A nefropátia kockázati tényezői 1-es típusú diabéteszben

A diabéteszes veseszövődmény – szakkifejezéssel a nefropátia – komoly veszélyt jelent 1-es típusú diabéteszben is.

Korábban elsősorban a vizeletben lévő albumin mennyiségének növekedését tartották a nefropátia első jelének: a 24 órás vizelet albumin tartalma 30 mg alatt van, ezt nevezzük normo-albuminuriának, ha ez megemelkedik, 30-300 mg közé, beszélünk mikroalbuminuriáról, 300 mg fölött pedig már makroalbuminuriáról, illetve makroproteinuriáról.

Legtöbbször az utóbbi stádiumban kezd megemelkedni a szérum kreatinin szintje (ez 110 µmol/l alatt normális) és csökkenni a glomerulus filtrációs ráta (GFR, mely 60 ml/min/1,73m² felett normális).

Számos vizsgálat igazolta viszont, hogy a mikro-albuminuria jelenléte nem feltétlenül szükséges jele a vesefunkció romlásának, számos esetben normális vizelet-albumin ürítés mellett is megemelkedhetnek a szérum kreatinin szintek és csökkenésnek indulhat a GFR. Éppen ezért 1-es típusú diabéteszben is minimum évente kétszer szükséges ellenőrizni mind a vizelet albuminürítését (amit helytelenül itthon mikro-albuminuriának neveznek), hanem legalább ugyanilyen gyakorisággal ellenőrizni kell a szérum kreatinin szintek és a GFR alakulását is.

Ami a veseszövődmény kockázati tényezőit illeti: elsősorban a vércukor, illetve a HbA1c szintek játszanak döntő szerepet. Vizsgálatok tanúsága szerint minden 1%-os HbA1c szint emelkedés 13%-kal növeli a nefropátia kifejlődésének a veszélyét.

Egy 2.600 olasz 1-es típusú cukorbetegen végzett 5 éves megfigyeléses vizsgálat alatt a kezdetben normális vesefunkcióval rendelkező betegek 21%-ánál fejlődött ki nefropátia, 4,3%-uk esetében a GFR 60 ml/min/1,73m² alá csökkent és 18%-uknál lépett fel makro- vagy mikroalbuminuria. Ezen betegek az idősebb korosztályból kerültek ki, hosszabb diabétesz tartammal rendelkeztek, és magasabb volt a HbA1c szintjük.

Egy másik fontos kockázati tényező – minden vesebetegség esetében – a vérnyomás szintje: magasabb (140 Hgmm feletti) szisztolés vérnyomásnál gyakrabban károsodik a vese. Azt is megfigyelték, hogy összefüggés található a magasabb trigliceridszintek és a vese károsodásának mértéke között.

(Forrás: Scientific Reports 7 (2017))

Megjelent: DiabFórum magazin 2017/4 – október (52. oldal)

>
Close Popup

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings
Send this to a friend