evolúciójának jövőt érintő részét csak elméleti síkon érdemes megközelíteni. Az mindenesetre elmondható, hogy a korrekt diétázás megvalósításához a legtöbb embernél szemléletváltásra van és lesz is szükség, mely magában foglalja a már említett változtatásra és az újra való nyitottságot is.
A diéta alappilléreként a jövőben is megmarad:
- a tudományos ajánlások alapján történő céltudatos választásnak
- és a minőségi nyersanyagok, élelmiszerek felhasználásának fontossága.
Az elkövetkező idők diétás lehetőségeiben minden bizonnyal nagy szerepe lesz a növénytermesztési és állattenyésztési, valamint élelmiszeripari technológiák fejlődésének, a környezetszennyezésnek, illetve lényegbevágóak lesznek a gyógyszeripari kutatások adta lehetőségek, és mindezeket talán nutrigenomikai, illetve nutrigenetikai szempontokkal is kombinálhatjuk majd, mely ma még elég távolinak hangzik.
A vágyott jövőkép az lenne, hogy az emberek, a témában képzett fogyasztóként, kompetens választással tesznek a saját egészségükért: növelik zöldség és gyümölcsfogyasztásukat, csökkentik zsiradék bevitelüket, és megfelelő mennyiségű, jó minőségű fehérje-forrásokat választanak.
Miben rejlik az étrend gyógyhatása?
Abból kiindulva, hogy a diabétesz összetett anyagcserezavar, mely legtöbbször nemcsak a szénhidrát anyagcserét (metabolizmusát), hanem a táplálékkal bevitt, illetve a szervezeten belül termelődő fehérjék és zsírok átalakulását is érinti, a cukorbeteg diéta gyógyhatása komplex jellegű. Egyidejűleg szabályozza az anyagcsere állapotot, kíméli a vesét és az érrendszert, szükség esetén csökkenti (vagy megtartja) a testsúlyt és segít a szövődmények kialakulásának megelőzésében, illetve késleltetésében.
Miért kell diétáznia a cukorbetegnek?
1. Az inzulininjekció nélkül kezelt cukorbeteg szervezetének alapproblémája egyrészt az, hogy az étkezések során, a vércukor szinten tartásához szükséges inzulin elválasztása késve indul meg, másrészt a hasnyálmirigy béta-sejtjeiben termelődő inzulin − az inzulinrezisztencia miatt − nem képes hatását teljes értékűen kifejteni. A diétás kezeléssel ehhez kell alkalmazkodni, amennyiben:
- lehetőleg kerülni kell a gyors vércukor emelkedést okozó ételeket. (Mint látható majd, a vércukrot elsősorban az úgynevezett szénhidrátok emelik).
- az egyénre szabott, naponta többszöri étkezés alkalmával, étkezésenként meghatározott szénhidráttartalmú ételt kívánatos fogyasztani.
Már itt is szükséges rámutatnunk arra a szempontra, hogy a 2-es típusú cukorbetegség felléptekor elsősorban diétával (és fokozott testmozgással) kell kezelni az állapotot, és csupán a diéta nem kielégítő hatása esetén szükséges kiegészíteni azt vércukorcsökkentő tabletták adásával.
2. Az inzulinkezelés alatt álló cukorbetegnek azért kell diétáznia, mert az alkalmazott inzulinkészítmények hatásgörbéje többnyire nem fedi le a táplálékból felszívódó szénhidrátok által okozott vércukor emelkedést. Ebből a szempontból más a helyzet a hagyományos gyorshatású humán inzulinok és az ultra gyorshatású analóg inzulinok alkalmazása esetén, amennyiben:
- A külön, vagy NPH-val keverten adagolt, gyorshatású inzulin hatástartama 4–6 óra, míg az étkezés utáni vércukor emelkedés időtartama nem haladja meg a 3 órát. Amennyiben a beteg elhúzódó hatású inzulint is kap − és ez általánosnak mondható −, az inzulinhatás további 6–8 órán keresztül fennáll, és a szervezetben közepesen magas inzulinszintek állandósulnak. Ez teszi szükségessé a gyakori (napjában 5-6-szori) étkezést, ezen belül is a rendszeres szénhidrátbevitelt, mert e nélkül a vércukor kórosan alacsony, hipoglikémiás tartományba esne le.
- Ha étkezések előtt, azaz az úgynevezett intenzív inzulinkezelés keretei között ultra gyorshatású analóg inzulint alkalmazunk, kb. 80–100 g szénhidrát egyszeri beviteléig sikeresen biztosítható az étkezés utáni vércukor emelkedés kívánt határon belül tartása. Ebben az esetben azonban a betegek elkövetik azt a gyakori hibát, hogy túladagolják a liszpro-, aszpart- vagy glulizin inzulint, és ilyenkor az evés után a vércukor nem, vagy alig emelkedik, viszont másfél-két óra múlva már hipoglikémiás tartományba zuhanhat le. Hasonló a helyzet az inzulinpumpa kezelés esetében is. Tehát a legkorszerűbb inzulinok alkalmazása és inzulinadagolási módok esetén is érvényes az a szabály, hogy az étkezési inzulin adagját pontosan illeszteni szükséges az elfogyasztandó étel szénhidráttartalmához. Habár ez esetben a cukorbeteg számára roppant előnyt jelent, hogy már elsősorban nem az étkezést kell hozzáigazítani az inzulinhatáshoz, hanem fordítva, az új lehetőségek és az ebből adódó nagyobb szabadság birtokában könnyen áteshetünk a ló túloldalára, ahogy ezt sajnos egyre többen meg is teszik. Az eredmény: vagy a rendszeres inzulin túladagolásból következő hipoglikémiák miatt fokozódó anyagcserelabilitás, és következményes HbA1c szint növekedés, vagy a rohamos hízás. Gyakran pedig mindkét probléma egyidejűleg lép fel.
Egy nagyon fontos, talán kevéssé ismert további szempont:
Az étkezés utáni vércukorszint emelkedés nem csupán az elfogyasztott szénhidrát mennyiségének függvénye. Az inzulin nélkül és az inzulinnal kezelt diabéteszesekre is többnyire igaz, hogy az étkezés során a májba nem jut kellően gyorsan, megfelelő mennyiségű inzulin. Ilyenkor paradox módon, a májból fokozott mennyiségű szőlőcukor kerül a keringésbe, és sokszor ez okozza a „megmagyarázhatatlan”, nagyfokú vércukor emelkedést. Ez a tény indokolja az étrendi és a gyógyszeres kezelés teljes összehangolásának szükségességét.
(Folytatjuk)
Dr. Fövényi József,
Holzmann Brigitta
