Végre jó hírrel szolgálhatok a Libre 2 szenzor vizsgálat letölthetőségéről, bár úgy tudom, hogy ez csak a leolvasóból lehetséges, mobiltelefonról nem.
Csak rá kell kattanni a LibreView honlapra és megfelelő regisztrációt követően – lehetőleg Németországot megjelölve tartózkodási helyként – a születési adatokat megadva máris bármely ABBOTT eszköz letölthető egyetlen helyről, csak az eszközt hozzá kell kapcsolni egy számítógéphez.
Jelen alkalommal a Libre 2 szenzort az elsők között letöltő B. Róbert eredményeiről számolok be. Róbert 1983-ban született, 3 éves korától 1-es típusú diabéteszes és 2014. óta áll gondozásunk alatt. Bár rendszeresen sportol, kissé korpulens, testtömeg indexe 30 kg/m2. Ez év májusában állítottuk át napi kétszeri glargin-ról degludek bázisinzulinra, melyből reggel 28 E-et, étkezésenként pedig 3×5–6 E aszpart inzulint adagolt magának. Ezt időközben módosította, amennyiben reggel 25 E-re csökkentette a degludek, reggel 11–12, délben és este 8–8 E-re emelte az aszpart inzulin adagjait. Különösebb anyagcsere problémái nem voltak, HbA1c szintje folyamatosan valamivel 7% alatt, ill. fölött mozgott. Legutóbb 7,3%-ot mértünk nála.
Tekintettel a naponta változó időpontban végzett fizikai aktivitására, 5 hónapja ráállt a FreeStyle Libre szenzor használatára, melyet 2 hónapja Libre 2-re cserélt. Ezt írta:
„Csodálatos dolog ez a Libre 2, mert óriási kényelmet és egyben biztonságot is ad”.
Az 1. és 2. ábrán 4 egymásután következő jellemző napi szöveti glukózgörbéi láthatók, szénhidrát-bevitellel és inzulinadagokkal. Már ránézésre is egyértelmű, hogy a vércukrok, bár ingadoznak, közel 100 %-ban a „time in range”-ben, vagyis a 3,8–10 mmol/l-es céltartományon belül maradnak.
De, hogy hűek maradjunk az igazsághoz, mellékeljük a következő 2 nap görbéit is (3. ábra), melyen látható, hogy még vannak hiányosságok Róbert anyagcsere-stabilitásában.
Bizonyára még ennél is szebb görbéket láthatunk és mutathatunk be a jövőben a Libre 2-t használó betegeinktől.
Dr. Fövényi József
Megjelent: DiabFórum magazin 2019/4 – október (22-23. oldal)