Közeledik a húsvét

Közeledik a húsvét

A tavasz sokak számára a megtisztulás, újjászületés időszaka. Idén a keresztény böjti időszak március másodikán, hamvazó szerdán kezdődik, és április 16-ig, Nagyszombatig tart. Ez idő alatt a vallások önmegtartóztatást javasolnak.

Érdemes tudni, hogy számos esetben nem javasolt a böjtölés: fejlődő szervezetűek esetében (pl. gyermekek, terhesség), szoptatás alatt, betegség, gyógyszerszedés esetén, de időskorban sem. Tehát – elvileg – a cukorbetegeknek sem indokolt böjtölniük.

Sokan viszont nem is vallási okokból böjtölnek, hanem tavaszi „tisztítókúrát” tartanak, vagy éppen télen felszedett súlyfeleslegüktől szeretnének megszabadulni a böjti időszak alatt. Ezekben az esetekben az átmeneti szigorúbb megszorítások helyett inkább javasolt lenne az egészségesebb táplálkozás – és életmód – megvalósítása, egész évben.

Akár vallási okokból, akár testsúlycsökkentés céljából kezdené el valaki a böjtölést, néhány információ azért nem árt hozzá.

Miről is szól a böjt, az önmegtartóztatás diabétesz fennállása esetén?

  • Általában nem javasolt jóllakásig enni, de tudjuk, hogy ez mindenkinek így lenne javasolt egész évben.
  • A böjt nem fogyókúra és nem méregtelenítés, sokkal inkább a szervezet kímélését szolgálja, a fogyás csak előnyös „mellékhatás”. A böjti étrend ugyanis általában energiában szegényebb.Azoknak a cukorbetegeknek, akiknek testsúly feleslegük van, ezekre eleve kellene ügyelniük, nem csak most, hanem egész évben. A böjtölést egyébként fokozatosan érdemes elkezdeni és befejezni annak is, aki normál testalkatú. (Túlsúlyosak viszont a fogyást folytathatják a testtömeg normalizálásáig). Már a böjtölés előtt kerülni érdemes a nehéz, zsíros ételeket. Aki még nem tette meg eddig a diabétesze miatt, csökkentse az adagok mennyiségét (ne csak a szénhidráttartalmú összetevőket). Az állati eredetű élelmiszerek zsiradékszegények legyenek („fehér hús”, savanyított tejtermék, sovány sajt és túró), és az ételkészítés során is legyen minél kevesebb zsiradék (javasolt a főzés, párolás). A túl szigorú böjt komoly tápanyag-hiányos állapotot okozhat. A napi energia mennyiségként 2-es típusú diabeteses nőnek 1200 kcal, férfinak 1500 kcal-t javasolunk, normál testtömegűek étrendje pedig legyen legalább 20–25 kcal/testtömegkg legyen.Böjt alatt egyes esetekben korlátozzák az étkezések számát is, napi háromra, esetleg napi egy alkalomra. Cukorbetegeknek nem javasolható a napi 1-szeri étkezés. Bizonyos gyógyszeres kezeléseknél (beleértve az analóg inzulint is) megvalósítható a napi 3x-i étkezés, de vannak olyan kezelési típusok, amikor fontos, hogy meglegyen a napi 5 vagy 6 étkezés. Pontosítva: 5 vagy 6 alkalomra elosztott szénhidrát bevitel, melyben étkezésnek minősül 1 db gyümölcs is, vagy néhány falatnyi nasi elfogyasztása.
  • Kevésbé javasolt a húsfogyasztás. Vannak, akik csak Nagypénteken nem fogyasztanak húst, másoknál a böjti időszak pénteki napjai húsmentesek. Ez mindenkinek ajánlható, akár egész évben is. Az Okostányér® legújabb ajánlása is a húsok – elsősorban vörös hús – fogyasztásának mérséklésére hívja fel a figyelmet, illetve azt is javasolja, hogy heti egy nap legyen húsmentes (és ez lehet péntek a böjt ideje alatt). Hiszen vannak egyéb fehérjeforrások is: halak (melyek böjt idején is fogyaszthatók), tojás, tejtermék, szárazfőzelékek. Nem ajánlhatók azok a böjttípusok, melyekből a húsok és tejtermékek – azaz a teljesértékű fehérjeforrások – teljes mértékben száműzve vannak:
    – léböjt: zöldség-, gyümölcslevek,
    – nyersétrend: szilárd zöldségek és gyümölcsök,
    – bővített nyersétrend: teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérrel, párolt zöldség és főzelékfélékkel, héjában főtt, sült burgonyával (édesburgonyával) kiegészített,
    – gyümölcsnap
  • A böjt idején összeállított étrend tartalmazzon minél több zöldséget, főzeléket (nyersen, salátának), gyümölcsöt (lehetőleg naponta több félét), rostos gabonatermékeket. A sok növényi összetevő miatt az étrend vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, sok rostot tartalmaz, melyek serkentik a bélmozgást, ily módon a salakanyagok gyorsabb kiürülését. A zöldség-, gyümölcs fogyasztás fontossága sem új dolog. Ami újdonság, hogy az eddigi napi minimum 40 dkg zöldség, gyümölcs helyett az új ajánlások napi minimum 50 dkg-t javasolnak.
  • Böjt közben javasolt sok folyadékot – elsősorban víz, tea – fogyasztani (egyébként is ideális lenne napi 8 pohárnyi)
  • Böjt vagy „tisztító kúra” alatt fontos az élvezetek szerek mellőzése – például az alkohol, dohányzás – is. De mint tudjuk, ezek a feltételek fontosak az egészséges életmód megvalósításakor is.

Nagyon fontos, hogy mielőtt bárki belekezd egy szigorú megszorítású étrendbe, előtte szakemberekkel – kezelő orvos, dietetikus – egyeztessen a részletekről!

Továbbra is javasolt hallgatni a híreket, hogy hogyan alakul a vírushelyzet, de remélhetőleg a húsvétot is családi összejövetelekkel ünnepelhetjük meg. És nem kell lemondanunk – némi odafigyeléssel – a hagyományos szokásokról, ízekről, pláne, ha olyan programokat szervezünk, melyekben mozgunk is. De, azért jobb, ha továbbra is úgy étkezünk, hogy ne szélsőségek – visszafogottság után bőség – uralják életünket.

A böjti időszak után már nincs korlátozva a hús fogyasztása, de az sem, hogy a sertés- és marhahús mellett (vagy helyett) soványabb baromfit vagy halat együnk. Bár a megszokott köretek helyett készíthetünk többször párolt zöldségeket, salátákat is.

Füstölt sonka nélkül szinte elképzelhetetlen a húsvét, de érdemes figyelni a mennyiségekre. Akinek ügyelnie kell a napi energia bevitelre is, nem mindegy, hogy mennyire zsíros a sonka. Szerencsére elég széles választék van gépsonka jellegű készítményekből is, és kisebb a zsírtartalma a frikandó sonkának, vagy egy soványabb füstölt tarjának, mint a bőrös lapockából és combból készült kötözött sonkáknak. Aki pedig kerülné a „vörös” húsokat, az választhat csirkéből, pulykából készült sonkaféléket.

A sonkának – de a tojásnak is – elhanyagolható a szénhidráttartalma, ezért cukorbetegeknek a normális vércukorszintek biztosításához arra kell majd ügyelni, hogy mennyi és milyen kenyeret, péksüteményt, esetleg kalácsot fogyasztanak majd egy-egy étkezésre. Jó tudni, hogy kalácsból lehet már venni sós változatot is húsvét környékén (de süthető házilag is), így mérsékelhető az étkezés utáni vércukorszint-emelkedés. A kalácsokat fehér lisztből készítik, így még cukormentesen is magasabb lesz a glikémiás indexe, mint a magvas, korpás kenyereknek.

Nincsen húsvét tojás nélkül

Főtt tojással fogyasztjuk a főtt füstölt sonkát, és a locsolókat is – hagyományosan – főtt tojással kínálják, amit lehet színezni piros festékkel, vagy akár hagymahéjjal. Természetesen sokakban felvetődhet, hogy mi újság a tojás koleszterintartalmával. Hiszen évtizedekkel ezelőtt a koleszterintartalmú ételek kerülendők voltak, így a tojás is. Méretétől függően egy darab tyúktojás 180–250 mg koleszterint is tartalmaz, míg a koleszterinszegény étrendben csak 100–200 mg lehetett a napi koleszterin mennyiség. Körülbelül 15–20 éve már tudjuk, hogy az ételek koleszterintartalma csak legfeljebb 15–20%-ban befolyásolja a vér koleszterinszintjét. Így a tojás lekerült a tiltó listáról, de ez azért nem jelenti azt, hogy korlátlan mennyiségben fogyasztható. Átlagosan napi 1 db tojás fogyasztása ajánlott, de jusson eszünkbe, hogy ételkészítés során is sokszor használjuk a tojást (tojással gyúrt tészták, rántott húsok és zöldségek). A tojás fehérjéjének biológiai értéke az anyatejével azonos, a koleszterint a sárgája tartalmazza a zsírban oldódó vitaminokkal (A, D, E) együtt. Epebetegség esetén a tojás csak egyéni érzékenység figyelembevételével fogyasztható. Érdemes arra ügyelni, hogy a főtt tojás legfeljebb 2 órát maradhat szobahőmérsékleten, ezért érdemes a hűtőben tárolni, de nem rakható vissza a tojástartóba, ahol a nyers tojást tároltuk.

A húsvéti ünnepek után megmaradt tojás elkészíthető bundás tojásnak, tojás pörköltnek, vagy akár rakott burgonyának.

A sütemények készítésénél (mennyiség, minőség szempontjából) mindenki legyen visszafogott, hiszen, ha kevésbé jönnek a látogatók (a diabétesz is a magasabb rizikójú betegségek közé tartozik a koronavírus szempontjából!), jobb, ha nem tartunk otthon sok süteményt. Hiszen csak legfeljebb egy-egy szelet fogyasztható belőle köztes étkezésekre (még így is több kalóriát jelentve, mintha gyümölcs lenne). Sokan szívesen használják a szénhidrátszegény liszteket, nem figyelve a tápanyagtartalomra. Pedig arra is kellene ügyelni, mert pl. a drága mandulaliszt csak 280 kcal/100 g, a mandula őrlemény viszont – sokszor ezt is mandulalisztnek nevezik – 600 kcal feletti. Tej, tejtermék alapú édességeknél nézzük a hozzávalók zsírtartalmát, vagy ha zsírosabb készítményt kell használnunk (pl. tejszínhab, mascarpone), a mennyiségét. Bár a friss gyümölcs a legegészségesebb, használatuk előnyös az édességeknél is. Analóg inzulinkezelés esetén a főétkezésnél kell úgy összeállítani a menüt, hogy a sütemény szénhidráttartalma is beleférjen az étkezésbe, egyéb kezelések esetén azok az édességek, melyek nem tartalmaznak többet, mint 10–20 g szénhidrát, fogyaszthatók akár közti étkezésekre (tízórai, uzsonna). Jó lenne, ha az energiatartalma sem haladná meg a 250 kcal-t.

Most, hogy ismét egy családi ünnep étkezési kihívásai előtt állunk, érdemes tudatosítani magunkban, hogy cukoranyagcsere-zavarok esetén nem csak az 5–9 mmol/l közötti vércukorértékek elérése fontos, hanem a normál testtömeg megtartása, illetve elérése.

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

Gyurcsáné Kondrát Ilona
dietetikus, prevenciós élelmezés és táplálozás-egészségügyi szakértő

 

Megjelent: DiabFórum magazin 2022/1 – március (73-75. oldal)

Borítókép: JESHOOTS-com | Pixabay

>
Close Popup

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings
Send this to a friend