Az Abbott cég által gyártott, felnőtt diabéteszesek számára 2013 óta rendelkezésre álló glukózérzékelő használata 2016 óta már 4 éven felüli gyermekeknél is engedélyezett.
A gyárilag kalibrált készülék – amelyről lapunk már több alakalommal tudósított – minimálisan invazív módon 14 napon keresztül képes a szövetközi glukózszint folyamatos mérésére. Nem igényel napi kétszeri, vércukorméréshez kötött kalibrálást, mint a hagyományos cukorérzékelők, viszont nincs riasztó funkciója és nem csatlakoztatható inzulinpumpákhoz.
Dr. Guy G. Massa és munkatársai (Belgium) a Hormone Research in Paediatrics legfrissebb számában (2018; 89:189-199) megjelent tanulmányában 64 diabéteszes gyermekben (életkor 4–18 év) összehasonlította a Flash érzékelő mérési eredményeit a kapilláris vércukormérés eredményeivel. A gyermekek 2 hétig viselték (a felkar hátsó felületén) a szenzort és egyidejűleg rendszeres vércukormérést is végeztek. Az eredményeket számos különböző statisztikai módszerrel értékelték ki. Összesen több mint 2500 mérési pár (érzékelő cukor – vércukor) összehasonlítása igen nagyfokú egyezést mutatott, átlagosan mindössze mintegy fél mmol/l-es eltéréssel, de egyénenként ennél jelentősebb különbségekkel.
A vércukorérték és a szövetközi tér cukorszintjét mérő érzékelők mérési adatainak összehasonlításakor mindig figyelembe kell venni, hogy az érzékelő által mutatott érték csak bizonyos késéssel (5–8 perc) követi a vércukorértéket, hiszen időbe telik, amíg a keringő vérben lévő cukor a hajszálerek membránján (falán) keresztül kijut a szövetközi térbe. Ennek következtében, emelkedő vércukor esetén az érzékelő a vércukornál alacsonyabb értéket mutat, míg csökkenő vércukor esetén magasabbat. Ez a különbség annál kifejezettebb, minél gyorsabb a vércukorszint változása.
A mérési értéket és annak változatosságát egy további körülmény is befolyásolhatja: az érzékelő 5 mm-es hosszúságú, és mivel a vékony testalkatú kisgyermekek (4–6 év) egy részében a felkar bőralatti kötőszövetének vastagsága ennél kevesebb, a kanül nem mindig a kívánt helyre, a bőr alá, hanem az izomszövetbe kerül.
Az érdekes és fontos megfigyeléseket tartalmazó tanulmány értékét kissé limitálja az a körülmény, hogy viszonylag kevés a hipoglikémiás tartományba tartozó méréspárok száma.
A gyermekeknek általában nem okozott kellemetlenséget az érzékelő viselése és túlnyomó többségük előnyben részesítette azt a vércukorméréssel szemben. A leggyakoribb kellemetlenség (28%) az volt, hogy az érzékelő rögzítője levált a bőrről. Ugyanakkor a gyermekek 15%-a pedig arról panaszkodott, hogy két hét után is csak nehezen tudta azt eltávolítani. Két gyermekben fordult elő vérzés az érzékelő felhelyezése során és emiatt újabb szenzort kellett alkalmazni. 34%-uk jelzett viszketést, 6%-uk fájdalmat. A gyermekek mintegy fele észlelte a bőr kipirulását az érzékelő eltávolítása után.
A referáló megjegyzése: a készülék hazánkban sajnos még nincs forgalomban, de borsos ára ellenére már számos diabéteszes gyermeket nevelő szülő beszerezte és használja.
Prof. Dr. Soltész Gyula
