Zsír-fehérje egység – az étkezést követő vércukor-emelkedés elkerülésére

A vércukorszint étkezést követő alakulása jelentős meghatározója a glikált hemoglobin (HbA1c) szintjének, és az étkezés utáni hiperglikémia pedig fontos rizikótényező a késői szövődmények kialakulása szempontjából.

Az inzulinpumpa-kezelés egyik meghatározó előnye az, hogy az étkezés előtti bólusok adagjának és típusának megválasztásával hatékonyabban mérsékelhető a vércukor-emelkedés, mint az injekciós inzulinkezeléssel. Mindez új megvilágításba került annak felismerésével, hogy diabéteszeseknél az étkezési szénhidrátok mellett az elfogyasztott zsírok és fehérjék is vércukoremelő hatással bírnak. Nem elhanyagolható mennyiségekről van szó, hiszen az ajánlások szerint a zsírok a napi kalóriabevitel mintegy 30%-át, a fehérjék pedig 15–20%-át teszik ki.

A zsírokat, mint makrotápanyagokat rendszerint szénhidrátokkal együtt fogyasztjuk, ritkán önmagukban. (A makrotápanyagok olyan tápanyagok, amelyekre nagy mennyiségben van szükségünk. Ezek a szénhidrátok, a zsírok és a fehérjék.) A szénhidrátokkal együtt fogyasztott zsírok az étkezések utáni első 3 órában mérséklik azok vércukoremelő hatását, de elhúzódó, későbbi hiperglikémiát okoznak. A fehérjék fogyasztása anyagcsere egészségeseknél – az inzulin és glukagon elválasztás finoman összehangolt serkentő hatásának köszönhetően – nem növeli a vércukorszintet. Diabéteszeseknél azonban elhúzódó vércukor-emelkedést okoznak, ami 2-3 óra elteltével kezdődik és 5 órán túl is tarthat.

Tehát a zsírok és a fehérjék önmagukban, egymástól függetlenül is vércukoremelő hatásúak. Mivel azonban a legtöbb táplálék zsírt és fehérjét is tartalmaz, így a mindennapi élet körülményei között egyidejű hatásukkal kell számolnunk. A vizsgálatok szerint ilyenkor a két táplálék vércukoremelő hatása összegződik.
Mindehhez természetesen hozzá kell tennünk, hogy a legtöbb táplálék, amit elfogyasztunk mindhárom makrotápanyagot, tehát a szénhidrátot, a zsírt és a fehérjét is tartalmazza. Ebből következik, hogy zsír- és/vagy fehérjedús táplálék elfogyasztásakor az étkezés előtti inzulin bólust úgy kellene megválasztanunk, hogy az mind a korai, mind a késői vércukor-emelkedést mérsékelje.

Inzulinpumpa-kezelésnél a bólus típusok (egyszerű, kiterjesztett és kombinált) megválasztásával erre – elméletileg – van is lehetőségünk. A kérdés csak az, hogy miként számoljuk ki az étel zsír- és fehérjetartalmát is figyelembe vevő étkezési plusz inzulin adagját és hogyan döntsük azt el, milyen típusú bólus adása lesz a legelőnyösebb. A diabetológus szakemberek több módszert is kidolgoztak erre. Itt most csak az egyik legelterjedtebbet, a lengyel Pankowska doktornő nevéhez fűződő zsír-fehérje egység használatát ismertetjük röviden.

A zsír-fehérje egység használata

A számolás két alapelven nyugszik:

1. Egy zsír-fehérje egység 100 kcal energiatartalmú zsírnak vagy fehérjének felel meg.
   Mivel 1 gramm fehérje energiatartalma 4 kcal, ezért 25 gramm fehérje (4×25=100) 1 zsír-fehérje egységnek felel meg. Mivel 1 gramm zsír energiatartalma 11 kcal, 9 gramm zsír (11×9ˇ=100) tesz ki 1 zsír-fehérje egységet.
2. Egy zsír-fehérje egység elfogyasztása előtt beadandó inzulin egyenlő a 10 gramm szénhidrát beviteléhez szükséges inzulinnal.
   Mivel a 10 gramm szénhidráthoz szükséges inzulin egyénenként különböző (és napszakonként is változhat), ebből következően a zsír-fehérje egységre számított inzulin is eszerint változik. Például akinek 10 gramm szénhidráthoz 1.5 egység inzulin kell, annak – ha a 10 gramm szénhidrátot tartalmazó étele még 1 zsír-fehérje egységnyi zsírt és/vagy fehérjét is tartalmaz – további 1.5 egység inzulint, összesen tehát 3 egység bólus inzulint kell beadnia.

A bólus típusa és beadásának javasolt időtartama az elfogyasztandó étel zsír-fehérje tartalmától függ, ehhez előre kidolgozott táblázatok nyújtanak segítséget. Ezek részletes taglalása már meghaladja írásunk terjedelmét.

Helyette bemutatjuk a 9 éves Hunor pizza vacsoráját (ld. lejjebb), annak pontos tápanyagösszetételét és az ennek elfogyasztásához szükséges – a fenti elvek alapján számított – bólus részleteit (inzulinmennyiség és bólus típus). Vacsora alatt és azután egészen a következő nap reggeléig a gyermek folyamatos cukorérzékelőt viselt. Az első cukorgörbén látható a cukorszint vacsora utáni néhány órás megemelkedése, amit azután az egész éjszaka során normális cukorértékek követtek (1. és 2. ábra). Hunor a következő nap ugyanazt a pizzát vacsorázta, de a hagyományos számítás szerint csak annak szénhidráttartalmára adott, tehát jóval kevesebb, 3 egység inzulint. A második görbe (3. és 4. ábra) jól érzékelteti az egész éjszaka tartó megemelkedett cukorértékeket.

Hunor (9 éves) pizza vacsorája

1. ábra – 18 óra 30 perc: 3E standard bólus (+1E korrekció) és 2,4 E kiterjesztett bólus (4 óra)

2. ábra:
A kombinált bólust követő éjszaka

3. ábra:
18 óra 30 perc: 3E standard bólus

4. ábra:
A standard bólust követő éjszaka

Írásunkkal az étkezés előtt adott bólus inzulin mennyiségének és a bólus típus megválasztásának egy újabb módszerére kívántuk felhívni a figyelmet, valamint másokkal is megosztani az ezzel kapcsolatos első tapasztalatunkat.

A Nemzetközi Gyermek Diabétesz Szövetség (ISPAD) legújabb, 2018-ban megjelenő ajánlása is foglalkozik a kérdéssel, de egyelőre még nem foglal egyértelműen állást. Hivatkozik azokra az újabb megfigyelésekre, amelyek szerint a fehérje vércukoremelő hatása a fent ismertetettnél kevesebb inzulinnal is „semlegesíthető” volt.

Dr. H Nagy Katalin
Seresné Szabó Ágnes (dietetikus)
Dr. Soltész Gyula

Megjelent: DiabFórum Magazin 2018/1. – április (24-25. oldal)