COVID halálozás Magyarországon és két másik EU-s országban

COVID halálozás Magyarországon

Magyarország, mint az alábbi táblázatból kitűnik, nagyon rosszul áll Európán belül is a koronavírus járvány okozta halálozásban és a 3 hónappal korábbi 14. helyről a 6. helyre ugrott előre.
Mondhatnám azt is, hogy „csehül állunk”, mely szinte szószerint értendő, mivel ha két törpeállamtól, San Marino-tol és Monaco-tol eltekintünk, Csehországban halt meg egymillió főre számítva a legtöbb beteg Európában.
A 3 hónappal korábbi adatok mellé tettem az idei március 11-i adatokat, ezekből jól láthatóan kiderül, hogy miképpen változott a sorrend, mely államok ugrottak előre és mely államok soroltak hátra a halálozási listán.

COVID halálozás

Erre magyarázatot nem tudok adni, mert itt sokismeretlenes egyenlettel állunk szemben, de szükségét éreztem a szikár tények közlésének annál is inkább, mert ezek nem bukkannak fel a magyar médiában, legfeljebb időről időre csak azt hangsúlyozzák, aktuálisan miben állunk jól, pl. most éppen a védőoltást tekintve arányaiban az európai országok élmezőnyében helyezkedünk el.

A halálozást illetően nagyon rosszul állunk, mint a grafikon mutatja, március közepe felé a harmadik hullám még egyre emelkedik és lassan nem a kórházi ágyak, végképp nem a lélegeztető gépek fogynak el, hanem a szakképzett egészségügyi munkaerő, melynek a száma behatárolja pl. a működtethető lélegeztetőgépek számát. Kb. 1.000 gép ellátására képes a halálosan kimerült, kiégett, már súlyosan depressziós intenzív nővér és orvos gárda. A tegnapi napon viszont már 910 beteget kellett lélegeztető gépre helyezni. Mi lesz, ha ez a szám 1.000 fölé emelkedik?

COVID halálozás

Alábbiakban két, a magyarországinál nagyobb halálozási aránnyal rendelkező ország grafikonjait mutatjuk. Csehországban, mely hozzánk és Szlovákiához hasonlóan kiválóan kezelte az első hullámot, már a negyedik hullámnál tartanak. Ennek pontos oka nem ismert, de valószínűleg a „húzd meg – ereszd meg” politikáját alkalmazták, ezért robbant fel újra és újra a járvány, mely olyan súlyos, hogy a betegek egy részét a szomszédos országokban igyekeznek elhelyezni.

COVID halálozás

A másik ország, melyet Csehország a halálozási mutatók szempontjából már lehagyott, Belgium, mely pocsékul kezelte az első hullámot, viszont még mindig a második hullámnál tart, ez viszont erősen lecsengőben van. Nyilván az ott élő szakemberek magyarázattal tudnak szolgálni, hogy ez Belgiumban miért alakult így, számunkra a részletek nem ismertek, de az a tény, hogy a mutáns vírusok támadása ellenére kivédték a következő hullámot, komoly egészségpolitikai és társadalmi okokkal magyarázható.

COVID halálozás

Mit tudnék levonni tanulságként? Azt, hogy itthon három dologra maximálisan törekedni szükséges. Az egyik az, hogy minél gyorsabb ütemben, minél több embernek meg kell kapnia a vakcinát – egyelőre szinte mindegy, hogy melyiket, csak legyen vakcina és mielőbb érjük el az 50%-os átoltottságot. A másik, akár mennyire is leterheli az életünket, nem lehet idő előtt nyitni! És végül: még valószínűleg nagyon sokáig nem mellőzhetők az egyéni védekezés eszközei, nevesítve a maszkviselés és a szociális távolságtartás. Ha mindháromban sikeresek leszünk, még az év derekán elkezdődhet életünk felszabadulása, ha viszont akár melyik téren sikertelennek bizonyulunk, nálunk is beköszönt a „cseh” világ és még túl se jutunk a harmadik hullámon, lesújthat ránk a következő.

(Forrás: https://www.worldometers.info/coronavirus/)
Dr. Fövényi József

Megjelent: DiabFórum magazin 2021/1 – március (30-31. oldal)

Összes hozzászólás

  • Vitamin szerint:

    Nagyon jó ez a cikk. Sajnos nagyon rossz a helyzet. Nem véletlen:
    http://medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/megszunik_az_egeszsegugyi_miniszterium

    A csehül álláshoz annyit tennék hozzá, szenzortámogatás ügyben nagyon jó lenne, ha csehül állnánk. Választhatnánk az Abbott és a Dexcom kiváló termékei között:

    https://www.freestylelibre.cz/

    https://www.dexcom.com/cs-CZ

    Mert nyilvánvalóan a magyar cukorbeteg gyerekek is azt szeretnék hogy nem kellene szurkálniuk az ujjukat naponta háromszor pusztán azért mert a kötelező kalibráció nélküli, gyárilag kalibrált, stabil, olcsóbb (Abbott: 2hét 60 EUR), piacvezető szenzorokat Magyarországon valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem támogatják…

  • >

    A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

    Adatvédelmi beállítások elmentve!
    Adatvédelmi beállítások

    Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

    Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

    Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
    • wordpress_test_cookie

    Összes tiltása
    Összes engedélyezése
    Send this to a friend