Új trend kezdődhet a cukorbetegek diétájában?

Mintaétrend - 1. hét

Három olyan nyáron megjelent szakcikket referáltunk, melyben alapvető változtatásokat javasolnak a cukorbetegek – elsősorban a súlyfelesleggel küszködők – étrendjében.

A cikk eredeti megjelenése: 2014. október 06. | Frissült: 2016. május 11.

Az új javaslatok kiindulópontját az a tény képezte, hogy több tucatnyi – többségében nem cukorbetegen végzett – klinikai vizsgálat során a testsúlycsökkentés szempontjából legelőnyösebbnek a nagyon alacsony szénhidrát-tartalmú diéta bizonyult, melyet hazánkban közel 2000 elhízott beteg kezelése során Pados Gyula és munkatársai is egyértelműen igazoltak.

A júliusban a Nutrition hasábjain megjelent összefoglaló közlemény ajánlásait alátámasztotta az ezt követő hetekben napvilágot látott két – ausztráliai és New Orleansi kutatók által – részben kövér cukorbetegeken végzett vizsgálatok eredményei. Ezek szerint a súlyfelesleggel rendelkező cukorbetegeknél is számos előnnyel járhat az alacsony szénhidrát-tartalmú és ezzel együtt természetesen energiaszegény étrend is. Jól ismert az a tény, hogy ha valaki nem tud megbirkózni a magas vércukrokkal és erősen megszorítja a szénhidrát bevitelét, csökkenni kezd a vércukor szintje. Ennek a módszernek az alkalmazása viszont csak egyidejűleg testsúlycsökkenést is eredményező erősen energiaszegény diétán célszerű, mert ha a diabéteszes ugyan szénhidrátot nem vagy alig fogyaszt, viszont helyette – ami csak belefér – fehérjét és zsiradékot, mint 30–40 évvel ezelőtt mondták: „húst-hússal”, akkor a testsúly nem csökken, az állapot tartós javulására nem lehet számítani, viszont a nagyon magas zsírtartalmú étrend eredményeként fokozódik az érelmeszesedés.

Ezek után nagy kérdés, hogy itt és most, Magyarországon miképpen építhető fel egy hosszabb távon tolerálható, a betegek többsége által elfogadható étrend, mely az alacsony szénhidrát-bevitel mellett mind az anyagcserére, mind a testsúlycsökkenésre előnyös hatású lehet. A nagyon alacsony – 50 g alatti – szénhidrát-tartalmú, többek által javasolt étrend nem jöhet szóba, de a kalória-bevitelben jelentősen megszorított, a jelenlegi 50–55%-os aránynál lényegesen alacsonyabb szénhidrát-tartalmú étrend talán megfelelhet a célnak. Ezért, jól ismervén a hazai cukorbetegek diétás szokásait és étrendi preferenciát, megkíséreltünk egy 1200 kcal tartalmú diétát kidolgozni, mely egyharmad-egyharmad arányban tartalmaz szénhidrátot, fehérjét és zsírt. Utóbbi esetében törekedtünk a telített zsírsavak minimalizálására is. A most bemutatott egyhetes mintaétrend összetétele tehát: 98 g szénhidrát, 98 g fehérje és 45 g zsír.

Nagyon örülnénk, ha minél többen kipróbálnák ezt a diétát és saját ízlésük szerint állítanának össze további étkezéseket, ételsorokat, melyek erősen megközelítik összetételben az itt bemutatottakat és minél többen közölnék véleményüket (e-mail: info@diabforum.hu)

Fontos megjegyzések a diéta elkezdése előtt:
1. Mindenképpen szükséges a napi egyszeri vagy akár többszöri vércukormérés!
2. Amennyiben a vércukorszint csökken és esetenként 5 mmol/l alatti értéket mérnek, csökkenteni szükséges a vércukorcsökkentő tabletták mennyiségét.
3. Inzulinkezelés esetén feltétlenül a gondozó szakorvossal szükséges megbeszélni a teendőket, mivel nagyon valószínű az inzulinadagok megfelelő mértékű csökkentése.

Várjuk tehát olvasóink reflexióit, hogy ezen úttörő dietetikai szaktevékenységünket minél sikeresebben folytathassuk, minél több hazai cukorbeteg javát szolgálva.

Dr. Fövényi József

Heti mintaétrend – 1. hét

nagyon alacsony szénhidrát-tartalmú diéta heti mintaétrend - 1. hét

Heti mintaétrend – 1. hét

A heti mintaétrend receptjei

Zöldborsó leves (1 adag)

Hozzávalók:
10 dkg zöldborsó
5 dkg sárgarépa
5 dkg fehérrépa
1 evőkanál olaj
petrezselyem,
½ db erőleves kocka

Elkészítés:
A zöldborsót és a többi zöldséget kevés erőleves kockás vízben feltesszük főni, mikor félig puha, felöntjük annyi vízzel, hogy a folyadék mennyisége kb. 3–3,5 dl legyen. Így fűzzük készre. Tűzről levéve frissen vágott petrezselyemlevelet szórunk rá.

Főtt pulykamell zöldbabfőzelékkel (1 adag)

Hozzávalók:
20 dkg pulykamell
1/2 db erőleves kocka

Elkészítés:
A pulykamellet tetszés szerint daraboljuk, majd erőlevesben puhára főzzük.

Zöldbabfőzelék

Hozzávalók:
200 g zöldbab
1 tk. Étolaj
10 g graham liszt
30g tejföl (zsírszegény)
1-2 dkg vöröshagyma
Ízlés szerint fokhagyma, ecet, lecsó, fűszerpaprika, édesítőszer, petrezselyem, só

Elkészítés:
A zöldbabot 2 cm-es darabokra vágjuk és enyhén sós melegvízben feltesszük főzni. Beletesszük a félbevágott vöröshagymát, a péppé zúzott fokhagymát, lecsót.

Zsemle színű rántást készítünk melyet finomra vágott petrezselyemmel és fűszerpaprikával ízesítünk. Ha a bab megfőtt eltávolítjuk a vöröshagymát és a rántással besűrítve jól összeforraljuk. Sóval, ecettel és édesítőszerrel kialakítjuk a főzelék karakterét, végül hozzáadjuk a tejfölt is, és még egyszer kiforraljuk.

Székely káposzta (1 adag)

Hozzávalók:
30 dkg savanyú káposzta
2 ek. olaj
20 dkg csirkemell
5 dkg vöröshagyma
só, bors, fűszerpaprika

Elkészítés:
A savanyú káposztát lemossuk és 1 ek. Olajon ill. kevés vízen feltesszük párolódni, fedő alatt lefedve.
Ez alatt a hagymát felkockázzuk és az olajon üvegesre dinszteljük, majd a tűzről lehúzva fűszerpaprikával ízesítjük. A ragura vágott csirkehúst erre a hagymára tesszük, majd előpirítjuk, sóval, borssal fűszerezzük.
Ha a két összetevő megpuhult, összeöntjük őket, és kicsit még együtt pároljuk, majd tálaljuk.

Sült csirke párolt káposztával, burgonyával (1 adag)

Hozzávalók:
20 dkg csirkemell
1 ek olaj, só, bors,
zöld fűszer
5 dkg burgonya
20 dkg párolt káposzta
Só, bors, ecet, édesítőszer

Elkészítés:
A csirkemellet szeletre vagy ragura vágjuk, megízesítjük és az olajon kissé megpirítjuk, majd kevés vízzel felengedve lefedve készre pároljuk.
A burgonyát héjában sütjük meg a sütőben.
A káposztát vízen, fedő alatt gözölve puhítjuk meg az ízesítőanyagokkal.

Rizses lecsó virslivel

Hozzávalók:
15 dkg paprika
5 dkg paradicsom
5 dkg v.hagyma
1 ek. Olaj, só
5 dkg bécsi virsli
5 dkg barna rizs (szárazon lemérve)

Elkészítés:
A felaprított hagymát olajon megpároljuk és erre dobjuk a paprikát, sózzuk. Ha ez kissé összeesett, hozzáadjuk a paradicsomot is, idő közben sóval ízesítve. Mikor már majdnem kész, beletesszük a karikázott virslit is, és készre főzzük.
A rizst sós vízben feltesszük főni (vigyázat, jóval több főzési időt igényel mint a fehér rizs), ha megpuhult leszűrjük.

Fűszerekkel párolt busa, rizibizivel

Hozzávalók:
20 dkg busa filé
1 ek. Olaj
rozmaring, majoranna, bors

Elkészítés:
A halfilét sózzuk és fűszerezzük, majd egy fedhető edényzetbe tesszük az előre felforrósított olajra. Kevés vizet öntünk alá és lefedve készre pároljuk.

Rizibizi

Hozzávalók:
3 dkg barna rizs sós vízben megfőzve
10 dkg zöldborsó (gőzben párolva) – előtte kicsit megsózva

Elkészítés:
A két megpuhult hozzávalót egybe forgatjuk, így tálaljuk.

Körözött

Hozzávalók:
10 dkg félzsíros túró
0,5 dl nat. joghurt,
ízlés szerint: fűszerpaprika, mustár, kömény, só

Elkészítés:
A hozzávalókat egybedolgozzuk és az egészet 30 percre a hűtőbe tesszük.

Sertés egybensült, parajfőzelékkel (1 adag)

Hozzávalók:
20 dkg sovány sertéscomb
1 ek. olaj
Kömény, fokhagyma, só
(Kukta fazék)

Elkészítés:
A sertéshús darabot fokhagymával tűzdeljük és a forró olajon megpattogtatott köménymagra dobjuk, így képezünk „kérget” neki a pirítással. Ezt sózzuk és kevés vízzel felöntve lezárt kuktában készre pároljuk.

Spenót főzelék

Hozzávalók:
200 g paraj v. 100 g spenót püré
1 tk étolaj
10 g graham liszt
1 dl tej
Fokhagyma, só, bors

Elkészítés:
A spenótot forrásban lévő vízben megfőzzük és leszűrés után pépesítjük vagy a kész fagyasztott pürét használjuk. Világos rántást készítünk, ehhez adjuk a parajpépet és a zúzott fokhagymát, majd tejjel felengedjük, és jól összeforraljuk.

Csirkemell fasírt (1 adag)

Hozzávalók:
20 dkg darált csirkemell
½ db tojás
½ db zsemle
Só, majoranna, reszelt hagyma, bors, fokhagyma, fűszerpaprika
1 ek olaj

Elkészítés:
A hozzávalókat mind egybegyúrjuk, lapos fasírtokat készítünk és olajjal kikent lábasban kisütjük őket (pici vizet adhatunk alá).

 

Mintaétrend és receptek:
Cseri-Holzmann Brigitta
dietetikus

A teljes, 4 hetes mintaétrend letöltése

 

Megjelent: DiabFórum Magazin 2014/4. – szeptember (64-67. oldal)

>
Close Popup

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings
Send this to a friend