Legutóbbi számunkban a hatéves diabéteszes Hangával és kutyájával kapcsolatban „Levizsgázott Keksz, a vércukor-szintet jelző kutya” címmel közöltünk egy cikket a www.segitokutya.net internetes oldal tudósítása alapján. Mostani írásunkban rövid áttekintést adunk az idevonatkozó orvosi szakirodalomról.
A vércukorjelzésre kiképzett kutyák akkor váltak világszerte ismertté, amikor 2003-ban egyikük bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Az Armstrong névre hallgató, Labrador Retriever ugyanis képes volt 1-es típusú diabéteszes gazdájának hipoglikémiás epizódját előre jelezni. Az akkortájt megindult és napjainkban is tartó ezzel kapcsolatos kutatómunka számos tudományág tudósait foglalkoztatta és foglalkoztatja, többek között magyar kutatókat is (Polgár Zita és munkatársai, Eötvös Lóránd Tudományegyetem).
A kutyák elsősorban szaglásukkal képesek az emberek által nem észlelhető parányi mennyiségű anyagok észlelésére,
de minden valószínűség szerint egyéb érzékszervüket is igénybe veszik, például vizuális észleléseiket is felhasználnak gazdájuk hipoglikémia miatt megváltozott viselkedésének észrevételére.
Az emberi orr szaglófelülete megközelítőleg 5 négyzetcentiméter területű. Ezzel szemben a kutyáké több, mint húszszorosa ennek (nagy egyéni variációval). A kutyák az embernél összehasonlíthatatlanul nagyobb szaglóképességét (amit csak a farkasok és a medvék múlnak felül) sok területen már régóta felhasználják egészen kis mennyiségű illékony anyagok felderítésére (például kábítószerek, robbanószerek keresése stb.).
A diabétesszel kapcsolatba hozható ilyen anyag elsősorban a kilélegzett levegőből vagy egyéb biológiai folyadékból (veríték és nyál) származhat.
Gázkromatográfiás/tömegspekrometriás laboratóriumi mérésekkel sikerült is kimutatni, hogy számos ilyen illóanyag (benzaldehid, toluol, metán, anilin, karbonklorid-sav), a diabéteszesek kilélegzett levegő mintáiban nagyobb koncentrációban volt jelen, mint az anyagcsere-egészségesekben. Későbbi vizsgálatok a hipoglikémia idején vett levegőmintákból további olyan illóanyagokat tudtak azonosítani (izoprén, ketonok, hidrokarbonok), amelyeket a kutyák szaglással jól érzékelhetnek.
A kutyák magas- illetve alacsony-vércukrot jelző képességével számos kutatócsoport foglalkozott. Egyik ilyen amerikai tanulmányban (7 felnőtt és 7 fiatal diabéteszes) a résztvevők, akik előzőleg már több mint 6 hónapon keresztül éltek együtt vércukorjelzésre kiképzett kutyával (DAD, Diabetes Alert Dog), a több hétig tartó vizsgálati időszak alatt folyamatos glükóz érzékelőt viseltek (amelynek számkijelzője azonban el volt takarva) és pontosan feljegyezték azokat az időpontokat, amikor a kutya alacsony vagy magas értékek miatt riasztotta őket.
Napközben az alacsony értékek 36%-át, a magas értékek 26%-át jelezték a kutyák. Pontosságuk igen változatos volt, a 14-ből 3 kutya teljesítménye volt statisztikailag „pontosabb a véletlennél”. Az éjszakai alvás alatt ez az arány rosszabb volt. Az érzékelők mérési értékeinek kiértékelése során arra is fény derült, hogy a kutyák inkább az abszolút vércukorértékeket érzékelték, és kevésbé a vércukorszint változásokat.
Egy másik vizsgálócsoport ennél jobb eredményekről számolt be. A kutyák mintegy 55 %-os érzékenységgel jelezték a hipoglikémiát a diabéteszesek bőréről gyűjtött steril vatta-pamacsok megszaglását követően. Ehhez hasonló eredményről tudósított egy harmadik kutatócsoport is, akik azt találták, hogy a jelzőkutyák a hipoglikémiát 59 százalékos érzékenységgel, a hiperglikémiát 56 százalékos érzékenységgel voltak képesek érzékelni.
További kérdések és problémák is felmerülnek, például a kutyák képzésének és tartásának költségei. Ezek igen tetemesek is lehetnek (Az Egyesült Államokban például 1600 és 20.000 dollár között).
Probléma az is, hogy jelenleg még nincs általánosan elfogadott hivatalos standard a kutyák képzettségének illetve a kiképzettségi szintjének mérésére. Jelentős fokú az egyes kutyafajták, sőt a fajon belül az egyes egyedek jelzőképessége közötti különbség is. A kutya riasztójelzése is igen sokféle lehet, és ezek értelmezése a gazda számára sem mindig egyértelmű.
Mindezek tükrében, bár a rendelkezésre álló tudományos adatok birtokában valószínűtlennek látszik, hogy a jelzőkutyák valaha is helyettesíthetik a vércukormérést és monitorozást, a speciálisan kiképzett jelzőkutyáknak szerepük lehet a diabéteszesek életminőségének és biztonságának javításában.
Megjelent: DiabFórum Magazin 2019/3. – augusztus (18-19. oldal)
Való igaz , a kutya érzi a ” bajt ” és nekem jelez , sajátságos módon , amiből már tudom , baj van ! Most már tudom miért van ez így , de elsőre nem értettem . Keverék kutyus , berni pásztor az alap a génjeiben . Üdvözlettel : Cserháti László