Inzulinigény változása – általános szempontok
A diabétesz kezdetén az inzulinigény nagy, általában meghaladja a testsúlykilogrammra számított napi 1 egységet.
Az inzulinkezelés megkezdése utáni hetekben az inzulinigény fokozatosan csökken, rendszerint jelentős mértékben, a kezdeti igény felére, negyedére. Kivételes esetben átmenetileg nincs is szükség inzulinra és a szülőnek úgy tűnhet, hogy a diagnózis téves volt, vagy a diabétesz „meggyógyult” és a gyermek már nem diabéteszes többé. Sajnos ez nincs így és az úgynevezett részleges vagy teljes remisszió néhány hónap vagy év után véget ér, a hasnyálmirigy béta-sejtjek inzulin termelése fokozatosan teljesen megszűnik és az inzulinigény újra emelkedik.
A remisszió végét követően az inzulinszükséglet a testsúly és testmagasság gyarapodásával arányosan természetesen növekszik, de testsúlykilogrammra számítva viszonylag stabil marad, napi 0.7–1.0 egység körüli.
A serdülőkor kezdetén a szövetek inzulinérzékenységének csökkenése miatt az inzulinigény fokozatosan újra emelkedni kezd, a kamaszkor évei alatt meghaladja a testsúly-kilogrammonkénti napi 1 egységet, sőt kivételesen elérheti a 2 egységet is.
A felnőttkorban az inzulinszükséglet ismét csökken, mintegy 0.7 egység/testsúlykilogramm/nap körül viszonylag állandó marad.
A diabétesz „természetrajzának”, természetes időbeni lefolyásának, a betegség stádiumainak az inzulinigényben tükröződő fenti rövid összefoglalásához az alábbi fontos kiegészítések szükségesek:
Az egyes stádiumokban a stádiumokra jellemző inzulinigényt befolyásolhatja a gyermek életkora a betegség kezdetén. Például kisgyermekekben a remisszió gyakran rövidebb ideig tart, mint nagyobb gyermekekben, sőt el is maradhat. Az orvosi szakirodalomban ismeretes olyan eset is, amikor a remisszió ismételten megfigyelhető volt.
Ugyanakkor, ha a diabétesz kezdete egybeesik a kamaszkor kezdetével, akkor a remisszióval járó inzulinigény-csökkenés elmaradhat a kamaszkori inzulinszükséglet növekedése miatt.
Az inzulinigény a diabétesz egyes stádiumaira és a korcsoportokra jellemző változásai általában lassan, hetek-hónapok alatt következnek be.
Speciális szempontok
A fentieken túl a mindennapi inzulin-szükségletet meghatározó legfontosabb tényezők:
- Táplálékok szénhidrát és kalóriatartalma, összetétele, az étkezések elosztása
- Testmozgás, izommunka
Sajnos az inzulinszükséglet alakulásában vannak a páciens által nem befolyásolható tényezők is. Ezek:
- Betegségek, láz: Általában vércukor emelő hatásúak.
- Stressz: Gyors és jelentős vércukor növekedést okozhat.
- Meteorológiai front-tevékenység: A labilis meleg frontok és a kettős frontok általában hipoglikémiához vezetnek, a hidegfrontok pedig vércukor emelő hatásúak lehetnek.
- Menstruációs ciklus: A menstrációt megelőző napokban az inzulin igény nő, a peteérés idején (általában a ciklus 6. és 12. napja közötti időben) csökken.
- Hajnali jelenség: Vércukorszint-emelkedés a kora reggeli órákban.
- Délutáni alkony jelenség: Vércukor-emelkedési hajlam a késő délutáni, esti időszakban.
- Somogyi hatás: A szöveti inzulin érzékenység hipoglikémiát (esetleg meg sem érzett hipoglikémiát) követő csökkenése, ami elhúzódó (akár 6–72 órán keresztül tartó) hiperglikémiát okozhat.
- Szezonális változások.
Az a „korrekt” inzulinadag, ami biztosítja a normálishoz leginkább hasonlító vércukorszintet, gyakori és súlyos hipoglikémia nélkül és lehetővé teszi a gyermek normális testi és lelki fejlődését.
Az inzulin beadására használt eszközök
Ma Magyarországon már alig van olyan diabéteszes gyermek, aki az inzulin beadásához a hagyományos fecskendőket használná. Túlnyomó többségük a félautomata töltőtollakkal, a pen-ekkel adja az inzulint. Kivételt képeznek az inzulinpumpát használók, róluk külön fejezet szól.
A gyermekek által használt pen-ek ugyanazok, amelyekkel a felnőtt korú diabéteszesek adják az inzulint, de a kisgyermekek számára speciális pen-ek vannak forgalomban, amelyekkel fél egység inzulin is pontosan adagolható.
A tű hosszát egyénileg kell megválasztani, mert a túl rövid tű használata esetén az inzulin a bőrbe (helytelen), túl hosszú tűvel pedig esetleg az izomba (helytelen) kerül.
Az inzulin befecskendezéséhez a gyermekek számára speciális, rövidebb és vékonyabb tűk állnak rendelkezésre. A 31 G (gauge) méretű tűk mindössze 0.25 mm vastagságúak, és 5 mm („microfine”) illetve 6 mm („novofine”) hosszúak. A fájdalom mérséklésére a tűk hegyét igen élesre köszörülték és olyan anyaggal vonták be, ami „csúszósabbá” teszi őket.
Az NPH, a glargin és a detemir inzulinok beadásához a vastagabb tűk használata ajánlott (0.3 mm vastagságú és 8 mm hosszúságú 30 G microfine), de beadhatók 0.25 mm vastagságú (31 G) tűkkel is.
Hosszabb tűre lehet szükség nagyobb gyermekeknél és vastagabb bőralatti zsírpárna esetén is.
Annak érdekében, hogy a pen-ek esetleges meghibásodása esetén is biztosított maradjon az inzulin beadása, tartalékként ajánlatos hagyományos inzulinfecskendőket is beszerezni. Ezekkel az 1 ml-es űrtartalmú (1 ml=100 egység inzulin) fecskendőkkel a legkisebb kimérhető inzulin-adag 2 egység.
Prof. Dr. Soltész Gyula
