Milliók várták, mégsem lesz okos kontaktlencse

okos kontaktlencse

Egy sokakban reményt keltő projektet állított le az Alphabet (a Google ernyővállalata): nem lesz olyan okos kontaktlencse, amely mérné a vércukorszintet.

Az Alphabet biotechnológiai részlege, a Verily már évek óta foglalkozott a vércukorszintmérő okos kontaktlencse ötletével és megvalósításával. Ez a kis eszköz másodpercenként mérte volna a könny vércukorszintjét, és az eredményeket elküldte volna a kapcsolódó okostelefonos alkalmazásnak.

Okos kontaktlencse – eltérések a vérben és a könnyben mért vércukorszintekben

Sokakban keltett nagy reményt az eszköz, azonban egy blogbejegyzésben tudatta a világgal a Verily, hogy egyetértésben partnerével, az Alconnal (a svájci Novartis szemészeti leányvállalata), leállítják a projektet. Az okot sem titkolták: eltérések voltak a vérben és a könnyben mért vércukorszintekben, így a kontaktlencse nem elégíthette volna ki az orvostechnikai eszközökkel szemben támasztott követelményeket. A Verily továbbra is partnerségben marad az Alconnal, két másik okoslencsén dolgoznak, ezek a látást javítanák bizonyos szemműtétek után, illetve korrigálnák az időskori távollátást.

A vércukorszintmérő kontaktlencsét már korábban is többen kritizálták, szakemberek és Google-alkalmazottak egyaránt. A Verily volt menedzsere pedig azt állította egy prezentáció során, hogy a projekt elméletileg jól hangzik, azonban a gyakorlati használata igencsak korlátozott.

A Verily úgy fogalmazott, hogy minden igazi innováció esetén előfordulnak meghiúsuló projektek. A mostani eset ellenére továbbra is elkötelezettek a cukorbetegséggel kapcsolatos egyéb projektek, elsősorban az egyszerű, diszkrét és megfizethető vércukorszintmérő módszerek iránt.

(Forrás: HVG.hu)

>

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Összes engedélyezése
Send this to a friend