Fövényi (80)

Dr. Fövényi József
Fövényi (80)

Dr. Fövényi József Tanár Úr

Ünnepi megemlékezés és tudományos ülés dr. Fövényi József Tanár Úr 80. születésnapja alkalmából – Budapest, 2016. február 17.

Jelenlegi és korábbi munkatársai, barátai, a magyar diabetológia kiválóságai zsúfolásig megtöltötték a Péterfy Sándor utcai kórház előadótermét, hogy tudományos ülés keretében ünnepeljenek. A rendezvényen jelen volt Dr. Fövényi József legrégebben gondozott 89 éves betege is, aki 84 éve(!) diabéteszes.

Dr. Kocsis Győző főorvos, a tanítvány, a diabetológiai szolgálat jelenlegi vezetője bevezető szavai után Dr. Sásdi Antal főigazgató nyitotta meg az ülést. „Egyik legrégebbi munkatársként” Dr. Thaisz Erzsébet főorvos visszaemlékezései következtek, majd „Ma is aktív szerzőtársként” e sorok írója foglalta össze néhány percben közel tíz éves közös munkájukat, méltatva az ünnepelt főszerkesztői kvalitásait.

Fövényi (80)

Dr. Kocsis Győző főorvos

Fövényi (80)

Dr. Góth Miklós professzor (Honvéd Kh)

Fövényi (80)

Dr. Thaisz Erzsébet főorvos

Dr. Góth Miklós professzor (Honvéd Kórház) „Óriások földjén” című gazdagon illusztrált előadásában a kórosan magas termet egészségügyi és pszicho-szociális sajátosságait és következményeit ismertette.

Dr. Hosszúfalusi Nóra docens (Semmelweis Egyetem) „Mit változott a szemlélet és a szemléletem 1-es típusú diabétesz kezelésében” címmel foglalta össze az elmúlt évtizedek kezelési eredményeit, különös tekintettel az ünnepelt tevékenységére. Többek között kiemelte, hogy „Gyakorlati inzulintherápia” című könyvében Dr. Fövényi József már 1991-ben (évekkel az analóg inzulinok megjelenése előtt) ajánlotta a napi négyszeri inzulin-kezelést bázis-bólus therápia formájában és javasolta, hogy a reggeli éhomi vércukorszint ne legyen alacsonyabb 4.4 mmol/l-nál (ami 2015-ben került be az Amerikai Diabétesz Társaság ajánlásai közé). Kitűnő előadását az ünnepeltet idézve zárta: „Ne az életet igazítsuk az inzulinkezeléshez, hanem az inzulinkezelést az élethez”.

Végül Dr. Fövényi József foglalta össze (eddigi) életútját („Pályafutásom és a diabétesz”). A több mint fél évszázadot átfogó hallatlanul gazdag munkásságból e helyütt csak néhány, a magyar cukorbetegek kezelésében mérföldkőnek számító dátum megemlítésére van mód.

Fövényi (80)

Dr. Hosszúfalusi Nóra docens (SE)

Fövényi (80)

Prof. Dr. Soltész Gyula

Fövényi (80)

A hallgatóság

1987-ben elsőként vezette be hazánkban („Hegyeshalom és Vlagyivosztok között”) a cukorhemoglobin (HbA1c) rutinszerű mérését, alapította meg a cukorbeteg klubmozgalmat, a bentlakásos ötnapos páciens-edukációs tanfolyamokat és közreműködésével készült el 1996-ban az első diabétesz gyógycipő. Neve egyet jelent a páciens-tájékoztató kiadványok sokaságával, ma is a Péterfy Sándor utcai kórház aktív, ambuláns rendelést végző munkatársa.

Fövényi (80)

Dr. Fövényi József Tanár Úr

Fövényi (80)

Dr. Sásdi Antal főigazgató

Fövényi (80)

Fövényi (80)

Páciensei és munkatársai nevében is gratulálunk és kívánjuk, hogy ez még sokáig így legyen!

Prof. Dr. Soltész Gyula

>
Close Popup

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings
Send this to a friend