Már gyermekkorban észlelhetők a későbbi 2-es típusú diabéteszre való hajlam jelei

Már gyermekkorban észlelhetők a későbbi 2-es típusú diabétesz hajlam

A Diabetes Care által 2020. júniusában közzétett új tanulmány szerint már 8 éves korban fellelhetők a felnőtt korban kialakuló 2-es típusú cukorbetegségre hajlamosító jelek, vagyis évtizedekkel annak valószínű diagnosztizálása előtt.

A bristoli egyetemen végzett tanulmány a 90-es évek gyermekeinek több mint 4.000 résztvevőjét követte nyomon 8, 16, 18 és 25 éves korukban végzett vizsgálatokkal. A kutatók ötvözték a genetikai információkat az úgynevezett „metabolomika” megközelítéssel, amely magában foglalja a vérmintában található sok kis molekula mérését, hogy megpróbálják azonosítani a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának korai szakaszára jellemző mintákat.

Az egyik vezető kutató, Dr. Joshua Bell kifejtette: „Tudtuk, hogy a cukorbetegség nem alakul ki egyik napról a másikra. Azt nem tudtuk, hogy az élet korai szakaszában hogyan jelennek meg a betegség első jelei és melyek ezek a korai jelek.”
„A cukorbetegség leggyakoribb az idősebb korban, de ha a betegségre való hajlam jeleit már nagyon korán sikerül megtalálni, akkor szélesednek a lehetőségeink arra, hogy sokkal korábban léphessünk a diabétesz kialakulásának megakadályozásában. A fogékonyságról beszélünk, nem pedig magáról a klinikai betegségről. Ez nem azt jelenti, hogy a fiatalok már felnőttkori cukorbetegségben szenvednek; ezek finom különbségek a fiatalok anyagcseréjében, akik hajlamosabbak a betegségre.”

A tanulmányt olyan fiatalok körében végezték, akik mentesek voltak a 2-es típusú diabétesztől és más krónikus betegségektől, hogy lássák, milyen korai életkorban válnak láthatóbbá a felnőttkori cukorbetegségre fogékonyabbak. Különösen a HDL-koleszterin bizonyos típusait találták alacsonyabbnak már 8 éves korukban, mielőtt más típusú koleszterinszintek, beleértve az LDL-t is, emelkedtek volna; a gyulladásos tényezők és bizonyos aminosavak csupán 16 és 18 éves korban kezdtek megemelkedni. Ezek az eltérések az idő múlásával növekedtek.

Ezek az eredmények segítenek felfedni a cukorbetegség kibontakozásának biológiáját, és hogy milyen módszerekkel lehet sokkal korábban lépni annak érdekében, hogy megakadályozzák a betegség kialakulását és annak szövődményeit. Ez azért fontos, mert tudjuk, hogy a magasabb vércukorszint milyen káros hatással van például a szívre és számos más szervre is.

(Forrás: Diabetes Care, 2020 július; 43(7): 1537-1545.)

Megjelent: DiabFórum magazin 2020/4. – október (60. oldal)

Kép: designed by Freepik

>
Close Popup

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings
Send this to a friend