Cukorbetegség és inzulinkezelés felnőttkorban 18. – fizikai aktivitás

fizikai aktivitás

Mind a nemkívánatos testsúlygyarapodás megakadályozása, mind pedig a jó fizikai állapot fenntartása érdekében mind 2-es, mind 1-es típusú diabéteszesek számára feltétlenül kívánatos a rendszeres fizikai aktivitás.

Amíg az idősebbek számára elsődlegesen ajánlott napi 5–6 km gyaloglás, fiatal cukorbetegek esetében komolyabb sportok is szóba jöhetnek, pl. labdajátékok (labdarúgás, tenisz, asztalitenisz). Bizonyos aktivitások főként inzulinnal kezelt cukorbetegek esetében abszolút ellenjavalltak, így a vitorlázó repülés, a mélytengeri búvárkodás, a sziklamászás és a barlangászat is.

A fizikai aktivitás során speciális problémák vetődnek fel

Az intenzív fizikai aktivitás – intenzitásának és tartamának függvényében – komoly mértékben fokozza az inzulin hatását. Éppen ezért hipoglikémia komoly veszélye nélkül csak abban az esetben űzhető, ha a mozgás előtt, valamint alatta és utána óránként-kétóránként méri a beteg a vércukrát, továbbá: tapasztalati alapon 10–50%-kal csökkenti a mozgás periódusában ható étkezési és lehetőség szerint 10–20%-kal bázis inzulin adagjait. Egy több órás, főként egész napos (túrázás) fizikai aktivitás a következő 6–12 órában is fokozza az inzulin hatását, amiért célszerű még a következő éjjeli inzulinadagot is 10–20%-kal csökkenteni a hipoglikémia elkerülése céljából. Mindezek mellett 10–20 g-os adagokban szükséges többlet szénhidrát bevitele is. Külön megemlítendő a tánc, melynek kapcsán a fizikai aktivitás mellett sokszor előfordul alkoholos italok fogyasztása, mely a hipoglikémia fokozott veszélyét jelentheti, és feltétlenül szükségessé teszi többlet-szénhidrát fogyasztását.

Fontos, hogy minden komolyabb fizikai aktivitás előtt az intenzív inzulinkezelés alatt álló cukorbeteg meghatározza vércukrát. Amennyiben ez a 13–15 mmol/l közelében van, 1-2 E korrekciós inzulin adagolására van szükség, mert magas vércukorszinteknél elkezdett sporttevékenység már nem csökkenti, hanem tovább emeli a vércukrot. 10 mmol/l körüli vagy ez alatti vércukrok csökkenése várható a fizikai aktivitás során.

Főként a fiatal – 40 év alatti – 1-es típusú cukorbetegek kedvtelési szinten úgyszólván minden sportot űzhetnek: kivételt képez ez alól többek között a vitorlázó repülés, sárkány-repülés. Nem kívánatos viszont, hogy bármely sportot a versenysport szintjén műveljék, mivel az – ma már bizonyítottan – hosszabb távon a nem diabéteszesek egészségére is ártalmas. Egyébként annak bizonyítására, hogy az 1-es típusú cukorbetegség ellenére is mi mindenre lehet képes, elég, ha Gary Hall úszó olimpiai aranyérmeire gondolunk vagy megemlítjük, hogy a Mount Everest meghódítói között van egy olasz és egy osztrák 1-es típusú diabéteszes férfi is.

A sporttevékenység űzéséhez rendkívüli körültekintés szükséges, mert ha arra nem minden nap, nem azonos időpontban, azonos tartamban és azonos intenzitással kerül sor, nem védhető ki az anyagcsere egyensúly komoly megbomlása, azaz a vércukrok hipo- és hiperglikémia közötti rendszeres ingadozása. Éppen ezért kívánatos (lenne), hogy a rendszeresen sportoló 1-es típusú cukorbeteg fix időpontokban végezze a sporttevékenységet. Tudjuk, hogy legtöbbször ez nem lehetséges, ezért fel kell hívni a figyelmet a fenti szempontok betartására.

Amennyiben a fizikai aktivitás alatt nem sporttevékenység, hanem fizikai munkavégzés értendő, melyet a hét bizonyos napjain (vagy a heti 5 munkanapon vagy a hétvége két napján) művelnek, azonos szempontok merülnek fel: A fizikailag inaktív napokon 10–30%-kal több, a fizikai aktivitással jellemezhető napokon 10–30%-kkal kevesebb inzulint kell alkalmazni.

Az inzulinhatást módosító speciális problémák

A szervezet inzulin-érzékenységének napszakos változása

Az egészséges szervezetéhez hasonlóan cukorbetegek esetében is a különböző hormonok vérszintjének napszakos ingadozása nyomán a szervezet inzulinérzékenysége folyamatosan változik. Legalacsonyabb reggel és az esti órákban, legmagasabb dél körül és az éjszaka közepén. Ez képezi a magyarázatát annak a jól ismert ténynek, hogy ugyanannyi szénhidrát vércukoremelő hatása kivédéséhez reggel, illetve este több inzulin szükséges. Ezért volt korábban annyi éjjeli hipoglikémia, hiszen az este alkalmazott NPH inzulin hatásmaximuma egybe esett a szervezet inzulinérzékenységének csúcsával: akkor voltak a legmagasabbak a vér inzulinszintek, amikor a legkevesebb inzulint igényelte a szervezet. Szerencsére ez a probléma – ha nem is sikerült teljesen kiküszöbölni – az új, korszerű bázisinzulinok és az inzulinpumpák segítségével többnyire megoldódott.

A hajnali jelenség

A hajnali jelenség alatt a vércukornak a késő hajnali-kora reggeli órákban észlelhető megemelkedést nevezzük, mely akár az 5-6 mmol/l-t is elérheti és mely a reggeli órákban óránként 2-3 mmol/l-rel tovább emelkedő vércukrot eredményez, amennyiben a beteg elmulasztja a reggeli inzulin adag beadását (étkezés nélkül is). A jelenség oka: A szervezet inzulin igénye az éjszaka vége felé élettani okokból megnő. Az anyagcsere egészséges egyénnél ilyenkor fokozódik az inzulin elválasztás. Diabéteszben viszont az előző este adagolt, korábban főként NPH inzulin hatása jelentősen lecsökken. Ma lefekvés előtt adagolt detemir inzulinnal, ill. glargin inzulinnal az esetek 60–80%-ában e korábban az életet megkeserítő komoly problémát sikerül elhárítani. Fontos szempont, hogy a betegek reggel a lehető legkorábbi időpontban adják be az étkezési – esetenként a reggeli bázis- – inzulint, mivel a reggeli vércukor emelkedés üteme a reggeli inzulin adás késedelmes alkalmazása esetén az óránkénti 3–5 mmol/l-t is elérheti. Amennyiben a hagyományos intenzív inzulinkezelés valamely formájával a hajnali jelenség kivédése nem sikerül, az óránként változtatható adagú bázisinzulin adást biztosító inzulinpumpákkal a kérdés megoldható.

Alkony-jelenség

A hajnali jelenséghez hasonlóan – a szervezet inzulin érzékenysége csökkenésére visszavezethetően – a kora esti órákban lép fel. Ilyenkor éppen ezért az esti étkezéshez valamivel több inzulin adagolása kívánatos.

Somogyi hatás

Magyar származású, az Egyesült Államokban dolgozó biokémikus fedezte fel azt a jelenséget, hogy a vércukornak hipoglikémiás szintekre történő csökkenése a következő 6–16 óra folyamán jelentős fokú vércukor emelkedést válthat ki. Ennek magyarázata a szervezet hormonális reakcióiban található meg. Ugyanis bár a cukorbeteg szervezetében nem működik az elsődleges vércukor egyensúlyt biztosító rendszer (az inzulin csökkenti, a glukagon emeli a vércukrot), több percen át, főként pedig elhúzódó hipoglikémia esetén többszörösére nő a többi vércukorszint-emelő hormon, a mellékvese velő- és kéreghormonok, valamint az agyalapi mirigyben elválasztódó növekedési hormon szintje. Ez pedig 1-2 óra alatt fellépő, intenzív vércukorszint emelkedést eredményez.

Fontos tudni, hogy a Somogyi hatás nyomán megemelkedő vércukrot sokkal nehezebb többlet inzulin adásával lecsökkenteni, mint a túlzott szénhidrát bevitel nyomán megemelkedő értékeket. A gyakori hipoglikémia és ennek nyomán széles határok között ingadozó vércukorszintek mindig inzulin túladagolásra vezethetők vissza. Ezt a kedvezőtlen állapotot csak súlyosbítja, hogy Somogyi-hatás korrekciójaként a beteg sokszor extrém inzulinadagokat alkalmaz, ezáltal fenntartva a folyamatos hipo- és hiperglikémia között ingadozó anyagcserét.

(Folytatjuk)

Fövényi József dr.

>

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Összes engedélyezése
Send this to a friend