USA – Cukorbetegek pert indítottak az inzulingyártók ellen

Korábban is közöltünk adatokat arról, hogy az USA-ban egyes gyógyszerek, pl. az inzulinok ára elfogadhatatlanul, indokolatlanul, meredeken emelkednek.

Most a diabéteszesek egy csoportja ez év január 30-án pert indított a három fő inzulingyártó cég ellen, azzal vádolva őket, hogy szorosan együttműködve emelik az inzulinkészítmények árát. Mint az alábbi grafikonokból kiderül, az elmúlt két, másfél évtizedben az ultra gyorshatású analóg inzulinok ára megtízszereződött, a hosszú hatástartamú analóg inzulinoké pedig 12 év alatt ötszörösére emelkedett.

inzulin ára
inzulinok ára

Ez azt eredményezi, hogy a biztosítással nem rendelkező, akár több évtizede cukorbeteg egyéneknek esetenként havi 900 US dollárt is kell zsebből fizetniük, hogy inzulinhoz jussanak. Sokan erre képtelenek, ezért néha csak fele dózisban adják az inzulint, ami ketoacidózisos, az életet veszélyeztető állapotokhoz vezet.

A megtámadott gyártócégek a gyógyszer forgalmazókra akarják hárítani a felelősséget, mivel azok 50% körüli árréssel dolgoznak, tehát extraprofitra tesznek szert. Számos esetben a gyógyszerészek, érdekeltségük függvényében, egyik vagy másik analóg bázisinzulinra történő átállást javasolják a betegeknek anélkül, hogy világosan elmagyaráznák a hatásgörbékben és hatástartamban mutatkozó különbségeket.

A gyártókat perlő cukorbetegek képviselői abban reménykednek, hogy mind a gyártó-, mind a forgalmazó cégekkel egyességre jutnak az árak mérséklésében, ezáltal lehetővé téve, hogy minden inzulinra szoruló diabéteszes ténylegesen is hozzá juthasson az életmentő gyógyszeréhez. Nagy kérdés, hogy az újonnan felállt amerikai kormány mit fog tenni a gyógyszerellátás és az egészségbiztosítás terén.

(Talán a sok probléma ellenére ezúttal is ki kell hangsúlyozni azt a tényt, hogy hazánkban az erélyes állami árszabályozásnak köszönhetően minden diabéteszes hozzá juthat a számára megfelelő inzulinhoz, bár egyelőre nem minden 2-es típusú beteg kaphat 100%-os támogatással analóg inzulint – a referáló megjegyzése.)

(Forrás: Medscape, 2017. február 1.)

>

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Összes engedélyezése
Send this to a friend