A tanév végén a Szurikáta Alapítvány díjátadó ünnepségen Varázspálcával köszöntötte a diabéteszes gyermekeket nyitottan fogadó óvodákat, iskolákat, valamint az őket példa értékűen ellátó pedagógusokat. Idén nyáron pedig első alkalommal veszünk részt augusztus 12–14. között a zánkai Családi Erzsébet-táborban cukorbeteg gyermekek családjaival. Ráadásként elindítjuk a Szurikáta Alapítvány új weboldalát, szülőknek és pedagógusoknak szóló tudástárral, videókkal és receptgyűjteményekkel.
Varázspálcával díjaztuk a pedagógusokat
Eltelt egy év a Köznevelési törvény változása óta. Folyamatosan kapjuk a hol pozitív, hol panaszos visszajelzéseket a szülőktől, időnként maguk a pedagógusok keresnek meg bennünket, hogy eligazítsuk őket a jogok, kötelességek, elvégzendő feladatok mátrixában. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy összegyűjtjük és – lehetőségeinkhez mérten – elismerjük a jó gyakorlatokat és művelőiket, akik velünk együtt hisznek abban, hogy a diabéteszes gyermekeket ugyanolyan jogok illetik meg, mint társaikat, és ezért nap mint nap tesznek, következetesen, kiemelkedő színvonalú munkát végezve.
A Szurikáta Alapítvány alapította Varázspálca-díjra a szülők jelölhették a diabéteszes gyermeküket nyitottan, szeretettel fogadó intézményeket, valamint pedagógusokat, gondozókat, dajkákat, edzőket stb. Május 21-én őket köszöntöttük, őket ünnepeltük a MagNet Közösségi Házban.
Családi Erzsébet-tábor a Szurikáta Alapítvánnyal
A Szurikáta Alapítvány és az Erzsébet Alapítvány együttműködésében 2022. augusztus 12. és 14. között lehetőség nyílik arra, hogy azok a családok, akik 1-es típusú diabéteszes gyermeket, gyermekeket nevelnek, részt vehessenek egy zánkai hosszú hétvégén.
A jelentkezés általános feltétele, hogy a családok legalább egy tagja 7 év alatti gyermek, vagy a jelentkezés beadásakor érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkező 1–12. évfolyamos gyermek legyen. A péntektől vasárnapig tartó családi hétvégén jelképes részvételi biztosíték befizetésével vehetnek részt a családok, ez fejenként mindössze 1000 forint. (Bővebb információ)
Szuriktataalapitvany.hu új felületen, új tartalmakkal
A Szurikáta Alapítvány 2014 óta segíti a diabéteszes gyermekek és fiatalok családjainak mindennapjait – otthon, az óvodában és az iskolában. Hosszú hónapok munkája után örömmel jelentjük, hogy elindul az új weboldalunk, mely méltóan reprezentálja az alapítvány szakmai tevékenységét, programjait, az évek alatt összegyűjtött tudásanyagot és tapasztalatot. A weboldal folyamatosan frissül, hogy minél több információt, segítő anyagot tudjunk megosztani a diabéteszes gyermekek családjainak, pedagógusainak.
Témák Szurikáta Alapitvány weboldaláról:
– Edukációs előadások, érzékenyítő videók;
– Receptek diabéteszeseknek és gluténérzékenyeknek;
– Szakmai cikkek a diabétesz kezeléséről, szenzorról, pumpáról orvos szakértőktől;
– Hírek, újdonságok a diabétesz világából;
– Diabéteszes történetek érintettektől;
– Információk az alapítvány programjairól, eseményeiről.
A Szurikáta Alapítványnál hiszünk a tudásmegosztásban. Tanuljunk a Varázspálca-díjas pedagógusoktól, intézményektől az elfogadásról és az áldozatvállalásól; ismerkedjünk, osszuk meg egymással tapasztalatainkat a zánkai Családi Erzsébet-táborban; és mindenekelőtt látogassátok és böngésszétek hasznos cikkekért, videókért a szurikataalapitvany.hu weboldalt.
Ne feledjétek: nem vagytok egyedül!
Tóbiás Lilla
Szurikáta Alapítvány
Megjelent: DiabFórum magazin 2022/2. – május (15-16. oldal)