CGMS: vizsgálat Dexcom szenzorral

Dexcom CGM rendszer

A jelen beszámolóm a Dexcom CGM rendszer-t előszeretettel és folyamatosan alkalmazó S. Viktor 34 éves, 14 éve 1-es típusú diabeteses, informatikus férfibetegemről készült, aki – mint a beszámolót követő írásából kiderül –, komoly felkészültségről tanúságot téve, jelentős mértékben újított e rendszer használata kapcsán.

Szenzorvizsgálati beszámolóim az utóbbi időben zömmel a Magyarországon még nem elérhető, de egyre kedveltebb, Nyugat-Európából beszerezhető FreeStyle Libre Flash szenzorvizsgálatokról készültek. Itthon a jelenleg rendelkezésre álló kétfajta szenzor – a Medtronic CGM rendszere és a Dexcom CGM – közül a Medtronic szenzor használata az elterjedtebb. Nehéz kiszámolni a szenzorok használatának tényleges költségvonzatát, de az mindhárom fenti szenzor esetén havi 45–60 ezer forint közé esnek, és akkor még ehhez hozzá kell adni az adó- és vevőkészülékek borsos árát, mely mind a Medtronic, mind a Dexcom esetében plusz 300–400 ezer forintot tesznek ki. A Medtronicnál árcsökkenést eredményez az, hogy a vevőkészüléket okostelefon is helyettesítheti, már ha a szenzort nem inzulinpumpa kezelés mellett használják. További költségcsökkenést jelenhet a jó anyagcsere vezetés, azaz a kismértékű vércukor-ingadozás, amely mellett egy 6 napos, 12 ezer forintba kerülő Medtronic szenzor akár két hétig is, a Dexcom 14 napos, 25 ezer forintos szenzora pedig akár 3 hétig is működhet. Ezzel szemben a FreeStyle Libre Flash szenzor pontosan 14 napig funkcionál és 60 Euróba kerül. A leolvasója pedig okostelefonnal helyettesíthető.

Viktort hetedik éve gondozom és ezen idő alatt HbA1c szintjei 5,7–6,8% között mozogtak, jelenleg fél éve 6,2%-on állnak. Viktor naponta kétszer 12 E glargin bázisinzulint és étkezések előtt háromszor 6–7 E analóg aszpart inzulint adagol magának. Mint az alább látható hatnapos szenzor-görbékből kiderül, vércukrai igen ritkán lépik át a 4–10 mmol/l-es határértékeket, mely megfelel a kiváló HbA1c eredményének.

Dexcom CGM rendszer

Két éve kipróbálta a FreeStyle Libre Flash szenzort is, majd a Dexcom mellett döntött, miután ez a szenzor a Medtronic szenzorhoz hasonlóan automatikusan folyamatosan mutatja a vércukortrendeket, és a beállított határértékeknél riaszt is. A Viktor által eszközölt technikai újítások jelentősen csökkentették számára a szenzor költségét, melyet tovább mérsékelt az a tény, hogy a jó anyagcsere-vezetés mellett a szenzor rendszeresen három héten át üzemel. A költségek mellett a kevésbé járatos olvasóink számára megemlítem, hogy mind a Medtronic, mind a Dexcom szenzor alkalmazása esetén napi két ujjbegyes vércukorméréssel szükséges a készüléket kalibrálni, míg a FreeStyle Libre Flash szenzor kalibrálás nélkül működik, többnyire szintén pontosan.

Viktor eredményei magukért beszélnek, kiválóan kezeli magát, diabéteszének menedzselése semmilyen érdemi problémát nem jelent számára, még feszített és változó életvitel mellett sem. Mindenképpen remélhető, hogy ez még sok évtizeden át így marad, illetve a jövő rohamosan bővülő lehetőségei révén még tovább javul.

Dr. Fövényi József


Vércukor monitorozás Dexcom CGMS és Nightscout projekt segítségével

A Dexcom CGMS-sel körülbelül másfél éve kezdtem el ismerkedni, amikor egy külföldön élő ismerősöm jóvoltából hozzájutottam egy Dexcom G4 Platinum jeladóhoz, így csak szenzorra és egy vevőegységre volt szükségem, hogy ki tudjam próbálni a CGMS-t.

A Dexcom CGMS 3 féle változatban létezik, ezek közül sajnos itthon csak az érhető el, amelyik nem képes mobiltelefonnal kommunikálni – bár ennek fenntartási költsége is alacsonyabb.
A gyári vevőegység helyett már a kezdetektől alternatív megoldást kerestem, mert szerettem volna minél hatékonyabban használni a rendszert, és így találtam rá a Nightscout projektre, ami egy nyílt forrású, csináld magad projekt, amelynek segítségével a CGMS adatainkat elérhetővé tehetjük bármilyen formában, legyen az egy internetes weboldal, a mobiltelefonunk kijelzője, vagy akár egy okosóra.
A projekt része egy szintén a közösség által fejlesztett xDrip bridge-nek nevezett vevőegység, amelynek segítségével a G4 Platinum jeladó jeleit Bluetooth segítségével Android mobiltelefonra lehet továbbítani.

Dexcom CGM rendszer

Vevőegység

Tapasztalatok

A saját vevőegység elkészítése és a szükséges szoftver beállítása műszaki vénát igényel, de sok szempontból megéri a fáradságot. Az eszköz megépítése körülbelül 30 ezer forintba kerül, így azoknak is megoldás lehet, akik nem szeretnék a gyári G4 Platinum vevő árát kifizetni – kb. 200 ezer forint –, hanem egy költséghatékonyabb megoldást keresnek.

Dexcom CGM rendszerEmellett a saját vevőegységhez tartozó szoftverrel olyan funkciók is elérhetők, mint a prediktív vércukor előrejelzés, amivel például a hipoglikémiás események száma csökkenthető, illetve a mérési adatok továbbításának a lehetősége, ami távoli monitorozást is lehetővé tesz, ami főleg gyermekeknél lehet nagyon hasznos.

Számomra a leghasznosabb funkció egyértelműen az, hogy az órámon is meg tudom nézni a vércukorértékeim alakulását, hiszen ez csak egy pillantás kérdése, és ezáltal gyorsabban tudok korrigálni, ha nem megfelelőek az értékeim.

A vevő elkészítése iránt érdeklődők a Nightscout Magyarország Facebook csoportban vagy az alábbi linken található videóban további információkat kaphatnak:

A szenzor ára jelenleg 25 ezer forint, és tapasztalataim szerint 2-3 hétig használható megbízhatóan, utána célszerű kicserélni. Ez az összeg nem kevés, de ezért cserébe folyamatos képet kapunk a vércukorértékek alakulásáról, ami sokkal jobb kontrollra ad lehetőséget.

Schlaffer Viktor

Ajánlott oldalak:
Nightscout Magyarország facebook csoport
xDrip bridge készítéséhez szükséges leírás
xDrip szoftver Androidra
További információ a Nightscout projekttel kapcsolatban

>

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Összes engedélyezése
Send this to a friend